A Karma megszüntetése

A karma állandóan visszahoz bennünket az újraszületésbe, hozzákötöz bennünket a születés és halál kerekéhez. A jó karma ugyanolyan kérlelhetetlenül húz vissza minket, mint a rossz, és a jó tulajdonságainkból formált lánc éppoly erősen és szorosan köt minket, mint a hibáinkból kovácsolt. 

Hogyan vessünk hát véget a kötelékek szövésének, hiszen az embernek gondolkodnia és éreznie kell, amíg él, a gondolatok és érzések pedig állandóan karmát teremtenek? A felelet erre a Bhagavad Gita nagyszerű leckéje, a harcos hercegnek tanított lecke. Ezt a leckét nem a remete, és nem is a tanuló kapta, hanem a győzelemért küzdő harcos, az országa szolgálatával teljesen elfoglalt herceg.

Nem a cselekvésben, hanem a vágyban, nem a tettben, hanem a gyümölcséhez való ragaszkodásban rejlik a cselekedet megkötő ereje. Egy tettet azzal a vággyal követünk el, hogy gyümölcsét élvezzük, ráállunk egy útirányra azzal a vággyal, hogy eredményeihez hozzájussunk. A lélek elvár valamit, a természetnek pedig válaszolnia kell erre; kért, a természetnek pedig meg kell adnia. Minden okhoz hozzákötődik annak okozata, minden tetthez annak gyümölcse, és a vágy az a zsinór, ami a kettőt összeköti, a fonál, ami közöttük van. Ha ezt fel lehetne égetni, a kapcsolat megszűnne, és ha a szív összes bilincse összetörik, a lélek szabaddá válik. A karma tehát nem köti meg többé; az ok és okozat kereke ugyan tovább foroghat, de a lélek felszabadult életté vált.

„Ezért állandóan cselekedd azt, ami kötelesség, ragaszkodás nélkül. Aki ragaszkodás nélkül cselekszik, az valóban a Legfelsőbbet éri el.”

Ahhoz, hogy ezt a karma-jógát, – a cselekvés jógáját, ahogy nevezik, – végezzük, minden tettünket pusztán kötelességből kell végeznünk, mindent a törvénnyel összhangban cselekedve. Az ember így, a létezés minden síkján, ahol a törvényhez alkalmazkodni igyekezve működik, arra törekszik, hogy olyan erővé váljék, amely az isteni akarattal a fejlődésért dolgozik, és tevékenységét minden szakában tökéletes engedelmességnek veti alá. Ily módon minden cselekedete áldozati természetű, azokat a törvény kereke forgásának ajánlja fel, nem pedig a gyümölcsökért, amiket az eredményezhet. A cselekedetet kötelességként végzi, a gyümölcsét pedig örömmel adja át az emberek megsegítésére. Semmi köze nincs hozzá, az a törvényhez tartozik, annak szétosztását a törvényre hagyja. Erről a következőt olvashatjuk:

„Akinek művét nem a vágy formálja, akinek tetteit a bölcsesség tüze emészti föl, azt a tudók ’bölcs’-nek nevezik.

Aki nem ragaszkodik tettének gyümölcséhez, mindig elégedett, menedéket sehol sem keres, az nem tesz semmit, még ha cselekszik is.

Aki nem vágyik semmire, elméjén és énjén uralkodik, mentes minden sóvárgástól és csak testével cselekszik, az bűnt nem követ el.

Aki megelégszik azzal, ami számára önként kínálkozik és az ellentétpároktól megszabadult, aki nem irigy, aki sikerben és kudarcban egyensúlyban marad, azt, bár cselekszik, tettei nem kötik.

Akiből kihalt a dolgok iránti vonzódás, harmonikus, gondolatai a bölcsességben megállapodottak, tettei áldozatok, annak minden tette elenyészik.”

Test és elme teljes aktivitásukkal dolgoznak: a test végez minden testi cselekedetet, az elme minden mentálisat, de az Én nyugodt marad, háborítatlan, nem használja örökkévaló lényegét az idő láncainak kovácsolására. A helyes cselekedetet sosem hanyagolja el, hanem mindig megbízhatóan viszi véghez a rendelkezésre álló erők korlátján belül, a lemondás a gyümölcshöz való ragaszkodásról nem jelent semmiféle henyélést vagy gondatlanságot a cselekvésben:

„A tudatlanok a tettekhez való ragaszkodásból cselekszenek, óh Bhárata, de a bölcs a világ javáért dolgozzék, ragaszkodás nélkül.

A bölcs nem zavarja meg a tetteken még csüngő tudatlanok fejét, hanem Énvelem összhangban működve, tegyen vonzóvá minden cselekvést.”

Az az ember, aki eléri a ’tétlenség a tevékenységben’ állapotát, megtanulta a karma megszüntetésének titkát: a tudással megsemmisíti a cselekvést, amit a múltban hozott létre, a jelen tevékenységét pedig önfeláldozással égeti fel. Ekkor eléri azt az állapotot, – amiről az ’isteni János’ beszél a Jelenések Könyvében, – amiben az ember nem hagyja el többé a templomot. Mert a lélek sok-sok alkalommal kimegy a templomból az élet rónáira, de eljön az idő, amikor ’Isten templomának egyik oszlopává’ válik. Ez a templom a felszabadult lelkek világa, és csak azoké, akik semmihez sem kötik hozzá magukat, mert mindenhez hozzákapcsolhatják magukat az Egy Élet nevében.

A vágy ezen bilincseit, a személyiség vágyának, sőt, az egyéniség vágyának bilincseit is tehát össze kell törni. Láthatjuk, hogyan kezdődik el a szétzúzás – és itt szokott egy olyan hiba előfordulni, amit sok fiatal tanuló hajlamos elkövetni, olyan természetes és könnyű hiba, hogy állandóan előjön.

Nem azzal semmisítjük meg a szív bilincseit, hogy megpróbáljuk a szívet megölni. Nem azzal szakítjuk el a vágy béklyóit, hogy kővé változunk, vagy érzéketlen vasdarabbá. A tanítvány, felszabadulásához közeledve még érzékenyebbé válik, nem pedig kevésbé érzékennyé, még gyengédebbé, nem pedig keményebbé válik. Mert a tökéletes ’tanítvány, aki olyan, mint a Mester’, az, aki a külvilág minden érintésére válaszol, akire minden hat és mindenre reagál, aki mindent érez, és mindenre válaszol, aki épp mivel semmit sem kíván önmagának, képes mindenkinek mindent odaadni. Egy ilyen embert nem tarthat fogva a karma, nem készít köteléket, amely a lelket leköti. Amint a tanítvány egyre inkább az isteni élet vezetékévé válik a világ felé, semmit sem kér, csak annyit, hogy csatorna legyen, mind szélesebb medrű, amelyben a nagy élet folyhat. Egyetlen kívánsága, hogy nagyobb tartállyá váljék, minél kevesebb akadállyal önmagában, ami az élet kiáradását akadályozná. Semmi másért nem dolgozva, csak hogy szolgálhasson, ez a tanítványság élete, amiben a megkötő bilincsek összetörnek.

