Mit talált Sherlock Holmes a túlvilágon?

Balogh Béla Interjú

A híres regényalak atyja, Sir Arthur Conan Doyle – az angol Spiritiszta Társaság vezetője – már életében rengeteget foglalkozott a túlvilággal. Két évvel halála után „helyszíni közvetítés” formájában egy médium révén, ám a rá jellemző fanyar humorral és iróniával mondta el, hogy spiritiszta korában mekkorát tévedett a túlvilággal kapcsolatban, és milyenek valójában azok a lelki síkok, amelyekre az ember érzelmei, gondolatai, és tettei alapján „rezonanciajegyet” vált, és behangolódik.

 Sir Arthur Conan Doyle
forrás: google.hu

Sir Arthur tudósítása elképesztően izgalmas és tényszerű. Sokak számára a túlvilági élet hit kérdése.

Sir ARTHUR CONAN DOYLE:

Mi a spiritizmus? - Az új kinyilatkoztatás

Sir Arthur Conan Doyle, a bűnügyi történetek nagymestere Sherlock Holmes alakjának megalkotója ezúttal a túlvilággal és az elhaltak szellemével való kapcsolat létrehozásáról vall, valamint egy új vallás kialakulásáról. Elemezve a szellemtan mibenlétét és a túlvilág felépítését így vélekedik erről: 

"Vagy teljes őrültségről van szó, vagy a vallásos világnézet átalakulásáról, mely tökéletesen felpáncéloz a halálfélelemmel szemben"

Balogh Béla – A végső valóság, a Gyógyító meditáció és A tudatalatti tízparancsolata című sikerkönyvek szerzője – számára, aki hídépítő mérnök, és a spirituális világok létének szükségességét a tudományos eredmények összevetésével is sikerült bizonyítania.

Balogh Béla

– Rá kellett jönnöm – mondja –, hogy a fizikusok több mint száz év komoly kutatómunkája után sem találtak „legkisebb anyagi részecskéket”, nem találták meg az anyagot. Addig jutottak el, hogy az anyagnak van anyagi- és hullám természete. Úgy gondolom, hogy minden hullámnak rendelkeznie kell forrással, tehát – amennyiben hullámtermészetet mutat –, az anyagnak is. Csakhogy ez a forrás nem található meg az anyagi világban. Így csakis a kozmikus sugárzásnál jóval magasabb rezgésszámú energiáról lehet szó, amely képes arra, hogy a kreatív intelligencia végtelen mezején létre hozza azokat a hullámokat, amelyeket mi anyagnak érzékelünk. Testünket is csak azért érezzük szilárdnak, mert az azonos típusú és energiájú állóhullámok anyagi tulajdonságokat mutatnak egymáshoz viszonyítva.

– Abban a tudatban élünk, hogy a gondolatainkat az agy hozza létre. Ezek szerint ez sem igaz?

– Gondolatainknak hatalmas energiája van. Leonid Vasiliev orosz fiziológus kísérletsorozata bebizonyította, hogy a gondolat energiája képes áthatolni akár egy ólomkamra falán, majd hatalmas távolság (1700 km) megtétele után telepatikus úton eljut egyik embertől a másikig. Az a különös, hogy ma mindent meg tudunk mérni, amit földi anyagok kibocsátanak, csak a gondolatot nem. Erre az egyetlen logikus magyarázat az, hogy rezgésszáma sokkal magasabb a földi anyagénál. A gondolatot nem az agy hozza létre, így gondolatainkat és a gondolkodás képességét a test halála után sem érheti károsodás. Az agy úgy működik, mint egy vevőkészülék. Ha ezt felismertük, érthetővé válik, hogy a halálközeli élmények esetében hogyan lehetséges az, amit oly sokszor dokumentáltak és ellenőriztek. A klinikai halál beálltától az újraélesztésig eltelt időről a beteg képes számot adni – hogy elhagyta a testét, a kórtermet, és ezt vagy azt látott. Testen kívüli állapotban lát, hall, érzékel, gondolkodik, és emlékezik, sőt, az emlékeket képes visszahozni, és átadni az agynak, amikor újraélesztik.

- Ha a lélek és a tudat nem szűnik meg a test halálával, akkor akár új testet is ölthet?

– Regressziós hipnózisban előfordul, hogy a páciens nem áll meg a gyermekkornál, hanem visszatér valamelyik előző életébe, olyan idegen nyelven szólal meg, amit soha nem tanult, nem is hallott. Egy – Angliában jól ismert – médium 1940-ben arról számolt be, hogy régi inkarnációjában az ókori Egyiptomban beavatási szertartáson esett át. Leírta a szertartás előtti eseményeket és a terembe vezető útvonalat is. Szerinte a bejárat a Szfinx lábai között volt, levezették a Szfinx alatt lévő terembe. Onnan földalatti folyosón vitték a piramis alatti beavatási helyiségbe. És negyven évvel azután, hogy ez a reinkarnációs emlék nyomtatásban megjelent, kutatók rádiólokátorokkal és ultrahangos vizsgálattal bemérték, hogy a Szfinx alatt valóban van egy terem, ám feltárását az egyiptomi hatóságok a mai napig nem engedélyezték.

- Mondhatjuk azt, hogy az eddig elmondottak kizárják az élet megszűnését?

– Erre van egy negyedik bizonyíték is: a kozmikus sugárzás. Ezt földi anyag létrehozni nem képes. Ha csupán földi anyagokból gyúrt lények lennénk, akkor képtelenek lennénk kigondolni bármit, ami nincs meg bennünk. Elvileg fogalmunk se lehetne a kozmikus sugárzásról, és semmi olyasmiről, ami bennünk – a materialista tanítás és az evolúció elméletének értelmében – nincs meg. Sőt, tovább mennék. A magasabb rendű intelligencia, a lelkivilágok, vagy Isten fogalma meg se születhetne a gondolatainkban. Azért tudunk róluk, mert mindannyian a lelki világban, pontosabban lelki világokban élünk. Minden éjjel kapcsolatba kerülünk velük, álmunkban. Ilyenkor magasabb rezgésszámú energiára hangolódunk be annak a magasabb rezgésszámú energiatestünknek a segítségével, amit a halálközeli élményekben is használunk. Amíg az álomvilágban tartózkodunk, az a világ is teljesen normálisnak, és – ami fontos – anyaginak tűnik. Az álomvilág nem máshol, csak más hullámhosszon van. Bennünk. Ahogy Isten, és a többi lelki világ is. 

 (Balogh Béla - baloghbela.hu)

Balogh Béla - Az Ember, Energialény!- videó
forrás:ÁLOM EGY ÉLET

Álomvölgy Meditációs Központ, a tudás alapú spiritualitás

 Rengeteg támogatásnak és bizalomnak, anyagi és fizikai segítségnek köszönhetően elkészült Piliscsabán az Álomvölgy Meditációs Központ, ahol a tudomány és a spiritualitás kéz a kézben jár. Amikor hozzákezdtek, még csak egy álom volt. Ma szívet melengető valóság, és sokak számára fejlődési, tanulási lehetőség. Ezt a földi csodát sokan együtt hozták létre, és most nagy boldogság mindenkinek, hogy megnyithatják a központ magasabb világokba vezető kapuját, az érdeklődők számára. A létesítmény csodálatosan példázza, hogy hogyan működik az Univerzum. Ez történik, amikor az elméletből tudás és valós teremtés lesz. Ez a teremtés komoly mintázat az emberiség tudatmezejében, ami mások számára ugyanezt az utat jelentős mértékben meg tudja könnyíteni.

 Balogh Béla és Jakab István beszélgetése - videó

forrás:VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

https://www.youtube.com/watch?time_continue=275&v=4xfrehDoPN8&feature=emb_logo

 
Tudomány és Meditáció

A 2011-ben Nobel-díjjal jutalmazott felfedezés szerint teljes univerzumunknak mindössze 4%-a anyag (és ebben minden közeli és távoli galaxis benne van), és 96% az az energia, amely ezt az anyagi világot átitatja. Ez minden tárgyra, minden élőlényre és minden égitestre érvényes. Így az ember fizikai teste teljes energialényének mindössze 4%-a. A fennmaradó 96% az aurának nevezett energiatest. Ez az embert alkotó energia nincs elválasztva más emberek energiájától, sem a bolygóétól, sem az univerzum többi részétől. Egy egységes – és tudatos – energiauniverzum részei vagyunk, hiszen, ha a részek tudatosak, akkor az egységes egész sem lehet tudat nélküli.

De van itt még valami…
A materialista emberek nagy többsége elutasítja a spiritualitást azzal az érvvel, hogy a gondolatainkat az agyunk hozza létre, és az agy halálával úgy is vége mindennek, a halál utáni lét csak vágyálom.
Nos ezen a ponton érdemes segítségül hívni a jól dokumentált, több nyelven publikált kísérleteket, amelyek azt bizonyítják, hogy az agy – legyen bármilyen bonyolult és összetett – nem képes gondolatokat generálni, és nem képes emlékeket sem tárolni. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás nem a fizikai test születésével kezdődik, és nem is szűnhet meg az agy halálával. Az evolúció elmélete a fizika törvényeinek ellentmondó elképzelés.

