Ez a rendszer egy vékony réteget végtelenül nagy vagyonhoz juttatott hozzá, a legtöbbeket azonban egy ördögi mókuskerékben tart, amiben soha sem éri el az ember a várt és remélt boldogságot, és sokan talán nem is értik, hogy miért nem.
Ez a rendszer egyfajta káros szenvedély, s egyfajta rabságban tart. Az anyagot, a pénzt kiáltja ki Istenévé, s folyamatos fogyasztásra ösztönöz, ígérve egy olyan boldogságot, mely végül csak ideig-óráig tetszeleg, addig is csak hamisan.
Egy káros szenvedély ez, mely függővé tesz, s egyre nehezebb belőle kiszállni. Egyre inkább elhiszik az emberek, hogy ez a helyes, ez a járni való út, s egyre inkább elhiszik, hogy főként saját magukkal kell törődjenek. Ha másért nem, hát azért, mert egyre többet és többet felhalmozni, kizárólag úgy lehet, ha másokat nem vesz figyelembe.
Egyre inkább eltávolodnak az emberek egymástól. Csak az válik fontossá, hogy minél több (anyagi javat) halmozzanak fel. Családok, rokonok szakadnak szét, ha örökségen kell osztozni, mert egymás elől marakodnak. Szomszédi, baráti viszonyok mennek tönkre, mert minél többet akarunk, s ha már megvan, különbnek érezzük magunkat tőlük, vagy irigykedünk a máséra, ha ő jár előrébb. Elmaradnak az egyébként létszükségletet jelentő mély beszélgetések, hiszen se idő nincs rá a pénzhajtás közepette, vagy éppen a viszonyunk romlott meg azzal, akivel beszélnünk kellene. Kevesen találnak egy komolyan vehető társat is maguknak, hiszen a nők többsége úgy tapasztalja, a férfiaknak csak a testük kell, a férfiak többsége pedig úgy, hogy a nőknek csak az ő anyagi helyzetük számít. Ez mind-mind az anyag imádásából, aránytalan és súlyosan túlzó előtérbe helyezéséből fakad.
Egyre inkább anyagiasabb a világ, s egyre inkább a pénz, a testi dolgok és vágyak válnak uralkodóvá. Ugyanakkor ezzel egy időben egyre több a boldogtalan, kiégett, a mindenkiben csalódott, s a mindennapokba belefásult, magányos ember. Egyre többen érzik úgy, hiába a látszólagos jólét (vagy az annak nevezett valami), mégis mintha éppen a lényeg hiányozna az életből. Oly nehéz szavakkal megfogalmazni, de nagyon-nagyon hiányzik valami, ami már-már ordít a mindennapokban.
S ami, pontosabban szólva, aki ordít, nem más, mint a lélek.
S azt kiáltja: "Bár elfeledni, elnyomni akartok, de nem tehetitek meg, hisz nélkülem nem létezhettek. Ha elnyomtok, saját magatokat nyomjátok el, hisz ti vagytok valójában a lélek. Ti valójában lelkek vagytok, és azért üres az életetek, mert a lelket nyomjátok el. Saját magatokat."
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
AMIKOR A LÉLEK VÁLTOZÁSRA HÍV - videó