Van viszont egy kötelék, amely sosem szakad el, a valódi egység köteléke, ami nem béklyó, mert nem tekinthető különállónak, az, ami eggyé teszi az Egyet a Mindennel, a tanítványt a Mesterrel, a Mestert a tanítvánnyal – az isteni élet, amely állandón előre és felfelé húz bennünket, de nem köt a születés és halál kerekéhez. A vágy húz vissza bennünket a földhöz, először az, amit itt élvezünk, majd egyre magasabb vágyak a szellemi tudásra, szellemi növekedésre, szellemi odaadásra, amelyek teljesülésének még megvan a földi összetevője. Amikor minden befejeződik, mi az, ami a Mestereket még az emberek világához köti? Semmi, amit a világ nyújthatna nekik. Nincs a földön az a tudás, amit ne tudnának; nincs az a hatalom a földön, amivel ne rendelkeznének; nincs további tapasztalat, ami életüket gazdagíthatná; nem létezik semmi, amit a világ adhatna nekik, ami visszahúzhatná őket a születésbe. És mégis jönnek, mert egy belülről és nem kívülről jövő isteni kényszer küldi őket a földre, – amit különben lehet, hogy örökre elhagyhatnának, – hogy segítsenek testvéreiknek dolgozni évszázadokon, évezredeken keresztül, azért az örömért és szolgálásért, amely szeretetüket és békéjüket kimondhatatlanná teszi. Semmi olyan nincs, amit a föld adhat nekik, kivéve azt az örömet, hogy lássák, mint növekszik a többi lélek hozzájuk hasonlóvá, elkezdve osztozni velük a tudatos isteni életben.

(Annie Besant – Karma Az Ok Okozat Törvénye)

Van út felfelé

A nagy amerikai biológus, Alexis Carrel mondja Az Ismeretlen Ember című művében: “Az emberiség figyelmének el kell fordulnia a gépektől és az élettelen anyagvilágtól, s az ember lelkére kell irányulnia, azokra a szerves és szellemi folyamatokra, amelyek megteremtették a gépeket s Newton és Einstein világegyetemét.” A tudomány új hangja ez; egy születő korszak forradalmának zászlóbontása. A biológia addig redukálta az anyagot, míg eljutott az anyagot szervező intelligens életerőig: a szellemig. S ezen a ponton megtörtént a találkozás a tudomány és az ősi hagyomány, a kinyilatkoztatások igazsága között.

A misztikus út az önmagát kereső ember útja befelé, a mágikus teremtő, sorsformáló erők forrásához, amelyek felszabadítása fényesebbé teszi a világot, s megváltja benne az egyént. Misztikusok, jógik, próféták, messiások, a tudomány és művészet lángelméi mindenkor megjárták ezt a meredek ösvényt, hogy a csúcsról Prométheuszként lehozzák a szent tüzet az embernek.

Az idők ma megértek rá, hogy az Igazság kilépjen a zárt szentély homályából és megmutatkozzék a Vízöntő korszak emberének, aki az Apokalipszis világéjének elmúltaval egy Új Eón hajnalára ébredt. A most következő évszázadok a létért való küzdelem és a test primitív szükségleteinek kielégítésén kívül, időt ajándékoznak majd arra is, hogy a töprengők kérdéseket tegyenek fel a kozmosznak, önmaguknak, sorsuknak, Istennek életről és halálról. Ahogy az elmúlt évezredek alatt csak a különcök és beavatottak, most minden egyes lény szembe kerül majd léte problémájával.

Igyekszünk a nyugati világ számára hozzáférhetővé tenni mindazokat az értékeket amelyeket különféle ősi kultúrái és titkos társaságai őriznek. Egyszerű, világos szintézisképpen felépítette ezekből azt a módszert, amely a nyugati ember természetének leginkább megfelel. “A misztikus törvényeket előbb ismerték, mint az élettan törvényeit” – mondja Carrel. S valóban, ismerték már Káldeáben, amelynek egész kultúrája a csillagok hierarchiájának uralma alatt állott. Papjaik hatalmas rádióvevő készülékként csillagok asztrofizikai erőinek hullámhosszát hangolták be saját szellemükön keresztül a földre, s minden anyagot a csillagképek alapján osztályoztak. Az egyiptomi hieroglifák értelme hármas, s e háromból csak az egyik ismeretes eddig. Ugyanazok az ábrák, amelyek valamely királysír falán vagy szarkofágján egy prózai cselekménysort fejeznek ki, mentális tartalmukban esetleg a legmagasabb teremtési folyamatot ábrázolják. Az ember elfelejtette ezt a szimbólum ABC-t, de az álomnak most is ez a nyelve. Korunk mélypszichológiája és pszichoanalízise szintén álomhieroglifákat bogoz, de ősi kulcsai hiányoznak hozzá. Ezeket az elveszett kulcsokat ismerteti a betűmeditáció, amellyel fel lehet támasztani a lényeglátó bölcsesség tetszhalott nyelvét. A görög misztériumok lélekbeégő szépsége és igazsága egész országrészeket szőtt át a művészet hold színű extázisával, s olyan élményekben részesítette az Eleuzisz sziklás, sötét erdején át a hajdani Naptemplomhoz vándorló neofitát, amelyek kitárták előtte a megismerés kapuját, az asztrálvilág s a halál utáni állapot rejtett valóságát. Orfeusz lantja a halhatatlan Szellemről zengett a felkelő nap fényében – s ez a Szellem halovány visszfényként ma is felcsillog egy-egy színpadi műben, amely keresi az utat vissza titáni nemzőjének, az orfikus misztériumoknak kristályos tökéletességéhez. A tibeti jóga az ember kozmikus öntudatát akarja visszaszerezni. Faust kísérletezése ez egyéni tudatot a világegyetem tudatával azonosítja, hogy ezáltal megismerhesse a legmélyebb természettitkokat. Az emberben benne rejlik a halhatatlan, kezdet nélküli lénynek egy része, s ezt az örök szikrát használja kapunak a jógi az örökkévalóságba való behatolásra. Halandóval halhatatlant megismerni nem lehet. A jógi tehát halhatatlan lelkével ismeri meg a másképpen megismerhetetlent.

A keresztény misztikusok ugyancsak a világlélekkel keresik az egyesülést saját lelkükön keresztül -, de mindezeknek az irányzatoknak alapja közös: a külvilág kifelé ágazó, bonyolult tévedésekkel, harcokkal zsúfolt zsákutcájából befelé hívja az embert saját lelkének és erőinek felszabadítására.

Az ember háromsíkú transzformátorállomás, amely három világ részese, és több koordinátából származó energiafajtákat szűr át biológiai gépezetén keresztül. Más szóval nem egy, hanem három Univerzum erői áramlanak belé, s futnak vezetékein vissza. Az intenzitástani tanulmányok első fizikai stádiumában még lehetnek valakinek anyagi érdeklődései. A második, pszichikai fokozaton az élmények dominálnak, a harmadik, mentális etapon azonban már csak a Földről, és talán az egész megnyilatkozott Univerzumból való távozás szattwikus filozófiája a cél! Az Új Korszak mágiája, éppúgy mint egyéb okkult irányai az eón változásának, megfelelően differenciált területre tevődött át. A következő időszak tudománya nem az, ami az előzőé volt. A tapasztalatok felhalmozódnak, lerakódnak, megerjednek és átalakulnak.

