Egy francia férfi, aki egy viszonylag normális, egészséges életet élt – annak ellenére, hogy agyának 90 százaléka hiányzik – komoly fejtörést okozott a tudósok számára, és arra késztette őket, hogy újragondolják biológiai szempontból, hogy mi az, ami tudatossá tesz bennünket.
A tudat megértése terén végzett több évtizednyi kutatás ellenére – amikor tudatában van valaki a létezésnek – még mindig elég keveset tudunk. Azt tudjuk, hogy valamilyen módon az agyhoz kötődik, de akkor hogyan lehet valaki tudatában önmagának és környezetének, ha neuronjainak többségét elveszíti?
Először a The Lancet című tudományos folyóiratban írták le 2007-ben annak a férfinak az esetét, akinek hiányzott szinte az egész agya, és amely közel 10 éve kifürkészhetetlen a tudósok számára.
A francia férfi 44 éves volt, amikor a cikk megjelent róla, és bár a személyazonosságát bizalmasan kezelik, a kutatók elmondták, hogyan élte le élete nagy részét anélkül, hogy észrevették volna, valami nincs vele rendben.
Csupán azért ment orvoshoz, mert a bal lábában enyhe gyengeségre panaszkodott, amikor egy agyi képalkotó eljárás feltárta, hogy a koponyáját leginkább folyadék tölti ki, és csak egy vékony külső réteg alkotta a tényleges agyszövetet, az agya belső része azonban szinte teljesen eltűnt.
A vizsgálat néhány felvétele alább látható
Az orvosok úgy vélik, hogy a férfi agya lassan pusztult el az elmúlt 30 év során az agyban felhalmozódott folyadék miatt, ami a hidrokefália néven ismert állapot. A férfit csecsemő korában ezzel diagnosztizálták, és beültetett shunt-el kezelték, de eltávolították, amikor 14 éves volt, és azóta úgy tűnik, hogy agyának legnagyobb része elsorvadt.
Ám a minimálisan megmaradt agyszövet ellenére a férfi nem volt értelmi fogyatékos, az IQ-ja 75-ös volt, miközben köztisztviselőként dolgozott. Mindemellett házas, két gyermeke született, és viszonylag egészséges is volt.
Az eset tanulmányozása nem csak azzal járt, hogy a tudósok megkérdőjelezték, miért maradt életben, de egyben óriási kihívást is jelentett az öntudat megértése szempontjából.
A múltban a kutatók úgy vélték, hogy a tudat összekapcsolható különböző specifikus agyi régiókkal – mint például a claustrum, ami egy vékony neuron réteg a fő agyi régiók között, illetve a vizuális kéreg.
Viszont ha ezek a hipotézisek helyesek, akkor a francia férfi nem lehetne tudatos, mivel az agya legnagyobb része hiányzik.
“Bármilyen tudat elméletnek képesnek kell lennie magyarázatot adni arra, hogy egy ilyen személy, akinek 90 százalékban hiányoznak a neuronjai, mégis hogyan mutathat normális viselkedést,” – mondta Axel Cleeremans, a belgiumi Université Libre de Bruxelles egyetem kognitív pszichológusa.
Más szóval, nem valószínű, hogy egy bizonyos agyi régió önmagában lenne felelős a tudatért.
Cleeremans ehelyett egy saját hipotézissel állt elő, amely az agy tanulási tudatosságán alapul ahelyett, hogy az veleszületett volna. Ami azt jelenti, hogy a tudat helye rugalmas lehet, és az agy különböző régiói sajátíthatják el.
“Az öntudat az agy önmagáról szóló nem koncepcionális elmélete, melyet tapasztalat útján szerzett – amely tanulás, kölcsönhatásban önmagával, a világgal és más emberekkel,” – magyarázza.
Ezt az elgondolást először 2011-ben publikálta, és nemrég tartott előadást a témában a 2016-os Egyesület a Tudatosság Tudományos Tanulmányozására konferencián Buenos Airesben júniusban.
A hipotézist “radikális plaszticitás tézisnek” nevezi, és elég jól illeszkedik a legújabb kutatási eredményekhez, melyek azt sugallják, hogy a felnőtt agy sokkal jobban képes alkalmazkodni, mint azt korábban gondolták, és képes új feladatokat ellátni sérülés esetén.
Cleeremans azt állítja, annak érdekében, hogy tudatában legyünk valaminek, nem csak egyszerűen az információt szükséges ismerni, hanem azt is kell tudni, hogy ismerjük ezt az információt. Más szóval, egy termosztáttal ellentétben, amely egyszerűen csak rögzíti a hőmérsékletet, a tudatos embernek ismernie kell és szükséges, hogy érdekelje is az, amit tud.
Cleeremans szerint az agy folyamatosan és öntudatlanul tanul, hogy újra leírja a saját tevékenységét önmaga számára, és ezek a leírások képezik a tudatos tapasztalat alapját.
De mit jelent mindez azzal összefüggésben, hogy a férfi, aki agyának tíz százalékát használta, életben maradt? Cleeremans szerint bár a maradék agya apró, a megmaradt neuronok létre tudtak hozni egy elméletet önmagukról, ami azt jelenti, hogy az ember tudatos maradt a tetteiben.
Önmagában a koncepció nem teljesen új, és egyre többet fedezünk fel azzal kapcsolatban, hogy milyen rugalmas és alkalmazkodó az agyunk valójában. Alig egy hónappal ezelőtt a tudósok képesek voltak előidézni, hogy az agysejtek újra növekedni kezdjenek, hogy így állítsák helyre egy vak egér látását.
Ugyanakkor ez egy meglepő emlékeztető, hogy agyunk mi mindent képes megtanulni elérni még akkor is, ha elképesztő módon sérült, és reményt ad, hogy egy napon arra is rájövünk, hogyan fordítsunk vissza néhány betegséget okozó neurodegenerációt.
