2016. november 7., hétfő

Einstein felírta ezt a táblára, és kinevették a diákok. Aztán egy életre szóló leckét tanultak meg tőle



Einstein egy nap órát tartott egy egyetemen. Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat:


1×9=7
2×9=18
3×9=27
4×9=36
5×9=45
6×9=54
7×9=63
8×9=72
9×9=81
10×9=90

A közönség az első pillanattól fogva észrevette, hogy az első szorzást elrontotta és nagyon kinevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak: “biztosan hülyül már az öreg!” Azonban ő megfordult és a következőt mondta:

“Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam. Ez tehát a lecke:

A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!”
Hatalmas taps tört ki a teremben és nagyon sokan szégyellték el magukat…
(forrás: http://sztarcafe.com)