Így a tegnap bölcselete a ma egzakt tudásává érik. Semmi el nem vész, hanem kicserélődik, és tűzpróbák után konvertálódik. Aki filozófiai szemlélődése során a jövőn szokott töprengeni, nem is gondolná, milyen szokatlan irányokból jöhet a múltat leváltó fordulat. A szerény geometriai dimenziótan kezdetéről még nem lehet látni, mekkora módosuláson fogja átvezetni a kozmikus kutatás rendszerét, jóllehet ez a fordulat nem emberi törekvés folyománya, hanem a világ integrálódásának processzusa által megkövetelt jelenség. A galaktikai alapképződmények között ugyanazon rendszeren belül is megkülönböztethetünk fiziko-kémiai síkokat. Koordináták rejlenek az élőlények szervezetében is. Ezek tudvalevőleg annál tökéletesebb szintézisek, minél többféle koordinátát képesek magukban szimbiózisra kényszeríteni. A bonyolult biológiai organizációknak egyik legfontosabb kozmikus célja a magasrendű koordináta-társadalmak kiegyenlítése és integrációs harmóniába hozatala.

Az általunk ismert legtökéletesebb szintézis-kísérlet az emberi szervezet, melynek éppen ezért az egész Kozmosz elemi struktúráját organikus harmóniába kellett önmagán belül kialakítania. Ez az oka annak, hogy az ember fokozata az összes koordináták és dimenziók között hídfőállásként szerepel.

Erről a pontról le is, fel is, felületen és mélységben egyaránt elágaznak utak, ahonnan az Univerzum mélyebb megismerésére lehet indulni. De a technika ismeretében a kiinduló pontra mindig vissza tudunk térni, amit a többi síkokról nem lehet elmondani.

A Biosz egész területén mozgó spirálsávok viszik beteljesedésük felé a fizikai organizmusokat. Amit életnek nevezünk, valójában nem az Idő mozgása, hanem a Vitalitás mező elfordulása. Ez az oka annak, hogy Idővel minden kialakult forma átmegy az ellentétébe! Mert a fizikai sík formáinak, nincs más kiútja, a rettenetes feszültségű örvényekből, amelyek anyagukat mozgatják, mint vagy átmenni az ellentétükbe, vagy egy fokozattal feljebb lépni a dimenziók létráján. Ami ezekben számunkra érdekes lehet, a perspektíva és az idegen életfolyamatok ismerete, melynél fogva bizonyossággá válik bennünk, hogy van út felfele!

(Wictor Charon)

10 lecke Albert Einsteintől

1. Kövesd a kíváncsiságodat

„Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi."

2. A kitartás megfizethetetlen

„Nem az, hogy okos vagyok, csak többet foglalkozom a problémákkal."

3. A jelenre fókuszálj

„Bármelyik férfi, aki biztonságosan tud vezetni egy autót, úgy, hogy közben megcsókol egy csodaszép lányt, egészen egyszerűen nem adja meg a csóknak a kellően megérdemelt figyelmet."

4. A képzelet erős

„A képzelet minden. Előzetes az életben bekövetkező látványosságokról. A képzelet fontosabb, mint a tudás."

5. Hibázz

„Az az ember, aki sosem hibázik, az még soha sem próbált ki semmi újat."

6. Élj a pillanatnak

„Sose gondolok a jövőre – így is épp elég hamar eljön."

7. Alkoss értéket

„Ne arra törekedj, hogy sikeres legyél, inkább arra, hogy értékes."

8. Ne légy ismétlődő

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

9. A tudás a gyakorlatból lesz

„Az információ nem egyenlő a tudással. A tudás egyedüli forrása a tapasztalás."

10. Tanuld meg a szabályokat, majd játssz jobban

„Tanuld meg a játékszabályokat, és utána már csak játszanod kell. Persze mindenkinél jobban."

(Forrás:napielemozsia.hu)

Az emberi lélek súlya

Az 1920-as években az angol William McDougal arra a belátásra jutott, hogy ha az élő emberben van valami, amit léleknek nevezünk, vagyis az fizikailag létezik, kell lennie tömegének is! 

Ha pedig van tömege az élő emberben, akkor a halál pillanatában annak a tömegnek el kell tűnnie - hiszen, ugye azt tanítja a vallás, hogy a halál pillanatában a lélek elszáll. McDougal úgy érezte, ez a gondolat voltaképpen zseniális, és erre kell egy kísérletsorozatot építeni! Hiszen ez akkor is ,,működik", ha van lélek, és akkor is hoz tanulságos eredményt, ha nincs. Bármi legyen is a vége, valakik számárra roppant érdekes eredménnyel zárulhat. Vagy van lélek, vagy nincs!

Az egyetlen gondot az jelenti, hogy 90 évvel ezelőtt nem léteztek még olyan pontos mérőműszerek, amelyek ilyen kis mennyiségeket okvetlenül precízen mértek volna. Ennek ellenére McDougal megtett mindent, amit tehetett. Kórházakban a haldoklók ágyát (persze a megfelelő hatósági engedélyek birtokában) mérlegekre állította, asszisztensei nem mozdultak el a mérlegek mellől, felírták, mit mutat - és amikor a halottak kiadták utolsó leheletüket, feljegyezték a mérleg állását. Mondani sem kell, a halál pillanatát követően a mérlegek mindenütt bizonyos - igazából jelentéktelen - súlyveszteséget mutattak. Körülbelül 20 grammal lett könnyebb a haldokló, miután meghalt.

Sokan vélték úgy, hogy itt egyáltalán nem a lélekről, hanem a haldokló utolsó kilégzéséről van szó. Amikor valaki meghal, a tüdeje összeesik, és kibocsátja a benne lévő levegőt. Nils Olof Jacobson svéd professzor az 1970-es években megismételte McDougal kísérleteit, csak már sokkal pontosabb mérőeszközök birtokában tette ezt. Mint azt nemrégen az erről szóló filmben is láthattuk, a haldoklók a halál pillanatában kivétel nélkül 21 grammot veszítettek testsúlyukból. Mivel egy kistermetű embernek a tüdejében nem ugyanannyi levegő fér el, mint egy nagytermetűnek, nem is szólva mondjuk a gyerekekről - a mindig változatlanul ismétlődő 21 gramm szinte jelképesnek is tekinthető. Jacobson és követői mind a mai napig meg voltak és vannak győződve, hogy a 21 gramm az emberi lélek súlya - és ez az adat egyben a tudományos bizonyíték is arra, hogy az embernek tényleg van lelke. Már akinek - tesszük hozzá...

