Az IKEA arra kérte egy iskola tanulóit, hogy szóban dicsérjenek vagy bántalmazzanak két növényt, aminek döbbenetes eredménye lett

Az IKEA egy közel-keleti iskola több ezer diákját kérte fel arra, hogy vegyenek részt egy élő kísérletben, melynek során két egyforma növény közül az egyiknek kedves, dicsérő szavakat mondtak, a másikat viszont szóban bántalmazták.

Az iskolában rögzítették a diákok hangját, hogy megosszák szeretetüket az első növénnyel, illetve kritizálják a másodikat, vagy akár személyesen, közelről fejezzék ki az érzéseiket. 30 nap elteltével a kísérlet eredménye önmagáért beszélt.

Miközben a dicséretet kapott növény tovább gyarapodott, a szóban bántalmazott társa láthatóan küszködött, és elkezdtek lelankadni a levelei, miközben meg is barnultak.

Mindkét növényt szigorúan ugyanolyan módon kezelték, azonos mennyiségű vizet, napfényt és tápanyagokat kaptak. Az egyetlen különbség az volt, hogy az egyik növény folyamatos kritikát kapott, a másikat pedig bátorították 30 napon keresztül.

Az IKEA azért végezte el a kísérletet, hogy felhívja a figyelmet a szóbeli zaklatás negatív hatásaira az Egyesült Arab Emírségek egyik iskolájában.

Egy tanuló azt mondta: 

"Ahogy teltek a hetek, észrevettem, hogy a szóban zaklatott növény elkezdett lekókadni."

Thomas Nelson, a GEMS Wellington Academy iskola tanára Dubaiban elmondta, hogy 

"A megfélemlítés és a zaklatás különböző formáinak tömeges megjelenésének emberekre gyakorolt hatására hívta fel a figyelmet a kísérlet".
De a kertészeket is lenyűgözte a tanulmány. Már régóta úgy tartják, hogy a növényeknek segít a fejlődésben, ha pozitív környezetben vannak.

Alana Schetzer, a Melbourne-i Egyetem tudományos újságírója azt írta:

 "A növényeknek nincsen szemük, fülük vagy nyelvük, de a bőrük ugyanazon funkciók sokaságát képes elvégezni, és ennek megfelelően válaszolhatnak."

Az IKEA szóvivője elmondta:

"Ez az IKEA által létrehozott történet volt az Egyesült Arab Emírségekben, hogy támogassuk a zaklatás elleni harc napját, mert segíteni akartunk a gyerekeknek megérteni a zaklatás hatásait. A gyerekek e témában történő oktatása állt a középpontban, és az üzenetünk az volt, hogy a kedvesség terjesztése segít mindannyiunknak abban, hogy növekedjünk és fejlődjünk."
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com)

videó - forrás:IKEA UAE

Az Angyalok alig várják, hogy kapcsolatba lépj velük és segíthessenek neked

Bizonyára te is hallottál már különböző csodás történeteket az Őrangyalokkal való rejtélyes találkozásokról, amiben egy hirtelen a semmiből felbukkan egy ismeretlen idős úr vagy hölgy, aki az utolsó pillanatban megakadályoz egy balesetet, vagy segít egy nehéz helyzetben.

Tudod néhány éve még én is azt gondoltam, hogy mindez csupán egy mese, egészen addig a napig, amíg velem is egy különös eset történt, ami a mai napig is megborzongat, ha csak rágondolok. Még soha senkinek nem meséltem el nyilvánosan ezt a történetet, így kérlek, hogy te is kezeld bizalmasan, amit most megosztok veled. 

Az Angyalok a legváratlanabb helyzetben bukkannak fel

Éppen egy céghez tartottam az autómmal, akiknél külsős munkát kellett végeznem, amikor az egyik kereszteződésben hirtelen kivágott elém egy autó, fékeztem, de közben az futott át a fejemen, hogy esélyem sincs arra, hogy épp bőrrel megússzam ezt az ütközést. Azonban valami különös dolog történt csodával határos módon az autóm időben meg tudott állni és nem történt semmi baj.

Persze hamar megfeledkeztem volna erről az egész esetről hacsak nem történik velem az, ami ezután történt. Megérkeztem a cég székházához, akikhez tartottam, kiszálltam az autómból és hátra mentem, hogy kivegyem a táskámat, de mielőtt kinyithattam volna a csomagtartót egy megdöbbentő látvány fogadott a földön.

Tudom, most azt gondolod majd, hogy csak véletlen egybeesés az egész, azonban azoknak, akiknek megmutattam azt, amit az autóm mögött a földön találtam egytől egyik visszahőköltek, amikor meglátták.

Az Angyalok, mindig jeleznek számodra, kérdés, hogy észreveszed -e

Egy hatalmas fehér toll feküdt a földön, körülbelül 40-50 centiméter hosszú lehetett és meglepően fodrosak voltak rajta a tollak. El sem akartam hinni, amit látok, de a tollat azonnal betettem az autóm kalaptartójára és elmentem dolgozni.

Mint mondtam nem sok embernek mutattam meg a tollat, amit találtam, de akikben megbíztam tudták, hogy nem vagyok őrült. Amikor meglátták a tollat hozzám hasonlóan megborzongtak és hátrahőköltek meglepetésükben.

 Schilling Péter

Az Angyalok akkor is ott vannak körülötted, amikor nem láthatod őket

Ami ezután történt az még az eddigieknél is sokkal hátborzongatóbb élmény volt. Néhány héttel később újra ahhoz a céghez kellett mennem külsős munkára, ahol a korábbi rejtélyes eset történt. Ezúttal nem történt semmilyen váratlan esemény.

Amikor kiszálltam az autóból, hogy a csomagtartóból kivegyem a tollat egyszer csak egy hirtelen széllökés felkapta a kalaptartón fekvő tollat és kifújta az autóból. Először fel akartam venni a földről, azonban ebben a pillanatban belém hasított a felismerés.

Ezeknek a történéseknek a sorozata egy jel volt számomra, hogy folyamatosan vigyáznak rám, még akkor is, ha nem látom őket. Így hát úgy döntöttem, hogy elengedem a tollat. Még csak egy fotóm sincs róla, amit megmutathatnék neked, így hát csak a hitedre bízhatom magam.
 
Az Angyalok alig várják, hogy tudatosan keresd velük a kapcsolatot

Jó néhány év telt el a történtek után, amikor egyik nap épp a spirituális mentorommal beszélgettem, aki arra biztatott, hogy meditáljak gyakrabban és vegyem fel a kapcsolatot a szellemi segítőimmel, akik beszélnek hozzám és útmutatást adnak nekem.

Ekkor még nem tudtam, hogy a szellemi segítőim ugyanazok az angyali lények, akik néhány évvel ezelőtt jelt adtak nekem, hogy figyeljek rájuk. Elkezdtem egyre intenzívebben meditálni, aminek az eredménye egy csodálatos közös munka lett.

A szellemi segítőim arra kértek engem, hogy tanítsam meg mindenkinek akivel kapcsolatba kerülök azt a meditációs technikát, aminek a segítségével bárki kapcsolatba léphet a saját szellemi segítőivel. Egy olyan különleges időszakban élünk most a földön, amikor soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy kapcsolatban legyél a legbensőbb önmagaddal, mint éppen ebben a pillanatban.

(forrás:Schilling Péter- http://mindennapimeditacio.hu)

Schilling Péter: Hogyan lehetsz végre önmagad? - videó
forrás:Ébredő Erő Akadémia

A kisfiú egy ölelést kér a tyúktól

A szárnyas reakciója? Na erre biztosan nem számítottál!

Soha nem néznénk ki azt egy közönséges házi tyúkból, hogy a legnagyobb vágya egy szoros ölelés lenne. Pedig, láthatjuk, vannak olyan tollasok, akik tudják, milyen pozitív hatása van a napi négy ölelésnek.

A 6 éves Mason Brumlay egy szép napon különleges barátnőre tesz szert. A gyerek valóságos tyúkszelidítő, kitárja a karját, majd egy nagy fehér tyúk szépen odasétál hozzá, sőt még egy rövid ölelésre is hajlandó.

A móka csupán pár másodpercig tart, hiszen a tyúk úgy gondolja, hogy inkább menekül a csapdából. Körbejárja a kisfiút, egy kicsit “megkóstolgatja”, majd úgy dönt, hogy megint visszatipeg a biztonságos, ölelő karokba. Ezúttal már a fejét is a kisfiú vállára hajtja.

Hihetetlen, hogy ennyire megbízzon egy tyúk egy emberben. Közben persze nemis egy, hanem két kakas is felülvigyázza a bimbózó szerelmet, de a gyerek egy kézmozdulattal elhajtja őket.

A tyúk pedig, úgy tűnik, órákig el tudná viselni a nagy szeretet.
(forrás:egyenesben.com)

Zenei kódot rejthet Da Vinci egyik leghíresebb festménye egy olasz zenész szerint

Leonardo Da Vinci körül rengeteg rejtély és legenda kering a mai napig, nem csoda, hogy számos írót, filmrendezőt ihletett meg élete és munkássága. Azonban nem csak a fikciós művekben fednek fel titkokat a festő alkotásairól – a való életben is akadnak izgalmas felfedezések.

Giovanni Maria Pala olasz zenész néhány évvel ezelőtt kiadott egy könyvet Rejtett zene címmel, melyben azt taglalja, hogy Da Vinci Utolsó vacsora című festménye egy zenei kottát rejt.

Giovanni Maria Pala

Pala 2003-ban kezdte el vizsgálni a festményt, miután olvasta, hogy kutatók szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a reneszánsz festő egy kottát kódolhatott a művébe. „Mint zenész, nagyon érdekelni kezdett a dolog” – meséli Pala.

