Az igaz szeretethez
vezető úton az első lépés, hogy úgy kell a másikhoz odafordulni, hogy érte
semmi jutalmat ne várjak, és magából az odafordulásból nyerjek magam számára
boldogságot és megelégedettséget. Ha mégis kapok valamit, akkor az egy
pluszajándék. Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell
megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a
vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül
mindent elveszít.
A tartós szeretetnek a
következő feltételei vannak:
Csodálat
Mindkét felet lelkesítő
feladat
Megértés
Ahhoz azonban, hogy
rátaláljak az igaz szeretetre, először fel kell ismernem Istent az emberben,
éspedig minden emberben. Az igaz szeretet ugyanis határtalan és végtelen, nem
szerethetek tehát egy embert úgy, hogy azzal a másikat kizárnám szeretetemből.
Az igaz szeretet tehát
nem azt jelenti, hogy kapcsolatba lépek valakivel, hanem a szeretet tárgy
nélküli, egyszerűen áthat, és betölti lelkemet. Csak miután teljes mélységemben
áthatott, és miután felfedeztem mindenben az istenit, jön létre a
"mindenek szeretete", amely senkit nem zár ki magából. Ez az igaz
szeretet együttrezgést jelent az isteni Egyléttel, a mindenben megnyilvánuló
Eggyel.
Nem kell megtanulnom
szeretni, csak engednem kell, hogy a szeretet, amely az én benső valóságom,
szabadon áramolhasson. Csak fel kell szabadítanom és le kell bontanom a
blokádokat és akadályokat ahhoz, hogy a szeretet eltöltsön, és életemben
láthatóvá váljék.
Mert ha valóban élek, a
szeretet általam lesz.
A szeretet a mi
valóságos létünk, ezért nem kell és nem is tudjuk megtanulni, csupán engednünk
kell, hogy bennünk létezzen. Szeretetre ébredek azáltal, hogy egyre inkább
önmagam leszek, miközben egyre inkább "magamhoz térek", mint egy
öntudatát vesztett, aki újra feleszmél. Miközben felhagyok azzal az
igyekezettel, hogy más legyek, mint ami vagyok, miközben felhagyok azzal, hogy
valamely ideált akarjak megvalósítani, és elismerem, hogy éppen olyannak kell
lennem, mint amilyen vagyok, és csak így tudom betölteni helyemet és
optimálisan megoldani a feladatomat, akkor szeretetre ébredek. Ehhez az is
hozzátartozik, hogy elfogadom, hogy az életemet meghatározó belső képek nem
tőlem erednek. Csak akkor tudom majd valóban a saját életemet élni, amikor más
emberek elképzeléseitől elszakítom magam. Csak ekkor tudom elfogadni magam
olyannak, amilyen vagyok, és csak ekkor tudom magam igazán szeretni, és ekkor
válok képessé arra, hogy másokat is szeressek.
Akkor már nem kell
senkit kizárnom szeretetemből: igazi szeretővé válok.
(Kurt Tepperwein)