(forrás:blog.xfree.hu)

A test mint a lélek eszköze

AZ EMBERI TESTET ILLETŐEN A MODERN ORVOSTUDOMÁNY ÉS AZ EGYETEMES GNOSZTIKUS TANÍTÁSOK MEGKÖZELÍTÉSE KÖZÖTT JELENTŐS ELTÉRÉS MUTATKOZIK. NÉHÁNY VONATKOZÁSBAN A KÉT SZEMLÉLETMÓD OLYANNYIRA KÜLÖNBÖZŐ, HOGY AZT GONDOLHATNÁNK, NEM IS UGYANARRÓL A TESTRŐL BESZÉLNEK. MÁS ESETEKBEN VISZONT A GONDOLKODÁSMÓDOK ROKONSÁGOT MUTATNAK.

Ez utóbbi esetet példázza, hogy a mai szakemberek is kiemelik a testmozgás és -gyakorlás fontosságát az erőnlét fenntartása érdekében, és ugyanezt a gondolatot lelhetjük fel Pitagorasz Arany verseinek ezoterikus tanításaiban is. Ugyanez áll a táplálkozásra is: a szamoszi bölcs azt mondja, hogy nem szabad megvonni a testtől az ételt és italt valamint a mozgást, amelyre szüksége van. Ám amikor történetesen egy közönséges megfázás kezeléséről van szó, a vélemények már nagyban különbözhetnek. Az alapvetőbb kérdések tekintetében pedig, mint például a gyermekkori betegségek megelőzése, homlokegyenest ellentétes álláspontra is helyezkedhetnek.
Az utóbbi évek bulvár- és tudományos sajtója elutasítja a homeopátiás, az alternatív és az úgynevezett ösztönös gyógymódokat, azok képtelenségére hivatkozva. Más részről a holisztikus és alternatív gyógyászattal foglalkozó kiadványok is kíméletlen kritikával nyilatkoznak a spekulatív, gyógyszeres orvoslással szemben. Mindkét megközelítés egyformán helytálló, önmagában véve mégis mindegyik elégtelen. Egy komplikált lábtörést például nem lehet csupán gyógynövényekkel kezelni. A makacs allergiákra viszont úgy tűnik, nincs elfogadott és igazán hatékony gyógyszer, a megfelelő virágokból készült orvosságokkal azonban jelentős eredményt lehet elérni ezekben az esetekben.

NINCS ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG

Akár „egészséges” az ember, akár rendszeres orvosi kezelésre szorul, alapvető betegsége – úgy tűnik – megmarad, erre pedig nincsen nyilvánvaló gyógyír. Ez a szenvedés azzal a ténnyel magyarázható, hogy „a testet olyan elemek alkotják, melyek elkerülhetetlenül feloszlanak, és így a testnek is szükségszerűen meg kell halnia”.
A fentebb említett gyógymódok különbözőnek, sőt akár egymással ellentétesnek is tűnhetnek, alapjában véve azonban nincs közöttük különbség: mindegyik a szenvedés csökkentésére irányul. Ha a két oldal szakértői azt állítják is, hogy a másik csak a – valódi vagy képzelt – tüneteket gyógyítja, mégis mindannyian csak azon igyekeznek, hogy a testet a lehető legegészségesebben és legtovább tartsák fenn.
„Létezik-e hát más test, mint amelyik a természetben van?” Ezt a kérdést teszi fel Jan van Rijckenborgh, a gnosztikus transzfigurista szerző Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben c. könyv negyedik részében. Az örömteli felelet igenlő! Hermész Triszmegisztosz arról a testről beszél, mely a szellemlélekből, a Sophia-ból, a lélek és a szellem közötti egyesülésből születik. Ez az alapja a harmadik megközelítésmódnak, amelyben a szemlélet nem korlátozódik csupán az anyagi formára. A tudomány az embert egy hímivarsejt és egy petesejt termékének tekinti, mely állandóan változik egyrészt azáltal, ami vele született, másrészt azáltal, amit később elsajátít. Az eredmény egy tudattal rendelkező emberi lény, aki gondolkodik, érez és határozott szándékkal cselekszik.

ISMERETLEN-E AZ EMBERI LÉNY IGAZI TERMÉSZETE?

Többek között a holisztikus szemlélet is foglalkozik a reinkarnáció témájával, sőt leírja még az asztráltestben, az éteri járműben és a tudatban lezajló folyamatokat is. A két megközelítésmód azonban e vetületében is alapvetően ugyanaz. Bármennyire éles elméjűek is elemzéseik és szemléletmódjuk, a két oldal tudósai és kutatói mégsem veszik figyelembe az emberi lényben meglévő halhatatlan elvet.
A harmadik megközelítés kiindulópontja merőben más. Ebben a szemléletben ugyanis a test önmagában nem cél, csupán eszköz: egy folyamatosan változó jelenség, amely egy három részből álló, nagyon finom szerkezetű, élő és lángoló egésznek az egyik összetevője. A fizikai testet a háromszög egyik oldalához lehetne hasonlítani. A másik két oldalt a lélek és a szellem alkotja, melyek a szellemlélek nézetei. Ha a három oldal egyenlő oldalú háromszöget képez, akkor azt mondhatjuk, hogy a test az eredeti élet egyik tökéletes vektorává vagy függvényévé vált.
A baj csupán az, hogy a XXI. század kezdetén ez szinte egyáltalán nem fordul elő. Az itt szóba jöhető lélek ugyanis rendkívül ritka. Anyagelvű korszakunkban a szellemmel való közvetlen kapcsolat csupán illúzió, majdhogynem az egész emberiség számára. Ennek következtében a mai fizikai testnek egészen más a szerkezete, mint az eredetié, mely az éter- és anyagtestek finom és áttetsző ötvözete. Ez indokolja tehát témaválasztásunkat, miszerint „a test a lélek eszköze”. Jóformán alig találni olyan kiegyensúlyozott embert, aki a lélek és szellem tökéletes összhangjában él. Szokványos tudatunk még csak el sem tud képzelni egy ilyen lényt. A mai ember teste más törvényeknek van alávetve, mint az eredeti emberé.
Az olvasó, aki kész a tényeket a maguk valójában látni, arra az ijesztő következtetésre jut, hogy a test nem szolgál egyéb célt, csupán önmagát, vagy – ahogyan napjaink embere megfogalmazza – a test nem más, mint egy gép, amely végtelen mennyiségű gént termel, hogy önmagát reprodukálja. A tudat oly mértékben fejlődött, ahogyan a „gép” kibontakozott, ahogy különféle tapasztalatokra tett szert, és így természetes módon olyan földi tudattá alakult, amely bizonyos fokig finomabb befolyásokra is fogékonnyá vált. Ez a tudat rendelkezik egy irányító szerkezettel – az aggyal –, mely lehetővé teszi számára, hogy gondolkodjék. Ám mielőtt a fejlődésnek ez az útja kijelöltetett, a „gondolkodás” nem volt más, mint a szellem és a lélek közötti együttműködésből születő cselekedet.

