2023. június 15., csütörtök

Medek Tamás spirituális író válaszol 50.


Nem akadályozzuk az úton, "kötjük" az odaát tartózkodó szerettünket azzal, ha nagyon sokat gondolunk rá és nem akarjuk elengedni?
Kell-e aggódnunk azokért, akik a túloldalon vannak? Hiszen még kommunikálni sem tudunk velük. (egy kedves hozzám forduló kérdései)
 

A lélek a testi távozását követően először az úgynevezett köztes térbe kerül, tehát itt lesz még a fizikai síkon, de már csak lélekként. S innen kel át a szellemvilágba, melyre körülbelül 40-50 földi napja van. (Ezt követően is át tud kelni, de mindenképpen javasolt ezen időn belül megtennie ezt.) A szellemvilágba való visszatérte után esik át egy tisztulási folyamaton, mely segíti őt, hogy újra az igazi önvalójaként tekintsen magára, s ne csak azzal a személyiségével azonosítsa magát, melyet az éppen hátrahagyott testi életében formált meg. Valamint ezt követően tudja ismét egészben látni az életének eseményeit, azoknak forrását, értelmét és célját.

A testi távozást követően a lélek tehát egy ahhoz hasonló folyamaton megy keresztül, mint ebben a világban, reggel egy rendkívül valósághű álomból történő ébredést követően. Némi idő szükséges tehát, hogy az álomból kilépve újra a tényleges valóságban találjuk és érezzük magunkat.

Nagyon lélekfüggő, hogy ezen a folyamaton ki és mennyi idő alatt halad keresztül. Függ a lélekfejlettség szintjétől, a testi távozás körülményeitől, illetve a tudatállapottól is, mely a testi távozás idején fennállt. Van, aki nagyon hamar feleszmél, de van, akinek kicsit több időre van szüksége.

Hogy mennyire kötjük az eltávozott szerettünket a marasztaló és kötődő gondolatainkkal, érzelmeinkkel, tehát nagyban attól függ, hogy az adott lélek e folyamatában hol tart. Ugyanakkor mivel ezzel a legtöbb esetben érthető módon nem lehetünk tisztában, fontos, hogy ahogy csak tőlünk telik, engedjük szabadon eltávozott szeretteinket. Tudom, hogy ezt csak mondani könnyű és természetesen nem is várható el senkitől sem feltétlen. De mindenképpen ez javasolt tehát, illetve az erre való törekvés. Szeretettel gondoljunk eltávozott szeretteinkre, ugyanakkor tudjuk, hogy nem véletlenül távozott (mint ahogy mi sem véletlenül maradtunk még itt), ám az elválásunk csak átmeneti. A szerettünk most éppen hazatér, ami számára rendkívüli boldogság, s újra találkozunk, amikor mi is indulunk majd. Addig azonban a legtöbbet azzal tudjuk nekik segíteni, ha rajtunk is érzik ennek elfogadását.

Az előbbiek mentén láthatjuk, hogy milyen utat járnak be az eltávozott szeretteink, a hazatérés közben. Ennek az útnak a sajátosságait, körülményeit az adott lélek a gondolataival, érzelmeivel határozza meg. Alapvetően nem kell aggódnunk az eltávozott szeretteinkért, hisz előbb-utóbb mindenki végig megy ezen a folyamaton és hazatér, ami földi ésszel felfoghatatlan boldogság. Aggódnunk tehát nem szükséges, segíteni őket azonban nagyon is javasolt lehet, az előzőekben leírt módon. Nyilván nem minden lélek igényli ezt, de azzal semmiképpen sem ártunk, ha megtesszük azért.
Kommunikálni pedig mindig tudunk eltávozott szeretteinkkel, hisz bármikor akár szóban, akár gondolatban szólhatunk hozzájuk, ők azt érzékelni fogják. Természetesen az ő esetleges válaszukat mi a legtöbb esetben nem tudjuk érzékelni, ugyanakkor számos lehetőségük van arra, hogy mégis jelt adjanak, üzenetet küldjenek nekünk, amit a tapasztalataim szerint minden esetben meg is tesznek előbb-utóbb valamilyen módon.

A legfontosabb tehát, hogy ahogy csak tőlünk telik, minél inkább elfogadjuk a testi távozás igazi valóságát és hátterét, illetve mindazt, ami utána következik. Hogy tudjuk, hogy az elválásunk nem volt véletlen, ugyanakkor csak átmeneti. Hogy nekünk még nem jött el az időnk, de a szerettünknek igen. S ha mindig szeretettel gondolunk rá, de mégsem leláncolva őt, hanem erős hittel a túlvilágot és a viszontlátást illetően, akkor azzal mindent megtettünk, ami csak tőlünk telhető.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -