2024. június 17., hétfő

Angyali tanmese - A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak...



Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal.

Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

- forrás:angyalszarny-ildiko.hu -

- - - - - - 

Angyali sugallat - videó
forrás: koviszabolcs

koviszabolcs