A FORRÁS NEM HAL MEG

A materialista ember és az egyetemes bölcsesség a „szellem” és a „lélek” fogalmát merőben különbözően látja. A köznapi tudománynak teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy lélek önállóan nem létezik. Amint a fizikai test eltűnik, feloszlik a lélek is, és végül a tudatnak a homlok mögött lévő gyújtópontja is kialszik. Ezért a fizikai testet nem tekinthetjük többé az eredeti élet függvényének vagy eszközének, hiszen egy ilyen eredeti eszköz ismertetőjele az, hogy nem hal meg.
A tudományos nézőpont azonban ebben az esetben megint csak nem helytálló, mivel a test igenis képvisel egy lehetőséget. Kétségkívül igaz ugyan, hogy nem elégíti ki a halhatatlan testtel szemben támasztott követelményeket, viszont rendelkezik olyan szervekkel, melyek nem távolodtak el túlzottan eredeti működésüktől. Egy átalakulási folyamat során ezek a szervek képesek olyannyira megváltozni, hogy többé-kevésbé az eredeti élet céljait szolgálhassák. Sem a földi test, sem a földi lélekminőség, sem pedig a földi gondolkodás nem léphet be az eredeti háromság, a szellem, lélek és test magasztos, derűs életterületére. Mégis ezek képezik a kiindulópontot – ez minden, amink van. Bár a test nincs tudatában eredeti feladatának, mindazonáltal kezében van a hatalmas lehetőség, hogy a fejlődés felfelé ívelő útjára térjen.
Ez az esély az ember kettős természetében áll. Jan van Rijckenborgh ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „E valóság tudatos felismerésének a lélekfejlődéssel kell kezdődnie, ez pedig a mikrokozmosz által keltett magsugárzásból ered, amely megragadja és betölti az ember teljes testét (összes testi járművét).”

EGYETLEN SZIKRA HATÁROZZA MEG A CÉLT

Ez mindenekelőtt a monád sugárzásának eredménye, amely folyamatosan szétzúzza a megkristályosodást, és új lendületet ad az embernek, hogy az megtalálja a visszatérés ösvényét. Csupán egyetlen szikra okozza tehát a különbséget aközött, hogy a testet zsákutcának vagy pedig egy új kezdet testének tekintjük. A Pentagram ezen kiadványának cikkeiben arra szeretnénk rávilágítani, hogy a visszatérés ösvényére vállalkozó személy teste ezen az ösvényen új és fontos szerepre tesz szert:
•először mint a szellemszikra-atom hordozója;
•másodszor, az ösvény kezdetén, mint a növekedő lélek ezen új alapelvének befogadója és oltalmazója;
•harmadszor mint próbakő, amelyben az új lélek minden eleme megnyilvánulhat;
•negyedszer pedig mint eszköz, mint munkatárs abban a feladatban, melyet a küldöttek és az emberiség szolgái vállalnak – és vállaltak korszakokon keresztül.

Napjainkban így újra megjelenik az érték és az igazság az építmény négyzetére vonatkozóan, mely a teljes életmegújítás alapja, és amely alapról elrugaszkodva az ember újabb lépést tehet a fejlődés spirálján. Az új mentáltest és a tudatos éteri-anyagi lélektest akkor csodálatos ragyogással borítja majd fénybe az illető mikrokozmoszát, akárcsak egy aranyló ötszög, egy arany pentagram.

(forrás:lectorium.hu)

Arról, hogy minden nap tovább kell menned

S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet.

Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismerésétől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, minden nap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

(Márai Sándor: Füves könyv)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 14.

Ahogyan az álom valótlan az ébrenlétben látottakhoz képest, úgy e világ ébrenlétének dolgai is valótlanok a szellem világához képest, amely az igazi valóság.

Ne hidd tehát, hogy boldogságod abból áll, amit az érzékeknek ebben a világában látsz. Ha mégis itt keresed, akkor olyan vagy, mint aki elaludt, és teljesen megbízik az álmában látott finom és szép dolgokban, majd felébredvén elszomorodik és megdöbben, mert meg kell válnia azoktól. Így van ez a jövés-menés világában maradó lélekkel is, aki ehhez hozzászokik és megelégszik e világ szórakozásainak és örömeinek az észlelésével. Ennek a vágya lenyűgözi őt, mert boldogságát ebben keresi. Ha viszont a lélek már erőlködés nélkül észreveszi e világ nyomorúságát, gondját és baját, akkor ezt a világot örömmel hagyja el, és boldog, hogy belőle kiköltözhet. Mint amikor valaki álmában csúnya és fájdalmas dolgokban részesül, és örül, hogy felébredhet, mert álmától így megmenekül. Sőt, nem is hajlandó többé álomba merülni a fájdalom és a félelem miatt, melyet álmában érzett a szörnyű dolgok láttán.

Amit a világ ajánl, ne fogadd el. Mert csak bolondít. Azt akarja, hogy először nevess egy kicsit, aztán sírjál. Ez a természet menete. Nem alakoskodik, mert anyagi dolog erre nem képes - nem tud hát másnak tűnni. A léleknek viszont megadatott az élet, az intelligencia és a megkülönböztetés képessége. Ő tetszése szerint dönthet, hogy hagyja-e becsapni magát, vagy sem. Ha a lélek átlátja az őt rászedni akarók szándékát, ha elfordul tőlük és óvatos lesz, akkor elkerüli a rossz következményeket. Ha viszont a világi fondorlatokba és csalásba bocsátkozik, akkor ezt is szabad akaratából teszi. Ahogyan tehát képes belemenni, úgy képes megtagadni is. Ha enged, akkor elsüllyed. Ha nem enged, akkor megóvja magát a pusztulástól.

Azzal lépj összeköttetésbe, amit tudsz és amit mindenki tud, bocsásd el viszont, amit nem tudsz és amit senki sem tud. Tudod például a többiekkel együtt, hogy a tűz forró, a dolgokat megégeti és fényt áraszt; a víz hideg, nedves és folyékony, valamint a szomjat oltja. Tudod, hogy az egész nagyobb a részénél, és az egyenes különbözik a görbétől.

Az ember nem szívesen hagyja el, amit kedvel, viszont örül, hogy a gyűlöltet elhagyhatta. Tény, hogy a világot el kell hagynod, ezért természetesen boldogtalan leszel, ha e világot szeretted. De ha gyűlölted, elhagyásakor leszel boldog.

Képzeld el, ó lélek, hogy kivonod magad a durva anyagi világ alól. Vizsgáld meg, hogy saját lényeden kívül találsz-e valami lényegeset! Lényedre tekintve azt fogod mondani: a lélek először is a gondolatokhoz hasonló és azokkal rokon, másodszor más dolgokat és önmagát is mozgásba hozza, megkülönböztető-képességgel rendelkezik, maga irányul az általa kívánt dolgokra, különös és jó tulajdonságokkal van megáldva, mint az igazságosság, nagylelkűség, egyöntetűség és szánalom. Ha belső lényed ilyen, ezek a tulajdonságaid és a jelleged, akkor meg kell hagyni, finom és előkelő lény vagy.

Ha most más dolgokat próbálsz meg leírni, megfelelhet-e ez a leírás tennen belső lényednek? Másképpen szólva: megkerülheted-e ennek során az ő belső lényüket? Ábrázolhatod-e őket a saját jellegüktől idegen tulajdonságokkal?

