Idézd fel magadban azt
az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak,
megtapsolnak.
Aztán állítsd szembe
azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a
naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet
olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel.
Ragadd meg ennek az
érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett
benned, amikor megdicsértek. Lásd meg, hogy az első érzés öndicsőítésből,
önreklámozásból született! Földi érzés ez. A második viszont egyfajta
beteljesülés eredménye, lelki érzés.
Van egy másik ellentét
is. Idézd fel azt az érzést, amit akkor érzel, ha sikeresen megoldasz valamit,
ha elérsz valamit, ha feljutsz a “csúcsra”, ha megnyersz egy játékot, fogadást
vagy vitát. Állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor ér, ha igazán örömmel
végzed a munkád, ha teljesen elmerülsz abban, amit éppen csinálsz. S vedd észre
ismét a földi és lelki érzés közti minőségi különbséget!
Más. Emlékezz vissza,
milyen érzés volt az, amikor hatalmad volt, amikor te voltál a főnök, felnéztek
rád, amikor az emberek tőled kaptak utasítást, vagy amikor népszerű voltál.
Most állítsd szembe ezt a földi érzést a meghittség érzésével, az együttlét
érzésével – azokkal a percekkel, amikor mindenestül jól érezted magad egy
barátod vagy egy csoport társaságában, ahol vidámság és nevetés volt.
Miután elvégezted
ezeket az összehasonlításokat, próbáld meg megérteni a földi érzések lényegét,
ami nem más mint önreklámozás és öndicsőítés. Ezek az érzések nem
természetesek, a társadalom és kultúra hozta létre őket, hogy termelővé és
ellenőrizhetővé válj.
Ezek az érzések nem
termik meg azt a táplálékot és boldogságot, melyeket akkor érez az ember,
amikor a természetben gyönyörködik, vagy barátai társaságának, illetve a
munkájának örül. Ezeket az érzéseket azért kreálták, hogy izgalmat,
feszültséget, végül is ürességet keltsenek.
Figyeld meg ezután
magadat a nap, illetve a hét folyamán, és vizsgáld meg, hogy cselekedeteid
közül hány volt, ami nem volt átitatva az ilyen izgalmak iránti vággyal, melyek
csak ürességet teremnek: a figyelem, elismertség, hírnév, népszerűség, siker és
hatalom iránti vággyal!
Nézz a körülötted lévő
emberekre is! Van-e egy is köztük, akit nem fertőzött még meg az ilyen földi
érzések iránti vágyódás? Egy is, akit még nem irányítanak ezek az érzések, aki
nem éhezi őket, aki még nem tölti ébrenlétének minden percét tudatosan vagy
tudattalanul ezeknek a keresésével?
Ha rájössz erre,
megérted azt is, hogyan próbálják az emberek megnyerni a világot, s hogyan
veszítik el közben a lelküket. Mert így az életük üres és lelketlen lesz.
(Anthony de Mello)
