A spiritualizmus pedig bebizonyítja, hogy szellemi erő hoz létre minden anyagot,
de az anyag nem hoz létre szellemet soha, mert a szellem az, ami öröktől fogva van, ami az alkotás hatalmát és erejét képviseli.
Köztudomású, hogy a spiritisztikus szellemi jelenségek valóságát, a londoni „Dialektikai társaság” (The Comitee of the London Dialectical Society) egy erre kiküldött bizottsága határozottan kijelentette és nyilvánosságra hozta. Harminchárom tekintélyes, tudós férfiból állt e bizottság, amely ismét kisebb, szűkebb körű bizottságokra oszlott. Ezek a bizottságok spiritisztikai kísérletezések megtartására és ellenőrzésére küldettek ki, számos ily kísérletezést vittek és vitettek véghez, s az eredmény az lett, hogy: a szellemi jelenségek valódiságát elismerték.
Tény, hogy a ma uralkodó materializmussal szemben, a spiritizmusnak körülbelül az a helyzete van, amely volt a kereszténységnek a pogánysággal szemben. A különbség az, hogy a kereszténység megalapítója Krisztus a tudományos téren nem volt tekintély, valamint tanítványai is egyszerű, tanulatlan emberek voltak. Nem vethető tehát szemére az akkori idők műveltségi foka szerint túlművelt római társadalomnak, hogy míg a római patrícius vérből származott Pál apostol a keresztény tanok
védelmére fel nem lépett, és Konstantin császár e tanoknak meg nem hódolt, ama tanok hirdetőit tudatlan képzelgőknek, csalóknak és ámítóknak tartotta. Míg ellenben ma a legtudományosabb
emberek egész tekintélyükkel, s a karakterükkel járó szavahihetőség egész súlyával lépnek fel, s íme a tudományosságban velük egy kategóriába éppen nem osztható materialista társadalom állításaik felett teljes önhittséggel mosolyog.
Ebből látható a mai társadalom teljes vallástalansága és képmutatása, mint következménye ama papi túlzásoknak, amely papi túlzások az emberek szívében élő hitet minden földöntúli
iránt kiölték. Most tapasztalni teljesen, hogy a kereszténységnek éppen az a része, mely azelőtt a hit terjesztésének élén állt - az értelmiség - ma teljesen feladta hitet, és nem hisz Istenben, nem
hiszi a láthatatlan istenséget, a lélek halhatatlanságát, szóval nem hisz semmit, amit szemeivel nem láthat, és kezeivel nem tapinthat. Hogy egész vallásos áhítata külszín és képmutatás.
Innen a megrögzött kételkedés a spiritizmus felfedezéseiben; pedig ezek a felfedezések nem egyebek, mint tudományos térre vitt igazolásai a keresztény vallás amaz állításainak, hogy Krisztus igen is feltámadhatott és tanítványai előtt megjelenhetett; mert a lélek nem hal meg a testtel, hanem az
egyéniség típusának megtartása mellett a halál által mintegy újjászülettetik, s az örök életbe megy át.
„Sokáig és erősen kételkedtem, de Istenre
mondom, hogy halál után öntudatos és egyéni
élet létezik.”
Jackson Davis médium, ki a spiritizmussal már évtizedek óta foglalkozik beszéli el a következő esetet:
1850-ben, június közepe táján lehetett, mikor egy két gyermeket vesztett bánatos apa Ohióból New-Yorkba jött. Hírét hallotta ama három hölgynek, kik mint nevezetes médiumok
New-Yorkban tartózkodtak, s ezek segélyével érintkezésbe akart lépni fiaival, ha igaz lenne, hogy a lelkek élnek ?
A hölgyek lakásán éppen akkor kezdtek meg egy kísérleti ülést, mikor az említett apa a szobába lépett, s a hölgyek felszólítására a kísérletezők közt ő is helyet foglalt.
Nők és férfiak vegyesen, mintegy tízen ülhettek az asztalnál.
Az Ohióból érkezett úr azon kérdésére: hajlandó-e valamelyik lélek vele érintkezni, a válasz mintegy lelkesülten, hatalmas hangokkal adatott meg, hogy igen.
