Az emberek 40 ezer éve foglalkoznak a lélekkel. Már az ősemberek is – innen visszanézve az idők homályába – tudták, érezték, sejtették, hitték, hogy az ember több mint a teste. Úgy temették el halottaikat, hogy készen álltak a lélek fogadására, ha az megjelenne.
Ez sokak számára hihetetlenül fontos kérdés. Mindmáig milliárdok számára nincs semmi kétség afelől, hogy a halottak valamilyen formában tovább léteznek. Sőt, egészen nagy vallások, egyházak alapulnak azon a hiten, hogy a lelkek vándorolnak, újra meg újra születnek, és életek ezrein keresztül tisztulnak, válnak egyre jobbá, magasabb rendűvé, hogy aztán a végén eljussanak a nirvánába, azaz a megtisztult, boldog és végső állapotba, amely minden létek közül a legjobb, legnemesebb.
A legtöbb nagyon régi civilizációban a lélek az ember része volt, majd amikor a fizikai test meghalt, őseink hitték, hogy a lelke továbbra is ott van. De voltak hasznos lelkek és voltak ártó lelkek. Ez utóbbiakat kísértetként rettegték. Nem egy régi szokás arra utal, hogy mindenképpen szerették volna megakadályozni a halottak visszatérését. Mert bizony nem mindenhol és mindenkor hitték, hogy a halál után a test és a lélek útja különválik. Számos népnél, törzsnél meg voltak győződve arról, hogy ha a halott testével tesznek valamit, ami hitük szerint megakadályozza visszatérését, akkor mintegy bebiztosították magukat a kellemetlen túlvilági látogatás ellen.
Három-négyszáz évvel ezelőtt teljesen elterjedt hit volt, miszerint kísértetek vannak, és azok nem mások, mint a haláluk után valami okból nyugalmat nem lelők lelkei, amelyek bolyonganak valahol a két világ: az élőké és a holtaké határán.
Már a tizennyolcadik, de még inkább a tizenkilencedik században akadtak emberek, akik szerették volna így vagy úgy tudományosan bebizonyítani a lélek létezését! Igen, akkoriban még sokkal több volt a vallásos tudós, aki nem a tagadásból indult ki, hanem Isten létezését akarta igazolni. És mi bizonyíthatná jobban, hogy létezik a Teremtő, ha nem ez, hogy a maga képmására teremtett lénynek, az embernek valami pluszt adott? Valamit, amivel nem rendelkezik sem a növény, sem az állat, csak az ember: a lelke?
Ez a törekvés máig nem hagyott alább. Igaz, a tudósok, akik az utóbbi évszázadban a lélek létezésével vagy nemlétével foglalkoztak, már jobbára nem voltak istenhívők, és nem is ezért érdekelte őket ez a kérdés. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az emberben csakugyan van valami plusz, ami ezen a bolygón tudomásunk szerint más élőlényekben nem található. Ám hogy ez csupán a tudatban rejtőzik-e, vagy csakugyan valami olyasmi, amit léleknek, isteni hozzáadásnak, valamiféle metafizikai többletnek is nevezhetnénk, azt eddig még senkinek sem sikerült bebizonyítania.
Az 1920-as években az angol William McDougal arra a belátásra jutott, hogy ha az élő emberben van valami, amit léleknek nevezünk, vagyis az fizikailag létezik, kell lennie tömegének is! Ha pedig van tömege az élő emberben, akkor a halál pillanatában annak a tömegnek el kell tűnnie – hiszen, ugye azt tanítja a vallás, hogy a halál pillanatában a lélek elszáll. McDougal úgy érezte, ez a gondolat voltaképpen zseniális, és erre kell egy kísérletsorozatot építeni! Hiszen ez akkor is „működik”, ha van lélek, és akkor is hoz tanulságos eredményt, ha nincs. Bármi legyen is a vége, valakik számárra roppant érdekes eredménnyel zárulhat. Vagy van lélek, vagy nincs!
Kórházakban a haldoklók ágyát mérlegekre állította, asszisztensei nem mozdultak el a mérlegek mellől, felírták, mit mutat – és amikor a halottak kiadták utolsó leheletüket, feljegyezték a mérleg állását. Mondani sem kell, a halál pillanatát követően a mérlegek mindenütt bizonyos – igazából jelentéktelen – súlyveszteséget mutattak. Körülbelül 20 grammal lett könnyebb a haldokló, miután meghalt.
