A szellemi törvények - Beavatás

A beavatás, azaz az egységbe való beolvadás döntõ lépés az ember tökéletes transzformációja felé. Amivel egy új ember lép egy új életbe. A régi meghalt. Az új tudat teljesen új életkörülményeket jelent, annak a törvénynek megfelelõen, amely azt mond­ja: "Miként bent, úgy kint." Jézus is így fogalmaz: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja" (Máté 16,25).

A beavatás több kultuszban is külsõ folyamat része - "halj meg és legyél" -, amely során a beavatandó a teljes élettel, annak mind a négy elemével konfrontálódik. Az élet iskolájában ennek a próbának még ma is ki vagyunk téve, bár ezek már nem feltétlenül életveszélyesek.
A ,,földpróba" során azt kell bebizonyítani, hogy az ember megtanult az anyaggal, egészen konkrétan a pénzzel optimálisan bánni, a "vízpróba" pedig arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatában megõrizze józanságát, és szíve nyitva álljon.
A "levegõpróba" ellenõrzi, hogy rendben vannak-e a gondolatok, tudjuk-e fegyelmezni õket, tudjuk-e tudatunkat az egyetlen erõre irányítani, kitágítani és felemelni, mígnem az megszabadul az idõ és a tér korlátaitól. A ,,tûzpróba" az akaraterõt fejleszti, és arra kényszerít, hogy egyesítsük az indviduális akaratot a központi akarattal: "Atyám, legyen meg a te akaratod!"
A négy elemmel való konfrontáció nem mindig kellemes, sok türelmet igényel, míg nemcsak hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten, hanem még örömünket is leljük benne. A beavatás tehát sohasem külsõ történés, hanem önmagunkban találkozunk az isteni tudattal, s ezzel Igaz Valónkra ébredünk. Létrejöttét elõsegíthetem, de soha nem idézhetem elõ. Senki nem tudja önmagát megszülni, mi valamennyien születünk. Igen fontos, hogy alázattal, türelmesen várjam ki, míg elérkezik az idõ, és ne essem a szellemi fennhéjázás hibájába, ne akarjam én eldönteni, mikor érik meg rá az idõ.
A beavatási próbatételek közé tartozik az is, hogy megtanuljunk optimálisan bánni az idõvel, felismerjük, hogy az örökkévalóság elõttünk van, élvezzük minden egyes lépésünket, amelyet a célhoz vezetõ úton teszünk, de teljesítsünk be minden pillanatot. A pillanat ugyanis egyszeri és megismételhetetlen, soha vissza nem térõ. Így élünk az itt és mostban, az örökkévalóság tudatában, és tudatosan megélem minden egyes pillanat egyediségét és nagyszerûségét. Az idõ és az örökkévalóság egymásba olvad az örök MOST megélésében.

A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit nem vár el, és semmit nem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit nem birtokol, nem is tud elveszíteni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú.

(Kurt Tepperwein)