Ha valamit egyáltalán nem lehet leírni a lényegének megfelelő módon, ha semmi sem jellemzi, akkor meg kell vallanod, hogy élettel sem rendelkezik, és lényegében tétlenségre ítéltetett. Meg kell értened, hogy a lélek a fizikai világban csupán olyan dolgok nyomát hagyja hátra, amelyeket maga a lelkület (a szellemlélek) keltett a lélekben, és a lelkület is csak azt valósítja meg a lélekben, amit maga az első ok vitt véghez őbenne.

Ha két egyforma madár zsinórral van egymáshoz kötve, akkor mindkettő nagyon szenved, és nem nyugodhat. Csak akkor nyugszanak meg, ha elválasztják őket. Még rosszabb a helyzet, ha két különböző jellegű és formájú lényt kötnek össze, például egy tevét a farkassal, bikát egy oroszlánnal, vagy élőlényt halottal. Létezik-e boldogtalanabb állapot, mint amikor bölcs van bolondhoz kötve? A teve nem nyugszik, míg meg nem szabadul az őt a farkashoz fűző kötéltől. Ugyanez áll a bikára és az oroszlánra, a holtra és élőre, meg a bölcs és a bolond esetében is.

A lélek lénye mindezek fölött való, mert különböző világokkal van kapcsolatban, és minden területre elmehet. A lélek bizonyos ideig az anyagvilágban marad. Ebben az állapotban a lélek emberi. Csak azt látja, ami érzékszervekkel észlelhető, étellel, itallal és a durva anyaggal van elfoglalva. Más időszakban a lélek a neki megfelelő világhoz tartozik. Ebben az állapotban a lélek észlel, és megismerkedik a dolgokkal, mozgást okoz, képes megvizsgálni és elgondolkozni. Szabadon dönthet, és akarata is szabad. Ezek a lélek sajátos tulajdonságai.

A lélek ezek után a gondolatvilághoz tartozik, itt megtanulja megkülönböztetni az ősformákat az anyagi formáktól. Megérti a dolgok kezdő elvét, és gondolkodási képességével megkülönbözteti és felismeri az egyszerű és oszthatatlan formákat.

Az utolsó időszakban aztán a lélek az isteni világhoz tartozik. Ebben a legmagasabb állapotban a lélek elérte a jót és a jóságot, és csakis a jót akarja. Minden gonosztól és álnokságtól mentes, és mindennel szembeszáll, ami gonosz, mert bölcs, és elővigyázatosan cselekszik.

A léleknek az első okkal való kapcsolata és rokonsága nyilvánvalóvá válik a lényében gyökerező törekvésből, hogy felfogja az Isten mindenhatóságában foglalt dolgok összességét. A lélek ugyanis nem nyugodhat, és nem elégszik meg teljesen, míg el nem éri a szellem világát, és minden ahhoz tartozónak a birtokába nem jutott. A lélek csakis ekkor hagyja abba a vágyakozást, ekkor békél meg, nyugszik meg és elégszik meg teljesen.

Nincsen nálad boldogtalanabb, ó lélek, hiszen magányos vándorként kerültél a barbárok országába. Saját nyelveden próbálsz beszélni velük és panaszkodsz, de nem értik a nyelvedet. Beszélnek hozzád, de a saját nyelvükön, melyet viszont te nem értesz. Ilyen szerencsétlen az állapotod. Beszélsz, de senki sem hallgat meg. Panaszkodsz, és senki sem szán meg. Lakóhelyétől messze hol talál vigaszra a hazájától elidegenedett, a származásától elválasztott? Ugyanakkor mohó telhetetlenséged rabja vagy, s már arra sem vagy képes rájönni, hogy saját hibáidnak és tévelygésednek a gyümölcsét nyögöd. Halálos vágyak hajszolnak, és az élvezet durva telhetetlensége lelkesít. Nem adsz számot magadnak saját cselekedeteidről, melyek az önmegsemmisítésbe taszítanak. A véghetetlen tengeren hányódsz egy csalóka módon hasznosnak tűnő járműben. Olyan társat választottál, mely cserben fog hagyni. Olyanra bíztad magad, aki félrevezetett és becsapott. Bizony, keserves dolog, ha az embert a barátja megtéveszti és kirabolja, ha a társa cserben hagyja.

Aki édes gyümölcsöt termeszt, az édeset fog enni. Aki értéktelent termel, az értéktelent is eszik. A jótettek eredményei megegyeznek a gyökerekkel, melyekből sarjadtak. Ugyanígy a rossz tettek következményei is a gyökereiknek felelnek meg, amelyekből fakadtak.

Kevés ismeret valóra váltva nagyobb nyereséggel jár, mint sok ismeret, melynek tettekkel való kivitelezését elmulasztod.

Isten legyen kegyes az iránt, aki tud és cselekszik, aki másokat tanít, aki ezt a könyvet elolvassa és megérti, aki másokat is megtanít ennek a megértésére; aki a kitűzött célt eléri, aki másokat is odavezet, miközben a helyes módon közvetít, aki igazat mond és részesül Isten segítségében.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Járj a saját utadon

Én nem adhatom át neked a magam békéjét, a magadét neked kell megtalálnod.

Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én haladok a célom felé. Járd a saját utadat, kövesd az általad meghatározott irányt, amely belső késztetéseidnek a leginkább megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást, csak azért, mert tőlem származik. Ha százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, nem a te tapasztalatod, és így nem is fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod tenni az igazságot. Az igazat megvalósítók életpályáját tekintsd csupán bizonyítéknak arra, hogy a cél elérhető. Szabadulj meg attól a romlásba vezető hozzáállástól, amely kívülről vár segítséget. Nem olyan tanítóra van szükséged, aki befolyásol, hanem olyanra, aki arra tanít, hogy ne hagyd magad befolyásolni. A legmélyebb igazságok a legegyszerűbb szavakba vannak öntve.

(Elisabeth Haich -  Beavatás)

A párhuzamos világok léteznek és ez hamarosan igazolható lesz

 

Létezik-e egy másik éned, aki éppen ebben a pillanatban egy párhuzamos univerzumban olvassa ezt a cikket? Dr. Brian Greene, az Elrejtett valóság: párhuzamos univerzumok és a kozmosz mélységes törvényei című könyv szerzője, úgy véli, hogy valószínűleg létezik a természet különös trükkje; és annak bámulatos lehetőségeit is kifejti ebben a háromperces interjúban.

 

 

Egyre több kozmológus ért egyet Greene-nel abban, hogy ahol mi vagyunk, az csak egy a sok világegyetem közül, s ezek közül legalább egy ilyen világ hozzásimul a miénkhez, talán csak egyetlen milliméterre tőlünk. Mi azért nem látjuk ezt a világot, mert az a mindennapi valóságunk négy dimenziójától különböző tértípusban létezik.

A Massachusettsi Műszaki Egyetemen Max Tegmark úgy véli, hogy a „sok univerzumnak” ez a multiverzum modellje a modern fizikán alapszik és végül igazolható, megjósolható és megcáfolható lesz. „Ez nem sci-fi” – mondja – „ez valódi tudomány.”

