2012. december 25., kedd

A szellemi törvények - Mi az energia?


Valamennyien rendelkezünk energiával, különben nem élnénk. Ez az energia testi erő, egészség vagy kisugárzás formájában jelentkezhet. Energiánkkal szabályosan magunkkal ragadhatunk másokat.




Az energia szó görög eredetű, és azt jelenti: hatóerő. A fizika úgy definiálja az energiát, hogy az "erő szorozva az úttal". Energiát használunk akkor is, ha dolgozunk, ha sétálunk vagy akár pihenünk, sőt gondolkodásunkhoz is energiára van szükségünk. Az energiát nem lehet előállítani, sem megszüntetni, csupán formáját lehet megváltoztatni. Az elektromos energia fénnyé vagy meleggé alakulhat. Albert Einstein szerint az anyagot is át lehet alakítani energiává és az energiát anyaggá, hiszen az anyag is csupán az energia egy különleges megjelenési formája. Minden, ami a Földön létezik, a Naptól kapja az energiáját. A növények kémiai energiaként raktározzák el a napenergiát, melyet aztán az emberek és az állatok felhasználnak. Minden sejtünk szabályos "erőművel" rendelkezik, az úgynevezett mitokondriumokkal, amelyek lehetővé teszik ezt a feldolgozást. Az élelem az oxigén hatására alkotóelemeire bomlik, és a benne tárolt energia felszabadul. Ennek az energiának egy részét a test használja fel regenerációjához, a maradékot erőként vagy testmelegként érzékeljük. Ha ezt az energiát egyetlen célpontra irányítjuk, az erő megsokszorozódik.
Ekképpen tud az ember szinte mindent elérni, ha minden energiáját egyetlen célra koncentrálja.
A gondolkodás szellemi energiák mozgósítása. A kitartóan aktivizált energia láthatóvá válik. Minden gondolatnak van egy biokémiai és egy bioelektromos hatása. Naponta mintegy tizenötezer gondolat fordul meg a fejünkben, melyek többsége lényegtelen, érdektelen, gyakran egyenesen negatív. A gondolatokból azonban tettek születnek. A negatív gondolatokat negatív cselekedetek követik. Ha a gondolataink irányát megváltoztatjuk, megváltoztatjuk egész életünket.
Könnyen be tudjuk bizonyítani magunknak gondolataink azonnali biokémiai és bioelektromos hatását, ha elképzeljük, amint beleharapunk egy citromba. Kettévágjuk a citromot, és nagy boldogan beleharapunk - s a tudatalatti máris több nyálat termel, hogy a citromsavat felhígítsa szájunkban. Testünk azonnal reagál minden gondolatunkra, éspedig sokféle testi és érzelmi reakcióval. Meg kell tehát tanulnunk fegyelmezni gondolatainkat, mert ez a feltétele annak, hogy helyesen, tudatosan cselekedjünk. Minél magasabb rezgésű az energia, amelyet mozgósítunk, annál súlyosabb következményekkel jár, ha helytelenül használjuk, akár tudatosan, akár tudattalanul Ha egy nagyvállalatnál a kifutófiú hibát követ el, a főnöke megfeddi, ám ha a vezérigazgató követ el hibát, esetleg pozícióját veszti. A tudatalatti úgy gondolja, hogy a gondolatok azonosak a kívánsággal, ezért aztán azonnal megjeleníti, amit gondolunk, miként a szántóföldön megterem, amit a paraszt vet.
Minden létező valójában besűrűsödött szellem. Az egész teremtés ennek az egyetlen szellemnek a produktuma, gondolatainak manifesztációja.
Minden anyagiban tehát nem az anyag a lényeges, hanem a szellemi struktúra, amit az ember esetében tudatnak nevezünk. Igaz Valónk szerint valamennyien tiszta tudat vagyunk. S minthogy képesek vagyunk gondolkodni, az a feladatunk, hogy felelősen részt vegyünk a teremtésben.
Az általunk Istennek nevezett egyetlen szellem mindannyiunkon keresztül hat. A teremtés tökéletes, de nincs befejezve, folyamatosan történik - rajtunk keresztül. Minden gondolatunkkal változtatunk a teremtésen. Amíg csupán a külső formát szemléljük, nem látunk semmi hasonlóságot, közöset, csupán akkor vesszük észre a sokság mögött rejlő egyet, ha az ősszubsztanciára gondolunk, amelyből valamennyien származunk. Már maga a szó, "szubsztancia", igen fontos útbaigazítást ad: sub annyit jelent, alatt, és a stare annyit jelent mint állni. A szubsztancia tehát valami olyasmit jelent, ami alatta áll valaminek, valami valóságosabbnak. Ebből a valóságos szubsztanciából jött létre minden, ami "megjelent", tehát ami megjelenít, az jele valaminek. Ez az igaz valódi szubsztancia mindenütt rendelkezésünkre áll, és kész arra, hogy bármely kívánt formában megjelenjen, mihelyt valamely teremtő megalkotja. Az a forma, melyet gondolatainknak adunk, benyomódik ebbe a szubsztanciába, és "megjelenésre" készteti. Az élet mindig csak IGENT mond!!!
Miért nem mondjuk meg hát az életnek, mit hozzon létre? Bármit gondoljon is egy teremtő, annak meg kell jelennie. A hit aktiválja bennünk a teremtőerőt, és arra kényszeríti az energiát, hogy az általunk kívánt formát öltse magára.
Mindent el tudok érni, amire csak gondolok.
Ami korlátok közé kényszerít, az az én gondolatom és az én hitem. Ha megnyitom magam, gondolataimat és hitemet kitágítom, megszüntetem ezeket a korlátokat, minden lehetővé válik számomra, és a lehetetlen szót kitörölhetem a szótáramból.
Az embert a gondolkodás képessége különbözteti meg a többi élőlénytől. Az ember gondolatain keresztül tudja az energiát tevékenységgé alakítani.
Minden anyag abból az egyetlen erőből jött létre, és abból az egyetlen erőből áll, amely az atomokat rezgésbe hozza és összetartja. Ebben az erőben egy ismeretlen szellemet kell feltételeznünk, amely minden anyag ősalapja. Nem a látható, de múló anyag a való, az igaz, hanem a mögötte rejlő szellem az igaz valóság.
Az anyag energia, az energia pedig nem más, mint az egyetlen tudatos szellem tevékenysége.
(Kurt Tepperwein)