2015. július 3., péntek

Bebizonyították: a levitáció lehetséges!



Japán tudósok sikeresen mozgattak egy tárgyat a térben akusztikus levitáció segítségével, túlmutatva ezzel minden eddigi próbálkozáson. 





A 0.6 és 2 mm átmérőjű polisztirol részecskék mozgatásához a Tokyo Egyetem és a Nagoya Technológiai Intézet munkatársai a tárgyakat négy megfelelően beállított hangszóró közé helyezték.

Képzeljük el, mennyivel könnyebb lenne az élet, ha lebegtetni tudnánk tárgyakat. Példaként említhetjük a maglev vonatokat, melyek erős mágneseket használnak, hogy szerelvényt felemeljék és így kiküszöböljék a súrlódást közlekedés közben.

A mágnesek használata azonban csak egy módja a levitációnak, ráadásul a felemelni kívánt tárgynak mágnesesnek kell lennie. A tudósok most ugyanezt a hatást érték el, csak hangokkal.

Az akusztikus levitációról részletesebben már egy korábbi cikkünkben szót ejtettünk, röviden azonban annyit érdemes elmondanunk, hogy az effajta levitáció lényege az, hogy a hanghullámok terjedés közben a repülőgépek szárnyához hasonlóan megváltoztatják a légnyomást, és az így létrehozott felhajtóerő képes ellensúlyozni a gravitációt.

A hanghullám egy adott pontjára tárgyat ültetnek, és ebben a pillanatban lehetővé válik az adott tárgy számára, hogy ezen a hanghullámon tovább lebegjen, kiiktatva a gravitációt.

Mint ahogyan az a videóban is látható, nemcsak sikerült a levegőbe emelni a tárgyakat a hanghullámokkal, de mozgatni is tudták őket. Az eredmény akár művészi is lehet. A kutatók képesek voltak a kísérletek során gyufafejet és vízcseppeket is lebegtetni.

A kutatók reményei szerint a jelenlegi technológiát tovább tudják majd fejleszteni, így ennek később több gyakorlati haszna is lehetne, mint például az érzékeny elektronikus alkatrészek mozgatása különféle összeszereléseknél, de akár a jövő tömegközlekedésében is felhasználhatják.

Napjainkban egyre több tudományos bizonyítékot találnak a klasszikus értelemben vett levitáció létezésére. Hamarosan rájövünk a tibeti szerzetesek, papok által évezredek óta elsajátított technika nyitjára? Ki tudja. Mindenesetre a tudomány – paradox módon – ismét bebizonyította,hogy a lehetetlen nem is annyira lehetetlen, mint ahogyan azt hinnénk.

(forrás: legendavadasz.hu)


Akusztikus Lebegés - videó