Több kísérlet után 5 vízszintes vonalat húzott a festményre, ahogy a kottafüzetekben látható. Így fedezte fel, hogy az asztalon elhelyezkedő kenyerek, valamint az összes emberi kézfej egy-egy hangjegyet jelöl – ám itt még nem ért véget kutatása. A kapott kotta ugyanis zenei szempontból értelmezhetetlen volt. A megoldás kulcsa szintén Da Vinci különleges szokásaiban rejlett – híres volt arról, hogy gyakran írt tükörírással, tehát jobbról balra, így olvasva pedig már összeállt a kép.

Az Utolsó vacsora zenei verziója - videó
forrás: kittykatt1311

A végeredmény egy olyan zenei mű lett, melyet Pala így jellemez: „Olyan, mint egy himnusz. Egy dallam, ami Jézus szenvedését hangsúlyozza.”

Az utolsó vacsora a milánói Santa Maria della Grazie-kolostor falára készült. Érdekes részlet, hogy da Vinci nem nedves vakolatra dolgozott, hogy az idő ne sürgesse, és a színek is élénkebbek legyenek.

A Da Vinci-szakértő Alessandro Vezzosi (aki a Leonardo Da Vinci-múzeumnak is igazgatója) elismerte, hogy lehet igazság abban, amit Pala állít.

 Kapcsolódó írás
Megszólal Da Vinci titokzatos hangszere:
https://dszilvia.blogspot.com/2016/05/megszolal-da-vinci-titokzatos-hangszere.html 

 

Da Vinci ugyanis képzett zenész is volt, játszott lanton, hangszereket készített, és több zenei rejtvényt is írt, melyek jobbról balra olvasva nyertek értelmet. Elmondása szerint a festményen több ponton is felismerhető a harmonikus kompozíció, és ahol harmónia van, ott nem nehéz a zenére sem rálelni.
(forrás: ridikul.hu -femina.hu)

 Az olasz zenész  Da Vinci Utolsó vacsorájáról - videó
forrás:AP Archive

Szabó Magda beszélt az állatok nyelvén

“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”

Szabó Magda

„Ember ​és állat alakja, igénye, teljesítménye teljesen azonos volt a számomra, magamat vagy magunkat se gondoltam többnek, másnak, mint egy civilizált, este fogat mosó farkast vagy hivatalba járó galambot. Heves, soha nem szűnő, inkább erősödő szánalmat éreztem e néma testvérek iránt, akik a maguk sajátos nyelvét beszélték, és nem tudtak megszólalni emberi hangon, nem tudtak védekezni sem, teljesen ki voltak szolgáltatva az emberek jó- vagy rosszkedvének, emberségének vagy embertelenségének. Külsejüket, tollruhájukat vagy a pikkelyeket, vagy az irhát, amelyből szemük rám pillantott, úgy néztem, mint színészen a jelmezt, s meg voltam róla győződve, egyszer majd leveszik, akkor nem marad, csak a húsuk, azonos, mint az enyém, s lesz egy pont, egy pillanat, amikor emberi hangon is megszólalnak majd, csak ki kell várni, meg kell érdemelni” 

írta Szabó Magda az Ókút-ban.

Az írónőnek ezt a minden élőlény iránti szeretetét kívánta megmutatni keresztfia és örököse, Tasi Géza, közreadván a hagyatékban fennmaradt – sokszor rajzokkal kísért – leveleket, amelyekben egy csíkos kiscica meséli el emberi hangon a szomszédoknak, milyen is íróéknál a macskaélet.

Örömhozó, bánatrontó – Levelek a szomszédba. Ezzel a címmel jelent meg a kötet, amely valójában nem a nyilvánosságnak készült. 

Az írónő a humoros hangvételű leveleket macskája nevében írta a szomszédainak. "Keresztanyám barátai, Schrott Tibor és felesége, Schimpl Mária Magdolna ajándékozott meg a levélcsomaggal, azt mondták, hogy engem illet. Amikor felmerült a kiadás ötlete, nyomozni kezdtem, ki kaphatott még hasonló levélkéket. Eljutottam Pomogáts Bélához, az Írószövetség volt elnökéhez, s tőle ő is átadta a cicáihoz szóló feljegyzéseket. S egyszer csak összeállt a könyv." - mondta el Tasi Géza a Szabadfold.hu-nak.

Szabó Magda imádta az állatokat. Mindig volt körülötte kutya és/vagy macska. Előfordult, hogy egy hirdetés alapján „mentett meg” egy öreg ebet. Máskor a budai lakása ajtajában didergő jószágot vette magához. De az autópályán ténfergő kutyust is felvette az autóba. Ahogy szaporodott a sereglet, jobbnak látszott, ha Tasi Géza kerepesi kertes házánál helyezik el őket. És amikor az írónő külföldön rosszul lett, a kórházból kikerülve keresztfiához költözött. Kettejüknek nyolc kutya, és nyolc cica, plusz a madárhad. Ilyen paradicsomi körülmények között mindenki nagyon jól érezte magát, kiváltképp Szabó Magda.

"Keresztanyám tudott az állatok nyelvén beszélni!" – mondja meggyőződéssel Tasi Géza. "Ha leült a kanapéra vagy a fotelba, az állatok odatelepedtek mellé. Reggelijét is megosztotta velük, a téli szalámit nekik adta, ő pedig a csupasz kenyeret ette. Az állatszeretet még jobban összekötött bennünket."

(forrás: a-rejtely-titka.blog.hu)

Szabó Magda interjú - videó

forrás:Papdi AnnA

Szabó Magda: Abigél

  

Abigél 1977 (Teljes film):

 https://ok.ru/video/288333302424

Tanmese a folyóról, azaz ne kapaszkodj görcsösen

Buddha tanítása szerint a ragaszkodás az emberi szenvedés legnagyobb okozója, ami sóvárgást, vágyakozást, bizonytalanságot idéz elő. Egy megfontolandó tanmese is erről szól.

Mi, emberek sajnos hajlamosak vagyunk a túlzott kötődésekre, megszokásaink rabjaként élni mindennapjainkat. Nem csak fizikai tárgyakhoz és dolgokhoz kötődünk, hanem kapcsolatokhoz. Ragaszkodunk véleményekhez, sikerekhez egyaránt.

Mi sem természetesebb, hogy szeretjük a biztonságot, a baj viszont az, hogy sokszor nem vesszük észre, hogy az általunk kreált biztonság leginkább elzárkózás és menekülés a külvilágtól.

Nem ismerjük fel, hogy szürke hétköznapjaink okozói sokszor mi magunk vagyunk.

Görcsösen ragaszkodunk megszokott dolgainkhoz, és nincs elég bátorságunk változtatni. Így hát marad a komfortzóna és a várakozás. Várni a félelem nélküli, önfeledt, boldog életre.

Richard Bach története sokunknak lehet tanulságos.

Egy kristálytiszta vizű, nagy folyó mélyén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött felettük a maga természetességével – nem törődve azzal, hogy éppen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, jó vagy gonosz lény felett halad el. A lények a folyó medrében lévő gallyakba és kövekbe kapaszkodva éltek.

Görcsösen kapaszkodtak, hogy ellenálljanak a folyó áramlásának, ebből állt az életük, ezt tanulták születésük pillanatától fogva.

Egy napon azonban az egyik lény így szólt:

-Elegem van már ebből a folyamatos kapaszkodásból. Bár nem látom a szemeimmel, de bízom a folyóban, hogy tudja, merre tart. Nem kapaszkodom tovább görcsösen, hadd vigyen az áramlat arra, amerre akar. Belehalok az unalomba, ha csak kapaszkodnom.

A többiek csak nevettek rajta, és ezt mondták neki:

– Te megbolondultál! Ha elengeded az ágadat, az áramlat, amit annyira imádsz, hozzávág a kövekhez és szétzúzza a testedet! Biztos lehetsz benne, hogy hamarabb belehalsz abba, mint az unalomba!

De ez az egy lázadó lény nem törődött a többiek véleményével: elengedte az ágát és átadta magát a folyó áramlásának. Hozzá is csapódott a sziklákhoz keményen, ám miután nem volt hajlandó újra belekapaszkodni az ágakba, a folyó szépen egyre feljebb emelte a mélyből. Immár szabad volt, és sziklához sem csapódott többé.

A folyómederben élő lények pedig elkezdtek ámuldozva beszélni róla:

– Nézzétek, csoda történt! Egy olyan lény, mint mi, de ő repülni tud! Eljött a Megváltó, hogy megmentsen mindannyiunkat!

A folyó áramlásával sodródó lény ekkor így szólt hozzájuk:

– Kicsivel sem vagyok több nálatok. Ha én Megváltó vagyok, akkor Ti is azok vagytok. A folyó mindannyiunkat felemel, ha elég bátrak vagyunk, hogy elengedjük a görcsösen szorított ágainkat.

Mert ez az életünk igazi értelme: az utazás, a kaland!

A többiek azonban még nagyobb áhítattal kiáltozták:

– Eljött a Megváltó!

És mire újra felnéztek, társuk már a folyó áramlásával haladva eltűnt a szemük elől. Ők pedig magukra maradtak, és továbbra is görcsösen kapaszkodva az ágaikba elkezdtek legendákat gyártani a Megváltóról.

(forrás: sokszinuvidek.24.hu - rejtelyekszigete.com)

Természet Hangok - folyók, tavak és vízesések - videó
forrás: LoungeV Films - Relaxing Music and Nature Sounds

Így választja meg a lélek a családtagokat és barátokat mielőtt leszületne a Földre!

A lelkeink időről-időre újra egymásra találnak, és ezen találkozások révén mindig fejlődnek, alakulnak és változnak. A lélek, barangolása alatt, megannyi új élménnyel, tapasztalattal gazdagodik, melyeket majd egy testbe beleszületve kamatoztathat.

Nem is hinnénk el, hogy a lélek hányféle testbe képes beleszületni az idők során. Olykor az is lehet, hogy ugyanazok lesznek a szüleink, mint akik az előző életükben is voltak. Minden döntést a lélek hoz meg. Azt, hogy kik is leszünk tulajdonképpen a földi életünk során, szintén a saját, szellemünk választja ki, ahogyan azt is, hogy milyen emberek fognak bennünket körülvenni, kik lesznek a családtagjaink, barátaink. Annak ellenére, hogy nem emlékezhetünk ezekre a fontos döntésekre, mégis mi hoztuk meg.

