Az élet és a szeretet isteni gyermekek a Földön, és mint igazi gyerekek, szeretünk játszani és civakodni, csak tanulni nem nagyon szeretünk. Ennek megfelelően különbözőképpen is reagálunk az atyai szeretetre, arra, ahogyan az Ég az utunkat kíséri, ahogyan figyelmeztet minket, vagy amikor a lelkünk céljaira mutat.
Csoda-e hát, ha a földi „iskolánkban” sokszor a menny és a pokol között érezzük magunkat? Ám számtalan alkalommal megéljük azt is, hogy „csodával” találkozunk. A csoda pedig nem más, mint kegyelem, ami könnyebbé teszi az utunkon a változást. Ez a szeretet, ami – mint ébredő reggelen a fény – bevilágítja az utunkat.
Minden fizikai élet az isteni fény és szeretet megnyilvánulása. Megélhetjük a tökéletes szeretetet egy tökéletlen életben, megtapasztalhatjuk a végtelen életet egy véges életben. Felismerhetjük, hogy az élet annak a dalnak a visszhangja, ami a mi legbensőnkben cseng.
Az életünk kezdetén, még fiatal korunkban, az élet olyan volt számunkra, mint egy csoda. Minden fa alatt, minden folyó mellett, minden útkanyar mögött csodák vártak ránk. De ahhoz, hogy túl tudjunk élni egy olyan világban, ahol a legtöbb ember már rég elfelejtette a szellemi eredetét, nekünk is meg kellett tanulnunk megtagadni mindezt.
Hosszú idő telt el így, ám valamikor felismertük, hogy a szívünk ugyanazon a módon dobog, ahogy Isten szeretete lüktet az élet iránt. Elkezdtük észrevenni az illanó pillanatokat, a szikrázó fényt, mint ahogy a napsugár ragyog a hegyek fölött. És mindig, amikor a legbensőnkben az istenivel találkozunk, megéljük a csodát. A kérdésünk csak: ezt a csodát a szemünkkel vagy a szívünkkel éljük meg?
Ha csodával találkozunk, a szívünk és az elménk már megnyílt az isteni felé. Mert az élet csodája nem az értelem nyelvén beszél, hanem a lélek nyelvén. Az értelmünk, ebben a mindig bizonyítást kívánó, sűrű fizikai világban, beszűkült és korlátozott. Az áttetsző, éteri világot csak a fejlettebb, intuitív tudással tapasztalhatjuk meg.
Vannak csodák, melyek mélyen érintenek meg minket, míg mások csak halkan suttognak bennünk, de mindig megérintenek, ha kétségbeesettek vagyunk, ha sürgős segítségre van szükségünk. És minden egyes csoda arra emlékeztet minket, hogy nem vagyunk egyedül. Nem egyedülálló, elszigetelt hús-vér lények vagyunk, hanem egyek azzal az isteni szellemmel, amiből az egyéniségünk származik. Emlékeztet minket arra, hogy akkor éljük meg a csodát, ha készek vagyunk összekapcsolódni a teljességünkkel, ha már készen állunk arra, hogy befogadjuk a „csodát”.
Az élet szeretet és csoda, ha nyitottak vagyunk iránta. Egy csoda mindig Isten válasza a kéréseinkre, az imáinkra, ha készen állunk el is fogadni a választ. Isten gondoskodik a csodákról, de nekünk kell helyet készítenünk magunkban, hogy be is tudjuk fogadni őket. A mi földi kezeink azok, amelyeken keresztül a szellem alkotni szeretne, a földi testünk, ami lehetővé teszi, hogy tudatos kapcsolatba lépjünk a szellemmel.
Ha az utunk nehéz időkön át vezet, az ég rámutat, hogy a világnak szüksége van a szeretetünkre. A nehéz idők lehetőséget adnak a tanulásra, de lehetőséget is, a bennünk élő isteni tűzzel szeretetet adni, és „csodát” tenni.
Ha viszont olyan úton járunk, ami már nem teszi lehetővé a növekedésünket, a „sors” megváltoztatja az utunkat. Ha egy kötöttség akadályozza a tanulásunkat, a „sors” gondoskodik a változásról. Hány és hány tapasztalaton keresztül gyakoroljuk már elérni a teljességünket?
Vannak idők mikor úgy érezzük mintha végtelen utakon bolyonganánk, és nagyon-nagyon egyedül vagyunk, míg egy reggelen megtapasztalunk egy napfelkeltét. És ez a fény, eltölti a testünket, és eláraszt minket örömmel. Ha segítségre van szükség, a fény áttöri az összes falat és gátat, ami behatárolja a gondolkodásunkat, és lehetővé teszi, hogy a lelkünk megtapasztalja a fény csodáját.
Amikor a szeretet megérinti az életet, megváltoznak az útjaink. A figyelmünket új irányba tereli, hogy észrevegyük azt, amit azelőtt még nem láttunk. Időnként fájdalmat is megélünk, ha mozgásba lendül az, ami már régóta nem mozdult, ha egyesül az, ami előtte még szembenálló volt.
A szeretetnek megvan az a képessége, hogy tűzijátékba borítsa az életet, hogy ezeken a szikrázó sugarakon keresztül felismerjük, hogy az élet egy ragyogó csoda.