Az Álomvölgy Meditációs Központban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy segítsünk felismerni az összefüggéseket, amelyek teljes összhangban vannak a fizika törvényeivel, a kutatási eredményekkel, valamint az ősi bölcsességgel, a felemelkedett Mesterek tanításaival.

Mindezekkel együtt az elme és az elméleti tudás ennek a csodálatos energia-univerzumnak csak a megértésére alkalmas, a megismerésére nem.

Önmagad és az univerzum megismerésére egyetlen energiaközpontod alkalmas, és ez a Szíved. Ez az az energia-kapu, amely megnyílik a rendszeres meditáció hatására, és betekintést enged a magasabb világok szépségébe.

Az Álomvölgy Meditációs Központban ebben a kapcsolatteremtésben segítünk. Találkozhatsz eltávozott szeretteiddel, őrangyaloddal, lelki Mestereddel, megismerheted az univerzum titkait is, ha kitartóan és megfelelő módon törekszel erre, de eredményt csak rendszeres meditációval és embertársaid szolgálatával érhetsz el.

 Álomvölgy Meditációs Központ:
https://alomvolgykozpont.hu/ 

Wass Albert: Te és Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!

Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyezõ rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. 

Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinõ a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, elõkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-mûvész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy mûvész keze dolgozik körülötted.

Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy mûvész. Mûvész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percrõl-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élõ valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. 

Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendõs, nyúlszõrkalapos, szénhiánnyal küzdõ, mûhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelõsek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésbõl, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törõdik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Õ a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törõdik csupán.

Isten mûvész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Õ alkotott, azért vállalja a felelõsséget. Ott minden az Õ elgondolása szerint történik, tiszta és mûvészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs gyõzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendezõ keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elõl a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesbõl, kivonta magát a mûvészi rendezõ keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az elõadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelõsségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Õ igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekrõl. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségébõl mire végezte. 

Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelõs, ha szíved idõ elõtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelmûen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.

Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Õ menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki.

Te kell fölkeressed Õt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerûen csak látni akarod Õt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nõ. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik.

És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg elõtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy elõítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységesmély, szelíd mûvész-szemével végigsimogat és azt mondja:

- Bizony látom, rossz bõrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

 (Wass Albert: Te és Isten)

Kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) - videó

forrás:Szabolcs Pető

Csak a gyenge ember gyűlölködik

Rengetegszer jött szembe velem mostanában egy örök érvényű igazságnak szánt bölcsesség, mely szerint - és most nem pontosan idézek: aki rendben van önmagával, az másokat sem bánt. Elgondolkodtam kicsit a dolgon (jó szokásomhoz híven), hogy, ha mindez valóban így van, ahogy fentebb írva vagyon, akkor hogyan lehetséges az, hogy kismilliónyian vagyunk, akik napi szinten szorongunk, fájdalmas emlékeket cipelünk, dühösek vagyunk és soha az életben nem voltunk kibékülve önmagukkal, de mindennek ellenére mi mégsem a külvilágon próbáljuk megtorolni a sértettségeinket?

Megmondom én, hogyan lehetséges mindez. A képlet egyszerű. Ilyen tekintetben kétféle ember él a földön: az egyik, aki a környezetét hibáztatja mindenért és másoktól várja a megoldást a bajaira, meg a másik, aki tudja, hogy bármi is történt vele a múltban, egyedül ő képes helyreállítani a rendet magában és maga körül.

Mert az a nagy helyzet kérem szépen, hogy gyűlölködni a világ legkönnyebb dolga. Nem kell hozzá se ész, se erőfeszítés. Hát mennyivel egyszerűbb már szimplán csak széttárni a kezeimet és azt mondani, hogy én semmiről sem tehetek, mint megkeresni és megválaszolni a saját miértjeimet... Utóbbihoz ugyanis, jó nagy adag bátorság és kitartás kell - és ezen két összetevő nem épp a legkeresettebb alapanyag mostanság.

Ezért, ezen a vonalon maradva én azt gondolom és mondom inkább, hogy nem (csak) azok nem bántanak másokat, akik rendben vannak önmagukkal. Nem-nem. Azok sem bántanak másokat, akik, bár nincsenek teljesen rendben a saját énképükkel, de elég bátrak és erősek ahhoz, hogy befelé kezdjenek figyelni.

Egyedül a gyenge ember az, aki bánt. És azért bánt, mert fél. Fél szembenézni önmagával. Retteg attól, hogy összeomolna a terhei súlya alatt. Nem tudja, hogy ő az, aki örök boldogtalanságra ítélte saját magát és azt sem tudja, hogy a szabadulásáért is egyedül csak ő a felelős. Ezért aztán mindenkit gyűlöl. Mindenkit mindenért okol, de önmagát sohasem érzi felelősnek semmiért.

A gyenge ember mindenkit megpróbál lehúzni a saját szintjére. Fröcsög, mocskolódik, kötözködik, szurkálódik. Hibáztat, címkéz, másokra mutogat, károg, panaszkodik, rosszindulatúskodik, miközben az erős, határozott, intelligens ember szerepében tetszeleg. Hogy is szokták mondani? Ja igen, felfelé nyal, lefelé tapos. Képtelen elfogadni a "másságot". Azt, hogy az ő világnézetén kívül még ezer másiknak is lehet létjogosultsága és, hogy valójában egyikünk sem tudja a tutit, mindannyian a zavarosban halászgatunk csupán.

A gyenge ember hatalmat akar. Minden és mindenki felett. Mert retteg attól, hogy, ha nem nála van a kontroll, újra megsérülhet. Mert sérült, ez biztos. Aki gyűlölködik, azt bántották. És ezért ő is ártani akar. Nem tudja, hogy semmilyen bosszú, semmilyen mások ellen elkövetett aljas húzás sem lesz képes csillapítani a lelkében tomboló haragot. Nem tudja, hogy nem az az erős, aki képes bántani másokat, hanem az, aki felül tud emelkedni a saját fájdalmain.

Az erős ember nem bánt másokat. Akkor sem, ha nincs rendben önmagával, ha cipelnie kell a sorsát, ha égeti a lelkét a fájdalom és akkor sem, ha épp gyűlöli magát. Bármilyen kudarc, kín és csapás éri, tudja jól, hogy egyedül ő csillapíthatja a saját fájdalmát, amit csak úgy képes megtenni, ha befelé figyel. Ha feldolgoz, megemészt, félretesz, megbocsájt, elnézi a saját és más emberek gyarlóságát.

Nem bánt másokat, mert tudja jól, hogy a haragja őrizgetésével csak beleragasztja magát az adott helyzetekbe és húz maga után olyan embereket, akiknek semmi keresnivalója az életében.

Az erős ember elfogad, megért, átértékel, megbocsájt, nyitott szemmel jár, nem ragaszkodik eszmékhez, nem fröcsög, nem utálkozik és nem gyűlölködik. Mert tudja jól, hogy a gyűlölködés a gyenge emberek fegyvere és, hogy

nem az az erős, aki mások felett akar uralkodni, hanem az, aki saját magán.

(forrás:lelekhatar.blog.hu)

A kisgyerekek megdöbbentő dolgot mondtak az előző életükről

Gyakran bizarr és hihetetlen kijelentéseket tesznek a legkisebbek, akik ezzel alaposan meglephetik a felnőtteket.

A kisgyerekeknek nagyon élénk a fantáziája, amivel olykor olyan elképesztő történetet kreálnak, amin a szülők csak ámulnak, vagy gyanút fognak, hogy talán a csemetéjük nem csupán kitalálta a meséjét, hanem valóban átélte az előző életében.

„Egy padló alatt vártam az új anyukámra!” – Egy közértben tartózkodott az anyuka, akinek a 4 éves kislánya meglátott egy férfit, majd teljesen kikelt magából. Az anyuka nem értette, hogy mi lelte a gyermekét, akit korábban még soha nem kellett kivinnie egy üzletből.

Az autóban megkérdezte a kislányt, hogy miért hisztizett, mire a kisgyerek elmesélte, hogy a közértben megpillantott férfi elvette az anyukájától és egy padló alatt tartotta, ahol nagyon sokáig kellett aludnia, és csak akkor ébredt fel, amikor már az új anyukájánál volt.

Ezek után nem meglepő, hogy az anyuka meg sem tudott szólalni a döbbenettől, hiszen ő volt a kislány biológiai anyukája, tehát nyilvánvaló, hogy csak ő lehet a gyermek első anyukája, legalábbis akkor, ha nem hiszünk a reinkarnációban.

„Ezért nem szeretem a vizet!” – Egy testvérpár dokumentumfilmet nézett a Titanicról. A műsorban éppen a kazánházról volt szó, amikor a kisebbik gyerek kijelentette, hogy ott állt és látta, ahogy a kazánházba befolyik a víz, és ez az oka annak, hogy nem szereti a nagy vizet. Talán ő is a szerencsétlenül járt hajó egyik utasa volt az előző életében?

