2013. június 9., vasárnap

A szellemi törvények - A második születés



A második születés a testi elválás az anyától. Ahogy halálunkkor egy sötét alagúton megyünk ki az életbõl, ugyanúgy második születésünkkor egy sötét csatornán keresztül érkezünk ebbe az életbe. Ám ha az anya tudata szüléskor emelkedett állapotban van, akkor ez a sötét csatorna "fénybe vezetõ kapuvá" válik.



Az elsõ születés után az inkarnálódott lénynek kilenc hónapra van szüksége ahhoz, hogy mûszerét, a testet fel- és kiépítse. A második születés után két-három évre van szüksége ahhoz, hogy a testet "használatba vegye". Ezenközben a lény tudata még teljesen egy az anya tudatával, ezért a kisgyerekek ebben az idõben még nem tudják azt mondani, hogy "én", éntudatuk még nem fejlõdött ki. Ha például éhes, nem azt mondja, hogy éhes vagyok, hanem azon a néven nevezi magát, amit a felnõttek adtak neki: Petike éhes.
Ez a második születés döntõ hatással van egész életünkre, mert ahogy ezt a születést megéljük, úgy fogunk késõbb hozzáállni az élethez. Ha harcként éljük meg, egész életünket harcként fogjuk megélni, ám ha ez a második születésünk szép élmény, megszületik bennünk az õsbizalom, hogy az egész élet szép.
Ezt a második születést, amely során a gyermek testileg önálló lény lesz, négy szinten éli meg:
  • Elõször nagyszerûen érzi magát, élvezi az anyával való egylétet, és boldog. Minden késõbbi öröm, amelyet élete során megtapasztal, erre az elsõ, zavartalan boldogságra fogja emlékeztetni.
  • Hirtelen azonban a poklok poklát éli meg: a méh összehúzódik. Nyomasztó és látszólag kilátástalan helyzet. Élete minden késõbbi kilátástalan helyzete ezekre a kétségbeesett pillanatokra fogja emlékeztetni.
  • Aztán hirtelen megnyílik a méhszáj, és felcsillan valami remény, ám ezzel egyidejûleg minden oldalról nyomást érez. Úgy érzi, ebben a pillanatban meghal, ám a gyötrelem folytatódik, és egy utolsó erõteljes lökéssel kiszabadul teste az anya testébõl.
Az anyaméhben megélt legnagyszerûbb öröm és legszörnyûbb kétségbeesés után végre szabad, és bár szomorú a válás miatt, mégis boldog, hogy túljutott rajta. És amikor már-már úgy tûnik, megfullad, megtörténik az elsõ levegõvétel. Arra azonban nincs ideje, hogy élvezze ezt az új örömforrást, mert körülötte minden szörnyû világos, hideg és hangos. Megszületett erre a világra, és sok új kihívásnak kell megfelelnie. Az elsõ lélegzetvétel, amit épp az imént tett meg, és az utolsó között van az, amit mi "egy életnek" nevezünk. És ez most elkezdõdött. 
(Kurt Tepperwein)