Mielőtt leszületnénk a Földre, saját magunknak választjuk meg azt is, hogy milyen leckéket szeretnénk megtanulni a földi életünk során, ehhez mérten pedig kiválogatjuk azokat a lelkeket is (szülők, barátok, családtagok formájában), akik segítenek majd az utunkon. A választási lehetőségeink abszolút nem korlátozottak: megtörténhet, hogy egy földi élet során annyira összekapcsolódunk egy másik lélekkel, hogy majd a következő leszületésnél is egy családba születünk.

Az előttünk álló élet minden egyes részletét az úgynevezett Lélekszerződés foglalja magába. Ebben pontosan meg van határozva a születésünk ideje, helye és a családtagjai, aminek a tagja leszel majd. A születésedtől fogva, egészen a halálodig, minden egyes napod előre meg van tervezve, és ezt te saját magadnak alkottad meg még akkor, amikor lélek voltál.

Ennek értelmében tulajdonképpen szabadon választhatsz, megteremtheted saját magad számára az életedet. Nem könnyű kiválasztani, hogy milyen sors várjon ránk, de minden egyes földi élet egy-egy leckét tanít meg, ami elengedhetetlen a lelki gyarapodáshoz és fejlődéshez.

Mikor úgy érzed, hogy pont jókor, jó személlyel találkoztál, az azt jelenti, hogy a Lélekszerződésed egy része beteljesedett. Annak ellenére, hogy a földi élet messzire sodorhat azoktól a lelkektől, akik fontosak számodra, meg van az esélye annak, hogy az életben újra egymásra találjatok.

A világ egy rendkívül rejtélyes hely, de ne feledd, semmi sem történik ok nélkül. Talán jobban el tudod fogadni a mostani életedet, ha tudod, hogy az egészet saját magadnak teremtetted azért, hogy a lelked egy magasabb szintre juthasson. Éld meg az életed napjait, hogy majd büszke lehess önmagadra, mikor befejezted a földi küldetésed.

(forrás:filantropikum.com - harmadikszem.hu)

Lélek születés..... - videó
forrás:LelekWellness

Félelmetes felvétel bizonyítja, hogy a szellemek köztünk járnak

Sokan hiszik, hogy a holtak közül nem mindenki lelke távozik el az ismeretlenbe. Némelyek annyira ragaszkodnak az élethez, hogy még haláluk után is köztünk vannak, félig áttetsző, éteri alakban.

Egyesek a korábbi életük jól megszokott környezetében, szinte láthatatlanul vesznek rész az ittmaradtak életében, míg mások kétségbeesetten bolyonganak a nagyvárosokban.

Az alábbi videón egy, az utcán bóklászó kísértet bukkan fel az út közepén, ahol egy motoros keresztülmegy rajta, anélkül, hogy észrevenné… A szellem szemmel látható alakja az erős reflektorfény hatására szertefoszlik. Talán éppen ezért nem láthatunk fényes nappal szellemeket…

(forrás: http://kisertetvadasz.hu)

Van élet a halál után – interjú egy angyallal

Simon Gabi angyalszerű. Nem csak a külseje, hanem a mosolya, a mélységes nyugalmat árasztó lénye, a kisugárzása az, ami angyalivá teszi. Egyébként pszichológus, aki már az egyetem alatt egy olyan hivatást választott magának, amit kevesen mernek. Ő a haldoklókat kísérte a halálukig, és egy perccel tovább is. 

Simon Gabriella / Fotó: Pintácsi Viki

Angyalszerű vagy. Mondta már más is?

Igen, mondták. Meg azt is, hogy nem evilági a lényem.

És?

Evilági vagyok, és nem is jó, amikor angyalnak hiszik az embert, mert az arra kötelez, hogy folyton mosolyogj, jókedvű, türelmes légy, akkor is, ha semmi kedved hozzá.

Miért akartál a halállal foglalkozni?

Mindig érdekelt, hogy milyen a halál pillanata. Ott akartam lenni, és meg akartam nézni, meg akartam érteni.

Létezik a 21 gramm?

Igen. Nem biztos, hogy pont ennyi, de valóban igaz, hogy amikor valaki meghal, utána hirtelen úgy látod, mintha csak a ruhája lenne már ott, ő maga nem. Összeesik, kisebbnek tűnik a teste. Ahogy elszáll belőle a lélek, elveszíti a test a lényegét, magát az embert.

Mit láttál a halál pillanatában?

A másodperc töredékéig látni, egyetlen pillanatig, amikor a halál beáll, egy fényes gömb emelkedik a halott fölé, és villámgyorsan elillan. Ez annyira gyors, hogy nagyon sokszor meg kellett történnie, mire észleltem, és elkezdtem figyelni rá.

Tehát van élet a halál után? Hiszel benne?

Igen, ez száz százalékig biztos, a halállal nem ér véget a létezés. Hogy utána mi következik, az más kérdés, számos elképzelés van erre vonatkozóan is…

Sok haldoklóval foglalkoztál?

Igen, elég sokkal, bár azt tudni kell, hogy amikor meghalt az, akit kísértünk, utána fél évig nem kaptunk új beteget. Hiszen a kísérőnek is fel kell dolgoznia a halálát. Nekem az volt a munkám, hogy halálos beteg emberek mellett legyek, beszélgessek velük, felolvassam az újságot, meghallgassam őket, tehát rengeteg időt töltöttem egy-egy beteggel.

Kötődtél valakihez?

Nagyon sok emberhez kötődtem, hiszen volt olyan rákos beteg, akit fél éven keresztül látogattam rendszeresen. Természetes, hogy kialakulnak kötődések, és nem csak a beteggel, hanem a családjával is. Például gyerekek esetében sokkal többet kell foglalkozni a családdal, hiszen egy gyerek halálát a legnehezebb feldolgozni.

Félnek a haldoklók a haláltól?

Nem félnek. Aki beteg, és tudja, hogy meg fog halni, az a végső stádiumban már elfogadja. Érdekes, hogy lehet tudni, ki, mikor áll készen. Az idősebb emberek elkezdik mesélni az életüket. Magukról beszélnek. A gyerekek téged kérdezgetnek az életedről, arra kíváncsiak, te hogy élsz, mit csinálsz.

Hisznek a másvilágban?

A halál torkában már nincs hitetlen ember. Mindenki kapaszkodik valamibe, hinni akarja, hogy ezzel nem ér véget az élet.

Hogy lehet egy ilyen munkával megbirkózni? Hogy lehet ezt kibírni?

Ahogy mondtam, mi is kaptunk időt, hogy egy-egy halálesetet feldolgozzunk. A rákos, vagy más halálos beteg annyi szenvedésen megy keresztül, hogy sok esetben megváltás számára a halál. A család is felkészül, mi is felkészülünk. Persze, hogy nehéz, de tudtam, hogy segítségére vagyok egy embernek, és tudom, hogy attól, hogy elmegy, még nem ér véget a létezése.

Sokan halnak meg hozzátartozók nélkül?

Elég sokan. Nem azért, mert nincsenek gondos rokonaik, sokuknak vannak. Csakhogy megfigyelhető, hogy a hozzátartozók nem akarnak a halál pillanatában a beteggel lenni. Félnek, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Addig, amíg hozni kell a tiszta ruhát, a szőlőt, a húslevest, addig ott vannak, hiszen feladat van, de a halál beálltakor nem akarnak jelen lenni. Ezért sokszor csak én voltam ott.

Miért mondtál le arról, hogy haldoklókkal foglalkozz?

Mert megszületett a kislányom. Nem tudtam a halált összeegyeztetni az élet kezdetével. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a gyermekem mellett az élettel kell foglalkoznom, nem lehet az életünk része az, hogy gyakran találkozom a halállal…
(forrás:nokorszak.hu)

Az asztráltest

A középkori alkimistáktól eredő “asztrál” elnevezés “csillagot” jelent, jelezni akarván vele az asztráltest fénylő kinézetét. Az asztráltest a fizikai test határain túlterjedő részét rendszerint aurának nevezik.

Ha valaki asztrálisan néz az órára, látja az elejét és külön-külön az összes kereket. Egy csukott könyvre nézve annak minden oldalát látja, nem az összes előtte vagy mögötte lévő oldalakon keresztül, hanem egyenesen lenézve rá, mintha csak ezt az egy oldalt kellene látnia.

Röviden, az asztráltest egy olyan test, amely a tisztánlátó előtt a fizikai testhez hasonlít, melyet felvillanó színekhez hasonló aura vesz körül, továbbá, amely a fizikai anyagnál finomabb anyagi fokozatokból áll, amelyben az érzések, a szenvedélyek, a vágyak és indulatok vannak kifejeződve és amely híd vagy közvetítő gyanánt működik a fizikai agy és az értelem közötti átvitelnél, mely utóbbi egy még ennél is magasabb testben működik – a mentális testben.

Egyrészt míg minden embernek megvan az asztrálteste és használja is azt, másrészt aránylag kevesen tudnak létezéséről vagy képesek ellenőrizni működését és benne teljes tudatossággal működni. A legtöbb embernél alig más, mint kezdetleges asztrálanyag-tömeg, melynek mozgása és működése alig áll magának az embernek – az Egónak a felügyelete alatt.

A fizikai test alvása alatt a fejletlen ember az ő aránylag kezdetleges asztráltestében álomszerű, határozatlan életet él és amikor fizikai testében újra felébred, egyáltalán nem vagy csak alig emlékszik áloméletére. A fejlett embernél ellenben, mialatt a fizikai test álomba merül, az asztráltestben tevékeny és hasznos, és ennek emlékezetét bizonyos körülmények között át lehet hozni a fizikai agyba.

