2018. július 9., hétfő

Minden szavaddal teremtesz. A KARMA egyik törvénye, amit, ha megértesz gyakran teszel majd lakatot a szádra!



Tudtad, hogy a lelki és testi egészségedre hatással van az is, hogy mit mondasz másoknak, vagy éppen milyen témáról beszélgetsz? Pedig ez így van, ezért nem árt, ha a tudod, hogy mikor kell megszólalnod és mikor kell lakatot tenned a szádra.


Buddha szerint azért fontos megtanulni hallgatni, mert “a beszéddel ölni tudsz”. Három percnyi dühöngés, veszekedés képes tönkre tenni 10 évnyi barátságot. Vajon megéri? Hát, bizony nem!

A szavaid meghatározzák a karmádat!

A védikus vallást gyakorlók nagyon odafigyelnek a mondandójukra, mert úgy vélik, hogy a kiejtett szavaknak mágikus energiájuk van. A felfogásuk szerint az ember azért kapott hangot Istentől, hogy képes legyen imádkozni, kapcsolatot teremteni a szeretteivel, de a sok beszéd, fecsegés már káros lehet.

Emellett ők úgy gondolják, hogy abból az emberből válik sikeres ember, aki képes irányítani a szavait, és kellemesen tud mindenkivel szót váltani. Azok viszont, akik hangosan, csúnyán beszélnek, mindig a hierarchia alján találják magukat.

Nem árt ha tudod azt is, hogy ha kritizálsz valakit, akkor saját magadban negatív energiát alakítasz ki, bevonzva a negatív érzelmeket, ami az egyik legerősebb karmikus törvény. És ez fordítva is igaz, hiszen ha valakiről jókat mondasz, akkor pozitív érzelmek alakulnak ki benned, és ettől jól fogod érezni magad.

Minél több harag, irigység, egoizmus van benned, annál nehezebben tudsz valakivel kapcsolatban pozitívan nyilatkozni, kiemelni az illető jó tulajdonságát. És a negatív érzelmek végül felemészthetik az egész életedet, az alkotó, teremtő energiád elvész, és üressé válik minden pillanat.

Ne ess ebbe a karmikus csapdába!

(forrás:filantropikum.com)

A szó ereje - videó
Élet és halál van a nyelv hatalmában!
forrás: sevaster1