Lord Kelvin szerint:
„Mérd, ami mérhető, és tedd mérhetővé azt, ami nem az.”
A tudomány a tapasztaláshoz, megfigyeléshez és bizonyíthatósághoz való ragaszkodásában mindig hangsúlyozta a mérhetőséget.
A tudomány a tapasztaláshoz, megfigyeléshez és bizonyíthatósághoz való ragaszkodásában mindig hangsúlyozta a mérhetőséget.
A mérés tette lehetővé
a tudomány számára, hogy óriási lépéseket tehessen előre az anyagi világ
megismerésében. Ennek következményeként sok tudós gondolkodás nélkül
elutasított és elutasít mindent, ami nem mérhető.
Mintha azt mondanák: „Amit nem mérhetünk meg, azt nem ismerhetjük; amit pedig nem ismerhetünk meg, azzal felesleges törődnünk, tehát: ami nem mérhető, az érdektelen.”
Ezért a tudományos vizsgálódás kizárja Isten létezésének kérdését is.
Viszont, az utóbbi években megjelentek olyan irányzatok a tudományon belül, amelyek kérdésessé teszik ezt a felfogást.
Az egyik ilyen irányzat: a paradoxonok (ellentmondások) létezésének felfedezése. Száz évvel ezelőtt a paradoxon még hibás gondolkodásra utalt, de a fény természetének, az elektromágnesességnek, a kvantummechanikának és a relativitáselméletnek a megismerésével a tudomány eljutott annak megértéséig, hogy bizonyos szinten a valóság paradox.
Oppenheimer így ír:
„A látszólag legegyszerűbb kérdésekre sem tudunk egyértelműen válaszolni. Ha pl. feltesszük a kérdést, vajon az elektron változatlan marad-e, a válasz nem. Ha megkérdezzük, hogy az elektron helyzete változik-e az idő függvényében, a válasz ismét nem. Ha azt kérdjük, hogy az elektron nyugalmi állapotban van-e, a válasz megint csak nem, s ha azt kérdezzük, mozgásban van-e, a válasz még egyszer nem. Buddha adott hasonló válaszokat, amikor az én halál utáni állapotáról kérdezték; mindenesetre ezek a válaszok aligha felelnek meg a XVII. és XVIII. sz. tudományos hagyományának.”
A misztikusok minden korban paradoxonokban beszéltek. A vallás és a tudomány lassan átfedésbe kerül. Egy nyelven kezdenek beszélni az olyan megállapításoknál, mint pl: „Az ember halandó és halhatatlan”; „A fény hullám és anyagi természetű egyszerre.”
Az emberek szeretik a fogalmakat határozott formában elképzelni, mint a cipőt, a hajót stb. Valami vagy cipő, vagy hajó - a kettő nem összekeverendő. Hindu és buddhista gondolkodók ezzel nem értenek egyet, mayának, azaz illúziónak nevezik. Ugyanígy azok a modern fizikusok, akik relativitással, hullámrészecskékkel vagy elektromágnesességgel foglalkoznak, egyre inkább felismerik ennek a gondolkodásnak a tarthatatlanságát.
A szellemi fejlődés a vallásos babonából átlép a tudományos szkepticizmusba, s onnan eljut a vallásos valósághoz.
Találkozik a vallás és a tudomány. Ez egy rendkívüli intellektuális esemény, de még csak most kezdődött el.
Mintha azt mondanák: „Amit nem mérhetünk meg, azt nem ismerhetjük; amit pedig nem ismerhetünk meg, azzal felesleges törődnünk, tehát: ami nem mérhető, az érdektelen.”
Ezért a tudományos vizsgálódás kizárja Isten létezésének kérdését is.
Viszont, az utóbbi években megjelentek olyan irányzatok a tudományon belül, amelyek kérdésessé teszik ezt a felfogást.
Az egyik ilyen irányzat: a paradoxonok (ellentmondások) létezésének felfedezése. Száz évvel ezelőtt a paradoxon még hibás gondolkodásra utalt, de a fény természetének, az elektromágnesességnek, a kvantummechanikának és a relativitáselméletnek a megismerésével a tudomány eljutott annak megértéséig, hogy bizonyos szinten a valóság paradox.
Oppenheimer így ír:
„A látszólag legegyszerűbb kérdésekre sem tudunk egyértelműen válaszolni. Ha pl. feltesszük a kérdést, vajon az elektron változatlan marad-e, a válasz nem. Ha megkérdezzük, hogy az elektron helyzete változik-e az idő függvényében, a válasz ismét nem. Ha azt kérdjük, hogy az elektron nyugalmi állapotban van-e, a válasz megint csak nem, s ha azt kérdezzük, mozgásban van-e, a válasz még egyszer nem. Buddha adott hasonló válaszokat, amikor az én halál utáni állapotáról kérdezték; mindenesetre ezek a válaszok aligha felelnek meg a XVII. és XVIII. sz. tudományos hagyományának.”
A misztikusok minden korban paradoxonokban beszéltek. A vallás és a tudomány lassan átfedésbe kerül. Egy nyelven kezdenek beszélni az olyan megállapításoknál, mint pl: „Az ember halandó és halhatatlan”; „A fény hullám és anyagi természetű egyszerre.”
Az emberek szeretik a fogalmakat határozott formában elképzelni, mint a cipőt, a hajót stb. Valami vagy cipő, vagy hajó - a kettő nem összekeverendő. Hindu és buddhista gondolkodók ezzel nem értenek egyet, mayának, azaz illúziónak nevezik. Ugyanígy azok a modern fizikusok, akik relativitással, hullámrészecskékkel vagy elektromágnesességgel foglalkoznak, egyre inkább felismerik ennek a gondolkodásnak a tarthatatlanságát.
A szellemi fejlődés a vallásos babonából átlép a tudományos szkepticizmusba, s onnan eljut a vallásos valósághoz.
Találkozik a vallás és a tudomány. Ez egy rendkívüli intellektuális esemény, de még csak most kezdődött el.
(Forrás: szeretet.info.hu)