Az ilyen ember élete megszűnik az öntudatnappalok és feledéséjjelek sorozata lenni, ehelyett élete a megszakítatlan öntudatosság folytonos életévé lesz, amely váltakozva a fizikai és asztrál világokban vagy síkokban folyik le. A legelső dolgok egyike amit az ember az asztráltestében megtanul, a benne való utazgatás, mivel az asztráltest nagy sebességgel képes mozogni és az alvó fizikai testtől nagy távolságokra eljutni. Ezen jelenség nagyon sok ún. “okkult” jelenségre vet fényt, mint amilyenek a sokféle kísérlet, a fizikailag sohasem látott helyek ismerete, stb.

Az asztráltest szerkezetének, természetének, lehetőségeinek és határainak világos megértése lényeges annak az életnek a megértéséhez, melybe az emberek fizikai haláluk után belépnek. A számtalan sok vallás hívői által hitt sokféle “mennyország”, “pokol”, és purgatóriumi lét mind-mind természetszerűleg megtalálja a maga helyét és érthetővé válik amint megértettük az asztráltest és az asztrálvilág természetét.

Az ember asztráltestének tanulmányozása ilyenképpen messzire elvisz bennünket és a pusztán csak a fizikai világra és fizikai érzékekre alapozott életfelfogásunkat rendkívül kibővítjük. Amint előbbre jutunk, látni fogjuk, hogy a fizikai érzékek bármily felbecsülhetetlenek legyenek is, egyáltalán nem jelentik határát annak, amire az embert az ő testei azokra a világokra vonatkozóan, amelyekben él, megtanítani képesek.

Az asztrál-képességeknek cselekvő tevékenységre való felébresztése egy új világot tár fel a régin belül és amikor az ember képessé válik helyesen olvasni annak jelentőségeit, a saját életére és az egész természetre nézve olyan kiterjedt felfogásra tesz szert, amely feltárja az emberben rejtve levő majdnem korlátlan lehetőségeket. Ebből előbb vagy utóbb azonban elkerülhetetlenül megszületik az ösztönzés, majd később az ellenállhatatlan elhatározás, hogy uralja ezeket a világokat és önmagát is, hogy közelebb emelkedjék az ő földi rendeltetéséhez és értelmes együttműködővé váljék azzal, amit találóan a fejlődésben levő Legfelsőbb Akaratnak neveztek el. …

(Forrás: tudatosebredes.blogspot.hu - rejtelyekszigete.com)

A tarahumara indiánok a Föld legfittebb emberei közé tartoznak

A különösen zord, szurdokok szabdalta hegyvidéken, Chihuahuától északra, Mexikó északnyugati részén, megközelítőleg 130 000 négyzetkilométeres területen élnek a tarahumara indiánok, egy körülbelül 50 000 lelket számláló nép.

A tarahumarák elszántságuknak és egyáltalán nem vonzó, zord hazájuknak köszönhetően még mindig eredeti, indián életformájukat élik. A civilizáció még nem ért el hozzájuk, így nem tudta elrontani őket.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy elzártan élnek, mint a tasaday indiánok, mivel látogatják a környék ünnepeit.

De egyedülállóan stabil, öntörvényű, egészséges, a környezettel harmonizáló társadalmi rendjük van. Ennél azonban még feltűnőbb meghökkentő fizikai teljesítőképességük, amely számos kutatót vonzott oda.

A tarahumara táplálék kalóriamennyisége 70-80%-ban főleg kukoricából és babból származik: mais y frijoles – Mexikó ősi, indián eledele. Húst rendkívül ritkán esznek, míg a tejtermékek teljesen hiányoznak.

Amit ezenkívül fogyasztanak, például mályvaspenótot és bogyókat, arra sajnos nem tér ki részletesebben a beszámoló és az 1945-ös nagy vizsgálat sem, amelyet a mexikói Táplálkozástudományi Intézet a Bostoni Kutatóintézettel végzett dr. Robert S. Harris professzor vezetése alatt.

Annyit tudunk meg mindössze, hogy a mindennapok tápláléka meglehetősen szűkös, és nem különösebben vonzó, és hogy a felnőtt férfiak testsúlya ennek megfelelően alacsony, úgy 60 kg körül mozog, miközben a tarahumara indiánok „a Föld legegészségesebb és fizikailag legnagyobb munkaképességű emberei közé tartoznak”.

A felsorolt irodalom pontosabb információkkal szolgálhat a táplálkozásról – többek között a tápanyag- és kalóriafelvételről, az elkészítési módról –, valamint az életmódról és az egészségről.

Amit ezek a munkák leírnak, az a tarahumarák rendkívüli teljesítőképessége szegényes kukorica- és babtáplálkozásuk mellett, tejtermékek, és – a mindennapokban – hús nélkül.

Gyakran rendeznek „labda-futást” (kick-ball-races). Ebben a versenyben két csapat fut a labda után huszonnégy-negyvennyolc órán keresztül pihenő és megszakítás nélkül, mialatt 150-300 km-t tesznek meg.

Vadászatnál a szarvast nem puskával vagy valamilyen más fegyverrel terítik le, hanem addig futnak az állat után folyamatosan, egy-két napon keresztül, amíg az a kimerültségtől össze nem rogy.

Abban sincs semmi rendkívüli, ha egy fiatalember félmázsás terhet cipel 177 km-en át (70 órán keresztül) a hátán, vagy ha családok 250 km-t gyalogolnak egy-egy látogatásért, vagy egy fiestán való részvételért.

Az asszonyok és gyerekek teljesítménye is hasonló: egy tizenöt éves leány nyerte meg a 65 km-es versenyfutást.

Ezek a versenyek meglehetősen zord hegyvidéki ösvényeken zajlanak hegyre fel és völgybe le. Ugyanakkor ez a teljesítmény nem csak az élet első felére korlátozódik.

Egy negyvenhárom éves tarahumara a 65 km-es hegyi utat 6 óra 52 perc alatt tette meg. Teljesen mindennapos, hogy a felnőttek ilyen hegyi utakat 10-13 km/órás sebességgel tesznek meg.

Az ilyen teljesítmények Balke és Snow szerint az emberi teljesítőképességről alkotott minden elképzelésünket túlszárnyalják, és szükségessé teszik az ezzel kapcsolatos élettani nézeteink újragondolását.

A tüdő teljesítménye nem szolgálhat magyarázatul a teljesítőképesség növekedésére.

A tarahumara indiánoknál ez ugyanis nem olyan nagy, mint a Titicaca-tó mellett, 4000 m magasan élő népcsoportoknál.

A hemoglobinértékek, a szív és az érrendszer teljesítőképessége a kutatók szerint szintén nem szolgálhat magyarázatul, mert – bár ezek egészségesek és erősek – nem különböznek feltűnően a többi népcsoportétól.

Tehát az anyagcsere- és táplálkozásökonómia jelenségével szembesülünk. Felmerül az az elképzelés, mely szerint az energiaszolgáltató glikogén nem az izmokban vagy a zsírszövetben raktározódik, hanem a vérben, glükóz formájában (glükóz-6-foszfát), amely lényegesen nagyobb hatékonysági együtthatót és jobb táplálkozási ökonómiát eredményezhet.

A táplálkozás-élettannak alig van még egy olyan területe, amely általánosságban kevésbé elhanyagolt lenne. Az a gondolat, hogy ezt a hatalmas teljesítményt gyakorlatilag hús, illetve teljes egészében tejtermékek, azaz állati fehérje nélkül, szűkös (főleg kukoricából és babból álló) táplálék mellett érik el, számunkra szinte elképzelhetetlen.

A Deutsche Ärzteblatt elővigyázatosságból a tarahumara táplálkozással egyáltalán nem foglalkozott. Másfelől megerősíti Kofrányinak, a Max Planck Táplálkozásélettani Intézet kutatójának az eredményeit a tisztán növényi fehérje biológiai értékét illetően. Eszerint a kukorica és a bab együtt szinte a legértékesebb fehérje.

A tarahumara indiánok napi fehérjefelvétele alig több mint 50 gramm tisztán növényi eredetű fehérje, és nyilvánvalóan a fölösleges fehérje – az anyagcsere-ökonómia jegyében – nem alakul át energianyerés céljából.

A megfigyelt teljesítmények azonban Hood szerint óránként 720 kilokalóriát kívánnak meg, azaz több mint 10 000 kilokalóriát naponta!

De ami a legvonzóbb a tarahumara indiánokban, az az, hogy a legcsekélyebb késztetésük sincs az olimpiai játékokon való részvételre. Önmaguk számára teljesítenek. „Mit csinál a fa, amelyről elfeledkeznek? Virágzik.”

A felsorolt megfigyelések és elméletek természetesen csak a kezdetet jelentik. A kérdésnek bővebben utána kellene járni. Ez azonban sem a fogyasztói társadalom élettanának, sem az élelmiszeriparnak, se a vegyikonszerneknek nem áll érdekükben. Éppen ellenkezőleg. Az első indító lökésnek a WHO-tól kellene jönnie, vagy ha onnan nem, a vegetáriánusoktól.

(forrás: rejtelyekszigete.com)

Tarahumara törzs - videó
forrás:Dan Bocchino

Brad Steiger paranormális kalandjai

Brad Steiger egyike a legkedveltebb amerikai íróknak. Bár a 175 (!) kötettel rendelkező szerzőt paranormális témában íródott munkái tették híressé, szinte nincs is olyan műfaj, amibe bele ne kóstolt volna.

Írt életrajzokat (Judy Garland, Jim Thorpe), spirituális útmutatókat (Vezérlő Szellemek, Angyalok szárnyán), ősi indián kultúrák szokásairól szóló értekezéseket, bizarr bűntényeket feldolgozó esettanulmányokat.

Steiger szerkesztette a Project Bluebook — a jól ismert Kék Könyv — nyilvánosságra hozott változatát, Strangers From The Skies (Idegenek az égből) című könyve pedig alapműnek számít az UFO- kutatás terén.

