2023. augusztus 23., szerda

A lélek választ test és szellem között?

Bertha Dudd(1891-1965)

Isten a Dudde közvetítésből:

Az emberek számára felfoghatatlan, hogy a test, lélek és szellem milyen viszonyban van egymással. Ezért is nehéz megmagyarázni nekik a szellem „tevékenységét”. A szellem ellentétben áll a testtel, a lélek pedig a kettő között áll. Tehát döntenie kell vagy a test, vagy a szellem javára, de egyszerre mindkettő felé soha nem tud fordulni. 

A lélek az emberi megtestesülés kezdetén teljesen a testhez csatlakozik. Arra törekszik, hogy teljesítse a test minden kívánságát. A gondolkodás, az érzés és az akarat csak a testhez igazodik, az ember lelke az anyaggal való egyesülést keresi. Az emberben tehát csak az anyagi javak iránt van kívánság, csak azt tartja megfelelőnek, ami a test kedvére van. A szellem így nem tud érvényesülni, a lélek nem hallgat arra, amit a szellem kér. A testnek még előjoga van, a lelket akarja és teljesen igénybe veszi, tehát uralja gondolatait és törekvéseit. 

Azonban a lélek fel tudja ismerni a földi dolgok értéktelenségét, lényegtelennek tudja tekinteni a test kívánságait, és a földi élettől többet kívánhat, mint csak anyagi javakat. Amikor ez megtörténik, akkor jut el a szellem a maga igényeihez. Ezt kifejezésre juttatja a léleknek, és az hallgat rá. Ezzel a lélek kezd másik irányba fordulni, már nem kíván semmit a test számára, hanem szellemi javakra törekszik. Engedi, hogy tanítsák, azaz ellenvetés nélkül elfogadja amit a szellem közvetít neki. Boldognak érzi magát, kevesebbet gondol a testére, vagy azt is hajlamossá próbálja tenni mindarra, amit a szellem kér a lélektől: a földi anyagot feladni, hogy szellemi javakra cserélje. Mindkettő, a szellem is és a test is a lelket akarja magának megnyerni, és amikor sikerül a szellemnek a test kívánságait kiszorítani, akkor ő a győztes. 

De mit kell érteni a „szellem” fogalma alatt? A szellem az isteni rész az emberben, ez az ami isteni teremtménnyé teszi. Az a kötelék, ami az embert öröktől fogva összekapcsolja Velem, az Atya-szellemmel. A szellem az emberben levő TUDAT, ami örök időktől kapcsolatban áll Velem. Amint a szellem akcióba lép, az ember Isten teremtményének ismeri fel magát. Előtte csak annyit tudott, hogy élőlény, és az élettől mindent meg akart nyerni, amit az nyújtani tud. 

Amint az ember felismeri önmagát, akkor a világ már semmit sem jelent neki. Akkor magasabb javakat keres, gondolatai a szellemi világgal foglalkoznak, s kapcsolatba akar lépni azzal, aki életet adott neki. Ilyenkor már helyesen gondolkodik, akarata és cselekvése megfelel akaratomnak. Ekkor az emberben már munkálkodik a Belőlem való szellem, akinek a lélek átadja magát, hogy vezesse és tanítsa arra, hogy a test, lélek és szellem eggyé váljon, és létrejöjjön az egyesülés Velem. A szellem folytonosan Felém, az Atya-szellem felé törekszik, akivel kapcsolatban áll és marad is mindörökké. 

 Jézus a Hangból: 

Az ember nem más, mint anyagban élő szellemi lény. Feladata az, hogy az anyagot átszellemiesítse, olyan örök értékű gondolatokkal itassa át, amelyek képesek teljesen semlegesíteni az anyagtól meghatározott önfenntartás ösztönét. Ennek útja, tartalma a szeretés. Míg az anyagba ágyazott önfenntartás ösztönét a vevés élteti, addig a boldogságra, örökéletre teremtett ember éltető eleme a szeretés, vagyis az adás. Minden benső szorongásnak, félelemnek megszüntetése nemcsak lehetséges, hanem törvényszerű, ha valaki feladatának tekinti az anyag átszellemiesítését a szeretetből vállalt áldozatok által. 

Az Angyalválaszból: 

Szellem – a teremtő. / Lélek – a közvetítő. / Test – az anyag. / A Szentháromság.

- forrás:Miklós Sándor Szondi -

- - - - - 


Bertha Dudde (1891-1965) Liegnitzben, Sziléziában született hétgyermekes családba. Egyszerű varrónőként a „Mi, és hol van az igazság?” kérdésre kereste a választ. 1937. június 15-én kapta először a közléseket, amikből több mint kilenc ezer született meg földi élete során.

Közvetítéseiről így írt az önéletrajzában:

„A lejegyzett dolgok tartalma meghaladta ismereteimet. Soha nem hallott vagy olvasott kifejezések, idegen nyelvi és tudományos elnevezések és utalások folytak feltartóztathatatlanul hozzám. … A „szavak” átadása a következőképpen történik: bensőséges ima és rövid összeszedettség után befelé figyelek. Ott hamarosan következnek a gondolatok világosan kiformálva, egyesével, és határozottan folynak a szavak … Közben egyáltalán nem vagyok úgynevezett transz-állapotban,… Egy ilyen diktálás időtartama körülbelül fél óra. … Bármikor megszakíthatom, és órák vagy napok után a félbeszakított kijelentést a mondat közepén ismét továbbírom. Az előtte adottak átolvasása nélkül akkor ismét folyamatos tovább a tollbadiktálás. Tehát akaratom szabad minden „muszáj”-tól, ahogy akarom úgy van, Isten akaratát szolgálom, tehát azt teszem, ami szent akarata.”

Német eredetiből fordította, és közreadta: G. Szieger Magda (1913 – 2001)

forrás:magyarrovas.hu

- - - - - -

Kapcsolódó írás:
Bertha Dudde aki által Isten fontos tanításokat adott a mai kor embereinek (1891-1965)

- - - - - - -

A lélek választ test és szellem között? - videó
forrás:Miklós Sándor Szondi