Kapcsolódó írás
A reinkarnáció bizonyítéka: előző életében a Titanicon halt meg a fiú!:

 https://dszilvia.blogspot.com/2018/05/a-reinkarnacio-bizonyiteka-elozo.html

„Nagyon szeretem az új apukámat!” – Egy 3 év körüli kislány többször elmondta, hogy sokkal jobban szereti a jelenlegi apukáját, mint a régit. A gyermek édesanyja nem értette, hogy miről beszél a lánya, mert csak egyetlen apukája volt.

Az egyik nap megkérdezte a gyerektől, hogy milyen régi apukáról beszél, mire a kislány elmesélte, hogy a régi apukája nagyon gonosz ember volt, mert hátba szúrta egy késsel, és meghalt. A gyermek a megdöbbentő válasz után biztosította az anyukáját, hogy az „új” apukáját nagyon szereti, mert ő soha nem tenne ilyen gonoszságot vele.

„Ez nem az én nevem!" – Mindig nyugtalan lett az a 2-3 év körüli kisfiú, aki nem szerette, ha a nevén szólítják, ugyanis mindig elmondta, hogy az ő igazi neve Austin. Egyszer a család egy parkban piknikezett, amikor az unatkozó gyerek elrohant. Az édesapa és a fiú idősebb testvére azonnal utána szaladt, ám csak a temetőben érték utol. A kisfiú egy sír előtt guggolt. A fejfáján az állt: „Itt nyugszik Austin.”
(Forrás: noiportal.hu)

Kapcsolódó írás:
Megdöbbentő emlékeket idézett fel a kisfiú - Bizonyíték a reinkarnációra:

https://dszilvia.blogspot.com/2015/03/megdobbento-emlekeket-idezett-fel.html 

Kapcsolódó írás:
A kisfiú, aki emlékszik előző életére: 

https://dszilvia.blogspot.com/2014/08/a-kisfiu-aki-emlekszik-elozo-eletere.html 

 Paulinyi Tamás - Előző életek nyomában - videó

forrás: Dr. József Telkes 

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Varga Viktor

Varga Viktor énekes, dalszerző, reality-sztár volt ezúttal a vendégem az Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal című műsoromban a LifeTv-n. Fogadjátok szeretettel!

Peller Mariann: Szoktál olyasmiken gondolkodni, mint a hited, a sorsod, Isten vagy spiritualitás?

Varga Viktor: Ezek mindennapos kérdések a számomra. A dalszövegíráskor mi másból merítenék, mint ezekből a nagy témákból? Engem ezek jobban érdekelnek a felületes világnál, amit természetesen szintén kipróbáltam és használom is. De szerintem ennél az emberek mélyebbek.

PM: Hogyan alakult a hited, mit hozol otthonról?

VV: Érdekes ilyen szempontból a családom, mert hitetlenek, nem igazán hisznek semmiben. Ennek ellenére bennem már nagyon korán kialakult, hogy hiszek, és nem is foglalkoztam azzal, hogy vajon ők mit gondolnak erről. Mindig megtaláltam azokat a társakat, akikkel már gyerekként is lehetett filozofálgatni ezekről a kérdésekről. Aztán a későbbiekben nyilván sok hatás ért, például amikor utaztam és láttam, hogyan, milyen gondolatisággal élnek más népek.

Varga Viktorhoz a keleti filozófia áll a legközelebb, amit sokkal ösztönösebbnek érez

Fotó: Origo

PM: Hatással voltak rád a nagy világvallások is, ugye? Nem egyszer úgy nézel ki, mint maga Jézus Krisztus, sőt, van egy ilyen nyakláncod is, ami az ő szívét ábrázolja.

VV: Igen, abszolút. Nagyon tisztelem a Bibliát és a keresztény rendszert. Jézus személye és szerepköre nagyon vonzó és nagyon szép dolog, szerintem valahogy így kellene élni. A keresztény tanítások rendben vannak. De a keleti filozófia még közelebb áll hozzám, mert az sokkal természetibb vagy ősibb, ösztönösebbnek érzem.

PM: Abban is hiszel, hogy többször élünk?

VV: Miért is ne élnénk többször, amikor itt, ez az egész mindenség végtelen? Akkor pont az élet lenne véges? Nem hiszem. Szerintem ez egy folyamatos körforgás.

PM: Arra már rájöttél menet közben, hogy a mostani életednek mi az értelme?

VV: Az, hogy zenét szerezzek, és az érzéseimet, amiket valahonnan fentről kapok, és egy tölcséren keresztül beleömlenek a fejembe, majd a szívemen és az agyamon keresztül körbe-körbe áramlanak, hogy vagy a kezeimen keresztül, vagy a számon át hangokként, festményekként vagy szobrokként végül kiadjam őket magamból. Tehát az alkotás az egyik fő feladatom, ami engem vezérel.

PM: Nagyon sok tehetséget hoztál magaddal.

VV: Szerintem ez nem sok tehetség, hanem ez egy, egy tőről fakad az egész. Csupán a megvalósítás más, mert amit onnan (felmutat) kapunk, az egy. Csak az a szerencsém, hogy megtanítottak a szüleim mindenre. Apukám és nagyapám is festő volt, éppen ezért már kisgyerekként is kockákat vagy koponyát kellett rajzolnom, hogy gyakoroljak, és például az anatómiát is megtanultam. Ennél jobb családot nem kaphattam volna, mindjárt elsírom magam. Az biztos, hogy a legjobban neveltek, mindent megadtak, közalkalmazottakként is.

"Az alkotás az egyik fő feladatom, ami engem vezérel" Forrás: Instagram/vargaviktorv

PM: Nyilván, nem véletlen, hogy hozzájuk születtél.

VV: Persze, nem hiszem, hogy véletlen, ki, hova születik!

PM: Esetleg előző életeidhez köthető élményed is van?

VV: Rengeteg ilyen élményem van. Sokat utaztam. Voltam egy hölgynél, aki hipnotikus állapotban visszavezetett az egyik előző életembe. Érdekes volt, de mindenki maga döntse el, hogy hisz-e benne vagy sem. Ha jó az élmény, és tanultál belőle, akkor miért ne hinnél benne? Viszont akkor nem hiszek benne, ha nem tetszik. (nevet)

PM: Volt olyan, ami tetszett?

VV: Volt egy elég erős kép, azután sírva jöttem vissza. Egyiptomban játszódott, és annyira izgalmas, ahogy tényleg szinte ott van az ember, a homokban, a piramisokkal. Jézus idejére vezethető vissza, amikor rengeteg hamis és igaz próféta volt, nemcsak maga Jézus. Én is egy ilyen figura voltam, aki egészen nagy követői bázisra tett szert. Éppen ezért lefejeztek a sivatagban. Végigéltem, ahogyan elvittek a katonák, és magát, a lefejezést is. Ez az élmény nagyon izgalmas volt, de közvetlenül utána még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy mit is jelenthetett ez pontosan. Mostanra ismertem fel, hogy itt, a Földön, az életem során lehet adni. Eddig elsősorban azzal foglalkoztam, hogy én kapjak és „menőzzek". De örülök annak, hogy mostanra sikerült felülemelkednem önmagamon. Ez maga az élet, a folyamatos fejlődés, önmagunkon való túllépés és a folyamatos változás.

Viktor kíváncsian várta a személyiségelemzést, melyet Novák László, asztrológus végzett tarot kártya segítségével.
PM: Egy jó kis személyiségelemzéshez mit szólsz?

VV: Nagyon is szeretném, főleg így, hogy most lettem 30 éves. Nézd meg, izzad a tenyerem!

NL: Mintha tartanál attól, hogy megy az idő, sőt, rohan. De még az is lehet, hogy esetleg munkál benned egy elnagyolt félelemérzet az öregedéstől.

VV: Nem, az nincs, sőt, élvezem, hogy telik velem az idő.

PM: Én is! Azon ritka nők egyike vagyok, akiket nem zavar, hanem élvezi!

NL: Mindenesetre feszesség van benned, méghozzá az idő múlásával kapcsolatban.

Varga Viktor és Peller Mariann Forrás: Peller Mariann

VV: Talán arra utal, hogy valóban azt érzem, hogy annyi alkotási vágy és ötlet van bennem, amit meg akarok valósítani, hogy úgy érzem, nem elég egy emberélet. Közben pedig ebben az életben is vagy három-négy ember életét élem. Bár mostanában azért visszavettem a tempóból.

NL: Amit mindannyian látunk az az, hogy egy nyitott ember vagy, akinek érzelmekkel teli tervei vannak. De mintha eddig mindig valami hiba csúszott volna a számításba és nem feltétlenül úgy valósultak meg a tervek, ahogyan azt szeretted volna.

VV: Bár azt érzem, hogy nincsen bennem semmiféle félelem, és nem is volt, de most, hogy ezt így kimondtam, mégis úgy érzem, hogy valamennyi félelem mégis van bennem. Amiatt, hogy esetleg megint nem sikerül úgy és azt megvalósítani, amit szeretnék, mert bizony tényleg volt már olyan korábban, hogy nem jött össze. Én magam akadályoztam meg, hogy végre megvalósulhasson, amit szerettem volna. Illetve a meg nem értettségtől való félelem is felbukkan bennem.