Számos lapban publikált cikkeket, első írása 1956-ban jelent meg, azóta több mint 2000 másik született. A hetvenes évek derekán The Strange World Of Brad Steiger (Brad Steíger különös világa) című paranormális cikksorozatát több mint 80 újság tette közzé folyamatosan, népszerűségi mutatói pedig az egekbe szöktek. Steiger tevékenyen részt vett az amerikai new age közösségek kialakításában is, manapság pedig már a mozgalom legbefolyásosabb tagjának számít.

Hogyan kezdett el írni? Miről szóltak az első munkái?

Brad Steiger: A nagymamám könyvtárosként dolgozott, és ő ismertetett meg a tudományos fantasztikum világával. Először mindenféle misztikus történetet írtam magazinoknak. Már az ötvenes évek vége felé jelentkeztem valódi, hiteles eseteket taglaló paranormális témájú írásokkal is, de a közönség kezdetben igen nehezen fogadta el a tényt, hogy a Conan Doyle méltó utódjának tartott írócska egyre inkább a parajelenségek oknyomozó riporterévé válik.

1966-ban aztán megjelentettem a Strangers In The Skies-t, amely két hét alatt a bestseller-lista élére kúszott és jó ideig ott is maradt. Ekkor már biztosan tudtam, hogy a novella- és regényírói karriernek lőttek, és ezentúl minden időmet a megmagyarázhatatlan jelenségek vizsgálatának fogom szentelni.

A számtalan paranormális témakör mellett mi a kedvence a „normális” témák világából?

Brad Steiger: A legjobban az érdekel, hogy kik is vagyunk mi, emberek valójában, és hová tartunk. Az archeológiát is nagyon szeretem. Ha nem sikerül íróként befutnom, valószínűleg régész lettem volna. A parakutatásaim során viszont az archeológia spirituálisabb válfaját is megismerhettem, amire szigorúan tudományos keretek között biztosan nem lett volna lehetőségem.

Többször is a nyomába szegődtem Jack Raymernek, a híres médiumnak, aki a pszichometria (a különféle tárgyakból és helyekből áradó energiák érzékelésének képessége) segítségével fedezett fel régészeti szempontból igen jelentős lelőhelyeket.

Raymer csak felkelt az ágyból korán reggel, kilépett az ajtón, és az intuíciója kitérők nélkül elvezette őskori sírokhoz, barlangokhoz és a legkülönfélébb őslények csontjaihoz. Egyszerűen hihetetlen volt, amit művelt…

Ön hisz is abban, amit vizsgál?

Brad Steiger: Nagyon is! Hiszek a szellemekben, a poltergeistekben, az UFO-kban… Tudom, hogy a jelenségek igaziak. Kezdetben én is mindig a racionális magyarázatot kerestem; megpróbáltam szkeptikusan viselkedni, de hamar be kellett adnom a derekamat.. Aki akár csak egyszer is szemtanúja volt például egy valódi poltergeist-tevékenységnek, és ezek után is csak hitetlenkedve rázza a fejét, az szerintem egyszerűen idióta.

Mi a legfurcsább dolog, amivel a munkája során találkozott? Mi nyűgözte le leginkább?

Brad Steiger: Lehet, hogy meglepi majd, amit most mondani fogok, de én semmit sem tartok igazán furcsának. A paranormális világ csupán annyiban különbözik a hétköznapi valóságtól, hogy nincs túl sok információnk róla. Ha jobban megismerhetnénk, akkor egy idő után megszokottá válna, és mindennapi életünk szerves részét képezné.

Voltak dolgok, amik azonban még engem is elkápráztattak. Ilyenek voltak például egyes kísértetek, poltergeistek, de a legfantasztikusabbnak a materializáció és dematerializácíó képességét találtam.

Hugh Lindsey-t személyesen ismertem, vizsgáltam is az esetét… Ez az egyszerű vízvezeték-szerelőből lett parafenomén pusztán az akaratával képes volt semmivé foszlatni a testét több tucat ember szeme láttára, hogy aztán egy kilométerekkel arrébb lévő házban tűnjön fel újra. Ha nem a saját szememmel látom, hogy mi történik, el sem hiszem. Pedig én aztán nem szűkölködöm paranormális tapasztalatokban…

Lindsey eltűnése és megjelenése szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlott le, és mondanom sem kell, hogy Hugh-t szinte azonnali hatállyal kisajátította magának a CIA. Azóta sem hallottam felőle, az eset nem került a nyilvánosság elé, a dokumentumok pedig szőrén-szálán eltűntek. Képzelje csak el, micsoda erő és hatalom birtokába jut az, akinek a katonái csak úgy előlépnek valahol a semmiből. Lindsey valószínűleg a kormány kísérleti nyula lett, és most mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, mitől képes ilyen elképesztő, minden fizikai törvénnyel dacoló mutatványra.

Kik a munkatársai? Kikkel dolgozik együtt?

Brad Steiger: Nem „tartok” túl sok munkatársat, a helyszínekre általában csak két ember kísér el, egy operatőr és John, a titkárom, aki bőszen jegyzetel majd mindent, amit mondani fogok. Többször segédkeztem szigorúan titkos, kormány által finanszírozott kutatásokban is, a CIA, az FBI és a NASA embereivel dolgoztam együtt.

Sajnos ezeknek a vizsgálatoknak a nagy részéről nem beszélhetek, ami nagyon fáj, mert íróként az az elsődleges számomra, hogy az olvasóim minden lépésemről értesüljenek. A kollégáim egyébként — és erre igen büszke vagyok — az egyik legbarátságosabb, legkevésbé egoista parakutátónak tartanak.

Többször dolgoztam együtt más neves kutatókkal, mint például Budd Hopkins-szal, vagy Gordon Creightonnal. John Keel is nagyon jó barátom, annak idején együtt eredtünk a molyember nyomába, akinek a sztoriját a mozilátogatók is megismerhették a John írásai alapján készített The Mothman Prophecies című filmnek köszönhetően, amelynek Richard Gere a főszereplője. (Magyarországon Megszólít az éjszaka címen futott — a szerk.)

Egy ideje már Ön is az eltérítettek népes táborához tartozik. Elmesélné ennek a fantasztikus élményének a részleteit?

Brad Steiger: Nagyon szívesen. A dolog 1982-ben történt, a svédországi előadókörutam alkalmával, Halmstad közelében. Korán reggel egy kis sétára indultam a környéken, és hamarosan egy meglehetősen elhagyatottnak tűnő tisztásra értem. Hirtelen erős fénysugár vetült rám az égből, szédülni kezdtem és éreztem, hogy valami felszippant a levegőbe.

Rémületem ellenére igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétemet, hogy megfigyelhessem, mi történik majd velem. A föld fölött úgy 20 méter magasságban egy hatalmas repülő csészealj lebegett, amely egyenesen magába szívott. Egyre nehezebben kaptam levegőt, és hamarosan elájultam. Amikor magamhoz tértem, egy puha heverőn találtam magam, egy apró kabinban.

A fülke halványzöld színű volt, szórt fény világította meg, amelynek nem volt látható forrása. Olyan volt, mintha közvetlenül a falakból tört volna elő. Hirtelen kinyílt egy ajtó, és egy lény lépett be rajta.

Minden tekintetben hasonló volt hozzánk. Közelebb jött, elmosolyodott, majd angolul bocsánatot kért azért, hogy ilyen barbár módon hoztak a gépük fedélzetére. Elmondta, hogy egy föld alatti támaszpontra vittek, és most szeretne körbevezetni. Kiléptünk az űrhajóból, és ekkor jöttem rá, hogy egy óriási, kivilágított barlangban vagyunk.

Kíváncsiságomnak engedelmeskedve megkérdeztem idegenvezetőmet, hogy van-e még több ilyen bázisuk a Földön, azaz a föld alatt. Pillanatnyi habozás után elmondta, hogy több tucatnyi van, és évezredekkel ezelőtt építették őket. Némelyikük Közép-Azsiában található, ahol nagyon régen virágzó városok álltak. Mások a Pamír fennsíkjai alatt helyezkednek el, de vannak földalatti telepeik Közép-Afrikában és Dél-Amerikában is, ahol az ősi inkák alagútjait alakították át saját igényeik szerint.

Mielőtt visszavittek volna, számos csészealjat mutattak nekem, meg egy olyan szerkezetet, amely egy gombnyomásra mágneses védőfüggönyt állított fel a barlang bejáratánál. Az idegen elmondta, hogy az ilyen fajta óvintézkedéseket nem a földlakók, hanem harciasabb űrbéli rokonaik ellen hozták.

Az élményeimet később megosztottam John Keellel, aki egyetértett velem abban, hogy a történetem több fontos információt is tartalmaz. Közép-Ázsia vidékein egykor valóban hatalmas civilizációk éltek, Dél-Amerikában pedig a mai napig fennmaradt az a helybéli tradíció, miszerint még mindig léteznek felfedezetlen inka és inkák előtti városok, melyek egykor az égből érkezett istenek lakhelyei voltak.

A felmérések szerint a nők sokkal fogékonyabbak a new age mozgalom tanításaira, mint a férfiak. Ön szerint mi az oka ennek? 

Felesége, Sherry társaságában.

Brad Steiger: A nők sokkal nyitottabbak a világ dolgai iránt, sokkal kalandvágyóbbak, kíváncsibbak, és a belső útjaik során átélt élményeiket is könnyebben osztják meg egymással. A bolygónk, Gaia is nőnemű, és nem hiszem, hogy túl vad dolgot mondok azzal, ha kijelentem, hogy pszichológiai értelemben ma már ők a világi sorsának alakítói is.