Sokan vélték úgy, hogy itt egyáltalán nem a lélekről, hanem a haldokló utolsó kilégzéséről van szó. Amikor valaki meghal, a tüdeje összeesik, és kibocsátja a benne lévő levegőt.
MacDougall alapos vizsgálatot akart végezni, és mielőtt publikálta volna eredményeit, egyszer ő maga is felfeküdt a mérlegágyra. Igyekezet minél jobban kiszorítani a tüdejében lévő levegőt, ez azonban nála nem jelentett számottevő súlycsökkenést.
Nils Olof Jacobson svéd professzor az 1970-es években megismételte McDougal kísérleteit, csak már sokkal pontosabb mérőeszközök birtokában tette ezt.
Mint azt nemrégen az erről szóló filmben is láthattuk, a haldoklók a halál pillanatában kivétel nélkül 21 grammot veszítettek testsúlyukból. Mivel egy kistermetű embernek a tüdejében nem ugyanannyi levegő fér el, mint egy nagytermetűnek, nem is szólva mondjuk a gyerekekről – a mindig változatlanul ismétlődő 21 gramm szinte jelképesnek is tekinthető.
Jacobson és követői mind a mai napig meg voltak és vannak győződve, hogy a 21 gramm az emberi lélek súlya – és ez az adat egyben a tudományos bizonyíték is arra, hogy az embernek tényleg van lelke.
Konstantin Korotkov orosz kutatónak sikerült azt a pillanatot megörökítenie, amikor a lélek elhagyja az emberi testet. Ezt a lélegzetelállító dolgot az egyetemi tanár egy bioelektrografikus fényképezőgép segítségével tudta elkapni és ezáltal megmutatni a világnak, hogy miként hagyja el a testet a lélek, hogy a túlvilágra kerülhessen.
A felvételt egy úgynevezett gázvizualizációra épülő technikával készítette. Ez a gáz ellepte azt a helyiséget, ahol éppen a haldokló feküdt. Ez a rendkívül fejlett eljárás már megelőzi a Kirlián módszert is, így láthatóvá válik konkrétan az, amint a lélek kilép a testből.
A professzor megdöbbentő dolgokat is megfigyelt, hiszen azoknál, akiknél a halál váratlanul következik be, például egy baleset során, az emberi lélek sok esetben zavarodott lesz, miután elhagyta a testet, azután ismét megpróbál visszatérni az élettelen testbe.
Sok teória szerint a lélek alvás közben is kilép a testből. Ezt nevezik testelhagyásnak.
A testelhagyás élménye gyakran spontán módon jelentkezik, de tudatosan is elő lehet idézni. A híres olasz szerzetes, Pio atya képes volt emberek százai előtt megjelenni, miközben a teste valahol máshol volt. Ma már a magyar kórházak orvosai és pszichológusok is segítik az ezotérikus kutatók munkáját és szívesen jegyzik fel a munkájuk során halott-megismert testelhagyásos élményeket.
Sok esetben a kísértetek sem halott emberek szellemei, és a jelenések is igen nagy számban olyan emberek, akik a jelenés pillanatában élnek! Ők egyszerűen csak elhagyják a fizikai testüket, és többnyire éjszaka megjelennek a rokonok, vagy a barátok közelében. A legtöbb testelhagyásos élmény alvás közben történik, vannak azonban olyanok is, akik éber állapotban is képesek kiszállni a testükből, ha akarnak.
Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy mindenkinek van egy úgynevezett „éteri ikerpárja”, amit ka-nak hívtak. A ka képes volt elhagyni a testet alvás vagy eszméletlen állapot közben, és ilyenkor más emberek irányítása alá kerülhetett.
A lélek léte több ezer éve foglalkoztatja az emberiséget. A különböző vallásoknak is a szoros része, és az orvostudománynak is több ága foglalkozik vele.
Ennek ellenére, azonban még a mai napig sem tudjuk, hogy pontosan miből áll a lélek.
- Rejtélyek, érdekességek a nagyvilágból -
- - - - - -
21 gramm - záró jelenet - videó