(forrás: life.hu)

Varga Viktor - Utazás a lelked körül - videó
forrás: LifeTV
https://www.youtube.com/watch?v=n0KRr3gK9zQ&feature=emb_logo

Karsay István: Megbocsátás fontossága

Megoldások a megfelelő szellemi élet felemelkedésére, az élet megfelelő megéléséhez 

Megbocsátás fontossága:

1. Megbocsátás és kibékülés. A gyakorlatban a kibékülés egy fokozattal nagyobb. Félreteszem a sérelmeimet, és tiszta szívből megbocsátok, akár az ellenségemnek is! („megbocsátok, de nem felejtem el az engem ért sérelmet” vagy „megbocsátok, de megfelelő távolságban akarom őt tartani magamtól”)

2. A meg nem bocsátó szív. Ha nem megbocsátó szívvel járjuk az élet útját, akkor gyengül a kapcsolatunk Istennel, másokkal és önmagunkkal. A Miatyánkban kérjük: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” („a gyűlölet azt eredményezi az emberben, hogy a szépet csúnyának, a csúnyát szépnek látja, összekeveri az igazat a hamissal és a hamisat az igazzal”. )

3. Bocsássunk meg önmagunknak. Ahhoz, hogy képesek legyünk másoknak megbocsátani, először nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy elfogadjuk mások megbocsátását. A megbocsátás megtagadása vagy képtelensége gyakran annak a jele, hogy nem bocsátunk meg önmagunknak és nem tudjuk elfogadni mások bocsánatát.

Az önmagunknak való megbocsátás lépései:

- Sötét és negatív érzelmeimről naplót vezetek. Ez segít, hogy szembenézzek velük. Ez az egyszerű írásbeli gyakorlat sokszor segít elfogadni érzéseimet.

- Megpróbálok tudatosan viszonyulni azokhoz az érzéseimhez, amelyeket nehezen tudok elismerni – mint például az irigység, gyűlölet, harag.

- Megtanultam megosztani énem sötét vagy homályos oldalait egy bizalmas barátommal. Megtapasztalva, hogy egy másik személy elfogadja állítólagos „csúnya oldalunkat”, ez gyakran segít, hogy jobban elfogadjuk önmagunkat.

- Elkezdtem imádkozni alázatosságért – hogy elfogadjam korlátaimat és tökéletlenségeimet. Nagyon gyakran a büszkeségünk és az a próbálkozásunk, hogy egy magunkról kialakított idealizált kép szerint éljünk, tart vissza annak felismerésétől, hogy még nem vagyunk tökéletesek. A mondás: „légy türelmes velem; Isten még formál engem”, jó elmélkedési anyagnak bizonyult.

4. Fejezd ki érzelmeidet

5. Határozz a megbocsátás mellett

6. Valld be és bánd meg

7. Szabadulj a félelemtől és a haragtól

8. A helyes látásmód elnyerése

9. Képzeld el a találkozást

10. A megbocsátás és kibékülés elmélyítése

A kezdeti megbocsátást és kibékülést a szeretet újabb cselekedeteivel kell megpecsételni.

A megbocsátás és kibékülés folyamatában fennáll a veszély, hogy csak külsőleg tesszük meg a helyes lépéseket. Van úgy, hogy elmegyünk a másik személyhez (talán tudatosan, vagy tudat alatt azért, hogy saját magunkat tüntessük fel jó színben), kimondjuk, hogy „sajnálom, bocsáss meg, és én is megbocsátok”, és ugyanakkor az ellenérzés és neheztelés továbbra is megmarad szívünkben. Szavakkal bocsánatot kérünk, de bensőnkben nem bocsátunk meg. Ilyen esetben a neheztelés előbb-utóbb fel fog törni a felszínre és megmutatkozik csúf szavakban és viselkedésekben.

- Karsay István -

Karsay István: Megbocsátás - videó 

forrás és előadó: Karsay István

Elisabeth Kübler-Ross a halálról és a haldoklásról

Interjú: DANIEL REDWOOD

Elisabeth Kübler-Ross orvos. Több mint húsz éve foglalkozik a halál, a haldoklás, az átmenetel témájával. E rendkívüli személy, széles körben elismert, kiváló szaktekintély hívta fel elsőként az orvostársadalom figyelmét e kutatásra méltó területre. Kübler-Ross első, mára klasszikussá vált On Death and Dying című könyve alapvető tankönyv. Kötelező olvasmányként szerepel a legtöbb jelentős orvostudományi egyetemen, ápolónőképző szakiskolában, illetve a pszichiáter és teológus képzésekben. 

Dr. Elisabeth Kübler-Ross 

Az orvosnő gondolatai a fenti szakmai körökön kívül is hallgatóságra találnak. Előadásai, csoportfoglalkozásai, a médián keresztül sugárzott nyilvános szereplései, illetve könyvei a világon több millió embert ösztönöztek arra, hogy beszéljenek ezekről a -valamennyiünket mélyen érintő - kérdésekről.

Dr. Kübler-Ross 1957-ben a Zürichi Egyetemen szerezte orvosi diplomáját. Úttörő munkásságát a gyógyíthatatlan betegekkel a Kolorádói Egyetem Egészségügyi Központjában (Denver) kezdte. Jelenleg a Virginiai Egyetem Magatartástudományi és Pszichiátria szakán tanít és klinikai gyakorlatot folytat (Charlottesvilleben). 1979-ben a „Ladies’ Home Journal” című folyóirat az „Évtized Asszonya” díjjal tüntette ki, miután 1977-ben már megkapta az „Év Női Tudományos Kutatója” címet. Számtalan egyéb kitüntetéseit hosszú lenne itt felsorolni.

Nagyszerű könyvei közül csak a legismertebbeket emeljük ki - még ezek száma sem kevés: „Kérdések és válaszok a halálról és a haldoklásról” (Questions and Answers on Death and Dying); „Élet a végső búcsúig” (To Live Until We Say Goodbye); „Együttélés a halállal és a haldoklással” (Living With Death and Dying); „A tudatos halál” (Working it Through); „A halál, a fejlődés végső állomása” (Death, The Final Stage of Growth); „A gyermek és a halál” (On Children and Death) és „AIDS: A végső kihívás” (AIDS: The Ultimate Challenge).

Ebben az interjúban Dr. Kübler-Ross beszámol arról a megdöbbentően erőteljes élményéről, amikor fiatal nőként, közvetlenül az 1945-ös felszabadulás után ellátogatott egy koncentrációs táborba. 

Ez az élmény alapvetően befolyásolta életének további alakulását. Ezzel kapcsolatban veti fel azt az erősen vitatható elképzelést, amelyet először egy koncentrációs tábort túlélt fiatal zsidó asszonytól hallott, miszerint bizonyos hitleri vonások mindannyiunkban megtalálhatóak. Zavarba ejtő kérdései - a koncentrációs táborok kimondhatatlan borzalmaiból kiindulva - az emberi gonoszság természetére és annak gyökereire irányulnak. Az interjúban továbbá megosztja gondolatait a modern nyugati világ halállal való kapcsolatáról és a halálhoz fűződő félelemről és bizonytalanságról.

Daniel Redwood: Mi késztette arra, hogy ennyi időt, figyelmet fordítson a halál és a haldoklás folyamatának kérdéseire, és erre képezze magát?

Elisabeth Kübler-Ross: Ez egy koncentrációs táborban, Maidanekben kezdődött, ahol láttam, hogyan vonultak a gyerekek a gázkamrákba, miután elvesztették családjukat, otthonukat, az iskolát, mindenüket. A tábor falait pillangókat ábrázoló képek díszítették, amiket ezek a gyerekek rajzoltak. Felfoghatatlan volt számomra. Gyermekek ezrei vonultak a gázkamrákba és amit maguk mögött hagynak - pillangók. Ez volt számomra valójában a kezdet.

Volt ebben a koncentrációs táborban egy zsidó lány, aki felfigyelt rám. Remélem érti, én egy nagyon fiatal lány voltam, akit még nem értek nagyobb csapások az életben. Aki Svájcban nőtt fel, nem ismeri a faji megkülönböztetést, a szegénységet, a munkanélküliséget, a nyomortelepeket, stb. Innen én egyenesen a háború utáni Európa poklába csöppentem.

Szóval megkérdeztem ezt az asszonyt, hogyan lehetséges az, hogy hozzánk hasonló férfiak és nők, ártatlan gyermekek ezreit gyilkolják meg naponta, miközben saját bárányhimlős gyerekük miatt aggódnak. Tudja, nagy ártatlanságomban és tudatlanságomban ez egyszerűen nem állt össze a fejemben.

Ez a fiatal nő elveszítette a szüleit, nagyszüleit és valamennyi testvérét. Ő volt az utolsó, akit megpróbáltak bepréselni egy gázkamrába, de már nem fért be. Az azonban sehogy sem fért a fejébe, hogy a nevét viszont kihúzták az élők sorából és így soha többet nem került rá sor. A háború hátralévő éveit ebben a koncentrációs táborban töltötte és megfogadta, hogy túl fogja élni, hogy elmondhassa az egész világnak milyen kegyetlenségeknek volt szemtanúja.