A női intuícióról a feleségem, Sherry révén szereztem fontos tapasztalatokat. Sherry félig indián, rendszeresen gyakorolja népe rituáléit, és többször is voltak már olyan álmai, amik a jövőben bekövetkező eseményekről tudósítottak. Amerikában egyébként a könyvek — legyen szó bármilyen műfajról — kilencven százaléka a nők számára készül. A nők olvasnak a legtöbbet, ők hoznak létre kulturális egyleteket, és a paranormális témák is az ő fantáziájukat mozgatják meg először. Az UFO-król szóló könyveket, főleg a tudományosabb felfogásban íródottakat viszont többnyire férfiak forgatják, mivel a jelentősebb ufológusok racionálisabb, kicsit hidegfejűbb látásmódja közelebb áll hozzájuk, mint a szellemek és angyalok szinte meseszerű világa.

(forrás: rejtelyekszigete.com)

BRAD STEIGER - videó
forrás: Mr UFOs Secret Files

Élj szívből! (Ne csak fejből!)

Az elme stratégiázik, számításokat végez, mindig nyerni akar. Csak a saját (rövidtávú) hasznát keresi és nem képes érző-gondolkodó emberként empátiát, megértést, szeretetet érezni mások iránt.

Amikor felismered, hogy szemeink mögött ugyanaz az emberi szellem csillog – megérted, hogy mindannyian ugyanazok vagyunk. Emberként ugyanúgy örülünk és bánkódunk, lelkesek vagyunk vagy letörtek, kacagunk és sírunk – az érzelmek színes skáláját éljük meg.

Amikor úgy érzed, hogy valaki méltánytalanul bánt veled, megsértett, nem bocsáthatsz meg neki, akkor ismerd fel, hogy ő azt tette, amit - a legjobb tudomása szerint - az akkori tudatossági szintjén tehetett. Ha te is hasonló élettapasztalatok birtokában lennél, ha te is úgy látnád a világot, mint ahogy ő, akkor te is hasonlóan cselekednél. Bocsáss meg neki, és öleld magadhoz az emberi szellem egy másik formába öltözöttjét.

Ha társalogsz valakivel, akkor ne törődj azzal, hogy az elmédben máris a választ fogalmazzad és cizelláld, inkább teljes figyelmeddel fogadd be embertársadat: lényével, beszédével, egyéniségével együtt.

Ha kellemetlen érzések honolnak benned, akkor ismerd fel, hogy a kételyeket, félelmeket, aggódást nem a szíved, a tudatosságod érzi, hanem csak az összezsugorodott kis én retteg és károg vészjelzőn.

Ha viszont a szeretet tölti be a szívedet, a lelkedet, akkor engedd azt szétáradni a testedben, tapasztald meg a csodáját és hagyd kiáradni, visszaáradni embertársaidhoz.

Nem kell attól félned, hogy érzelgőssé válsz, irracionálissá, ha egy kicsit a háttérbe szorítod a kényszeres elmeműködést. Tisztán, pontosan azt látod, ami van – s nem amit gondolsz róla. Meglátod a szenvedő szenvedését, az örülő örömét – s tiszta szívvel, empátiával pontosan tudod, hogy mi játszódik le benne. Részt veszel az életében ott és akkor. Így megnyílik előtted egy másik emberi élet drámája vagy tragikomédiája.

A békésen, derűsen szemlélődő értelem vagy, aki részt veszel az élet játékában: a formák táncában és színdarabjaink tragikomédiájában.

Hagyd, hogy megízleld, teljes intenzitásában megtapasztald az emberi létezést. Ha nézel, láss – ne az elméd képeibe vessz bele. Ha eszel, figyelj az ízek világára – meglátod, hogy mennyivel ízletesebbeknek tűnnek az ételek. Ha hallgatsz valamit, add át önmagad a hallgatásnak. Te légy a látás, hallás, ízlelés, tapintás.

Tanulj meg őszintén ölelni. Ne csak azért, mert úgy tudod, hogy azt kell tenned – hanem szívedből öleld magadhoz a másikat, annak minden rigolyáját, furcsaságait, egyediségét. Embertársad az életnek egy másik egyedi virága. Mert valójában egy csoda, hogy a lét- és nemlét között pulzáló kvantumrészecskék energiaóceánjából létrejött a megnyilvánult anyag. A semmiből valami. Aztán az élettelen atomok élő sejtté álltak össze, hogy végül mi, az érző-gondolkodó, intelligens emberi lény egy élettől hemzsegő, élő, intelligens, színes-hangos-illatos csodavilágban egy csúcstechnikás csodakütyü előtt ülve a világ másik részén levő másik intelligens lénnyel összekapcsolódjunk és kölcsönösen megértjük egymást. S mindez a Semmiből jött létre! A létezésünk egy lenyűgöző csoda…

Mindenek létezése egy csoda. A tudat öltözött egyre összetettebb, intelligensebb formákba, hogy megtapasztalja önmagát minden színben, ízben, árnyalatban, teremtő gondolatban és érző érzelemben, hogy végül – nagy döbbenetére – felfedezze önmagát. Felébredjen a formák álmából és csodálkozva felismerje, hogy az "Én”, a testemben rejtőző titoktatos szellem ugyanaz az Egy megfoghatatlan, szellemi „valami”, aki minden formát áthat.

Ha a tudatosság fürkészi szemeiden át a világot, akkor látja önmagát visszamosolyogni a kőből, Napból, fűszálból, cicából és embertársaiból.

(Részlet Kery Ervin "Éber tudatosság" c. könyvéből)

Pingvin, az életmentő szarka

Hogyan mentett meg egy madárfióka egy egész családot

Igaz történet reményről és bátorságról. Egy megrázó balesettel indul, melynek következtében Sam Bloom, a három gyermekes családanya ugyan éppen hogy életben marad, de mellkastól lefelé lebénul és mély depresszióba zuhan. Ekkor lép az életükbe Pingvin, a fészekből kiesett szarkafióka, aki fenekestül felforgatja a család életét.

A Bloom család szívmelengető története szomorúan és megrázóan kezdődik. 2013. januárjában Sam, három fiú édesanyja 6 métert zuhan a családi nyaralás alatt a szálloda teraszáról. A korlát eltört, a nő pedig aláhullt a mélybe. Férje azonnal rohant hozzá, a gyerekek kiáltoztak, szörnyű látvány tárult a család elé.

A látványnál már csak a diagnózisok voltak riasztóbbak. Miután Sam túl volt az életveszélyen, számos vizsgálatnak vetették alá. Az orvosok egybehangzó véleménye szerint a nő élete végéig kerekes székhez lesz kötve, mellkastól lefelé lebénult. Az addig sportos és aktív életet élő nő nem tudta feldolgozni a balesetet, a hosszú kórházi tartózkodás során egyre mélyebbre süllyedt a depresszióba. A kilátástalanság és a végtelen szomorúság nyomot hagyott Sam minden arcvonásán.

Cameron, Sam férje és a gyerekek gyakran sírva találták a nőt, mikor látogatni érkeztek a kórházba. Nagyon vártuk már, hogy hazaengedjék - mondja a férj. Mindannyian azt reméltük, akkor majd talán reménytelibb lesz a helyzet és valahogy neki is jobb kedve lesz.

Sajnos nem lett igazuk. Miután Sam hazaköltözhetett a kórházból, egyszerre szembetalálta magát múltja örömeivel, és a jelene borzasztó nehézségeivel és akadályaival. Azt kívántam, bárcsak meghaltam volna inkább - vallja be Sam.

Aztán végül három hónap múlva végre egy szempillantás alatt megváltoztak a dolgok. Sam és a három fiú egy családi látogatásból tartottak hazafelé, amikor Noah, a középső gyerek egy szarkafiókára lett figyelmes az úton. A madár egy közeli fészekből eshetett ki. Felvették és hazavitték.

Pingvinnek neveztük el, mert pont úgy nézett ki. Fehér volt, bolyhos és hatalmas lábai voltak - meséli Sam nevetve.

Először azt hitték, el van törve a madár szárnya, de aztán kiderült, hogy csak nagyon gyenge. Felkerestek egy állatorvost, aki elmondta nekik, hogy nagy kötelezettséget vállaltak, hiszen a fiókát kétóránként etetni kell. A család azonban elhatározta, megmentik a kismadár életét.

Igazi társaság volt nekem, nagyon szerettem, ahogy körülöttem volt. Ráült a vállamra, befészkelődött az ölembe - mondja Sam. Ezentúl minden nyűgömet neki mondtam el. Végre nem éreztem bűnösnek magam amiatt, hogy folyton a bajaimról beszéltem. Cameron, a férjem már eleget hallott, Pingvinnek meséltem el mindent.

Pingvin olykor nagyon szeszélyes volt - veszi át a szót a férj. Néha reggelente csipkedte a kezünket, máskor meg beugrott az ágyunkba, magára húzta a paplant és elaludt. Szóval elég kiszámíthatatlan volt.

A fiúk sokat játszottak vele, ha egy kis ágat dobtak felé, a madár elkapta. Nagyon szerették - mondja Cameron.

Mivel Cameron profi fotós, nagy örömét lelte a madár bohókás pillanatainak megörökítésében. Pingvin elég sok őrült és szokatlan témát szolgáltatott - teszi hozzá a férfi, aki még egy Instagram fiókot is létrehozott a szarka képeinek. Az oldalnak rövid idő alatt több ezer követője lett.

Pingvin szabadon kalandozhatott a házban, de a jelenlétének voltak hátrányai is. Mivel nem volt szobatiszta, a család otthona időnként elég koszos lett. Ahogy a fióka növekedett, Bloomék igyekeztek a szabadba szoktatni. A madár egy idő után már kint is éjszakázott, ám reggelente már hat órakor az ajtónál állt, és ébresztette a családot, hogy engedjék be.

Ahogy egyre erősödött és nőtt a családtól való függetlensége, mind több időt maradt távol a csavargásai során, és egy nyáron, mikor egy éves volt, hat hétre eltűnt. A család teljesen elkeseredett. Aztán egy nap, épp Reuben, az egyik fiú 13. születésnapján a madár visszatért. Ezúttal nyolc hónapig maradt.

