Ha már többször is meghaltam korábbi életeimben, akkor hogyhogy most mégsem tudom, mi van a halál után? S hogy ismerem majd meg a szeretteimet, amikor ők csak lelkek lesznek?
Azok az információk, melyeknek birtokában voltunk a leszületés előtt, a testi élet alatt a tudat alattiba süllyednek, s azok legnagyobb részt és a legtöbb esetben az éber tudatállapotunk számára nem elérhetőek. Ez a fizikai test hatásának köszönhető, mely a fizikai érzékszervekkel felfogott észleléseket adja át nekünk, elnyomva ezzel szinte teljesen azt, amit egyébként tudunk. Tehát ilyenkor a legtöbb esetben csak azt tapasztaljuk magunkból és a világból, amennyit most láthatunk a szemünkkel, hallhatunk a fülünkkel, stb.
Ennek az oka elsősorban az, hogy ezen a szintű fizikai világon még szükséges, hogy azt a sorsutat, amit meg kell éljünk, kellő átéléssel tehessük meg, és ezt a folyamatot nagyban gátolná, ha mindennek a tudatában lennénk. Ugyanakkor minél idősebb egy lélek, annál kevésbé süllyednek le a tudatalattijába ezen információk a testi élete alatt, tehát annál jobban a felszínre törhetnek azok. Másképpen szólva minél idősebb egy lélek, annál jobban képes elfogadni a túlvilág létezését a testi élete alatt. A testi halál után közvetlen pedig annál előbb visszatér e tudás, minél idősebb és minél fejlettebb egy lélek, hiszen az épp elmúlt életéhez is annál kevésbé fog kötődni, ami elősegíti az emlékek visszatérését.
Van tehát, akik a testi halála után rövidebb-hosszabb idő után ismeri fel újra, hogy nem csak ez az egy élete volt s hogy a halál valójában nem is létezik, de van, aki szinte azonnal ráeszmél erre, mint aki egy álmából felébredve azonnal tisztában van azzal, hogy amit az imént élt, álom volt, ez pedig a valóság.
S a másik kérdés. Jelenleg azokat a lelkeket, akik jelen vannak az életünkben, úgy ismerjük fel, ahogyan most látjuk őket, akik most a számunkra. S a testi halálunk után, egészen addig, amíg még kötődünk az éppen elmúlt életünkhöz (ez az időtartam tehát a lélek fejlettségének kérdése), minden lélek olyan formában fogja magát nekünk mutatni, illetve mi olyan formában látjuk őket, ahogyan az előző életünkben azok ismertek voltak számunkra. Mihelyst visszatértünk a "régi kerékvágásba", viszont már tudni fogjuk, hogy ki egy másik lélek (nem csak az a személyiség tehát, aki most volt nekünk, hanem úgy egyébként ki a számunkra), s már akként tekintünk rá.
Attól azonban nem kell tartanod, hogy ne ismernéd fel mindazon lelkeket, akikkel valaha is az örökkévalóságban találkoztál, hiszen akikkel egyszer már voltál komolyabb kapcsolatban, azokat lélekként azonnal felismered, s tudni is fogod, hogy ki ő a számodra és ki ő valójában. Amikor viszont egy másik testi életünkben találkozunk olyan lélekkel, aki egy korábbi életünkben szerettünk volt, nyilván a felismerés nem lesz ilyen egyértelmű (hiszen akkor testben vagyunk), ugyanakkor a találkozáskor, a lélek mélyén lezajló érzelmek sok mindenről tanúskodhatnak.