Amikor a tábort felszabadították, így szólt magában: „Édes Istenem, ha egész életemben ezekről a borzalmakról akarok beszélni, olyan leszek mint maga Hitler. Csak a gyűlölet és a negativitás magjait szaporítanám.” Ezért megígérte magában, feltehetően Istennek, hogy addig marad a koncentrációs táborban, amíg meg nem tanul megbocsátani, akár még egy Hitlernek is. Csak akkor lesz méltó a tábor elhagyására, gondolta, ha ezt a leckét már megtanulta. Érti maga ezt?

Beszélgetésünk végén ezt mondta: „Bárcsak tudná, hogy minden emberben van egy adag Hitlerből!” Ha felismerjük ezt a Hitlert és képesek vagyunk megszabadulni tőle - folytatta -, akkor olyanok lehetnénk, mint amilyennek ma Teréz Anyát látjuk.

Arra gondoltam: „Ez a nő őrült. Bennem nincsen semmiféle Hitler.” Pár nap múlva hazafelé stoppoltam Svájcba, mert nagyon beteg voltam. Majdnem meghaltam. Németországban egy erdőben találtak rám ájultan. Tífuszom volt. Mielőtt a kórházba értünk volna éreztem, hogy rettenetesen éhes vagyok, hiszen három napja nem ettem egy falatot sem. Hirtelen az a gondolatom támadt, hogy ha most elsétálna mellettem egy kisgyerek egy szelet kenyérrel a kezében, én azt bizony kilopnám gyermeki kezéből.

Megvilágosodásként ért ez a gondolatom. „Most már világos előttem mit értett azon, hogy mindannyiunkban ott van Hitler” - gondoltam. A körülményektől függően borzalmas dolgokra vagyunk képesek, olyan dolgokra, amilyenekre teli hassal még csak gondolni se mernénk.

Ez volt az utam kezdete. Amikor visszatértem Svájcba, úgy döntöttem, hogy orvos leszek és megpróbálom megérteni, miért válnak a gyönyörű, ártatlan és nagyszerű gyermekek náci szörnyekké.

A csoportfoglalkozásainkon abban segítjük az embereket, hogy a bennük lévő, -szimbolikusan értve - náci szörnnyel kapcsolatba kerülve és attól megszabadulva, valóban Teréz Anyákká váljanak.

De a kezdet ez volt, és mindörökké hálás leszek ezért az élményért.

D.R.: Van okunk valóban félni a haldoklástól?

E.K.R: Nincs, ha vannak olyan emberek, akik szeretnek minket, és akik gondoskodnak arról, hogy minden igényünket kielégítsék. Például, aki otthon szeretne meghalni, azt engedni kell otthon meghalni. Ha valaki nem akar kórházban meghalni, annak legalább el kellene jutnia egy hospice-ba.

Ehhez szükség van egy támogató rendszerre, olyanok emberekre, akik valóban ismerik az érintettet. A beteg el kell hogy mondja, mit akar. Ha már nem tud beszélni, mint ahogyan én sem tudtam az agyvérzésem után, kell valaki, aki képviseli a beteg érdekeit. Remélem, amikor haldoklok, és esetleg már nem tudok beszélni, legalább hazaengednek a tanyámra, ahol ihatok egy csésze kávét és elszívhatok egy cigarettát. Ez egy rossz szokás, tudom, hogy az.

D.R.: Hisz az úgynevezett „szent ellentmondásban”, ami alapján még az egészségre ártalmas cigarettázás is elnézhető?

E.K.R.: Ha mindannyian „egészségesen” akarnánk élni, valószínűleg makrobiotikus diétán kellene élnünk, és nem élvezhetnénk a kávét, a húst, a svájci csokoládét, a cigarettát és nem lélegezhetnénk be a levegőt sem. A Föld annyira szennyezett, hogy bolygónkon nincs olyan hely, ahol teljesen egészséges életet lehetne élni.

Mindenkinek meg kell próbálnia a lehető legegészségesebben élni. Én például több mint 100 ember számára termesztek zöldségeket egy teljesen organikus kertben. Ez egészséges. A tanya - egy teljesen önellátó és önfenntartó rendszer - tart el bennünket. Nekem is megvannak a gyengeségeim. Koffein-mentes kávét iszom - nem mintha annyira számítana, de azért megpróbálok egészségesebben élni. Ahogy öregszem, már nem ihatok alkoholt. Régen szerettem meginni egy-egy pohár bort, amit már nem tehetek meg.

Azt gondolom, ahogy az ember spirituálisan fejlődik, a test automatikusan megmondja, mi az amit elfogadhatónak talál és mi az amit nem. Ma már nem tudnék annyit dohányozni, mint az egyetemi éveim alatt, amikor éjszaka dolgoztam. Akkor azért kezdtem dohányozni, hogy el ne aludjak. Ma nem tudnék 15 csésze kávét meginni, mint még akár 20 éve is. Most koffein-mentes kávét iszom.

Megvagyok. Ha majd végül a testem jelzi, hogy itt az ideje abbahagyni a dohányzást, akkor abba fogom hagyni. De ha valaki azt mondja, hogy nem dohányozhatok és nem csinálhatom ezt vagy azt, a folyamatos önmegtagadásból származó elkeseredés többet ártana az egészségemnek, mintha odafigyelek arra, amit a saját testem mond és aszerint élek.

A farmon marhát is tartok, de évente talán ha egyszer eszem marhahúst. Nem mintha már nem szeretném, csak már nem kívánom. Úgy gondolom a spirituális fejlődés útján járók - és valamennyi ember ide tartozik, csak különböző szinteken - maguk is tudják mit kell feladniuk, és egyre több dologról önként lemondanak. Ezek helyét azonban később sokkal értékesebb dolgok veszik át. Erről nem beszélünk az embereknek, mert nem ez kell, hogy motiválja őket.

D.R.: Egyetért azzal, hogy a különböző kultúrák nagyon eltérő módon viszonyulnak a halálhoz? Mely kultúrák hozzáállását tartja a legegészségesebbnek?

E. K.R.: Igen. Például amikor a mexikóiak elmennek meglátogatni halottaik sírját, ételt visznek nekik, beszélnek hozzájuk, nagy lakomát csapnak. Számos kultúrában sokkal egyszerűbben kezelik a halált. A nagyon ősi kultúrák sokkal természetesebbek. 

A kifinomultabb és materialista nyugati világban még a halál is egy vagyonba kerül. Nálunk kényelmes cipőt húznak a halott lábára, selyem párnákra fektetik és kipirosítják az arcát, hogy úgy tűnjön, mintha csak aludna. Ez rettentő álszent és őszintétlen dolog. De ez inkább egy modern, torz hozzáállás. A régi időkben a parasztok itt is ugyanúgy haltak meg, mint Svájcban. Úgynevezett halottvirrasztást tartottak a ház legszebb szobájában, jöttek az emberek. Emlékszem az elhunyt szomszédomra. El tudtam búcsúzni tőle, megérinthettem. Ekkor érintettem életemben először holttestet. Az apám úgy beszélt hozzá, mintha ő hallaná, és ez nagyon tetszett nekem.

Semmit sem tüntettek el rúzzsal, szemfestékkel és egyéb szemfényvesztő technikával. Az utóbbi 100 évben sok minden nagyon leromlott, különösen a nagyvárosokban. Itt vidéken még mindig vannak helyek, ahol a halált sokkal természetesebben kezelik. Ez manapság szintén változóban van.

D.R.: A reinkarnációban való hit vagy annak hiánya hogyan hat az emberek halállal kapcsolatos érzéseire?

E.K.R.: A betegeim körében ez nagyon, nagyon ritkán kerül szóba. Nagyon ritkán. Előfordul, hogy azok, akik hisznek a reinkarnációban, azon bosszankodnak, hogy vissza kell jönniük, mert nem tettek meg mindent, amit meg tudtak volna, vagy meg kellett volna tenniük. Tudja, a betegeim általában szegények és nem nagyon műveltek. A legtöbb betegem semmit sem tud a reinkarnációról.

Ez egyébként nem is igazán számít. Az már viszont igen, ha valaki nyitott a spiritualitásra. Egy hívő embernek, akinek erős és megalapozott hite van, bármilyen hite, annak sokkal kevesebb gondot jelent a halál ténye, mint egy igazán nem hívő protestánsnak, katolikusnak vagy zsidónak. 

Egyes vallásokban nehezebb, másokban könnyebb a halállal szembesülni. A zsidóknak például, hatalmas gondot jelent. Megpróbáltam rájönni, miért van ez. Sok rabbival beszéltem. A zsidó hit egyike azon vallásoknak, amelyben, ha húsz rabbit kérdez meg az ember, húsz különböző választ kap ugyanarra a kérdésre. Az egyik azt mondja, a fiadon és a fiaid fiain keresztül élsz tovább. De mi van, ha nincsenek fiaid vagy csak lányod van? Egy másik rabbi azt mondja „az emlékezetükben élsz tovább”. Hát, szerintem száz év múlva már senki sem fog rád emlékezni. Nehéz mindezt elfogadni.