Egy évvel ezelőtt távozott végleg, azóta nem látták. A megmentett madár szabadságra talált, csakúgy, mint Sam, a kerekesszékhez kötött fiatal nő.

Három éve kezdtem el kajakozni - mondja Sam, és most csatlakoztam az ausztrál para kajak csapathoz. Kikerültem a tolószékből, újra a vízben vagyok, a természetben, ami már annyira hiányzott.

A két év alatt, míg Pingvin a családdal tartózkodott, Cameron közel 14.000 fényképet készített a madárról. A képek elég gyorsan népszerűek lettek a különböző közösségi oldalakon, ám a család küzdelméről ott egy szó sem esett.

Most azonban az író Bradley Trevor Greive tolmácsolásában megismerheti a világ a madármentő család teljes történetét. A most megjelent könyvet Cameron gyönyörű képei teszik teljessé.

Cameron szerint a szarka legalább annyira megmentette őket, mint ők őt. Sam nagyon mélyen volt, amikor Pingvin megérkezett hozzánk. Megváltoztatta az otthonunk hangulatát és a feleségem életét is.
(Forrás:faliuujsag.blog.hu- fotó:Cameron Bloom)

Pingvin a szarka - videó

Seth tanításai – Alvás, álmok és a tudat

Az emberek alvásigénye egyénenként változó, és nincs az a szer, amely lehetővé tenné, hogy az alvás teljesen kimaradjon az életükből: túl sok értékes munka folyik abban az állapotban.

Viszont ezt a munkát sokkal hatékonyabban el lehetne végezni egy helyett két, rövidebb alvási periódusban.

Két, egyenként háromórás alvási periódus a legtöbb ember számára tökéletesen elegendő lenne, ha elalvás előtt a megfelelő szuggesztiókban részesülne – ezek a szuggesztiók a test tökéletes regenerálódását céloznák.

Sok esetben például tíz órányi alvás kifejezetten hátrányos: a szellem és a test ellustulásához vezet. Ebben az esetben a szellem túl sokáig marad távol a testtől, ami gyengíti az izmok rugalmasságát.

Amint hogy három kiadós étkezésnél jobb, ha többször, kevesebbet eszik az ember, ugyanígy a rövid szunyókálás hatékonyabb lenne a hosszú alvásnál. Ebből más előnyök is származnának.

A tudatos Én mindjárt többre emlékezne álombeli kalandjaiból, és ezek fokozatosan hozzáadódnának az ego által számon tartott élményanyaghoz.

A gyakoribb, rövidebb alvási periódusok következményeképpen a tudatos fókusz magasabb csúcsokat tudna elérni, és a fizikai meg a pszichés tevékenység egyenletesebben újulna meg. Nem lennének olyan éles határvonalak az Én különböző területei vagy szintjei között.

Ennek eredménye az energia és a tápanyagok gazdaságosabb, hatékonyabb kihasználása lenne. Az általatok ismert tudat hajlékonyabbá és mozgékonyabbá válna. Ez nem vezetne oda, hogy a tudat vagy a fókusz elhomályosul, összezavarodik.

Sőt: a nagyobb hajlékonyság a tudatos fókusz tökéletesedését eredményezné. A látszólag óriási szakadék az éber és az alvó Én között nagyrészt a funkciók szétválásának a következménye: egy időszakaszt az egyikre szántok, egy másik, nagyobb időszakaszt a másikra. A ti időkihasználásotok választja szét a kettőt.

Tudatos életetek eredetileg a napfényhez igazodott. Ma, a mesterséges fényforrások meglétével ez már nem szükségszerű. A technikai fejlődésnek vannak olyan eredményei, amelyeket egyelőre nem használtok ki.

Egész nap aludni, egész éjjel dolgozni nem lenne jó megoldás – ez egyszerűen csak megfordítaná jelenlegi szokásaitokat. Sokkal hatékonyabb volna azonban másként felosztani a huszonnégy órás periódust.

Tulajdonképpen sok variáció van, amelyek mindegyike jobb lenne, mint a jelenlegi rendszeretek. Ideális esetben öt órai alvás hozná a legkedvezőbb eredményeket; ennél több már közel sem lehet annyira eredményes.

Akinek nagyobb az alvásigénye, később szunyókálhatna még két órát. Mások számára egy négyórás alvási időszak és két rövid szunyókálás volna kiváltképp jótékony.

A megfelelően bevitt szuggesztióval a test feleannyi idő alatt regenerálódna, mint amennyit most alvásra szántok.

Az azonban mindenképpen frissítőbb és hatékonyabb, ha a fizikai test aktív, mint ha nyolc-tíz órán keresztül inaktivitásra van kárhoztatva.

Hozzászoktattátok a tudatot, hogy bizonyos mintákat kövessen, amelyek nem mindig természetesek a számára, és ezek a minták egyre fokozzák az éber és az alvó Én elidegenedését egymástól.

Bizonyos értelemben szuggesztiók formájában kábítószert visztek a testbe, amitől azt hiszi: bizonyos számú órát egyhuzamban végig kell aludnia. Az állatok akkor alusznak, amikor fáradtak, és sokkal természetesebben ébrednek.

Sokkal többre emlékeznétek szubjektív élményeitekből, és a testetek is egészségesebb volna, ha megváltoztatnátok az alvási mintákat. Összesen hat-nyolc óra alvás bőven elég volna, az imént ismertetett szunyókálási periódusok beiktatásával.

Akik ma úgy érzik, hogy ez számukra kevés lenne, meglátnák, hogy ha két részletben alusznak ennyit, akkor beérik vele. Ennek a teljes szervezet – a test, a lélek és a szellem egyaránt – hasznát venné.

Az Én felosztása sem lenne annyira szigorú. Könnyebbé válna a fizikai és a szellemi munka, maga a test is nyerne vele, hogy egyenletesebben frissül fel és pihen.

Ma az a helyzet, hogy akármilyen állapotban van, jó tizenhat órát várnia kell. Más, az alvás közben végbemenő életfolyamatok miatt javulna a testi egészség; ez az időbeosztás segítene a skizofréniásoknak, a depressziósoknak, a mentális zavarokban szenvedőknek.

Az időérzéketek sem lenne annyira szigorú és merev. Felgyorsulnának a kreatív képességek, sikerülne leküzdeni az álmatlanságot, amelyben ma sok ember szenved – mert félnek túl sok időt eltölteni olyan állapotban, amelyről azt hiszik, hogy olyankor a tudatuk kikapcsol.

A felkelést kisebb étkezésnek kellene követnie. Ez az evési-alvási rendszer sokat javítana a különféle emésztési zavarokban szenvedők állapotán, és a spirituális és pszichés képességek kifejlődésében is segítene.

Különböző okok miatt az éjszakai fizikai tevékenység másféle hatást gyakorol a testre, mint a nappali fizikai tevékenység, és az ideális állapot eléréséhez mindkét hatásra szükség van.

Az éjszaka folyamán bizonyos időpontokban megnő például a levegőben található negatív ionok mennyisége a nappalihoz képest; az ilyen időpontokban egészségi szempontból kiváltképp jótékony hatású a fizikai aktivitás, különösen a séta vagy a szabadban végzett tevékenység.

A közvetlenül napkelte előtti néhány óra gyakran válságos időszak a súlyos betegek számára. A tudat ekkorra már túl sokat volt távol a testtől; a visszatérő tudat nehezen képes kezelni a beteg testi mechanizmust.

A kórházakban alkalmazott gyakorlat, mely szerint altatókat adnak a betegnek, hogy végigaludja az éjszakát, ezért különösen káros.

Sok esetben túlságosan nagy megterhelést jelent a tudat számára, hogy újraindítsa a gyengélkedő szervezetet

Az altatók alkalmazása gyakran megakadályozza azoknak az álomciklusoknak a lejátszódását, amelyek segítenék a test gyógyulását, és nagyon megnehezíti a tudat tájékozódását.

Az Én különböző részei közötti felosztás tehát nem alapvetően szükségszerű: a megszokás és a kényelmesség eredménye.

Az időfolyamat korábbi szakaszaiban, bár villanyvilágítás például még nem létezett, az emberek éjszaka nem aludtak hosszan és folyamatosan, mert az alvóhely nem volt eléggé biztonságos.

A barlanglakó ősembernek például alvás közben is óvakodnia kellett a ragadozóktól. Félig ébren tartották a természeti környezet rejtelmes eseményei.

Gyakran felébredt, hogy szemrevételezze menedékét és a környező tájat. Ettől tudata mozgékonnyá vált, ami valóban biztosította fizikai fennmaradását; emlékezett az álomállapotban átélt intuitív benyomásokra, és éberen is hasznosította őket.

Számos betegséget okoz ez a felosztás; az, hogy a test túl hosszan inaktív, és a figyelem túl sokáig koncentrálódik vagy az ébrenlét, vagy az álom valóságára.

Normál tudatod hasznát veszi az alvás közben belépő valóságokban tett kirándulásoknak, és kipiheni magát bennük, az úgynevezett alvó tudat pedig úgyszintén hasznát látja, ha kirándul az éber állapotba.

A személyiség belső, álmodó része nemcsak azért tűnik számotokra furcsának, mert alapvetően máshová állítja a fókuszt, hanem azért is, mert olyan hangsúlyozottan szétválasztjátok a nap huszonnégy órás időtartamát, és a két részt külön-külön szentelitek az Én különböző területeinek.

Annyira szétválasztjátok ezeket, amennyire csak lehet. Ezáltal pedig szépen szétoperáljátok intuitív, kreatív, paranormális képességeiteket a fizikai, manipulatív, objektív képességektől.

Nincs jelentősége, hogy mennyi alvásigényt tételezel fel magadról. Sokkal jobban járnál, ha többször, rövidebb ideig aludnál, és ezek együttesen kevesebb időt tennének ki. A leghosszabb alvási időszaknak éjszakára kellene esnie.

De ismétlem: hat-nyolc órányi fizikai inaktivitás után az alvás hatékonysága csökken, és hátrányos következmények lépnek fel.