Meg akarja magát a lélek nevezni? - kérdé ő.
Erre válasz nem jött. Most az asztalnál ülők egyikének tanácsára, kérdését az illető úr következően formulázta:
- Ha különböző neveket leírok, s ezen nevek közül egyikre, másikra az irónnal rámutatok és a valódi nevet eltalálom, hajlandó-e a lélek a név azonosságát kopogás által igazolni?
Erre igenlő választ kapott, és amint a neveket írta, s a nevek közt elhunyt leányának nevére került a sor, az igazoló válasz azonnal meg lett adva. Az apa azonban, hogy kedves gyermeke
jelenlétéről meg teljesebb meggyőződést szerezzen; a következő kérdést tette fel:
Vajon egy másik lélek nem lenne szintén hajlandó érintkezésbe lépni velem?
Teljesen tiszta és érthető hangon adatott meg a készséget jelentő válasz. Az úr most fiúneveket írt, és amint a sor fia nevére került, az igazoló és elénk válasz azonnal hallható volt, de egészen más, az előbbitől teljesen különböző modorban.
Az apa szemei megteltek könnyekkel és örömében sírva fakadt. A gondolat, mely a temető sirhalmai közt szokott ténferegni, egyszere elterelődött e szomorú, néma helyről, s megifjodva feléledve fogadta magába a hitet: hogy íme, gyermekeire rátalált! A halálra ráfogott ama rémtettnek hatása, hogy az apának legféltettebb kincsei lettek elrabolva, egyszere megszűnt, s amaz
örömmé változott, melyet az elvesztettnek vélt, de megtalált kincs okozni szokott.
Tehát beszélhetett feltalált öveihez és azok beszélhettek vele.
-Boldogok vagytok?
-Igen.
-És olykor felkerestek engemet?
-Veled vagyunk mindig, drága atyám.
-Szeretitek még a zenét, aminthogy szerettetek itt a föl-
dön? És élvezhetitek ott, ahol most vagytok?
-Igen.
És erre kopogással egy tisztán felismerhető melódiát adtak elő, melyet mint élők, kettesben
szoktak játszani.
-Szeretnétek, ha veletek lennék ott, ahol vagytok?
-Még nem.
-Vajon szívesen térnétek e földre vissza?
-Nem. Boldog világ ez.
Az apa, örömtől repeső szívvel, nem tudott többet mondani; remegve, meghatottan állt fel
és hálálkodva távozott.
Hallucináció volt ez, vagy nem? Az teljesen mindegy volt az apára nézve.
A tudományra nézve nem, de az apára nézve igen.
Hogy tehát, a meghalás után, értve, közvetlen a meghalás
után hogy érzik magukat a testhüvelyüktől megvált lelkek, azt a szellemek eddigi összevágó
jelentései, s minden eddig létező spiritisztikai műnek, illetőleg leírásnak nyomán a kővetkezőben adhatom elő:
Attól függ minden, hogy a lélek a földi élet alatt az értelmi
fejlődésnek mily fokara emelkedett; a testtől mily körülmények
közt és mily állapotban vált meg; remélt-e egy földöntúli életben,
ez a reménye erős volt-e avagy gyenge, s így előkészítette-e őt
arra, hogy halála után egy másvilágra fog találni?
(TÓVÖLGYI TITUSZ: VAN-E MÁS VILÁG?)
- - - - - -
William H. Mumler (1832–1884) amerikai szellemfotós volt, New Yorkban és Bostonban dolgozott.
szellemfotói:
Mary Todd Lincoln férje szellemével
John J. Glover az öreg hölgy "szellemével"
Herrod egy fiatal médium volt, amelyet Mumler fényképezett1872 körül. (egyetlen „szellemmel”)
A teljes könyv ITT olvasható
- - - - - - -
Ki volt Tóvölgyi Titusz? (+1918)
(Író, ellenzéki politikus, első magyar spiritiszta író)
Hangoskönyv videó
forrás: Kozsdi Tamás