Vannak természetesen olyan emberek, akiknek nem kérdés az Istenben és a túlvilágban való hit, sőt vannak olyanok is, akiknek már messze nem hitről szól ez a kérdés, hanem biztos tudásról. Ők azok, akik valamilyen, egészen meghatározó saját élmény részesei lehettek, mely után úgyszólván nem tudnak már kételkedni. A címben feltett kérdésem ezért - érthetően - nem nekik szól. Hanem elsősorban azoknak, akik még nem tudják eldönteni, vajon van-e mindabban valami, amit a "többiek" a szellemi világról mondanak, érdemes-e egyáltalán - ha mást nem is - hitet szavazniuk mindennek.
Négy eset képzelhető el. (Én a saját élményeim által biztosra vehetem a túlvilág létezését, a mostani felsorolásomat ettől elvonatkoztatva írom.) Az első, ha valaki nem hisz Istenben, s az nem is létezik. A második, ha valaki nem hisz benne, de az mégis létezik. A harmadik eshetőség, amikor valaki hisz a túlvilágban, de az valójában mégsem létezik. S végül a negyedik, amikor valaki hisz benne, s az létezik is. Ugye azok az emberek, akik nem rendelkeznek, nem rendelkezhetnek biztos tudással, e négy kategória valamelyikébe eshetnek bele - úgy értem tehát, a saját szemszögükből nézve. Az élet bármely területére igaz, hogy ha különböző lehetőségek közül választhatunk, s azok kimenetelét látjuk is (nagyjából) előre, akkor egyértelmű, hogy azt választjuk, mely a lehető legnagyobb haszonnal kecsegtet és a lehető legkevesebb kárral jár számunkra. Nos, alább láthatjuk majd, ez esetben is végig tudjuk gondolni az eshetőségeket és könnyedén választani is tudunk közülük.
Nézzük az elsőt. Ha valaki nem hisz Istenben, s az nem is létezik. Mielőtt tovább mennénk azonban, egy nagyon fontos dolgot tisztáznunk kell. Mit is jelent (többek között) az, ha hiszünk benne? Félretéve egyes vallások tévútjait, mindenki jól tudja, hogy ez azzal az alapigazsággal járna együtt, hogy tudjuk, "Szeresd felebarátaidat, mint saját magadat". Tehát ne tégy senkivel sem olyat, amit nem szeretnél, ha mások tennének veled. Hogy mindenkit úgy szeress, mint önmagadat, s tud, hogy bármit is teszel másokkal, azt valójában saját magaddal teszed. Következésképpen, mivel normális esetben senki sem akarna magának ártani, így világos az útmutatás: ne árts másoknak, úgy mint magadnak sem. Nyilvánvaló, hogy azt az embert, aki így él, életében is, s halála után is jó szájízzel, kellemes gondolatokkal fogják emlegetni mindazok, akikkel valaha is találkozott. Mit is jelent még a túlvilágban való hit? Annak a borzalmas eszmének az elfojtása, félretevése, miszerint egyek vagyunk a testünkkel, ezáltal mi, akiknek gondoljuk magunkat, a testünkkel együtt születtünk s azzal együtt is halunk meg, soha nem is léteztünk korábban, de ami a legszörnyűbb, soha nem is fogunk létezni jelen életünk után sem. Mi, akik vagyunk, örökre semmivé oszlunk az éterben, de ami marad is belőlünk, a testünkkel együtt a föld alatt jó mélyen a férgek martalékává válik. S ami talán még kínzóbb tudat, így járnak mindazok is, akiket még a saját életünkben elveszítünk. Így amit nem tudunk megélni velük az életünkben, örökre szertefoszlik. Valamint - ezen eszme szerint - egy olyan világban vagyunk kénytelenek leélni egyetlen életünket, melyben a véletlenek orosz rulett szerű játékának kénye kedve szerint történhet meg velünk bármi. Akár szerencsés véletlenek is persze, de akár borzasztó sorscsapások is. Végül nem csoda ha mindezek után a világot melyben élünk, számos félelmünkkel való együttélés mellett, egy végtelenül igazságtalan helynek véljük, melyet sok esetben valahogy túlélni próbálunk és nem megélni. Aki tehát nem hisz Istenben és a túlvilágban, az egy borzasztó, kegyetlenül mardosó, az életét számos esetben megkeserítő világképben él - már csak ezért sem túlságosan értelmes ez az út. Ugye az első lehetőségnél tartunk. Tehát az az ember, aki nem hitt életében, s végül igaza is volt (mert tényleg nincs Isten), az leélt egy (nagy valószínűséggel) borzalmas életet, s ennyi. Ha pedig azonosult a lelket is tagadó eszmékkel, akkor még egy olyan embert is formált meg életében, akire sokan legfeljebb megkönnyebbülve legyintenek halála után, mondván, jó helyen van ott, ahol van - hiszen épp elég bajuk volt vele életében. Láthatjuk tehát, ez az első, a négy lehetőség közül, nem éppen a legideálisabb - sőt egyenesen a legrosszabb verzió.