Ahogyan a CERN Nagy Hadronütköztetője is fejlődik, a tudósok mindinkább egy „új fizikáról” beszélnek a látóhatáron, amely a kilátások szerint segíthet a tudósoknak az univerzum még több felfedezetlen titkának a megértésében. Ez az új megközelítés magában foglalja a sötét energiának a jobb megértését – ez egy olyan misztikus erő, amit néhány forradalmi gondolkodó utalásnak vél arra, hogy egy univerzum „nővérünk” lapul a szomszédságunkban.

A kozmológusok különös eseményeket figyeltek meg. Ilyen például, hogy a 2,2 millió fényév távolságra lévő Androméda galaxis 200000 mérföld/órás sebességgel száguld a Tejút felé. Ennek a jelenségnek akkor van értelme a logika szerint, ha egy láthatatlan univerzumból szivárgó gravitáció húzza egymáshoz a két galaxist.

A WMAP űrteleszkópnál dolgozó kutatók nemrégiben felfedeztek egy tízezerszer nagyobb erőt, mint a Tejútrendszer, amelyről azt hiszik, hogy hatásos bizonyítékként szolgálhat arra, hogy egy párhuzamos univerzum lehet a környéken.

A párhuzamos világok kutatására tett újabb kísérlet során a NASA üzembe helyezte az Kettes Alfa Mágneses Spektrométert a Nemzetközi Űrállomáson azért, hogy olyan adatokat rögzítsen, amelyek bizonyíthatják más univerzumok létezését, amelyek közül néhány talán antianyagból áll. Ennek a kozmikus rejtélynek a megfejtése világméretű érdeklődést váltott ki. A projektet támogatja a legtöbb európai nemzet, valamint Tajvan (Taiwan), Kína, Oroszország és az Egyesült Államok.

Megpillanthatunk-e valaha egy másik univerzumot? A nemrégen készült PBS interjúban, az „Univerzum rejtélyei”-ben, a Dél-Kaliforniai Egyetem kozmológusa, Clifford Johnson, közölte, hogy helyesnek véli, hogy a fikció ilyen összefüggésében gondolkodjunk erről, ugyanakkor ez egyúttal egy olyan dolog is, amit a tudósok felfedezhetnek. Néhányan azt javasolják, hogy a bennünket felépítő anyag – a gravitációnk és a mágnesességünk anyaga és erői – olyan elemekből áll, amelyek minket ehhez az univerzumhoz ragasztanak.

Ezek nem engedik meg, hogy mi elhagyjuk a saját előre-hátra, fel és le, balról-jobbra mozgó négy dimenziónkat, és az időérzékünket. Talán egészen közel van egy másik univerzum, ámde ahhoz, hogy megfigyelhessük azt vagy kommunikálhassunk azzal; először is meg kell értenünk a különböző dimenzióit. Úgy képzelhetnénk őket, mintha „nem szokványos, új fajták” volnának.

Mindazonáltal, úgy tűnik, hogy a nehézségi erő az egész világegyetemet áthatja, s egy napon talán lehetővé válik a többi világegyetemmel való kommunikáció valamifajta gravitációs manipuláción keresztül. Vajon hogyan éreznénk magunkat, ha feltárulna egy párhuzamos világ? Johnson azt mondja, hogy „kevésbé érezném magamat egyedülállónak emberként, viszont talán üdítő volna; mivel sok olyan dolgot, amire nem fordítottam időt, talán önmagam egy máshol létező másolata megcsinálna!”

Greene azt is hozzáteszi, hogy az univerzumok majdnem megkülönböztethetetlenek is lehetnek egymástól; a többiben lehet, hogy megvannak mindnyájunk módosulatai, ahol mi létezünk, de más családokkal, karrierrel és élettörténettel. Megint másokban a valóság olyannyira gyökeresen eltérhet a miénktől, hogy azok akár felismerhetetlenek is lehetnek.

A szakértők azt jósolják, hogy miként az elkövetkezendő évtizedek megváltoznak – az intelligencia exponenciális fejlődésével –, úgy ez a mindent meghaladó koncepció egy napon majd bizonyított tény lesz. Képzeljük el, hogy egy olyan másik Földre teszünk látogatást, ahol egy alternatív énünk egy, a mienknél eredményesebb életet él, s akkor cserélhetnénk vele, ha mindketten úgy gondoljuk.

Ez a következő kérdést veti fel: „Mi lenne akkor, ha a mi párhuzamos énjeink összetalálkoznának? Vajon egyesítenénk-e az eltéréseinket azért, hogy jobb emberekké válhassunk, avagy egymás ellen versenyeznénk?”

Mikor válhat lehetségessé a párhuzamos univerzumokkal való összekapcsolódás? Eltökéltséggel és jó szerencsével, néhány tudós azt jósolja, hogy ezt a hihetetlen teljesítményt akár tíz éven belül elérhetjük; mások, akik kevésbé lelkesek, úgy vélik, hogy az ehhez szükséges technológiák a következő 50-100 éves periódusba esnek bele. „Maradj a készülék előtt!”

(Forrás: boldognapot.hu)

A gondolat ereje

Egy napon egy jógi és tanítványa egy nagyvárosba érkeztek. Nem volt pénzük, viszont éhesek voltak, és szállásra volt szükségük. A tanítvány úgy vélte, koldulniuk kell majd, hogy legyen pénzük ennivalóra, éjszakára pedig majd egy padon húzzák meg magukat.

Így szólt:

“Van egy szép park a közelben. Éjszaka ott alhatnánk”

“A szabad ég alatt?” – kérdezte a jógi.

“igen” – válaszolta a tanítványa.

A jógi elmosolyodott, és így szólt:

“Nem. Ma éjszaka egy hotelban alszunk, és ott is eszünk”

A tanítványa csodálkozva nézett rá.

“Mégis hogyan”?

“Gyere, ülj ide mellém” – válaszolta a jógi.

Mindketten a földre telepedtek, a jógi így szólt:

“Ha egyetlen dologra összpontosítod az elméd, az megtörténik”.

A jógi behunyta a szemét. Pár perc múlva felpattant, és elindult, egyenesen előre. A tanítványa követte. Végigsétáltak néhány utcán, és megálltak egy hotel előtt.

“Gyere, menjünk” – szólt a jógi, és belépett.

Alighogy beléptek a hotel előterébe, egy jól öltözött férfi lépett hozzájuk.

“A hotel vezetője vagyok. Látom, messziről jönnek, és ha jól sejtem, fáradtak, pénzük sem igen van. Ha gondolják, besegíthetnek a konyhán; cserébe megszállhatnak nálunk éjszakára, és enni is kapnak.”

“Nagyszerű” – felelte a jógi.

A tanítvány döbbenten kérdezte mesterét:

“Ez varázslat. Hogy csináltad?”

A jógi elmosolyodott, és így szólt:

“Csak meg akartam neked mutatni, hogyan működik a gondolat ereje. Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem áll ellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik. Ez nem varázslat, pusztán koncentráció és vizualizáció. Lásd részletesen és higgy abban, amit meg akarsz valósítani. Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára. Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatot eresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a gondolataiddal. A koncentrált gondolat hatalma gyakorolja a legerősebb befolyást az életedre.”

