Álmomban...

"Úgy érzem, hogy a teremtő Isten a szívében hordoz engem, én pedig, mint apró tengercsepp az óceánt, a szívemben hordom Őt."

(Simon András)

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.
Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszvágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük.

 "Te nem láthatsz engem, de Én vagyok a fény, ami téged láthatóvá tesz.

Te nem hallasz engem, de Én a hangodon beszélek.

Te nem érzel engem, mégis Én a kezed ereje vagyok.

Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy az utamat nem érted.

Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy művemet nem ismered fel.

Én nem vagyok földöntúli jelenség, Én nem vagyok misztérium.

Csak egy teljes belső nyugalomban, túl minden személyiségen tudod meg,

hogy Én vagyok és csak mint érzést, mint hitet tapasztalod,

de mégis itt vagyok, mégis hallok, és mégis válaszolok.

Ha szükséged van rám, akkor Én itt vagyok, ha Te engem megtagadsz,

akkor is itt vagyok, ha félsz, akkor is itt vagyok.

Itt vagyok, ha imádkozol, és akkor is ha nem imádkozol.

Én benned vagyok és Te Énbennem.

Csak tudatodban lehetek Tőled elválasztva, mert csak a tudatodban

létezik a TIÉD és ENYÉM fogalma

de mégis, a tudatodban tudsz engem megismerni és átélni.

Engedd el a romboló félelmet a szívedből.

Ha Te már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz.

Egyedül nem tudsz semmit sem csinálni, de Én tudok mindent

és Én mindenhol vagyok.

Ha a jót nem akarod látni, az akkor is itt van, mert Én itt vagyok.

Itt vagyok, mert itt kell lennem, mert vagyok.

Csak bennem van a világnak értelme.

Csak általam nyer a világ testet.

Csak általam megy a világ előre.

Én vagyok a törvény, amin az élőlények mozgása és fejlődése nyugszik.

Én vagyok a szeretet, ami a törvény testesülése.

Én biztonság vagyok. Én békesség vagyok, egy vagyok veled.

Én vagyok az egység.

Én vagyok a törvény, ami szerint Te élni tudsz.

Én a szeretet vagyok, amiben Te bízhatsz.

Én akkor is vagyok, ha Te nem látsz, Én nem hagylak el.

Ha hited bennem meginog, én bízom benned, mert én ismerlek és szeretlek."