D.R.: Hogyan szembesülhet a legpozitívabban egy ateista vagy egy szabadgondolkodású ember a halál elkerülhetetlenségével? Létezik egy egzisztencialista félelem-érzet, és ...
E.K.R.: (félbeszakítja) Minden gond nélkül! Mikor ezt a munkát elkezdtem, nem tudtam mi is vagyok. Protestánsként neveltek fel, a szívemben katolikusnak éreztem magam, de aztán áttértem a zsidó hitre. 22 éves koromig mindezek keveredve éltek bennem. Amikor elkezdtem haldoklókkal foglalkozni, rájöttem, hogy mind egyformák vagyunk. Mindannyian emberek vagyunk. Ugyanúgy jövünk a világra, és tulajdonképpen ugyanúgy is halunk meg. A halál élménye és a halál utáni állapot mindenkinél ugyanaz.

Csak az számít, hogyan éli le az életét valaki. Ha teljes életet él, nincs mit megbánjon, mert megtette a tőle telhetőt. Ha valaki sok ostobaságot követett el - az még mindig sokkal jobb, mintha nem élt volna egyáltalán. Úgy látom azok az emberek halnak meg boldogtalanul, akiknek a szülei folyton azt hangoztatták, hogy „Olyan boldog lennék, ha azt mondhatnám »az orvos fiam«”. Ezek az emberek azt hiszik, megvásárolhatják a szeretetet, ha azt teszik, amit anyu vagy apu mond. Ezek az emberek sosem a saját vágyaikat követik. Amikor visszatekintenek az életükre, így összegzik: „Jól éltem, de valójában sohasem élem.” Számomra ez a fajta élet a legszomorúbb.

Ezért mondom mindenkinek, és szó szerint értem, hogy ha nem csinálsz valami olyat, ami tényleg beindít, akkor feltétlen keress valami ilyet, a többi majd megoldódik valahogy. Mert az ilyen emberek azzal az érzéssel halnak majd meg, hogy elértek valamit az életben, és büszkék arra, hogy elég bátrak voltak hozzá.

D.R.: Van arra mentség, ha valaki nem őszinte egy haldoklóval az állapotát illetően?

E.K.R.: Őszintének kell lennünk, de nem kell feltétlenül mindent elmondani. Válaszolni kell a haldokló kérdéseire, de nem kell arról beszélni, amit nem kérdezett, mert ez annak a jele, hogy még nem készült fel a válaszra. Ha valaki úgy gondolja, hogy jól cselekszik ha kimondja a teljes igazságot, hogy már semmit sem lehet tenni a betegért, az nagyot hibázik.

Csodák nélkül is sokféleképpen segíthetünk egy gyógyíthatatlan betegnek. Csak nagyon óvatosan kell fogalmaznunk. Remények nélkül senki sem tud élni. Az orvos nem Isten. Nem tudja mi vár még a betegre, mi segíthet még, vagy hogy egy ember utolsó fél éve mennyire jelentős lehet. Sok minden megváltozhat ebben az időszakban.

Szóval nem lehet a betegeket „leforrázni” az igazsággal. Az én aranyszabályom az, hogy minden kérdésükre a lehető legőszintébben válaszolok. Ha a statisztikákra kíváncsiak ... volt egy nagyszerű tanárom, aki azt mondta, hogy a betegeinek 50%-a egy évet él még, 35%-uk 2 évet, bizonyos százalékuk két és fél évet és így tovább. Ha valaki elég okos volt és összeadta a százalékokat, mindig maradt 1%. A valóban éles eszűek megkérdezték, „Hé, de mi a helyzet a maradék 1 %-kal?” Erre ő mindig azt felelte: „az utolsó százalék a remény”. Ez tetszett nekem. Sohasem mondta meg nekik 100%-ra. Zseniális volt.

D.R.: Mesélne az AIDS-es csecsemőkkel folytatott munkájáról?

E.K.R.: Az a legnagyobb gondom, hogy csak nagyon kevés csecsemőt engednek ki a kórházból. Nagyon nehéz elintézni, hogy eljöhessenek és kikerüljenek a kórházi felügyelet alól. 154 olyan családról tudok, akik arra várnak, hogy AIDS-es csecsemőt fogadhassanak örökbe.

D.R.: Miért?

E.K.R.: Anyagi okok miatt. Az intézmények napi 1000$-t kapnak minden AIDS-es csecsemő után. Továbbá a rajtuk végzett kutatásokhoz különböző juttatásokban részesülnek - és kísérleteznek is rajtuk. Ők a tűpárna gyermekek. A kutatómunkát pedig senki nem állíttatja le mondván, hogy „heti egy csontvelő az egy kicsit sok”. Ennek meg kellene szűnnie. Ezeknek a csecsemőknek ringatásra és szeretetre van szükségük. Látniuk kellene a pillangókat és a füvet, ki kellene jutniuk a szabadba és normális emberi életet kellene élniük abban a rövid életben, ami számukra adatott. Ha ezt megtehetnék, ettől kivirágozhatnának.

D.R.: Az ön által ismert gyerekeknél, akik HIV-pozitívból (AIDS vírus hordozók) HIV-negatívakká lettek, mi a véleménye, mi idézte elő a változást?

E.K.R.: Legrövidebben úgy válaszolhatnék, hogy az, hogy teljesen átjárta őket a szeretet. Tudományos szempontból ezek a csecsemők édesanyjuktól kaptak antitesteket, és azokban az esetekben, melyekben megvan a kötődés és a szeretet, amire a gyermekeknek szükségük van az életben maradáshoz, a csecsemők elkezdtek saját antitestet termelni. Ha megvan a személyes kötődés, a csecsemőink 10%-a lesz negatív. Orvosi szempontból ez nem olyan nagy csoda.

Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy nem minden HIV-pozitív gyermek született AIDS-el és hal meg AIDS-ben. Ez nem igaz. Igenis meg tudnak gyógyulni.

D.R.: Úgy tűnik, ez az információ még nem terjedt el.

E.K.R.: Valóban nem.

D.R.: Kérem mondjon néhány szót a virginiai Elisabeth Kübler-Ross Központról. Miből áll ottani tevékenysége?

E.K.R.: A csoportfoglalkozások helyszínét szeretnénk kialakítani a saját birtokomon, hogy ne kelljen annyit utaznom. A környék lakói rettenetesen félnek tőlem. „AIDS Lady”-nek hívnak és azt mondják a sátán küldötte vagyok. Valamennyien hithű keresztények. Azt mondták (egy közösségi gyűlésen): „ha mentőt hív, nem jövünk”, és hogy „hithű keresztény vagyok, de ha ezek közül a gyerekek közül bármelyiket is beküldi az iskolába, bezárjuk az iskolát.” Szóval nagyon megnehezítik a munkámat.

Elintézték, hogy csak 40 fő elhelyezésére kapjunk engedélyt, úgyhogy a rendelkezésemre álló 1 millió dollárból lehetetlen ezen a területen úgy megszervezni a csoportfoglalkozásokat, ahogy azt eredetileg terveztem. Ennek ellenére segítünk az embereken. Valószínűleg oktatási központként fogjuk majd használni. Világszerte rengeteg embert oktatunk, néhány foglalkozást pedig itt fogunk majd tartani. A központ el fogja látni feladatát, de hogy pontosan mi lesz ezek után a zaklatások után, azt nem tudom.

Abban a hitben, hogy AIDS-es csecsemőket rejtegetek, még a hálószobám ablakán is belőttek. De hát ezzel, tudja, tudni kell együtt élni.

D.R.: Megoszlik ebben a kérdésben a helyiek véleménye? Mindenki ennyire negatívan áll a dologhoz?

E.K.R.: Gyakran látogatom az öreg szomszédaimat, illetve a környéken élő betegeket. Senkinek nem lehetnek náluk jobb szomszédai. Nincsenek sokan. A többiek, akik valamilyen módon mind rokonságban állnak egymással csöndben vannak, mert ha bárkinek csak egy jó szava lenne, lelőnék a vadászat idején. Úgyhogy mindenki nagyon vigyáz magára. Teljesen fanatikus ez a belterjes vadászközösség. Ez az agresszív kisebbség rettegésben tartja a többieket.

Ha külön-külön nézem őket, tudom, hogy sok jó ember van itt. Egyedül élek az erdőben. Nem félek a medvéktől, sem a vadászoktól. Védve érzem magam.

Talán megváltoznának a dolgok, ha az AIDS elterjedne a közösségben. Ma bárkit meglincselnének, ha kiderül róla, hogy AIDS-es. Ezért inkább - feltehetően - eltűnne innen az illető, amíg egy nap valaki olyan nem lesz beteg, mondjuk egy gyermek, aki nem tud elmenekülni. Talán ekkor fog megváltozni az emberek hozzáállása. Idővel biztosan megváltozik, remélem még megérem. Ha nem, legalább elültettem ennek a csíráit.

