2022. november 19., szombat

Gyerekek mesélnek előző életeikről

 

A reinkarnáció, vagyis a lélek újjászületése rejtélyes jelenség, mely eddig kevés kivételtől eltekintve kívül maradt a módszeres vizsgálódás körén. 2008-ban azonban a Virginiai Egyetem pszichiátere, Jim Tucker kezébe vette a témát.

Jim Tacker olyan gyerekek történeteit írta le, akik előző életeikről számoltak be. A kutató megfigyelte, hogy ezeknek az eseteknek számos közös vonásuk van. A gyerekek átlagosan hároméves koruk körül kezdik feleleveníteni előző életbeli emlékeiket, és az elmúlt események leírásai terjedelmesek, részletesek, a gyerekeket érzelmileg mélyen érintik ezek a leírások. Ezekből a történetekből gyűjtöttünk néhány példát. 

Ryan, aki musicalszínész volt

Ryan talán Tacker leghíresebb esete. A kisfiút 4 évesen kezdték rendszeres rémálmok kísérteni, ötévesen pedig egy nap azzal állt az anyja elé, hogy ő régen valaki más volt. Gyakran beszélt arról, hogy „hazatér” Hollywoodba, és magával viszi az édesanyját is. Részletesen mesélt olyan sztárokkal való találkozásairól, mint Rita Hayworth, arról, hogy Broadway-produkciókban táncolt és egy olyan ügynökségnél dolgozott, ahol az emberek gyakran változtatták a nevüket. Arra is emlékezett, hogy valamilyen „rock” nevű utcában lakott. Édesanyja nyomozni kezdett, ki lehet az az ember, akiről Ryan ilyen részletesen mesél, így talált rá Marty Martyn színészre, aki valóban fellépett a Broadwayn, egy ügynökségnél dolgozott, ahol az új színészek mindig új művésznevet kaptak, és egy Roxbury nevű utcában lakott.

Chanai Choomalaiwong

A thaiföldi fiú háromévesen azt állította, hogy tanár volt, Bua Kainak hívták és lelőtték, amikor biciklijén épp az iskolába tartott. Megkérte a szüleit, hogy kísérjék el Bua Kai szüleihez, akikről azt is tudta, hogy melyik faluban laknak. A nagymamája végül elvitte a faluba, ahonnan Chanai elvezette Bua Kai szüleinek házához. Mint kiderült, tényleg létezett egy Bua Kai nevű tanár, akit öt évvel Chanai születése előtt lőttek le, amikor egyik nap az iskolába tartott. A történet még egy érdekességet tartogat, Chanai ugyanis két anyajeggyel született, amelyek közül az egyik a tarkóján, a másik a homlokán helyezkedik el – pont azokon a helyeken, ahol Kait a találat érte. 

James, a második világháborús pilóta

James négyéves volt, amikor rémálmai támadtak, és éjszakánként olyasmiket kiabált, minthogy „repülőbaleset”, „tűz, tűz!”. Később arról számolt be, hogy második világháborús pilóta volt, akit Ivo Dzsima fölött lőttek le, és részletes ismeretei voltak a második világháborús harci repülőkről. James azt állította, hogy előző életében is ez volt a keresztneve, és valóban találtak egy James Huston nevű pilótát, akik a Csendes-óceán fölött lőttek le egy akcióban. Mindez csak néhány, kiragadott példa Jim Tacker számtalan, ehhez hasonló esetéből. Nem tudjuk, hogyan lehetségesek ezek a jelenségek, sőt tulajdonképpen abban sem lehetünk biztosak, mi zajlik itt pontosan. Mindenesetre ezek a történetek nagyon elgondolkodtatók.

forrás:ridikul.hu

- - - - - - 

Kapcsolódó írás

Megdöbbentő emlékeket idézett fel a kisfiú - Bizonyíték a reinkarnációra:

https://dszilvia.blogspot.com/2015/03/megdobbento-emlekeket-idezett-fel.html 

 - - - - - - -

Jim Tacker  Egy Reinkarnáció Emlékei részlet - videó