A hormon- és más kémiai funkciók, különösen a mellékvese működése sokkal jobb lenne, ha az általam javasolt alvási rendet követnéd.

A test kopása a minimumra csökkenne, a regeneráló erők maximális hatékonysággal működnének. Ez a gyors és a lassú anyagcseréjű embereknek egyaránt jót tenne.

Az egyes pszichés központok gyakrabban aktiválódnának, ezáltal a személyiség teljes identitása erősödne.

A tudat ebből származó, nagyobb mozgékonysága, rugalmassága pedig kamatozna a tudatos koncentráció fokozódásában, valamint abban, hogy a fáradékonyság mindig a veszélyes szint alatt maradna.

Ennek nagyobb fizikai és pszichés kiegyensúlyozottság lenne az eredménye. Az efféle időbeosztást egyébként eléggé könnyű megvalósítani.

A hat-nyolc óránál hosszabb, folyamatos alvás ellenetek dolgozik, a tízórás alvási periódus már kifejezetten káros.

Ébredéskor nem érzed kipihentnek magad, ellenkezőleg: mintha kiszivattyúzták volna az energiádat. Ez azért van, mert nem ügyeltél az energiaraktárra.

Ha nem érted meg, hogy alvás közben a tudatod valóban elhagyja a testedet, akkor értelmetlenné válik mindaz, amit elmondtam.

A tudatod időnként vissza-visszatér, hogy ellenőrizze a fizikai szervezetet, az atomok és sejtek egyszerű tudata pedig állandóan jelen van, tehát a test nem üresedik ki.

Az Én hatalmas, kreatív részei azonban elhagyják a testet, amikor alszol, méghozzá hosszú időre.

Egyes neurózisos esetek a jelenlegi alvási szokásaitokból következnek. Bizonyos fokig az alvajárás is ide kapcsolódik. A tudat vissza akar térni a testbe, de hipnotizálja az a gondolat, hogy a testnek nem szabad felébrednie.

Fölösleges idegi energia keletkezik, és aktivitásra serkenti az izmokat, mert a test tudja, hogy túl sokáig volt inaktív, és különben komoly izomgörcs állna be.

Ugyanez érvényes a táplálkozási szokásaitokra is. Felváltva teletömitek, aztán meg koplaltatjátok a szöveteket. Ez is jelentős hatást gyakorol tudatotokra, kreativitásotokra, koncentrációtok szintjére.

A fentiek szerint például éjszaka kiéheztetitek a testeteket, és azáltal, hogy hosszú órákon keresztül megvonjátok tőle a táplálékot, hozzájárultok az öregedéséhez. Mindez pedig visszatükröződik tudatotok erejében és állapotában.

Az ennivalót huszonnégy órán át kellene elosztani, tehát nemcsak az ébrenlét idejére – azaz, ha megváltoztatnátok az alvási szokásaitokat, akkor az éjszakai órákban is ehetnének valamit. Így sokkal kevesebbet ennétek, mint ma bármelyik étkezés alkalmával.

Fizikai, mentális és pszichés szempontból egyaránt a sokkal gyakrabban elfogyasztott, sokkal kevesebb ennivaló volna kívánatos.

Az alvási szokások megváltoztatása automatikusan maga után vonná az étkezési szokások megváltoztatását is.

Sokkal egységesebb identitásnak éreznétek magatokat. Sokkal jobban tudatosodna bennetek például a telepatikus és tisztánlátó képesség, és nem éreznétek azt a mély szakadékot az éber és az álmodó Én között, amit ma éreztek.

Az elidegenedettség érzése nagyrészt eltűnne. Jobban élveznétek a természetet is, hiszen az éjszakát általában nem ismeritek.

Sokkal több hasznát vennétek az álomban megjelenő intuitív tudásnak, és a kedélyállapototok sem hullámzana úgy, mint ma. A lét minden területén biztonságban éreznétek magatokat.

A szenilitás problémája is csökkenne, mert az ingereket nem kapcsolnátok ki olyan hosszú időszakokra. A tudat pedig hajlékonyabbá válva több örömöt ismerne meg.

Közismert tény, hogy alvó állapotban a tudat, az éberség fluktuál, ingadozik. Vannak az álomtevékenységnek olyan időszakai, amelyek felülmúlnak egyes ébrenléti állapotokat.

Fluktuál egyébként az éber tudat is, a fokozott aktivitást sokkal kevésbé aktív tudati időszak követi.

Bizonyos éber állapotok természetesen nagyon közel járnak az alváshoz. Át is olvadhat egyik a másikba, olyannyira, hogy a ritmus gyakran észrevétlen marad. Ezeket a tudati fokozatokat a fizikai szervezetben végbemenő változások követik.

Az éber tudat lustább időszakaiban hiányos a koncentráció, az ingerek változó mértékben kizáródnak, megszaporodnak a balesetek, a test általános tónusa csökken.

Mivel hozzászoktatok a hosszú alváshoz, amelyet hosszú ébrenlét követ, nem veszitek hasznát a tudat ritmusainak. A legmagasabb csúcsok is ellaposodnak, vagy elmúlnak észrevétlenül. A természetes éber tudat éles kontrasztjait, nagyfokú hatékonyságát alig használjátok ki.

Túl sokat követelsz normális, éber tudatodtól: kiegyengeted működésének hullámhegyeit és -völgyeit, néha elvárod tőle, hogy teljes gőzzel működjön, amikor pedig a minimum időszakában tart, s így megtagadod önmagadtól azt a hatalmas tudati mozgékonyságot, amely pedig lehetséges.

Ha a feljebb említett alvási szokásokra vonatkozó javaslatokat megfogadnátok, természetes módon kihasználhatnátok ezeket a ritmusokat. Gyakrabban érzékelnétek a csúcsokat. Fokozódna a koncentráció, világosabban látnátok a problémákat, tanulási képességetek hatékonyabbá válna…sokkal hatékonyabbá.

Az éber tudat számára biztosított, hosszú és pihenés nélküli idő alatt vegyi anyagok halmozódnak fel a vérben, és később, alvás közben bomlanak le. De közben ellustítják a testet, és akadályozzák a tudatos koncentrációt.

Emiatt aztán tényleg szükséges a hosszú alvás, amihez hozzászoktatok. Kialakul az ördögi kör. Éjjel túlmunka válik szükségessé, megszaporodik a test dolga, mert hosszú időn keresztül kell végeznie azt a fizikai tisztító munkát, amelyet rövidebb pihenőidőszakok alatt kellene ellátnia.

Az ego pedig fenyegetve érzi magát, mert hosszú “eltávozásokra” kényszerül, emiatt tartani kezd az alvástól, és korlátokat emel az álomállapot elé. Ezek többsége merőben mondvacsinált korlát.

Az eredmény egy látszólagos kettősség, és az Én egyik részében kifejlődő bizalmatlanság a másik iránt. Ebben a folyamatban sok, a gyakorlatban is hasznosítható kreatív anyag megy veszendőbe.

A javasolt eljárások sokkal több ilyen információt tennének hozzáférhetővé, és az éber Én jobban felfrissülne. Az álmok jelképvilága érthetőbben kirajzolódna, például nem veszne el az értelme a sok álomtalanul átaludt óra alatt.

Az izmok ereje is fokozódna. A vér hatékonyabban megtisztulna, mint amikor a test oly sokáig mozdulatlan.

És főként: az Én különböző szintjei között – bocsánat a kifejezésért – sokkal jobb lenne a kommunikáció, növekedne a biztonságérzet, és – különösen gyermekek esetében – hamarabb kibontakoznának a kreatív képességek.

A tiszta, zavartalan, világos és erőteljes tudatnak gyakori pihenésre van szüksége, ha hatékonyságát meg akarja tartani, és ha helyesen akarja értelmezni a valóságot. Különben eltorzítja azt, amit érzékel.

A pihentetéses, altatásos kúrák – amelyek rendkívül hosszú ideig tartanak – egyes esetekben hatékony terápiának bizonyulnak, de nem azért, mintha a hosszú alvás önmagában jót tenne, hanem azért, mert a szervezetben annyi méreg halmozódott fel, hogy a méregtelenítéshez ilyen hosszú időre van szükség.

Jelenlegi alvási szokásaitok határozottan akadályozzák a tanulási folyamatot, mert vannak bizonyos periódusok, amikor a tudat tanulásra van hangolva.

Ti azonban nem veszitek észre, amikor a minimum időszakában van, és rákényszerítitek, hogy ekkor is tanuljon.

A kreatív és paranormális képességek egyértelműen emiatt a mesterséges felosztás miatt szorulnak háttérbe. Ennek eredménye az a kettősség, ami minden cselekedetetekre rányomja a
bélyegét.

Az is előfordul, hogy a szó szoros értelmében alvásra kényszerítitek magatokat, amikor pedig a tudat a görbe csúcspontján tart. Ez történetesen a napkelte előtti időszak.

A délután egy részében a tudat a görbe mélypontján van, és felfrissülésre volna szüksége, amihez nem juttatjátok hozzá.

Ha kutatóitok az éber tudat állapotait ugyanúgy megvizsgálnák, ahogy például az alvást kutatják, sokkal szélesebb tevékenységi spektrumot találnának, mint gondolják.

Bizonyos átmeneti állapotokról egyáltalán nem is vesznek tudomást. Sok szempontból elmondható, hogy a tudat valójában vibrál, változtatja intenzitását. Nem olyan, mint például egy mozdulatlan fénysugár.

(forrás: Jane Roberts: Seth megszólal – A lélek örök érvényessége - rejtelyekszigete.com) 

Kapcsolódó írás
Hogyan legyünk kipihentek csupán négy óra alvással? – a Leonardo da Vinci módszer:
http://dszilvia.blogspot.com/2016/12/hogyan-legyunk-kipihentek-csupan-negy.html

 30 perc mély álomzene - videó
forrás: YellowBrickCinema - Relaxing Music