Az Univerzum felépítése

Ahhoz, hogy megérthessük az éteri lények természetét, előbb meg kell ismernünk az Univerzum felépítésének alapjait. Ehhez el kell felejtenünk mindent, amit valaha is hallottunk és csak a belső hangunkra hallgatnunk.

Mindannyian egy anyagból állunk, mindenkit egy szellem hat át. Ahogy ugyanazokból az elemi részecskékből, protonokból, elektronokból stb. állunk valamennyien, mi, a füvek és a fák, ugyanúgy a bennünket felépítő szellem is ugyanaz, vagy, hogy az indiánokat idézzem, testvéreink nekünk az állatok és minden, ami csak létezik. Egyazon szellem hatja át a sziklát és a vihart, csak egyazon szellem más és más megnyilvánulásai. Mindazonáltal helytelen lenne a nagy, teremtő Szellem egy-egy formáját kineveznünk Istennek és elkezdenünk hódolni neki, hiszen az mind csak egy-egy kis része neki, mégha nálunk hatalmasabb is.

Lélek létezhet test nélkül, de test nem létezhet lélek nélkül. A Szellem, amely létrehozta a világot, mindig is létezett, mert ha nem létezett volna, ma sem létezne semmi. Éppen ezért megszűnni sem fog. Amit látunk magunk körül és mi is, csupán illúzió vagyunk. Ahogy nincs színük a tárgyaknak sem, csupán a fényt törik meg különbözőképpen, úgy voltaképp mi sem létezünk a szó szoros értelmében véve, vagyis létünk csak a Szellem kivetülése. Az atomok nagy részét is légüres tér teszi ki, mégis szilárdnak látjuk, ami belőle felépül. Ettől függetlenül amit látunk, létező és szép és talán elég is lenne, ha megelégednénk ennyivel, ám az emberben belül ott motoszkál, sőt, követelőzik a megismerés vágya. Megismerni, mi, miből, hogyan és miért keletkezett. Ez a vágy az emberiséggel egy idős és ahogy egy gyermek beszélni kezd, első dolga, hogy kérdez. Aztán sok esetben nem kap választ, valószínűleg, mert akit kérdezett, nem tudta, mit válaszoljon rá. Tehát egy idő után leszokik a kérdezésről, vagy önmaga kezd keresésbe. Azokat a keresőket, akik nem biztosak magukban, kebelezik be a vallások és a szekták, akik hitet várnak el de tudást nem adnak. Mi a hit? Valójában nem más, mint az emberek, önmagunk és Isten becsapására szánt hazugság. Az ember vagy biztos valamiben és tudja, hogy létezik, vagy nem biztos. Ekkor jön a "hinni kell, mert..." típusú szöveg, minek nyomán megszületik a hit. Leginkább egy sötét jövő elkerülése végett.

Pedig a Teremtő létezik és ha valaki keresi, bizonyosságot fog adni neki létéről. Az ember maga a mikrokozmosz és az Univerzum pedig a makrokozmosz. Minden válasz ott rejlik bennünk, mert mi is a Teremtő része vagyunk és így Ő ott van bennünk is, akárcsak az Univerzum minden egyes darabjában. Ő nem férfi és nem nő, nem anya és nem apa, nem jó és nem rossz, nem fehér és nem fekete. De a teremtés kezdetén szétválasztotta a fényt a sötétségtől és a fény hiánya lett a sötét, a jó hiánya pedig a rossz. És ez a kettősség tette lehetővé az anyagi világ létrejöttét. Éppen ezért Ő minden és semmi és mi is minden és semmi vagyunk. A tudás nem a mi agyunkban létezik, az agyunk egy átalakító szerkezet, hogy az anyag nyelvére lefordítsa a gondolatokat. Mivel pedig az Ő értelme alkotta a világot, ez azt bizonyítja, hogy az értelem létezik test nélkül is és épp ezért a halál sem vet véget neki.

A fekete pedig a fehér ellentéte miképpen az életnek is a halál. Az egyik nem létezhet a másik nélkül és minden csak múló állapot, átalakulás. Jó és rossz viszonylagos fogalmak. Az egérnek rossz a macska de a macskának jó az egér, ám végső soron a macska az egerek szelekcióját szolgálja, tehát a gyengébb egerek halála a faj érdekeit szolgálja. Éppen ezért, mit tekintünk jónak és rossznak, pozitívnak vagy negatívnak, csak a mi szemszögünkből tudjuk megítélni.

Az ember számára a Nap, a fény az éltető erő. Nappali lények vagyunk, ha a természetben élnénk, az éjjel, a sötétség veszélyes lenne ránk nézve, tehát mindezt negatívként skatulyázzuk be. Az éji állatok, a denevérek, a bagoly, a macska számára a sötét a vadászat ideje, tehát náluk a pozitív-negatív megítélése már változik. Emiatt lettek szerencsétlenségükre ezek az állatok a gonosz megetestesítői, ám milyen csalfák ezek a babonák- a középkori macskairtások vezettek a patkányok elszaporodásához és a pestisjárványokhoz.

A Nap a pozitív energia forrása Földünkön, a Hold ezzel szemben a Nap visszatükröződése. Tehát a Holdról  Nap energiái már negatív fényként érnek ide. Ezért érezzük sejtelmesnek a telihold fényét és ezért vagyunk idegesebbek, agresszívabbak telihold idején. A tükör is furcsa szerkezet, mindent fordítva ver vissza, tehát csal, nem lehet hinni neki. Egyben átjárót biztosíthat az éteri lények számára, tehát nem mindegy, hol helyezzük el.

Öt elem létezik, mint ahogy öt ágú a pentagram is: a föld, a víz, a levegő, a tűz és az éter. A föld és a víz nőiesek, miként a Hold is és egyben így negatívak is. Elég az embernek egy kis időt tölteni éjszakai úszással tölteni egy elhagyott tavon vagy bezárkózni egy barlangba vagy legalább egy sötét pincébe éjszakára, hogy kétsége ne maradjon felőle. A Nap, a tűz és a levegő ezzel szemben maszkulin jellegűek és számunkra pozítívak, bár testünk túlzott mértékben őket sem tudja elviselni. Nem csoda, hisz szervezetünk 70 %-a víz. Az egészséges élethez kiegyensúlyozottságra van szükség, az elemek megfelelő arányára, harmóniára. Ha a harmónia megborul, az ember sebezhetővé válik. Harmónikusnak kell lennie a zenének, amit hallgatunk, a lakásnak, ahol élünk és harmóniában kell lennünk önmagunkkal is. Meg kell ismernünk cselekedeteink, gondolataink okát és békében kell élnünk önmagunkkal. Ugyanígy a harmóniára kell törekednünk környezetünkkel, nem mézesmázos hazugságokra gondolok, hanem a másik elfogadására. El kell fogadnunk az egész teremtett világot és a Teremtőt is, hiszen Őbelőle vagyunk. Egybe kell olvadnunk Vele, kinyitni magunkat Neki. Csak ebben a békében és szeretetben fogunk megnyugvást találni.

(forrás: szellemterek.eoldal.hu)