"Az Írás azt
mondja, hogy kommunikálhatunk azokkal, akik a Túlvilágon tartózkodnak;
-Az áll benne, hogy ha követjük a szinkronicitást, akkor képesek leszünk
közvetlenül is tanulni azoktól, akik már a mennyország lakói,
és ez a következő tudati szintre emel bennünket.
James Redfield
Bólintottam, hogy
folytassa. - Beszéltem neked az anyámról - kezdte -, de nem mondtam el végig. Gyűlöltem
őt, mert hatalmaskodó karaktert csinált belőlem, és mardosott
a bűntudat, amikor meghalt, mielőtt beszélhettem volna vele. Később,
talán azért, mert sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondtam volna neki,
észrevettem, hogy mindenféle, egy irányba mutató apróságok történnek velem.
Bementem
cipőt venni, és láttam egy pontosan olyan cipőt, amilyet ő hordott.
Vagy elmentem egy illatszerüzlet előtt, és megcsapta az orromat annak a
szappannak az illata, amit ő használt. Néha meg a régi kedvenc dalait hallottam
valahol. Aztán egy napon, anélkül, hogy bármi erre utalt volna, egyszerűen
elhatároztam, hogy elmondom neki, mit érzek, fennhangon, mintha ott
lenne.
És azonnal megtalált
az intuíció, megéreztem, hogy mit válaszolna nekem, és ez a
legtöbbször nem olyasmi volt, amit magamtól képes lettem volna kitalálni. Ekkor
jöttem rá, hogy valódi kommunikáció van közöttünk.
Ez a túlvilággal
való társalgás - folytatta Rachel - kezdetben olyan furcsa volt, hogy egy időre
abba is hagytam, de az élmény emléke annyira mélyen bennem volt, és annyi
energiát adott, hogy fokozatosan visszaszoktam, és egyre gyakrabban beszélgetek
vele. Végül már azt is elmondta, mennyire sajnálja, hogy ilyen gondolatokat
nevelt belém a férfiakkal kapcsolatban.
Azt mondta: ez nagy
hiba volt, és nagyon megszenvedte, de most már az Agapéban létezik, és az
igazság szól belőle. Bárcsak előbb megismerte volna, mert akkor engem
is erre nevelhetett volna!
Elképedve
bámultam. Nem érted? -kérdezte Rachel.
Az Írás azt
mondja, hogy kommunikálhatunk azokkal, akik a Túlvilágon tartózkodnak,
tisztázhatunk velük minden ügyet, feloldhatunk minden neheztelést.
Csak annyit kell tennünk, hogy több energiát fektetünk a ráhangolódásba és a
beszélgetésbe. Sohasem késő. És rengeteg minden van, amit szeretnének a
tudomásunkra hozni.
Az anyám mondta,
hogy odaátról éppen most, a történelemnek ezen a fordulópontján
nagyon akarnak beszélni velünk. Ők ismerik az emberi világ igazi
Tervét, és itt az ideje, hogy megértsük mi is, akik ezen az oldalon
tartózkodunk. Fölemelte a tekintetét, és valahova a hátam mögé nézett.
Megfordultam, de
semmit sem vettem észre. Rachel közelebb húzódott, amit én úgy éltem át, mintha
megölelt volna, pedig több méter választott el bennünket egymástól.
-Emlékszel, mit mond
a Kilencedik Integráció? - kérdezte. - Biztos vagyok benne, hogy Tommy
elmondta. A környezetünkben minden dolognak érzelmi identitása van, valami
hozzájuk kapcsolódó érzet, amelyet mi, emberek érzékelünk. Ez persze az
emberekre is igaz. Mindenkinek van érzelmi identitása, amit
érzelmi szinten fogunk fel.
Bólintottam,
értettem a magyarázatot. -Ez az oka annak - folytatta Rachel hogy ha meghal
valaki, aki közel állt hozzánk, ez gyakran összetör bennünket,
még akkor is, ha azt hittük, hogy felkészültünk rá.
Amit
elveszítünk, az az érzés, ami őt jelenti: amit mindig is éreztünk, és
természetesnek vettük, hogy van. Ezért van az, hogy amikor meghal valaki, akit
szeretünk, az ember gyakran úgy érzi, belőle halt meg egy rész.
Gyászoljuk annak az érzelmi állandónak az elvesztését, amely nincs többé.
Megint elhallgatott,
elnézett mellettem - és abban a pillanatban tudtam, hogy valamiképpen
átjutottunk a fátyol túlsó oldalára.
A Túlvilágon
vagyunk. -Valaki beszélni akar veled itt - mosolygott Rachel. - Rá tudsz
hangolódni az ismerős érzésre?
Tudtam, hogy ki az,
még mielőtt a kérdés elhangzott. Éreztem a cigaretta illatát az inge zsebében,
mintha újra kisgyerek lennék, és az ölében ülnék. Éreztem az erejét, éreztem a
beszédmódját, a gyerekes nevetését, amikor valami ugratási eszelt ki. Mindez
része volt annak az egyedülálló érzésnek, ami számomra őt jelentette.
