Létfeladatunk félreérthetetlen:
"Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok." De vajon
elegendõ-e ehhez egy élet?
Lehet, hogy Jézus megvalósíthatatlan
feladatot rótt ránk?
Ha felismerem a látszat mögött a valóságot, a karma az isteni szeretet kifejezõdése, és ezzel kegyelem lesz. Nemcsak arról van szó, hogy létfeladatunkká tette a tökéletességet, hanem a karma törvényének segítségével abszolút biztonsággal el is vezet bennünket ehhez a célhoz. Nincs tehát jó vagy rossz karma, hisz mind a kettõ ugyanazt a célt szolgálja. Más szóval a betegség, a szenvedés és a veszteség mind-mind az isteni kegyelem megnyilvánulásai, mert valójában félreérthetetlenül arra figyelmeztetnek, hogy letértünk a helyes útról, és arra kényszerítenek, hogy oda visszatérjünk.
Többnyire észre sem vennénk, hogy helytelenül jártunk el, ha valamely fájdalmas tapasztalás nem tudatosítaná ezt bennünk. Ekképpen tehát a fájdalom is kegyelem, sorsunk pedig mindig egy speciális testre szabott öltözék. Mindaz, ami velem történik, engem szolgál, és nekem segít. Ennélfogva minden úgy van jól, ahogy van.
Magunkat jutalmazzuk vagy éppen büntetjük, amikor Igaz Valónkhoz s ezzel Istenhez közeledünk, vagy éppen távolodunk tõle. Eltávolodva tõle bûnben élünk, ami nem más, mint elszakadás. Tehát nem Isten büntet bûneinkért, hanem bûneink büntetnek bûneinkért.
A karma tehát nem kívülrõl szakad ránk, hanem mi magunk vesszük magunkra: gondolkodásunkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel. Mindarra, ami velem történik, rászolgáltam, szükségem van rá. Az élet nem azokkal a leckékkel konfrontál engem, amelyeket az ego kívánna magának, hanem amelyekre valóban szükségem van.
A karma törvénye azonban azt is megköveteli tõlünk, hogy tetteink következményeiért tudatosan vállaljuk a teljes felelõsséget. Valamennyien teremtõk vagyunk, szabadon teremthetünk, amit csak akarunk. A törvény csak szembesít tetteink következményeivel, ekképpen mutatva meg, ha esetleg tévesen döntöttünk. Ez a törvény nem engedi, hogy tetteink következményei elõl elbújjunk.
Minden megtanult lecke közelebb visz Igaz Valóm valóságának felismeréséhez és a mindenekkel való egységhez. Ha azonban nem tanulom meg a leckét, nem oldom meg az életfeladatot, ez a törvény mindaddig elém hozza, míg végül meg nem oldom.
Ha felismerem a látszat mögött a valóságot, a karma az isteni szeretet kifejezõdése, és ezzel kegyelem lesz. Nemcsak arról van szó, hogy létfeladatunkká tette a tökéletességet, hanem a karma törvényének segítségével abszolút biztonsággal el is vezet bennünket ehhez a célhoz. Nincs tehát jó vagy rossz karma, hisz mind a kettõ ugyanazt a célt szolgálja. Más szóval a betegség, a szenvedés és a veszteség mind-mind az isteni kegyelem megnyilvánulásai, mert valójában félreérthetetlenül arra figyelmeztetnek, hogy letértünk a helyes útról, és arra kényszerítenek, hogy oda visszatérjünk.
Többnyire észre sem vennénk, hogy helytelenül jártunk el, ha valamely fájdalmas tapasztalás nem tudatosítaná ezt bennünk. Ekképpen tehát a fájdalom is kegyelem, sorsunk pedig mindig egy speciális testre szabott öltözék. Mindaz, ami velem történik, engem szolgál, és nekem segít. Ennélfogva minden úgy van jól, ahogy van.
Magunkat jutalmazzuk vagy éppen büntetjük, amikor Igaz Valónkhoz s ezzel Istenhez közeledünk, vagy éppen távolodunk tõle. Eltávolodva tõle bûnben élünk, ami nem más, mint elszakadás. Tehát nem Isten büntet bûneinkért, hanem bûneink büntetnek bûneinkért.
A karma tehát nem kívülrõl szakad ránk, hanem mi magunk vesszük magunkra: gondolkodásunkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel. Mindarra, ami velem történik, rászolgáltam, szükségem van rá. Az élet nem azokkal a leckékkel konfrontál engem, amelyeket az ego kívánna magának, hanem amelyekre valóban szükségem van.
A karma törvénye azonban azt is megköveteli tõlünk, hogy tetteink következményeiért tudatosan vállaljuk a teljes felelõsséget. Valamennyien teremtõk vagyunk, szabadon teremthetünk, amit csak akarunk. A törvény csak szembesít tetteink következményeivel, ekképpen mutatva meg, ha esetleg tévesen döntöttünk. Ez a törvény nem engedi, hogy tetteink következményei elõl elbújjunk.
Minden megtanult lecke közelebb visz Igaz Valóm valóságának felismeréséhez és a mindenekkel való egységhez. Ha azonban nem tanulom meg a leckét, nem oldom meg az életfeladatot, ez a törvény mindaddig elém hozza, míg végül meg nem oldom.
A sors "korrepetál".
A végzet törvénye nem dönthet, ám az isteni kegyelemhez az is hozzátartozik, hogy bárki bármely pillanatban megszabadulhat a karmától, mihelyt saját akaratát egyesíti az isteni akarattal. A végzet törvénye csak addig vonatkozik rá, amíg fel nem adta egóját, ami az elkülönülés illúziójában él, és ezért önfejûen cselekszik. Mihelyt az elkülönülés illúziója megszûnik, és már nincs Én, aki önfejûen cselekedne, a törvény is elveszti hatását.
Az életben tehát teljes szívembõl hálás lehetek mindenért. Hálával tartozom azért a kegyelemért is, amely lehetõvé teszi, hogy az egoizmus magam építette poklából és szellemi vakságomból bármely percben kiszabadulhassak, és visszatérhessek Igaz Létem valóságának fényébe.
A végzet törvénye nem dönthet, ám az isteni kegyelemhez az is hozzátartozik, hogy bárki bármely pillanatban megszabadulhat a karmától, mihelyt saját akaratát egyesíti az isteni akarattal. A végzet törvénye csak addig vonatkozik rá, amíg fel nem adta egóját, ami az elkülönülés illúziójában él, és ezért önfejûen cselekszik. Mihelyt az elkülönülés illúziója megszûnik, és már nincs Én, aki önfejûen cselekedne, a törvény is elveszti hatását.
Az életben tehát teljes szívembõl hálás lehetek mindenért. Hálával tartozom azért a kegyelemért is, amely lehetõvé teszi, hogy az egoizmus magam építette poklából és szellemi vakságomból bármely percben kiszabadulhassak, és visszatérhessek Igaz Létem valóságának fényébe.
