A szinkronicitás fogalma Carl Gustav Jungtól
ered, aki felfigyelt arra, hogy bizonyos érzelmi és anyagi események,
jelenségek gyakran történnek együtt, egy időben, pedig közöttük oksági
összefüggés nem mutatható ki, és a véletlen egybeesés valószínűsége nagyon
csekély.
Jung szerint a csillagos ég olyan, mint egy
hatalmas óraszámlap, amelyen a Nap, a Hold és a bolygók a mutatók. Minden egyes
mutatóhoz tartozik egy-egy körülfordulási ciklusidő,és az emberek testi és
lelki folyamataiban hasonló ciklikusság tapasztalható.
Az egész földgolyóra kiterjedő globális
szinkronicitás lehetőségét veti fel a NASA egykori légkörfizikus tudósa, James
Lovelock által kidolgozott Gaia-elmélet, amely szerint a Föld úgy működik, mint
egy élőlény, amelyben önszabályozó mechanizmusok biztosítják a rendszer
stabilitását. Lovelock szerint, ha a Földön nem lennének élőlények, a bolygó
teljesen megváltozna, lassan még az oxigén is eltűnne a levegőből. Az élőlények
pedig éppen az életükkel, aktív tevékenységükkel tartják fenn a bolygó olyan
állapotát, hogy az élet fennmaradhasson.
A teljes világegyetem működésére vonatkozik az
un. antropikus elv, amely szerint a világegyetem úgy van „megkonstruálva”, hogy
abban létre tudjanak jönni élhető bolygók és tudatos élőlények.
Úgy tudjuk, hogy az univerzum működését az
összesen 26 független (egymásból nem levezethető) fizikai állandó (gravitációs
állandó, fénysebesség, Planck-állandó stb.) és ezek egymáshoz való viszonya
alapvetően meghatározza. Ezek az állandók az ősrobbanás pillanatában jöttek
létre, úgy összehangolva, hogy kialakulhassanak naprendszerek, körülöttük
élhető bolygókkal, rajtuk élőlényekkel. Nem valószínű azonban 26 fizikai
állandó precíz, véletlen összehangolódása, mert ha ez tényleg véletlen, akkor
ennek a véletlennek kisebb a valószínűsége, mintha valakinek minden héten 5-ös
találata lenne a lottón.
Közben a fizikusok arra is rájöttek, hogy a
modern fizika két meghatározó elmélete, nevezetesen a relativitáselmélet és a
kvantumelmélet között súlyos ellentmondásokat lehet kimutatni, annak ellenére,
hogy mind a kettő kifogástalanul működik a gyakorlatban. A logikai ellentmondás
azonban feloldható, ha elfogadjuk, hogy a háromdimenziós tér és egydimenziós
idő mellett a valóságban további- általunk nem tapasztalható- extradimenziók is
léteznek. Ennek alapján dolgozták ki a szuperhúr-, szupergravitációs-, és
szupermembrán-elméleteket, valamint azt az elméletet is, amely szerint a
tapasztalható négydimenziós téridő egy ötdimenziós univerzum hologramja,
amelyben az energia megmaradás törvénye mellett érvényesül még az információ megmaradás
elve is.
Ez azt jelenti, hogy bármilyen ismeret, amivel
rendelkezünk, nem veszhet el. Nem tűnhet el a tudásunk, nem semmisülnek meg a
gondolataink, az emlékeink, a vágyaink, az indulataink, akkor sem, ha
,meghalunk, mert mindent tárolni fog az univerzum A régen élt spirituális
bölcsek birtokában lehetett minden olyan tudás, amelyet mostanában kezd a
modern tudomány újra felfedezni.
Sok olyan jel mutat arra, hogy a tudomány újabb
paradigmaváltás előtt áll, amely új megvilágításba helyezi a fizikai és
pszichikai világképünket, ennek elfogadása azonban alighanem óriási
ellenállásba fog ütközni, az érvényre jutáshoz idő és türelem kell.
Már Selye János is rámutatott arra, hogy a
forradalmian új tudományos felismerések attól újak, mert ellenkeznek a korábban
elfogadott is igaznak hitt tudományos felfogással. A Nobel-díjas Max Planck
szerint pedig a forradalmian új tudományos felismerés akkor tör utat magának,
ha kihal az a nemzedék, amely már nem képes befogadni az új gondolatokat.
Az, hogy távoli dolgok között titokzatos
összefüggések, kapcsolatok létezhetnek, nem új, mert az ősidőkben is tudták.
Amint azonban a tudomány fejlődött, az ilyen elképzeléseket egyre inkább
tudománytalan babonának kezdték tekinteni. Érdemes itt utalni arra, hogy
például a kortárs tudósok Newtonnak az égitestek között ható titokzatos
vonzóerőről (gravitációról) való elméletét is sötét középkori okkultizmusnak
tekintették. A gyanút erősítette, hogy Newton mélyen vallásos ember volt, aki
behatóan foglalkozott misztikus, ezoterikus tanításokkal, így alkímiával,
asztrológiával, és meg volt győződve arról, hogy a természet működésébe Isten
rendszeresen, tudatosan beavatkozik, és ezáltal tartja fenn annak harmóniáját,
tökéletes rendjét.
Ugyanakkor Newton volt az, aki felismerte, hogy
távoli dolgok között láthatatlan kapcsolatok működhetnek, akkor is, ha azok
nincsenek összekapcsolva lánccal, kötéllel, vagy más olyan eszközzel, amellyel
erőt lehet közvetíteni. Így bizonyos értelemben éppen Newton lehetett az
előfutára a tudomány által fölfedezett olyan kvantumfizikai kölcsönhatási
jelenségeknek is, amelyek alátámasztják Jung szinkronicitás-elméletét.