D.R.: Milyen céljai vannak az elkövetkezendő időben?
E.K.R.: Folytatni, amíg csak bírom.

Fordította: Tromm Kata
(forrás:http://epa.oszk.hu)

 

 1994-ben elvesztette a házát és minden ingó vagyonát, gyújtogatás következtében.(wikipedia.org)

 

Elisabeth Kübler-Ross Magánélete: 

1958-ban feleségül ment egy orvostanhallgató társához, az amerikai Emanuel ("Manny") Rosshoz, és az Egyesült Államokba költöztek. Miután állapotos lett, a gyermekgyógyászati gyakorlatról le kellett mondania, így pszichiátriai rezidensként folytatta tanulmányait. Négy vetélése volt; majd az 1960-as években született egy fia, Kenneth, és egy lánya, Barbara. Fia neves fotós, lánya pedig édesanyja nyomdokaiba lépve klinikai pszichológus lett.

A fent említett gyújtogatást követően a doktornőt 1995-ben több szélütés érte, amelyek nyomán részlegesen lebénult a bal oldalára. Ezután visszavonult, Arizonába költözött a fiához. Visszavonultságában is látogatók százait fogadta a világ minden részéből, köztük olyan hírességeket, mint Muhammad Ali, Susan Sarandon és Lady Sarah Ferguson.

Élete utolsó éveiben nagyon várta már saját gyors "átmenetét". Soha nem félt a haláltól, hitt abban, hogy

"Az élet nem ér véget, mikor meghalsz. Akkor kezdődik."
Közelgő haláláról egyszer azt mondta:

"Olyan vagyok, mint egy repülőgép, amelyik elhagyja a kaput, és nem száll fel. Én inkább visszamennék a kapuhoz, vagy tovaszállnék." 

 

2004-ben, 78 éves korában hunyt el saját otthonában az arizonai Scottsdale-ben.(wikipedia.org)

 

Kapcsolódó írás:
Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! 

https://dszilvia.blogspot.com/2014/08/elisabeth-kubler-ross-hogy-tobbe-ne.html 

 

 

A halál mint ragyogó kezdet: Elisabeth Kübler-Ross

A doktornő személyes tapasztalatait is megosztja az olvasóval, melyek egyértelműen alátámasztják kutatási eredményeit. „A halál átmenet egy új tudatállapotba, ahol az ember továbbra is érez, lát, hall, ért és nevet, és ahol képes a további gyarapodásra. Ebben a fényben tudatosodik bennünk, milyen lehetőségekkel rendelkeztünk életünk során, miközben végtelen szeretet árad felénk.” Itt az idő, hogy valóban kamatoztassuk azt a tudást, hitet, szeretetet, amit a haldoklóktól kapunk.

 

 Dr. Elisabeth Kubler-Ross - A feltétel nélküli szeretetről - videó

forrás:Elisabeth Kübler Ross Foundation

 

Feszty-körkép

1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek Feszty Árpád A magyarok bejövetele című hatalmas körképét. 

Az 1856-ban született Feszty Árpád az akadémikus, historizáló művészet jellegzetes képviselője volt, alkotásai többek között a Nemzeti Színházat, az Operaházat, a Törvénykezési Palotát díszítik vagy díszítették.

Nevét mindenekelőtt a honfoglalás millenniumára festett körképe tett ismertté. A 1800-as évek végén Robert Barker brit festőművész által szabályszerűen szabadalmaztatott műfaj olyan végtelenített, kör alakú vászonra festett alkotás, amelynek középpontjába állva a néző az ábrázolt táj vagy esemény részesének érezhette magát.

Ezt az érzést fokozza a vászon és a néző közé épített előtér, azaz terepasztalhoz hasonló dioráma, mely szinte folytatja a képet, összemosva a valóságot annak festett másával. Egy olyan korban, amely nem ismerte a fotót és a filmet, a panorámakép egyszerre volt szórakozás és tájékozódás.

Először a bibliai özönvíz történetét szerette volna megfesteni 

Feszty 1891-es párizsi útja során látta A francia hadsereg című monumentális körképet, amely annyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hasonló méretekben festi meg a bibliai özönvíz történetét. Felesége, a szintén festő Jókai Róza ettől igencsak megrettent, mert fel tudta mérni, milyen hatalmas munkával és anyagi áldozattal jár egy ekkora vállalkozás. 

Feszty Árpád portréja (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1914. június 7.)

Fesztyt végül apósa, Jókai Mór beszélte rá arra, hogy ha már nem áll el tervétől, inkább hazafias témát válasszon, hiszen közeleg a honfoglalás ezredik évfordulója. A célra részvénytársaság alakult, telket béreltek a mai Szépművészeti Múzeum helyén, a körképet befogadó üvegkupolás épületet Feszty Adolf építész, a festő bátyja tervezte.

Feszty előkészületként a Keleti-Kárpátokba is elutazott, a Vereckei-hágónál és a Volóci-völgyben készített helyszíntanulmányokat, történészek, régészek véleményét kérte ki. A művész két éven át megfeszített erővel dolgozott a világ egyik legnagyobb, 1800 négyzetméteres, 120 méter hosszú, 15 méter széles és 38 méter átmérőjű panorámaképén, amelyet egyetlen darabba szőtt belga vászonra festett. 

Feszty Árpád és munkatársai a körkép vászna előtt felállított állványzaton 1894-ben, Erdélyi Mór felvétele (Forrás: Vasárnapi Ujság 1894. május 13.)

Jeles művészek segítették munkáját

A munkát természetesen egyedül nem bírta, így a honfoglalás elképzelt eseményei, a több mint kétezer figura megfestésében jeles művészek, köztük Barcsay Adolf, Mihalik Dániel, Spányi Béla segítették. A táj részleteinek fölvázolásában Mednyánszky László, a lovas csatajelenetek megörökítésében Vágó Pál vett részt, felesége, Jókai Róza a halottakat és a sebesülteket festette meg.

A maga nemében egyedülálló, monumentális alkotás a nemzeti romantika szemüvegén keresztül hat jelenetben mutatja be a honfoglalást: A magyar szekerek bevonulása; Árpád győzelme; A lovasroham; A táltos áldozata; Letáborozás; Hadizsákmány. Az első és az utolsó jelenet természetesen összeér, a leghangsúlyosabb a győztes csapatait egy domb tetejéről figyelő Árpád fejedelmet és vezéreit ábrázolja. Feszty több alakot a kor jeles személyiségeiről mintázott, Árpád vezérben pedig saját magát festette meg. 

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele, képeslap, Győri Lajos: Körkép a körképről című írásának illusztrációja (Forrás: Hungaricana)

A körkép csak fél évvel a kitűzött határidő után készült el, avató ünnepségére 1894. pünkösd vasárnapján, május 13-án került sor. A fogadtatás rendkívül lelkes volt, a híres cigányprímás Dankó Pista indulót komponált a jeles alkalomra.

A képhez valóságos zarándoklat indult, 1895 végén az uralkodó, I. Ferenc József is megtekintette, miként az 1896-os millenniumi kiállítás látogatóinak zöme is. A belépődíjak azonban nem fedezték a költségeket, Feszty a számlák kifizetése után 10 ezer forintnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Budapest ostroma alatt súlyosan megsérült a körkép

A festményt nem sokkal később a londoni világkiállításra szállították. Mire azonban 1909-ben hazahozták, az üvegkupolás épület telkét a Szépművészeti Múzeum építése miatt kisajátították, így a városligeti mutatványos bódék tőszomszédságában, egy fából készült ideiglenes épületben helyezték el.

A második világháborúban, Budapest ostroma alatt a körkép súlyosan megsérült. A megmentésére alakult egyesület tagjai a festő lányának irányításával nyolcméteres csíkokra szabdalták, fahengerekre göngyölték és különböző raktárakban tárolták, a sérült vászon állapota így tovább romlott.

A mintegy 750 négyzetméternyi maradványt 1964-ben a Magyar Nemzeti Galériának ajándékozták, 1974-ben Szegedre került, ahol állagvédő restaurálást végeztek rajta.

Ópusztaszer, a honfoglaló magyarok első „országgyűlésének” helyszíne

Erdei Ferenc író, tudós, politikus 1970-ben kezdeményezte, hogy a honfoglaló magyarok első „országgyűlésének” helyszínén, Ópusztaszeren alakítsanak ki nemzeti emlékhelyet, és László Gyula régészprofesszor javasolta, hogy itt állítsák ki a Feszty-körképet.

Az emlékpark építése 1990-ben jutott olyan szakaszba, hogy gondolni lehetett a körkép teljes helyreállítására. A munkát az Ars Antiqua lengyel restaurátor csoport nyerte el, amely négy év alatt készült el a hatalmas feladattal.