A második lehetőség, ha valaki nem hisz Istenben és az mégis létezik. Nos, talán a legcikibb eshetőség, mármint az adott személy részéről. Egyrészt igazak rá, amit az első lehetőség esetében leírtam, másrészt pedig itt a testi halála után nem kis meglepetésben lesz része - s nem biztos, hogy szívesen a helyében lennénk egy ilyen léleknek. Természetesen nem vár rá örök tűz, hanem csak megértő szeretet, de egyfelől szenvedhet, ha az életében szerzett eszméi miatt megtagadja a fénybe való átkelést, s itt ragadt lélekként bolyonghat hosszabb-rövidebb ideig, másrészt szenvedhet a saját lelkiismeretétől - odaát. Belátható, hogy ez a lehetőség sem szívmelengető.
Nézzük az elsőt. Ha valaki nem hisz Istenben, s az nem is létezik. Mielőtt tovább mennénk azonban, egy nagyon fontos dolgot tisztáznunk kell. Mit is jelent (többek között) az, ha hiszünk benne? Félretéve egyes vallások tévútjait, mindenki jól tudja, hogy ez azzal az alapigazsággal járna együtt, hogy tudjuk, "Szeresd felebarátaidat, mint saját magadat". Tehát ne tégy senkivel sem olyat, amit nem szeretnél, ha mások tennének veled. Hogy mindenkit úgy szeress, mint önmagadat, s tud, hogy bármit is teszel másokkal, azt valójában saját magaddal teszed. Következésképpen, mivel normális esetben senki sem akarna magának ártani, így világos az útmutatás: ne árts másoknak, úgy mint magadnak sem. Nyilvánvaló, hogy azt az embert, aki így él, életében is, s halála után is jó szájízzel, kellemes gondolatokkal fogják emlegetni mindazok, akikkel valaha is találkozott. Mit is jelent még a túlvilágban való hit? Annak a borzalmas eszmének az elfojtása, félretevése, miszerint egyek vagyunk a testünkkel, ezáltal mi, akiknek gondoljuk magunkat, a testünkkel együtt születtünk s azzal együtt is halunk meg, soha nem is léteztünk korábban, de ami a legszörnyűbb, soha nem is fogunk létezni jelen életünk után sem. Mi, akik vagyunk, örökre semmivé oszlunk az éterben, de ami marad is belőlünk, a testünkkel együtt a föld alatt jó mélyen a férgek martalékává válik. S ami talán még kínzóbb tudat, így járnak mindazok is, akiket még a saját életünkben elveszítünk. Így amit nem tudunk megélni velük az életünkben, örökre szertefoszlik. Valamint - ezen eszme szerint - egy olyan világban vagyunk kénytelenek leélni egyetlen életünket, melyben a véletlenek orosz rulett szerű játékának kénye kedve szerint történhet meg velünk bármi. Akár szerencsés véletlenek is persze, de akár borzasztó sorscsapások is. Végül nem csoda ha mindezek után a világot melyben élünk, számos félelmünkkel való együttélés mellett, egy végtelenül igazságtalan helynek véljük, melyet sok esetben valahogy túlélni próbálunk és nem megélni. Aki tehát nem hisz Istenben és a túlvilágban, az egy borzasztó, kegyetlenül mardosó, az életét számos esetben megkeserítő világképben él - már csak ezért sem túlságosan értelmes ez az út. Ugye az első lehetőségnél tartunk. Tehát az az ember, aki nem hitt életében, s végül igaza is volt (mert tényleg nincs Isten), az leélt egy (nagy valószínűséggel) borzalmas életet, s ennyi. Ha pedig azonosult a lelket is tagadó eszmékkel, akkor még egy olyan embert is formált meg életében, akire sokan legfeljebb megkönnyebbülve legyintenek halála után, mondván, jó helyen van ott, ahol van - hiszen épp elég bajuk volt vele életében. Láthatjuk tehát, ez az első, a négy lehetőség közül, nem éppen a legideálisabb - sőt egyenesen a legrosszabb verzió.