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)
A tudat megértése terén végzett több évtizednyi kutatás ellenére – amikor tudatában van valaki a létezésnek – még mindig elég keveset tudunk. Azt tudjuk, hogy valamilyen módon az agyhoz kötődik, de akkor hogyan lehet valaki tudatában önmagának és környezetének, ha neuronjainak többségét elveszíti?
Először a The Lancet című tudományos folyóiratban írták le 2007-ben annak a férfinak az esetét, akinek hiányzott szinte az egész agya, és amely közel 10 éve kifürkészhetetlen a tudósok számára.
A francia férfi 44 éves volt, amikor a cikk megjelent róla, és bár a személyazonosságát bizalmasan kezelik, a kutatók elmondták, hogyan élte le élete nagy részét anélkül, hogy észrevették volna, valami nincs vele rendben.
Csupán azért ment orvoshoz, mert a bal lábában enyhe gyengeségre panaszkodott, amikor egy agyi képalkotó eljárás feltárta, hogy a koponyáját leginkább folyadék tölti ki, és csak egy vékony külső réteg alkotta a tényleges agyszövetet, az agya belső része azonban szinte teljesen eltűnt.
A vizsgálat néhány felvétele alább látható
Az orvosok úgy vélik, hogy a férfi agya lassan pusztult el az elmúlt 30 év során az agyban felhalmozódott folyadék miatt, ami a hidrokefália néven ismert állapot. A férfit csecsemő korában ezzel diagnosztizálták, és beültetett shunt-el kezelték, de eltávolították, amikor 14 éves volt, és azóta úgy tűnik, hogy agyának legnagyobb része elsorvadt.
Ám a minimálisan megmaradt agyszövet ellenére a férfi nem volt értelmi fogyatékos, az IQ-ja 75-ös volt, miközben köztisztviselőként dolgozott. Mindemellett házas, két gyermeke született, és viszonylag egészséges is volt.
Az eset tanulmányozása nem csak azzal járt, hogy a tudósok megkérdőjelezték, miért maradt életben, de egyben óriási kihívást is jelentett az öntudat megértése szempontjából.
A múltban a kutatók úgy vélték, hogy a tudat összekapcsolható különböző specifikus agyi régiókkal – mint például a claustrum, ami egy vékony neuron réteg a fő agyi régiók között, illetve a vizuális kéreg.
Viszont ha ezek a hipotézisek helyesek, akkor a francia férfi nem lehetne tudatos, mivel az agya legnagyobb része hiányzik.
“Bármilyen tudat elméletnek képesnek kell lennie magyarázatot adni arra, hogy egy ilyen személy, akinek 90 százalékban hiányoznak a neuronjai, mégis hogyan mutathat normális viselkedést,” – mondta Axel Cleeremans, a belgiumi Université Libre de Bruxelles egyetem kognitív pszichológusa.
Más szóval, nem valószínű, hogy egy bizonyos agyi régió önmagában lenne felelős a tudatért.
Cleeremans ehelyett egy saját hipotézissel állt elő, amely az agy tanulási tudatosságán alapul ahelyett, hogy az veleszületett volna. Ami azt jelenti, hogy a tudat helye rugalmas lehet, és az agy különböző régiói sajátíthatják el.
“Az öntudat az agy önmagáról szóló nem koncepcionális elmélete, melyet tapasztalat útján szerzett – amely tanulás, kölcsönhatásban önmagával, a világgal és más emberekkel,” – magyarázza.
Ezt az elgondolást először 2011-ben publikálta, és nemrég tartott előadást a témában a 2016-os Egyesület a Tudatosság Tudományos Tanulmányozására konferencián Buenos Airesben júniusban.
A hipotézist “radikális plaszticitás tézisnek” nevezi, és elég jól illeszkedik a legújabb kutatási eredményekhez, melyek azt sugallják, hogy a felnőtt agy sokkal jobban képes alkalmazkodni, mint azt korábban gondolták, és képes új feladatokat ellátni sérülés esetén.
Cleeremans azt állítja, annak érdekében, hogy tudatában legyünk valaminek, nem csak egyszerűen az információt szükséges ismerni, hanem azt is kell tudni, hogy ismerjük ezt az információt. Más szóval, egy termosztáttal ellentétben, amely egyszerűen csak rögzíti a hőmérsékletet, a tudatos embernek ismernie kell és szükséges, hogy érdekelje is az, amit tud.
Cleeremans szerint az agy folyamatosan és öntudatlanul tanul, hogy újra leírja a saját tevékenységét önmaga számára, és ezek a leírások képezik a tudatos tapasztalat alapját.
De mit jelent mindez azzal összefüggésben, hogy a férfi, aki agyának tíz százalékát használta, életben maradt? Cleeremans szerint bár a maradék agya apró, a megmaradt neuronok létre tudtak hozni egy elméletet önmagukról, ami azt jelenti, hogy az ember tudatos maradt a tetteiben.
Önmagában a koncepció nem teljesen új, és egyre többet fedezünk fel azzal kapcsolatban, hogy milyen rugalmas és alkalmazkodó az agyunk valójában. Alig egy hónappal ezelőtt a tudósok képesek voltak előidézni, hogy az agysejtek újra növekedni kezdjenek, hogy így állítsák helyre egy vak egér látását.
Ugyanakkor ez egy meglepő emlékeztető, hogy agyunk mi mindent képes megtanulni elérni még akkor is, ha elképesztő módon sérült, és reményt ad, hogy egy napon arra is rájövünk, hogyan fordítsunk vissza néhány betegséget okozó neurodegenerációt.
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)
