Megmenthettünk volna-e egy eltávozott szerettünket?
(a cikk egy kedves hozzám forduló kérdése alapján készült)
Egy szerettük távozása után nagyon sokakat emészt az a gondolat, hogy ők tehetnek a szerettük távozásáról. De legalábbis úgy érzik, ha másként tettek volna, ha jobban odafigyeltek volna rá, akkor mindez nem következett volna be. Ez az önemésztő és rendkívül fájdalmas gondolat természetesen érthető, azonban mégis nagyon fontos tudni, hogy az egyik legértelmetlenebb gondolatunk.
Senki testi halála nem következik be - szellemi szempontból - véletlenül vagy váratlanul. A testi távozás időpontja, szerves része annak az elrendelt sorsútnak, melyért ide érkeztünk. Ez az időpont tehát ki van számunkra jelölve, s ha ez elérkezik, akkor mennünk kell, akkor vissza kell térnünk a szellemvilágba. Akkor a sorsunk úgy alakul, hogy a testi halálunk bekövetkezzen. Minden olyan körülmény, mely a testi halálunkat okozza, ilyen értelemben tehát csupán eszköze a sorsnak, hogy elérje azt, aminek történnie kell.
A testi halál bekövetkezte azt jelenti, hogy elérkezett az a pillanat, amikor befejeződik az erre a testi életünkre vállalt sorsutunk, s minden olyat megtettünk, megéltünk, amit jelen életünkre terveztünk. (Azt, hogy hogyan éltük meg, persze már más kérdés.) Ha egy lélek több kilépési ponttal tervezi az adott életét, akkor minden ilyen kilépési pontnál a lélek, a szellemi segítőivel egyeztet (a mostani személyisége tudta nélkül), hogy azon a ponton távozzon vagy majd egyik következőn. A döntést persze szigorúan azt mérlegelve hozzák meg, hogy az adott léleknek a vállalt sorsútja szempontjából - s hogy abból eddig mit, hogyan oldott meg - melyik lenne az ideálisabb. Egyik testi halálnál sem véletlen tehát, ha egy lélek távozik.
Amikor egy testi halál bekövetkezik, biztosak lehetünk abban, hogy az csak azért történhetett meg, mert annak időpontja eljött. Bármit is tettünk volna másként, nem kerülhettük volna azt el. Bármit is tettünk, bármilyen körülmény is okozta a testi halált, az csak eszköze volt a sorsnak, hogy bekövetkezzen, aminek be kellett következnie. Ennek alapján tehát nagyon fontos belátnunk, hogy az ezzel kapcsolatos önemésztő gondolatainkat muszáj lenne letennünk, sőt, kifejezetten értelmetlenül hordozzuk őket. Nem tehettünk volna másként ugyanis, s nem alakulhatott volna másként.
Ha ezt megértjük, akkor nagyon komoly terhet vehetünk le magunkról, amit nemhogy feleslegesen cipeltünk, de még az eltávozott szeretteinknek is segítünk a letételével. Akik érzékelnek bennünket és bár megértik a fájdalmunkat, de mégis, nagyon fáj számukra, ha látják, hogy feleslegesen önemésztő gondolatokkal mérgezzük magunkat.
Végül megjegyezném még, hogy jelen írásomat döntően olyan esetekre szántam, amikor egy lélek távozásához kifejezetten és szándékosan (ártó szándékkal) nem járult hozzá valaki. Természetesen ez esetben is elmondható, hogy az adott léleknek eljött a kilépési pontja (hisz különben a sors nem engedte volna, hogy így alakuljon), ugyanakkor az a személy, aki szándékosan okozta e testi halált, az annak megfelelő karmát teremt magának, illetve akkor már a saját lelkiismerete szava is valós lesz, s nyilván nem olyan, amit nem kellene meghallgatnia.
Összefoglalva tehát: amennyiben nem szándékosan (és ártó szándékkal) okoztuk bárki testi távozását, sőt, amit tőlünk tellett, mindent megtettünk az adott személyért, akkor fontos tudnunk, hogy nem tehettünk volna másként, nem történhetett volna másként, és ami a legfontosabb, az adott személy testi haláláért nem szabad, hogy magunkat okoljuk.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
