2020. január 11., szombat

A kisgyerekek megdöbbentő dolgot mondtak az előző életükről


Gyakran bizarr és hihetetlen kijelentéseket tesznek a legkisebbek, akik ezzel alaposan meglephetik a felnőtteket.


A kisgyerekeknek nagyon élénk a fantáziája, amivel olykor olyan elképesztő történetet kreálnak, amin a szülők csak ámulnak, vagy gyanút fognak, hogy talán a csemetéjük nem csupán kitalálta a meséjét, hanem valóban átélte az előző életében.

„Egy padló alatt vártam az új anyukámra!” – Egy közértben tartózkodott az anyuka, akinek a 4 éves kislánya meglátott egy férfit, majd teljesen kikelt magából. Az anyuka nem értette, hogy mi lelte a gyermekét, akit korábban még soha nem kellett kivinnie egy üzletből.

Az autóban megkérdezte a kislányt, hogy miért hisztizett, mire a kisgyerek elmesélte, hogy a közértben megpillantott férfi elvette az anyukájától és egy padló alatt tartotta, ahol nagyon sokáig kellett aludnia, és csak akkor ébredt fel, amikor már az új anyukájánál volt.

Ezek után nem meglepő, hogy az anyuka meg sem tudott szólalni a döbbenettől, hiszen ő volt a kislány biológiai anyukája, tehát nyilvánvaló, hogy csak ő lehet a gyermek első anyukája, legalábbis akkor, ha nem hiszünk a reinkarnációban.

„Ezért nem szeretem a vizet!” – Egy testvérpár dokumentumfilmet nézett a Titanicról. A műsorban éppen a kazánházról volt szó, amikor a kisebbik gyerek kijelentette, hogy ott állt és látta, ahogy a kazánházba befolyik a víz, és ez az oka annak, hogy nem szereti a nagy vizet. Talán ő is a szerencsétlenül járt hajó egyik utasa volt az előző életében?

Kapcsolódó írás
A reinkarnáció bizonyítéka: előző életében a Titanicon halt meg a fiú!:


„Nagyon szeretem az új apukámat!” – Egy 3 év körüli kislány többször elmondta, hogy sokkal jobban szereti a jelenlegi apukáját, mint a régit. A gyermek édesanyja nem értette, hogy miről beszél a lánya, mert csak egyetlen apukája volt.

Az egyik nap megkérdezte a gyerektől, hogy milyen régi apukáról beszél, mire a kislány elmesélte, hogy a régi apukája nagyon gonosz ember volt, mert hátba szúrta egy késsel, és meghalt. A gyermek a megdöbbentő válasz után biztosította az anyukáját, hogy az „új” apukáját nagyon szereti, mert ő soha nem tenne ilyen gonoszságot vele.

„Ez nem az én nevem!" – Mindig nyugtalan lett az a 2-3 év körüli kisfiú, aki nem szerette, ha a nevén szólítják, ugyanis mindig elmondta, hogy az ő igazi neve Austin. Egyszer a család egy parkban piknikezett, amikor az unatkozó gyerek elrohant. Az édesapa és a fiú idősebb testvére azonnal utána szaladt, ám csak a temetőben érték utol. A kisfiú egy sír előtt guggolt. A fejfáján az állt: „Itt nyugszik Austin.”
(Forrás: noiportal.hu)

Kapcsolódó írás:
Megdöbbentő emlékeket idézett fel a kisfiú - Bizonyíték a reinkarnációra:

Kapcsolódó írás:
A kisfiú, aki emlékszik előző életére: 

 Paulinyi Tamás - Előző életek nyomában - videó
forrás: Dr. József Telkes