2022. június 23., csütörtök

Medek Tamás spirituális író válaszol 36.


Isten pontosabb megértése

Egy kedves hozzám forduló, a beszélgetésünk végén - számomra nagyon megérintően - elmondta nekem, hogy igazán most, a beszélgetésünk alatt változott meg az Istenhez, az Égiekhez való viszonyulása. 
 

Eddig nagyon haragudott Istenre, amiért elveszi tőlünk a szeretteinket, pláne, ha azt egy kisbaba esetében teszi. S miért engedi meg, hogy olyan sok borzalom történhessen a világban, s így érthető módon már-már a létezésében is kételkedni kezdett.

A beszélgetésünk azonban komoly fordulatot hozott ebbéli meggyőződésében. Ami nagyon megérintő volt számomra, hisz úgy érzem, ha csak egy emberben tudtam ilyen változást elérni, már megérte a spirituális tevékenységem.

Fontosnak tartottam számára is kiemelni, hogy amiért sokan sok mindenért az Égieket okolják, úgy vélem, az egyházak, félelemkeltésen alapuló téves tanításai miatt teszik. Amelyek Istent olyan valakinek állították be, akitől félni kell, s aki bármit megtehet a kénye-kedve szerint, s éppen ezért akihez folyamatosan könyörögni és esdekelni szükséges.

Ezzel szemben - az én ismereteim és tapasztalataim szerint - Istennek "csupán" a létezésünket és a szabad akaratunkat köszönhetjük. A létezésünket és azt, hogy bárkivel bármit megtehetünk. Ez utóbbit azonban azért, hogy a saját erőnkből és saját tapasztalatainkból okulva (a karma által) előbb-utóbb megtanuljuk, hogy mit jó tenni mással és mit nem. Bármi, ami történik veled tehát, már nem Isten műve, hanem a tiéd. De azért, hogy tanulj belőle - életeken átívelően. Ha pedig bárki nem lehet már része az életednek, nem Isten vette el tőled. Hanem eljött az adott személy számára az az időpont, amikor számára ki kellett lépnie az életedből (vagy a testi életből is), illetve számodra is eljött az idő, hogy ki kellett lépj az ő életéből - a jelen testi életre vállalni szükséges sorsutatok szerint. Aminek pedig szintén karmikus előzményei vannak, tehát a forrása szintén te magad vagy.

Isten életet adott neked és hagyja, hogy hozzá emelkedj fel. Teszi mindezt úgy, hogy veled van, benned van, de szeretné, ha mindent a saját erődből érnél el, hisz tudja, akkor fogod igazán értékelni. Nem szól tehát bele az életedbe, a döntéseidbe. Hagyja, hogy bármi megtörténjen, amit szeretnél, hisz tudja, előbb-utóbb felérsz hozzá, mert mint ösztönös vágy, beléd táplálta.

Szívből remélem, hogy minél többen felismerik Isten ezen megközelítését. Hisz az, melyben e kedves hozzám forduló a beszélgetésünkig élt, inkább távolabb visz bennünket tőle, ami éppen ellenkezője annak, ami a létezésünk célja.

- - - - - - -

Ha minden lélek saját magával hasonlatos rezgésű lelkekkel kerül egy szintre a szellemvilágban, akkor ez azt is jelenti, hogy odaát nem találkozom majd azokkal a már eltávozott szeretteimmel, akik alacsonyabb és/vagy magasabb rezgésszintűek, mint én?  
(egy kedves hozzám forduló kérdése)

A testi halálunk után, visszatérve a szellemvilágba valóban mindenki annak megfelelő szintre, helyre kerül, amilyen a saját rezgésével hasonlatos. Fontos tudni azonban, hogy míg az alacsonyabb rezgésű szintekről nem lehet feljebb menni (csak a lélekfejlődés mértékével azonosan), addig a magasabb szintekről igen, ez esetben az adott lélek leviszi a rezgését átmenetileg. Másképpen szólva ha egy olyan lélek, aki a legutóbbi életedben szeretted volt, s magasabb szinten van, mint Te, akkor amennyiben Te kéred (ugyanis azt ő érzékeli), s amennyiben ő is kíván veled találkozni, akkor ő fog meglátogatni Téged. Hozzád képest alacsonyabb szintek felé ugyanez a helyzet, csak fordítva, tehát Te fogsz lemenni, ha valaki hív és találkozni is óhajtasz vele.

Persze amikor már visszanyered a teljes tudatosságodat, mellyel a leszületésed előtt rendelkeztél, amikor már nem csak az éppen elmúlt életed személyiségével azonosítod magad, hanem tudod, hogy ki is vagy valójában, s tudod, hogy mások is kik valójában, akkor megváltozhat az, hogy mely lelkekkel kívánsz találkozni. S végül még egy apró kiegészítés: ritka esetben felsőbb szellemi erők megengedik azt, hogy egy lélek egy kisebb látogatást tegyen felsőbb szinteken (ehhez ők segítenek), ezt általában akkor teszik, ha fel kívánják gyorsítani az adott lélekben azt a vágyat, hogy emelkedni kívánjon.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -