Azért nem
mindegy: megszületünk, élünk, aztán meghalunk, és a világ onnantól nélkülünk
megy tovább? Ennyi lett volna? A halállal mindennek vége?
Vagy majd valami
rajtunk kívül álló erő eldönti, hol töltjük az örökkévalóságot, de akkor is
csak a két véglet jöhet számításba?
Esetleg van egy
folyamatos létezés, aminek során egyik testből költözünk a másikba, hogy
játszhassuk az élet nevű játszmát, és amit egy adott életben teszünk, azt
felelőséggel illik tenni, hiszen meghatározza későbbi létünket?
Az ókori
egyiptomiak szerint például sokezer életen át tanulunk a hibáinkból, mire
megértjük, mi végre jöttünk a Földre és megszabadulunk. a jó hír, hogy azt is
hozzátették, előbb-utóbb mindenki eljut a fejlődés csúcsára. A rossz hír az,
hogy lehetséges, te még csak az út elején tartasz...
A reinkarnáció
gondolata igen vonzó magyarázat az ember eredetére, a halál utáni kérdésekre és
az élet értelmére vonatkozóan. Nem csak a keleti vallások vagy az ezotéria
hívei ismerik el, hanem egyre hétköznapibb fogalommá válik a világ
civilizáltabb, tehát szellemiségében elmaradottabb részein is.
Már az ókorban is...
Hogy félreértés ne
essék: a reinkarnáció nem egy újkeletű teória, már az ókori Egyiptomban is úgy
gondolták, hogy testről testre vándorol a ká, amit ma léleknek nevezhetnénk.
Jóval az egyiptomiak előtt pedig ott volt számos primitív törzs, akik
kifinomult nyelvezet híján egyszerűen csak életnek nevezték azt a valamit, ami
az anyagi testből eltávozik, csak hogy egy új testet keltsen életre.
Pitagorasz egész pontos
leírást adott arról, hogy a lélek halhatatlan és csak bent lakik a testben,
ugyanígy Platón is azt vallotta, hogy az ember teljes mértékben
szellemi-spirituális lény, aki használja a testeket, ő maga viszont örökkévaló
és halhatatlan.
Talán meglepő, de a
korai Kereszténység is 300 évig tanította a reinkarnációt - a Biblia alapján -,
amíg Nagy Konstantin által erős római befolyás alá nem került az egyház.
Ki vagyok én?
Az, hogy egy-egy
életnek vajon mi a célja, már nem teljesen ugyanúgy vélik a különböző vallások
és irányzatok. A Buddhizmus szerint nem mi magunk reinkarnálódunk, hanem a
karma, ami pedig tetteink összessége és azok következményei magunkra és a világ
többi szereplőjére nézve, az élet célja pedig kiszabadulni a
születés-élet-halál körforgásból. Szerintük az egyén személyisége szétporlad a
halálkor, mintha egy nagy tengerbe kerülne, ahonnan kiválik majd egy új
kombináció, és ez indul neki az új életnek.
A nyugati iskolák ezzel
szemben azt vallják, hogy a lélek az maga az egyén személyisége, és a testtől
különválva foglal el egy új testet, amikor megszületik. A keleti és a nyugati
irányzatokban közös nevező az, hogy amit egy élet során teszünk, az befolyással
van a következő életünkre: az ártó tettek tesznek bennünket később áldozattá és
a jó cselekedetek, optimális döntések lévén kerülhetünk egyre magasabb tudati
állapotba.
Tény vagy elmélet?
Az előző életekre
rengeteg bizonyíték létezik ugyanúgy, ahogy a másvilág létére is. Akik
megjárták a halált, mind ugyanarról az érzésről számolnak be: a – nem
véletlenül földöntúlinak nevezett – boldogság, szeretet és végtelen
nyugalom vette körül őket. Joggal gondolhatjuk, hogy ilyen az élet test nélkül,
ám az eddigi tapasztalatok alapján ebből könyörtelenül ki kell szakadni, és
elkezdeni egy újabb "kört" a földön, a fizikai létben.
Hipnotikus transzban
különösebb nehézség nélkül érhetünk el korábbi életeket, és bár a módszernek az
elmére gyakorolt hatása kissé kártékony, kétségkívül meggyőző, amikor valaki
egy abban az életében ismeretlen nyelven kezd el beszélni, továbbá olyan
részletekről számol be, amik teljesen illenek az adott korra és földrajzi
területre.
A legérdekesebb talán
azoknak a kisgyerekeknek az esete, akik néha minden átmenet nélkül elmesélték,
hogy hívták őket az ezt megelőző életükben, vagy pontos leírást adnak az
utcáról és házról, ahol laktak, de van, aki a régi szüleit szeretné
visszakapni, vagy az elsüllyedt hajóját siratja.
Elgondolkodtató, hogy
számos esetben ellenőrizték a gyerekek által megadott adatokat, és a legtöbb
esetben pontos egyezésekre bukkantak. Ennyi véletlen talán elég ahhoz, hogy
elgondolkodjunk rajta: egyszer élünk, de azt aztán rettentő sokáig...
(Forrás: astronet.hu)
