2013. augusztus 11., vasárnap

Miben hiszel?



Nem a hit hozza meg a választ az ember imáira; az imádság akkor eredményes, ha az egyén tudatalattija rezonál az elméjé­ben megfogamzott képpel vagy gondolattal.




A hitnek e törvé­nye működik a világ valamennyi vallásában, s ezért igaz pszi­chológiai szempontból valamennyi. A buddhista, a keresztény, a mohamedán, a zsidó mind választ kaphat imájára, de nem valamely hit, vallás, rituálé, szertartásrend, szóhasználat, liturgia, ráolvasás vagy áldozatok révén, hanem kizárólag azért, mert hisznek imájukban, azaz mentálisan elfogadják az abban kifeje­zett kívánságot. Az élet törvénye a hit törvénye, a hit pedig nem más, mint az elmében megfogamzott gondolat. Ahogy az ember gondolkodik, érez és hisz, olyanná válnak elméjének, testének, környezetének feltételei. Eljárásom, módszerem annak megér­tésén alapul, hogy mit és miért teszel; ez a tudás hozzásegít, hogy tudat alatt az élet összes örömének megszerzésén mun­kálkodj. A meghallgatásra talált ima végső soron nem más, mint szíved vágyának teljesülése.
(DR. JOSEPH MURPHY - Tudatalattid csodálatos hatalma)