A tudomány az igazságot keresi, akárcsak a vallás. Vajon mindkettő számára ugyanaz-e a igazság? Mi az, hogy igazság, és hogyan keressük azt?
Dr. Amit Goswami, kvantumfizikus válaszai a Képzelt ablak c. könyvében
Mik lehetnek a tudományos igazságok, ha nem az anyagot, az elmét és a vitális testet irányító tudományos törvények? A materialista realizmus egyik paradoxona, hogy ha az anyag a végső valóság, vagyis ha minden anyagból van, nem volna ésszerű, hogy a fizika törvényei uralják az anyagot vagy hogy a matematika alkalmazható a fizikára. A tudat tudományában azonban van értelme a tudományos törvények létének. A tudat, hogy a megnyilvánulásban szándéka szerint játszhasson, több világon keresztül száll alá, amelyek közül az első a vidnyána, a lényegek világa, amely minden utána következő – a mentális, a vitális és a fizikai test – működésének összefüggéseit meghatározó törvényeket foglalja magában. A tudomány erőfeszítései arra irányulnak, hogy megtalálja ezeket a törvényeket. A törvényeket a tudat már magában foglalja; a tudós megpróbálja felfedezni és a matematika vagy a gondolatok nyelvén kifejezni azokat. A felfedezés kreativitást igényel.
A szellemi igazságok mások; létezésünk alapjáról, magáról a tudatról szóló igazságok. Felfedezésük lehetővé teszi, hogy boldog, viszálytól mentes életet élhessünk.
A tudomány tehát külső kreativitás – azon mozzanat objektív összefüggéseinek a felfedezése, amellyel a tudat a jelenségvilágot teremti. A szellemiség belső kreativitás, egón túli lényünk mélyebb és mélyebb szintjeinek felfedezése. A kreativitás mindkét fajtájában az a közös, hogy túllendít a gondolkodáson, a folytonosságon. Mindkét esetben felismerjük a racionális gondolkodás korlátait. A tudományban a racionális gondolkodással csak azt fedezhetjük fel, ami már ismert. A szellemi keresés során a racionális gondolkodás mindig ellentmondásba, vagy akár paradoxonba torkollik, és megmutatkoznak korlátai. Ahhoz, hogy az élet új törvényeit felfedezhessük és megvizsgálhassuk, a gondolkodáson túlra, a felismeréshez kell ugranunk.
A felismeréshez kvantumugrás, nem folytonos átmenet révén jutunk. Ezt SidneyHarris karikatúrája, a The Physics Teacher (A fizikatanár) tökéletesen ábrázolja. Einstein bő nadrágjában stb. egy tábla előtt áll, épp készül felfedezni a relativitáselméletet. Már felírta, hogy „E = ma²”, és áthúzta; alatta az „E = mb²” van felírva, de azt is áthúzta. A kép szövegében az áll, „a kreatív pillanat”, és elmosolyodunk, belátva, hogy a kreatív felismerés nem racionális okoskodás vagy algoritmikus lépések eredménye.
Rendszerint a tudás háromféle módját ismerjük: az észlelést, a fogalomalkotást és az érzelmeket. Érzékszerveinkkel észlelünk valamit, és tudunk róla. Értelmünkkel és gondolatainkkal felfogunk valamit, és absztrakt tudásra teszünk szert. Érzelmeink vagy érzéseink vannak, és ez is tudósít valamiről. A kreatív felismerés egy negyedik megismerési módra hívja fel a figyelmünket: az érzékfeletti létből merített tudásra.
Itt újból megmutatkozik tudomány és vallás különbsége. A külső kreativitás, a tudomány esetében az alkotó a felismerést, egy új összefüggést gondolatban, egy új törvényben fejezi ki.
Ezért szoktuk azt mondani, hogy a külső kreativitás a gondolkodás kvantumugrása a régi összefüggésektől az új összefüggésekhez, vagy legalábbis új értelmezéshez. A belső kreativitás célja a felismerés. Tehát, amikor „visszatérünk”, életünket igyekszünk olyanná alakítani, ami jobban elősegíti a felismeréseket. A felismerés öröm; így ahogyan életünk egyre több és több felismeréshez vezet, egyre boldogabbak leszünk.
A felismerés akkor jelenik meg, amikor egónk félreáll. A külső kreativitás során ez akkor történik meg, amikor kvantummódozatunkban részben szabadon láthatjuk a tudattalan feldolgozás kínálta gondolatok kvantumlehetőségeinek alakzatát, a lehetőségeket, amelyek a keresett választ tartalmazzák. A belső kreativitás esetében a felismerés maga a szokványos tudatosság ego-identitásának meghaladása.
A kvantumelme állapotai kivétel nélkül mindnyájunk számára rendelkezésünkre állnak. Mi alkotjuk az egyetemes információs sztrádát. Egy hasonlattal élve, mindannyian egy univerzális hologram részei vagyunk; mindnyájunkban külön-külön megvan az egész információja.
Egónkban élve azonban nem férhetünk hozzá. A találkozáskor kvantum-énünkkel újra a rendelkezésünkre áll, és rábukkanhatunk a külső kreativitáshoz szükséges tudásra.
A belső kreativitás kulcsa szintén ez a találkozás. A kvantum-ént minden pillanatban megtapasztalhatjuk, ha nyitottak vagyunk rá. Nem szükségszerű, hogy örökké felnőtt ego-identitásunk foglyai maradjunk. Még a turija, a tudat a maga valójában sem távolodik el tőlünk. Mindig jelen van; időtlen vagy időn túli. Nem is lehetne másképp.
(Forrás:Amit Goswami: Képzelt ablak c. könyvéből - http://hatartalanvilag.blogspot.hu)
Dr. Amit Goswami,
kvantumfizikus - videó