Ugyanakkor azt is
éreztem, hogy valami megváltozott benne - nyoma sem volt az idegességnek, a
dühnek, a frusztrációnak, amit fiatalkoromban minden áldott reggel
megtapasztaltam. Mindenkinek lábujjhegyen kellett közlekednie a jelenlétében,
vagy szembenézhetett az elkerülhetetlen robbanással.
És nyoma sem maradt
a kellemetlenkedő rosszallásnak, ami belém ültette az emberektől való félelmet
és bizalmatlanságot. Minden elpárolgott belőle. -Apád az - mondta Rachel.
Megfordultam, és apám ott állt: sugárzóan fiatalon. Gondolati benyomások
jutottak el hozzám; tudtam, hogy csak tőle származhatnak.
Elmondta, mi
volt viselkedésének az oka - a saját gyerekkori családi súrlódásai és
a gyanakvás -, ám mind feloldódtak a Túlvilágon a szüleivel. Már csak egy dolog
maradt tisztázatlan: el kellett simítania a neheztelést, amelyet énbennem
hagyott. -Az emberek elől való elzárkózás - szólt a közlés - a családban
öröklődő hajlam, ugyanolyan, mint a szemünk színe.
De ha ismerjük a
probléma történetét, és igazságként elismerjük, akkor megszabadulhatunk tőle.
Most pedig - folytatta - a Túlvilág is változóban van.
Nem kell többé vámunk arra, hogy újra találkozzunk. Most már elég közel vagytok
hozzánk ahhoz, hogy eléljetek, úgyhogy mindent azonnal megoldhatunk, Ha majd az
akadályok mind elhárultak, ti is érteni fogtok mindent, amit mi tudunk.
Tudtam, hogy
régi sérelmeim egy pillanat alatt semmivé foszlanak. Néha még
visszacsúszhatok a zárkózottságba, merő megszokásból, de ilyenkor egyre
gyakrabban észre is veszem. A régi próféciából tudtam, hogy ha egyszer tudatossá
válik, milyen drámát játszunk voltaképpen, az ereje egyre csökken.
Ilyen gondolatok
voltak bennem, apám pedig egyre halványult, és nem láttam többé. -Várj -
mondtam ki hangosan még sok mindent meg akarok kérdezni. Ettől kezdve már nem
éreztem a jelenlétét, és majdnem ugyanaz a pánik fogott el, mint amikor
meghalt. Rachelre néztem: a tekintete ráhangolódást ajánlott.
Visszaidéztem
az emlékét annak, hogy milyen érzéseket keltett a jelenléte, és abban
a pillanatban megint megjelent, habár most már csak úgy, mint csekély mértékű
torzulás a térben, mint amikor a forró országút fölött remeg a levegő.
De ezt nem bántam, mert az érzelmi identitása ott volt, és nekem csak ez
számított.
- Azt
mondtad, hogy többet is megérthetünk - szólítottam meg. – Mire
gondoltál?
Ennyi érkezett
válaszul: -Csak figyelj!
Miután eltávozott,
hirtelen észrevettem, hogy hajnalodik, és a nap fénye egyre több szépséget
lobbant fel az égbolton és a környező sziklákon. Rachelre néztem, és
összerezzentem: sok ember nyüzsgött körülötte. Rájöttem, hogy a hozzá
legközelebb álló nő az anyja, és azonnal tudtam azt is, hogy kettejük között is
végbement a katarzis, hasonló ahhoz, amit én éltem át apámmal.
Tudtam valami mást
is: oka van annak, hogy ezt most megtapasztalom. Akárcsak az én apám, Rachel
anyja is képtelen volt másra figyelni, annyira ráirányult a Rachellel való
konfliktus feloldására. Később, miután a lányával közösen kitakarították a
múltat, kommunikálni tudtak így is, hogy Rachel a földi síkon
tartózkodott, anyja pedig a Túlvilágon.
Ez a kommunikáció
meg a többi hasonló járatlan utakat nyit meg. Gyógyulnak a két
dimenzió közötti sérelmek, fájdalmak. Ennek az volt a jelentősége, hogy a megbékélés során a
létezés két dimenziója egyaránt felszabadul és kitisztul, és így a tudatosság
magasabb szintjein tud rezonálni egymással.
Ráhangolódtam
apámra, és elsöprő erejű megerősítés volt a válasza.
A
Túlvilágon is sokan ugyanúgy vágyakoztak a felhalmozott sérelmek, kimondatlan
igazságok, elmulasztott gesztusok megoldására, mint a földiek.
Most pedig, ahogy az
Integrációk magasabb szintre emelik a tudatunkat, elég közel körülünk
egymáshoz, s így a dimenziókon keresztül is kommunikálhatunk egymással. Ennek
eredményeként az ég és a föld egyaránt energiát nyer, és magasabb
szintre emelkedik.
Eszembe jutott a Biblia
világvége-jövendölése a Jelenések Könyvéből: "Ezután láték új eget és új
földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala..."Most már tudtam,
hogy ez a jóslat valóra válik."
(Idézet
James Redfield: Tizenkettedik Felismerés c. könyvéből - Az ég tudja fejezet)
A 12. felismerés, a döntés órája” – interjú
James Redfield bestseller íróval - videó