2021. március 30., kedd

Szülése után több mint fél percig halott volt – hátborzongató részleteséggel beszélt élményeiről


 Nem lehet könnyű feldolgozni a halált, majd a visszatérést a túlvilágról. Ennek a nőnek a példája is erről árulkodik.

A nőnek a mai napig nem sikerült feldolgoznia a történteket. forrás:© Netflix   

Testen kívüli élményeiről mesélt az az amerikai nő, akinek szülés után 37 másodpercre megállt a szíve. A Netflix új, Surviving Death, azaz Túlélni a halált című dokumentumfilmjében egészen hátborzongató részletek derültek ki azzal kapcsolatban, hogy milyen érzés lehet meghalni.

 A chicagói Stephanie Arnold állítása szerint megérezte, hogy komplikációk fognak fellépni második gyermeke szülése közben, ugyanis orvosai már 20 hetes terhesen lepénytapadási rendellenességet állapítottak meg nála. A placenta praevia olyan állapot, amikor a méhlepény érinti vagy fedi a méhszájat és emiatt a páciens szülés közben akár el is vérezhet.

forrás:© Netflix  

– Nagyon nehéz volt az érzéseimről beszélni, hiszen csak egy rossz előérzetem volt és semmi kézzelfogható. Mondtam is a páromnak, Jonathannek, hogy azon kívül nem tudok mit mondani, hogy azt érzem, valami rossz fog történni.

Ha valaki megkérdezte volna, hogy megy a terhesség, szó szerint azt mondtam volna, hogy szerintem bele fogok halni

– meséli a dokumentumfilmben Arnold, kinek félelme a szülőszobán valósággá vált.

Testen kívüli élményről számolt be. forrás: © Netflix

Néhány pillanattal azután, hogy megszülte kisfiát, a szíve megállt és 37 másodpercre beállt nála a klinikai halál.

– A császármetszés után Jacob egészségesen megszületett, nekem pedig leállt a szívem. Onnantól minden olyan volt, mint egy film, láttam a saját testem kívülről.

Fentről néztem saját magam, és pontosan láttam, hogy mi történik a műtőben. Láttam az altatóorvost a lábamnál, láttam, hogy melyik nővér kezdte el az újraélesztést. Ebben a dimenzióban teljesen másképp működött a térérzékelésem, nem voltak falak, nem volt mennyezet.

– folytatta beszámolóját Stephanie, akinek ezután feltűntek szemei előtt már elhunyt szerettei, így nagymamája, akit tízéves korában vesztett el, illetve nagybátyja.

Stephanie hat napig mesterséges kómában feküdt, miután visszatért a halálból © Netflix

Az utolsó dolog, amit hallottam, az az volt, amikor Julie, az orvosom azt mondogatja: „Ez nem történhet meg, ez nem történhet meg.

Arnold egy erős nyomást érzett a hasában, amikor visszatért az életbe, ám a felépülése egyáltalán nem volt zökkenőmentes, hiszen a halál legyőzése után még hat napig mesterséges kómában tartották, mert súlyos veselégtelensége lett, és ezután még hónapokon keresztül kellett újra tanulnia járnia és beszélnie.

forrás: dailystar.co.uk-borsonline.hu

 Surviving Death - NETFLIX - videó

forrás: Stephanie Arnold 

A Netflix új műsora a halál utáni életet kutatja