Ennek az oka elsősorban az, hogy ezen a szintű fizikai világon még szükséges, hogy azt a sorsutat, amit meg kell éljünk, kellő átéléssel tehessük meg, és ezt a folyamatot nagyban gátolná, ha mindennek a tudatában lennénk. Ugyanakkor minél idősebb egy lélek, annál kevésbé süllyednek le a tudatalattijába ezen információk a testi élete alatt, tehát annál jobban a felszínre törhetnek azok. Másképpen szólva minél idősebb egy lélek, annál jobban képes elfogadni a túlvilág létezését a testi élete alatt. A testi halál után közvetlen pedig annál előbb visszatér e tudás, minél idősebb és minél fejlettebb egy lélek, hiszen az épp elmúlt életéhez is annál kevésbé fog kötődni, ami elősegíti az emlékek visszatérését.
Van tehát, akik a testi halála után rövidebb-hosszabb idő után ismeri fel újra, hogy nem csak ez az egy élete volt s hogy a halál valójában nem is létezik, de van, aki szinte azonnal ráeszmél erre, mint aki egy álmából felébredve azonnal tisztában van azzal, hogy amit az imént élt, álom volt, ez pedig a valóság.
S a másik kérdés. Jelenleg azokat a lelkeket, akik jelen vannak az életünkben, úgy ismerjük fel, ahogyan most látjuk őket, akik most a számunkra. S a testi halálunk után, egészen addig, amíg még kötődünk az éppen elmúlt életünkhöz (ez az időtartam tehát a lélek fejlettségének kérdése), minden lélek olyan formában fogja magát nekünk mutatni, illetve mi olyan formában látjuk őket, ahogyan az előző életünkben azok ismertek voltak számunkra. Mihelyst visszatértünk a "régi kerékvágásba", viszont már tudni fogjuk, hogy ki egy másik lélek (nem csak az a személyiség tehát, aki most volt nekünk, hanem úgy egyébként ki a számunkra), s már akként tekintünk rá.
Attól azonban nem kell tartanod, hogy ne ismernéd fel mindazon lelkeket, akikkel valaha is az örökkévalóságban találkoztál, hiszen akikkel egyszer már voltál komolyabb kapcsolatban, azokat lélekként azonnal felismered, s tudni is fogod, hogy ki ő a számodra és ki ő valójában. Amikor viszont egy másik testi életünkben találkozunk olyan lélekkel, aki egy korábbi életünkben szerettünk volt, nyilván a felismerés nem lesz ilyen egyértelmű (hiszen akkor testben vagyunk), ugyanakkor a találkozáskor, a lélek mélyén lezajló érzelmek sok mindenről tanúskodhatnak.
Ha valaki öngyilkosságot követ el, az nem számít, mert úgyis él tovább és úgyis reinkarnálódik ő is, nem?
Azért ez nem ilyen egyszerű. Csak a testét tudja megölni, saját magát nem, és reinkarnálódik ő is persze, de azért mégsem mindegy, hogy így megyünk vissza, vagy úgy, ahogyan az a tervünk szerint szólt. Nagyon kiábrándító tud lenni ugyanis az, amikor egy öngyilkos visszatér és szembesül azzal, hogy amitől most elmenekült, egyrészt újra kell vállalnia, talán nehezebb körülmények között is, másrészt hogy egy leszületése hiábavaló volt. Nem beszélve arról, hogy bár odaát az így járt lelket is szeretettel és megértéssel fogadják, de azért mégsem olyan az öröm, mint ha valaki az idejében tér vissza.
S végül, de nem utolsó sorban, az öngyilkosság könnyen okozhat zavart tudatállapotot, mely hatással lehet arra, amilyen tudati kivetülést tapasztal valaki a testi halála után. Sok öngyilkos sokáig bolyong a köztes síkon, az öngyilkosság pillanatában fennálló zavart tudatállapota fogságában, s csak nagy nehezen veszi észre a fényt, melyen keresztül visszatérhet. Nem beszélve arról, hogy még olyan is előfordul, hogy valaki csak akkor képes vagy tud csak visszatérni a szellemvilágba, amikor a tervezett testi halála időpontja el nem érkezett. Tehát mindent összevetve: nem a világvége az öngyilkosság, de mégis a legkevésbé sem ajánlott módja az életünk és az életünk kínálta problémák megoldásának.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