(forrás: evagostoni.hu - Eva Gostoni spirituális tanító és írónő)
Csoda-e hát, ha a földi „iskolánkban” sokszor a menny és a pokol között érezzük magunkat? Ám számtalan alkalommal megéljük azt is, hogy „csodával” találkozunk. A csoda pedig nem más, mint kegyelem, ami könnyebbé teszi az utunkon a változást. Ez a szeretet, ami – mint ébredő reggelen a fény – bevilágítja az utunkat.
Minden fizikai élet az isteni fény és szeretet megnyilvánulása. Megélhetjük a tökéletes szeretetet egy tökéletlen életben, megtapasztalhatjuk a végtelen életet egy véges életben. Felismerhetjük, hogy az élet annak a dalnak a visszhangja, ami a mi legbensőnkben cseng.
Az életünk kezdetén, még fiatal korunkban, az élet olyan volt számunkra, mint egy csoda. Minden fa alatt, minden folyó mellett, minden útkanyar mögött csodák vártak ránk. De ahhoz, hogy túl tudjunk élni egy olyan világban, ahol a legtöbb ember már rég elfelejtette a szellemi eredetét, nekünk is meg kellett tanulnunk megtagadni mindezt.
Hosszú idő telt el így, ám valamikor felismertük, hogy a szívünk ugyanazon a módon dobog, ahogy Isten szeretete lüktet az élet iránt. Elkezdtük észrevenni az illanó pillanatokat, a szikrázó fényt, mint ahogy a napsugár ragyog a hegyek fölött. És mindig, amikor a legbensőnkben az istenivel találkozunk, megéljük a csodát. A kérdésünk csak: ezt a csodát a szemünkkel vagy a szívünkkel éljük meg?
Ha csodával találkozunk, a szívünk és az elménk már megnyílt az isteni felé. Mert az élet csodája nem az értelem nyelvén beszél, hanem a lélek nyelvén. Az értelmünk, ebben a mindig bizonyítást kívánó, sűrű fizikai világban, beszűkült és korlátozott. Az áttetsző, éteri világot csak a fejlettebb, intuitív tudással tapasztalhatjuk meg.
Vannak csodák, melyek mélyen érintenek meg minket, míg mások csak halkan suttognak bennünk, de mindig megérintenek, ha kétségbeesettek vagyunk, ha sürgős segítségre van szükségünk. És minden egyes csoda arra emlékeztet minket, hogy nem vagyunk egyedül. Nem egyedülálló, elszigetelt hús-vér lények vagyunk, hanem egyek azzal az isteni szellemmel, amiből az egyéniségünk származik. Emlékeztet minket arra, hogy akkor éljük meg a csodát, ha készek vagyunk összekapcsolódni a teljességünkkel, ha már készen állunk arra, hogy befogadjuk a „csodát”.
Az élet szeretet és csoda, ha nyitottak vagyunk iránta. Egy csoda mindig Isten válasza a kéréseinkre, az imáinkra, ha készen állunk el is fogadni a választ. Isten gondoskodik a csodákról, de nekünk kell helyet készítenünk magunkban, hogy be is tudjuk fogadni őket. A mi földi kezeink azok, amelyeken keresztül a szellem alkotni szeretne, a földi testünk, ami lehetővé teszi, hogy tudatos kapcsolatba lépjünk a szellemmel.
Ha az utunk nehéz időkön át vezet, az ég rámutat, hogy a világnak szüksége van a szeretetünkre. A nehéz idők lehetőséget adnak a tanulásra, de lehetőséget is, a bennünk élő isteni tűzzel szeretetet adni, és „csodát” tenni.
Ha viszont olyan úton járunk, ami már nem teszi lehetővé a növekedésünket, a „sors” megváltoztatja az utunkat. Ha egy kötöttség akadályozza a tanulásunkat, a „sors” gondoskodik a változásról. Hány és hány tapasztalaton keresztül gyakoroljuk már elérni a teljességünket?
Vannak idők mikor úgy érezzük mintha végtelen utakon bolyonganánk, és nagyon-nagyon egyedül vagyunk, míg egy reggelen megtapasztalunk egy napfelkeltét. És ez a fény, eltölti a testünket, és eláraszt minket örömmel. Ha segítségre van szükség, a fény áttöri az összes falat és gátat, ami behatárolja a gondolkodásunkat, és lehetővé teszi, hogy a lelkünk megtapasztalja a fény csodáját.
Amikor a szeretet megérinti az életet, megváltoznak az útjaink. A figyelmünket új irányba tereli, hogy észrevegyük azt, amit azelőtt még nem láttunk. Időnként fájdalmat is megélünk, ha mozgásba lendül az, ami már régóta nem mozdult, ha egyesül az, ami előtte még szembenálló volt.
A szeretetnek megvan az a képessége, hogy tűzijátékba borítsa az életet, hogy ezeken a szikrázó sugarakon keresztül felismerjük, hogy az élet egy ragyogó csoda.
(forrás: evagostoni.hu - Eva Gostoni spirituális tanító és írónő)
A szeretet frekvenciája 528 Hz - videó
forrás:teremtés művészete
forrás:teremtés művészete
Ezt a frekvenciát használták az ókori papok és gyógyítók is, hogy csodákat műveljenek és áldást osszanak.
„Az 528 Hz az egészség és a hosszú élettartam bioenergiája. Ez az a harmonikus vibráció, mely felemeli szívünket és az isteni hangot a mennyekkel való harmóniába.”