A második lehetőség, ha valaki nem hisz Istenben és az mégis létezik. Nos, talán a legcikibb eshetőség, mármint az adott személy részéről. Egyrészt igazak rá, amit az első lehetőség esetében leírtam, másrészt pedig itt a testi halála után nem kis meglepetésben lesz része - s nem biztos, hogy szívesen a helyében lennénk egy ilyen léleknek. Természetesen nem vár rá örök tűz, hanem csak megértő szeretet, de egyfelől szenvedhet, ha az életében szerzett eszméi miatt megtagadja a fénybe való átkelést, s itt ragadt lélekként bolyonghat hosszabb-rövidebb ideig, másrészt szenvedhet a saját lelkiismeretétől - odaát. Belátható, hogy ez a lehetőség sem szívmelengető.
Nézzük a harmadik lehetőséget. Amennyiben valaki hisz a túlvilágban, de az nem létezik. Nos, ha így van, testi halála után ugyan nem történik szó szerint semmi, viszont életében mégis tudott a körülményekhez képest boldog, barátságos, jószívű, tehát mások és magára nézve is kedves ember lenni. Ha egyszerű és/vagy keserves élete is volt, mégis életében is, s halála után is örömmel fogják emlegetni őt. Ha halála utána valóban a semmivé is oszlana szét, az élete minősége így is nagyságrendekkel volt minőségibb. Ha nem is tudta, de hitte, hogy minden okkal történik vele, hogy mindaz, amit most átél, pusztán saját, korábbi tetteinek okozata, de egy múló állapot, s hitte, hogy senkit sem veszíthet el örökre, csak átmenetileg s hogy maga sem hal meg soha, csak hazatér. Ez már egy sokkal szimpatikusabb út - még akkor is, ha mindarról, melyben hitt, a végén kiderülne, hogy egyszerű kitaláció volt. Nem beszélve arról, ha így is lenne, az csak az adott személy számára derülhetne ki, de amennyiben nincs túlvilág, ez értelmezhetetlen helyzet ugye, tehát sosem derülne ki számára, hogy hiába hitt.
S végül a negyedik, miszerint valaki hisz Istenben és az létezik is. Igazak rá a harmadik eshetőségnél felsoroltak, viszont itt nem zárul le a testi halála után minden örökre - hanem épp ellenkezőleg, még csak akkor kezdődik igazán. Így nem csak fizikai életében lehetett a körülmények képest legboldogabb, de azt követően is. Rájön, hogy minden igaz, amiben hitt, hogy valóban nem volt hiábavaló hátrahagyott élete, rájön, hogy azt megfelelően élte, és hogy nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie sem mások, sem maga irányába. Könnyen belátható, hogy a négy lehetőség közül ez az út az, mellyel a lehető legjobban járunk, bármi is történjék.
Ha az élet bármely területén válaszút elé érkezünk, s ismerve nagyjából a lehetséges változatok ránk néző hasznát, kárát, döntenünk kell a lehetőségek közül, egyértelmű hogy a számunkra legjobb variációt választjuk. Nos, ez esetben sem kell másképp tegyünk.
Bízom benne, hogy azok, akik még csak ismerkednek a spiritualitással és latolgatják, higgyenek-e vagy sem, ez az írásom némi segítségnek bizonyul majd számukra.
S végül a negyedik, miszerint valaki hisz Istenben és az létezik is. Igazak rá a harmadik eshetőségnél felsoroltak, viszont itt nem zárul le a testi halála után minden örökre - hanem épp ellenkezőleg, még csak akkor kezdődik igazán. Így nem csak fizikai életében lehetett a körülmények képest legboldogabb, de azt követően is. Rájön, hogy minden igaz, amiben hitt, hogy valóban nem volt hiábavaló hátrahagyott élete, rájön, hogy azt megfelelően élte, és hogy nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie sem mások, sem maga irányába. Könnyen belátható, hogy a négy lehetőség közül ez az út az, mellyel a lehető legjobban járunk, bármi is történjék.
Ha az élet bármely területén válaszút elé érkezünk, s ismerve nagyjából a lehetséges változatok ránk néző hasznát, kárát, döntenünk kell a lehetőségek közül, egyértelmű hogy a számunkra legjobb variációt választjuk. Nos, ez esetben sem kell másképp tegyünk.
Bízom benne, hogy azok, akik még csak ismerkednek a spiritualitással és latolgatják, higgyenek-e vagy sem, ez az írásom némi segítségnek bizonyul majd számukra.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