Az újjászületett Feszty-körképet 1995. július 14-én avatták fel, a nagyközönség előtt az év augusztusának első napján nyitották meg a festménynek helyet adó ópusztaszeri épületet, a Rotundát. A látogatóknak hozzávetőleg fél óra áll rendelkezésükre, hogy megtekintsék a hatalmas panorámaképet, melynek népszerűsége mind a mai napig töretlen.
(forrás:promenad.hu)

Magyarok bejövetele ~ Feszty körkép- videó

forrás:Sumida folyó hídja Kulturális Magazin

Angyali segítség - egy karácsonyi tűzben

Egy kedves hozzám forduló, megrázó, de egyben nagyon különleges és megérintő történetét szeretném most megosztani Veletek - melyet a saját megfogalmazásomban adok közre.

Szenteste éjjel a lakásunk szinte a csodával határos módon megmenekült, a tűztől... - kezdte a levelét a hölgy.
Aznap este elmentek otthonról, ám az asztalon égve hagyták az adventi koszorún a gyertyákat, mely az idő alatt, valamilyen módon lángra kapott. Amikor hazaértek, a tűz már erősen kialvóban volt, csupán izzott még egy kicsit. A káruk így is jelentős, de összességében komoly probléma és kár a lakásban nem keletkezett. Már önmagában ekkor nagy volt a meglepetés, s természetesen itt most nem a tűzre gondolok első sorban, hanem az égés körülményeire. Adott tehát egy asztalon, égő gyertyákkal hagyott adventi koszorú, mely lángra kap (ilyen ugye előfordulhat), ám a keletkezett tűz, annak ellenére, hogy számtalan éghető dolog volt körülötte, mégis egy idő után "magától" elaludt.

A koszorú alatt gyékény alátét, alatta pedig viaszosvászon terítő volt, körülötte pedig még csillagszóró is hevert az asztalon. A csillagszórónak nem esett baja, azonban egy, a közelében lévő üveges bornak a keletkezett hőtől kilőtt a dugója. Megfeketedett a fal egy részen, illetve a függönyök, s a terítő is tönkrement. Tehát aligha lehetett megmagyarázni a tűz kialvásának okát és pontos körülményeit. A józan észnek ellentmondó, hogy egy lakásban keletkezett tűz, mely csupa éghető dologgal van körülvéve, magától kialudjon...

Azonban az igazi "csoda" (s a történtekre a magyarázat) csak ezután következett.

Aznap éjjel nem tudtak otthon aludni, így a fiáéknál töltötték az éjszakát. Mindenki aludt már, a hozzám forduló hölgy azonban - érthető módon - nem volt képes álomba merülni, csak ébren feküdt, s cikáztak a gondok és a gondolatok a fejéből. A szobában csupán egy halvány fény ellensúlyozta az éjszaka sötétjét. S ekkor egy kivehetően női alak lépett oda hozzá az ágyhoz. Aranyszínben csillogott, a teste áttűnő volt, de a körvonalai jól látszottak. Odaguggolt hozzá, megsimogatta. Félelem egyáltalán nem töltötte el a hölgyet, sőt, csodálatos, megnyugtató érzésként írta le, s hagyta, bármi is történjen akkor, aminek történnie kell. A szellemi lény (nevezhetjük angyalnak) sokáig simogatta a kezével a hölgy arcát, s közben csak annyit mondott: "Eloltottam." A hangját nem úgy hallotta, mintha egy ember szólt volna hozzá, hanem mint egy gondolatot a fejében. Rögtön megköszönte az angyalnak a segítséget.

Az angyali élmény körülbelül tíz percig tartott, végül nem hirtelen, hanem szép lassan halványult el a szellemi alakja.

Én megköszöntem a hölgynek, hogy megosztotta mindezt velem és ezúton is köszönöm, hogy hozzájárult a nyilvános közzétételhez. A válaszomban kifejtettem, hogy alapvetően két oka lehet, amiért mindez megtörtént, megtörténhetett velük. Az egyik, hogy nem volt benne a sorsútjukban, hogy komoly kár érje őket, míg a másik, hogy az viszont benne volt, hogy egy ilyen angyali élményt megéljen. Ugye azt tudjuk, hogy az Égiek nagyon komoly ráhatással vannak az életünk eseményeire, gyakorlatilag bármilyen módon. Csupán azt kell figyelembe vennünk, hogy csak olyan alakításokat, beavatkozásokat végeznek, végezhetnek az életünket illetően, amelyek a leszületés előtt és a karmikus, lelki előzményeink fényében megélni szükséges sorsutunkba beleilleszkedik, belefér. A szóban forgó hölgynek nem volt megírva, hogy most komoly mértékben károsuljon, azt viszont megfelelő időnek ítélték meg odaát, hogy egy ilyen csodálatos élményben részesüljön.

Ez nagyon kevés emberrel történik így meg, tehát ettől függetlenül nagyon körültekintőnek kell lennünk a lakásunk biztonságát illetően (is). Az Égiek bármiben tudnak segíteni, de teljes mértékben sorsútfüggő, hogy kinek milyen mértékben áll módjukban beavatkozni az életébe. A hozzám forduló hölgynek ez az eset - természetesen - egyben egy erős figyelmeztetésnek is minősült a szellemi segítők részéről.

E történet egy örökre meghatározó élmény lesz az átélőnek, kétséget sem hagyva a tekintetben, hogy létezik túlvilág és léteznek mindannyiunk számára olyan szellemi lények, akik mellettünk vannak és figyelemmel kísérnek bennünket, még ha csupán ritka alkalmakkor is vagyunk képesek látni őket.

Valamint jól érzékelteti azt is, hogy az Égiek bármit képesek alakítani az életünkön, tehát ha azt nem teszik, pedig nekünk jól esne, vagy mi azt kérnénk, nyomós okkal járnak el így. S bíznunk kell a bölcsességükben, és a miénknél jóval szélesebb látókörükben és tudatosságukban, hogy bármit, amit engednek számunkra megtörténni (mert minden csak az engedélyükkel történhet meg), azt okkal teszik, azért, mert a lelkünknek a karmikus előzményeink tükrében azt kell most megélnünk, megtapasztalnunk.
 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

RIDENS, Karácsony: Gyertya tánc - videó

forrás: Gergő Fenyőházi

A lehetőségek, mint a legtökéletesebb üzenetek - odaátról

Sokféle jelet kaphatunk az Égiektől, még felsorolni is lehetetlen lenne. Vannak, amelyek alig észrevehetőek, alig értelmezhetőek, míg vannak olyanok, melyek nagyon élesek, nagyon feltűnőek és üzenetük egyértelműek a számunkra. Van azonban egy olyan üzenetküldési mód, mely minden ember életében, folyamatosan jelen van és az értelmezésük rettentő könnyű. Ezt pedig úgy hívják, hogy "lehetőségek".

Felsőbb szellemi erőknek nagyon komoly ráhatása van az életünk alakulására, oly mértékű, hogy talán álmainkban sem gondolnánk. Azonban természetesen nem a kényük-kedvük szerint befolyásolnak ezt vagy azt az életünkben, hanem szigorúan aszerint, hogy a karmánk, a sorsutunk szerint mit élhetünk meg, mit kell megélnünk, s hogy a lelki előzményeink függvényében mit érdemeltünk ki. A rendszer tehát a létező legigazságosabb - bár hogy ezt igazán elfogadjuk, túl kell látnunk azon a nézőponton, mely csak ezt az egy életünket láttatja.

Minden ember felteszi azt a kérdést, persze nem is egyszer, hogy jó úton halad-e? Hogy merre haladjon tovább? S erre a választ egyértelműen és kristálytisztán megadják a lehetőségek, melyeket kapunk a sorsunktól, az Égiektől.

Bármi is történjék tehát az életünkben, figyeljük meg, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak számunkra arra nézve, hogy a célunkat, a vágyunkat elérjük, s hogy jobbá tegyük akár mások, akár a magunk életét. S három féle választ kaphatunk a kérdésünkre, hogy hogyan tovább?

1., Amire nincs lehetőségünk, bárhogy is szeretnénk, az azt jelenti, hogy az nem utunk most.
2., Amire van lehetőségünk, de azt kihasználva ártanánk másoknak és/vagy magunknak, s azzal fájdalmat okoznánk, akkor az egy próbatétel számunkra, hogy kihasználjuk-e azon lehetőséget. A helyes út természetesen az, ha azt nem használjuk ki.
3., Amire van is lehetőségünk, hogy jobbá tegyük akár mások, akár a mi életünket, és nem is ártunk vele, az az utunk, tehát akkor azt kell megtegyük.

S végül egy apró kiegészítés, a második esethez. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor két vagy több választási lehetőségünk is van, s mindegyikkel ártanánk, fájdalmat okoznánk másoknak, de egyiket mindenképpen választanunk kell, akkor mindig azt kell mérlegeljük, hogy melyik lehetőséggel okozzuk a legkevesebb fájdalmat, s akkor az a helyes út, amin el kell induljunk.

Bármilyen élethelyzetbe is kerüljünk tehát, csupán azt kell megfigyeljük, hogy e fenti három eset közül melyiket tapasztaljuk, s aszerint érdemes tovább haladnunk. Bármelyiket is tapasztaljuk ugyanis, az mindig az Égiek üzenete, méghozzá egyértelmű üzenete, mellyel segítenek nekünk a döntéseinkben, s abban, hogy megtudjuk, merre kell tovább lépjünk.

 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)