Minden ember különleges nem csak abban az
értelemben, hogy egyedi és megismételhetetlen individuummal rendelkezik, hanem
azért is, mert egy adott életére egyetlen nagy küldetést teljesíthet be. Ez
voltaképpen életének, illetve leszületésének a fő célja, amit mindenképp
legbenső lényében, tudatalatt érez és megvalósítani törekszik. Ezen kívül mit
keresünk még a világban?
A Föld nevű bolygó egy
csodálatos bölcső Univerzumunk végtelenjében. Bölcsőnek azt az életteret
nevezzük, ahol soha nem látott teremtési folyamatok indulhatnak el, s a
teremtmények újabb és újabb megtapasztalásokat gyűjthetnek be lelki fejlődésük
folyamán. Ezen a planétán nem csak emberi lelkek ölthetnek testet, hanem
egészen más fejlődési utat bejáró, fejletlenebb létformák is, mint például az
állatok. Hiba lenne azonban azt hinnünk, hogy azok az entitások, akik jelenleg
az általunk ismert állatokon keresztül nyilvánulnak meg, egykoron majd emberré
fognak válni, mivel nincs ilyen értelemben vett evolúció az állatok és az
emberek között. Ők egy egészen másfajta fejlődési utat járnak be és egyáltalán
nem nevezhetők távoli rokonainknak, ennél fogva küldetésük is egészen eltérő a
miénktől. (Ez a teória némiképp eltér a hindu lélekfelfogástól.)
Az ember mint létforma
jóval fejlettebb és összetettebb, mint bármely más háromdimenziós földi létező.
Organizmusunk hármasságra épül: lélekre, szellemre és testre tagolódik. Azt a
részünket, amely a megtapasztalások begyűjtésére és tárolására alkalmas,
léleknek nevezem, míg azt az alkotóelemünket, amely a tudatosságért felelős,
szellemnek hívom. Ahogyan egy számítógép hardvere és szoftvere, úgy működnek
együtt egymást kölcsönösen kiegészítve ezek a transzcendens részeink. Ahhoz,
hogy a Föld nyújtotta lehetőségeket megtapasztalhassa az ember, lelkének és
szellemének testbe kell költöznie, vagyis meg kell születnie. Ebben rejlik az
emberi lét titka: minthogy semmilyen más létsíkon ez a hármasság nem jöhet
létre!
Mindenkiben felvetődik
egy idő után az a kérdés, hogy mi az emberi lét végső célja?
Nos, minden lélek a
Legfelsőbb Értelem, a Teremtő egy parányi része. S mint ilyen, rajta keresztül
– a lelkén át – az Úr is megtapasztalja önmagát. Ezt jelöli a misztika a saját
farkába harapó kígyó szimbólumával. Így az emberi lélek a Teremtő egyik kihelyezett
tudataként úgymond „letapogatja” a fizikai világot. Sőt mi több, minden egyes
lélek másként teszi ezt, minthogy valamennyi egyedülálló módon lett megalkotva.
Mivel a lélek
milliószor finomabb állagú az anyagnál, ezért külön energiatesteket épít fel magának,
amelyek összekötik őt a fizikai világgal. Ezt nevezzük aurának. A lélek az
aurán keresztül gyakorol hatást a testre, élteti, fenntartja, speciális
változásokat idéz elő benne és működteti. Valójában az érzékszervek által
begyűjtött információk a tudatunkon keresztül jutnak el a lelkünkig.
Minden lélek egyszeri,
ezért sajátos módon értelmezi, raktározza és kombinálja az anyagi világban
megszerzett tapasztalatait. Ugyanakkor, ez a bennünk rejtőző isteni tudatosság
mindent megtapasztalni vágyik, amit csak ez az élettér kínál. Természetesen ez
nem valósulhat meg egyetlen emberöltő alatt, ezért újra és újra testet ölt,
azaz reinkarnálódik ebbe a világba.
Bizonyos spirituális
tanok nyilvánvalóvá teszik, illetve kijelentik, hogy a lélek(szikra) ölthet
férfi vagy női testet, lehet könnyű és hányattatott sorsú, változatos
karakterű, sokféle hajlamú, bőrszínű és nemzetiségű. Mindazonáltal, mindig
szigorú karmikus szabályokhoz kötődik a lélek fejlődése. Ez azt jelenti, hogy a
korábbi leszületések alkalmával felhalmozott tapasztalatok, a sikeresen, avagy
a sikertelenül teljesített életfeladatok alapvetően meghatározzák az aktuális
életpálya lehetőségeit és megvalósító eszköztárát!
Emellett kiemelt
szerephez jut a szabad akarat is, hiszen egyes gyengítő, hátráltató tényezők
ellenére hozott döntéseink akár a legnagyobb fejlesztőerőket hívhatják életre a
lelkünkből. Innen nézve az embernek nem is lehet másfajta küldetése, mint
spirituális, hiszen végső soron a lelket éppúgy fejlesztik a gyötrelmes, mint
az örömteli megtapasztalások. Hovatovább, a kétkezi munka ugyanúgy kiváló
eszköze a spirituális felemelkedésnek, mint teszem azt, egy lelkészi hivatás
élménye.
Mindenkori küldetésünk
beteljesítéséhez a Sors számtalan megvalósulási utat kínál, s rajtunk múlik,
hogy ezek közül mely lehetőségeket vonzzuk be, s keltjük életre. Itt fontos
megjegyeznünk, hogy életfeladatunkat csakis magunk hajthatjuk végre,
máskülönben nem mi fogjuk elkönyvelni előrehaladásunk gyümölcseit. Ugyan
bármikor akadhatnak csábító és nehéz küldetések, ám akkor sem szabad
elfelejteni, hogy minden esetben olyan kihívásokkal (problémákkal) találkozik a
lélek, amelyek megoldása újabb tudatszintre emeli/emelheti őt. A földi iskola
rendeltetése, hogy a polaritások színes skáláját megismerve az ember megtalálja
a tökéletes harmóniához vezető utat.
Amikor már minden
körülmény közepette meg tudja őrizni az egyensúlyát és nem billentik ki őt az
ellentétpárokból fakadó ingerek, akkor „leérettségizett”. Ezzel gyakorlatilag
meghaladhatja, átlépheti az embernek nevezett létforma határait és nem kell
többé visszaszületnie a Földre. Illetve csak abban az esetben szükséges ezt
megtennie, ha segíteni kíván a többi lélektársának. (Az ember után következő
spirituális megnyilvánulási szint az angyali.)
Jó tanácsom az, hogy
mindenkinek érdemes ráhangolódnia a saját legszélesebb életösvényére, mert csak
azon járva válik képessé lelki missziójának beteljesítésére. Ha valaki
eltévelyedik vagy letér az ideális útjáról, akkor sem kell kétségbe esnie, mert
a Sors egyre intenzívebb figyelmeztető jeleket küld majd számára, hogy
visszaterelje az eredeti küldetéséhez.
Bármelyik út mellett is
döntsünk, egy valamit mindig tartsunk szem előtt: nincsen helyes út helyesen
kitűzött cél nélkül. A nemesebb céljainkat pedig csak a belső iránytűnkre, a
lelkünkre hallgatva határozhatjuk meg.
(Forrás: Száraz György)
