2017. április 17., hétfő

Az ember, aki Istennel beszélget + FILM


Igaz történet
 
Egy hétköznapi, középkorú férfit súlyos autóbaleset ér. Épp hogy felépül a sérüléseiből, amikor egy lakástűz miatt elveszíti minden vagyonát, miközben egy válási procedúra kellős közepén van. Nincs választása, hajléktalanként tengődik az utcán, egy éven át. Aztán, amikor a legjobban el van keseredve történik valami: meghallja Isten hangját.


Ezt az embert Neale Donald Walsch-nak hívják, Ismerősen csenghet a neve. Ő az, aki a Beszélgetések Istennel című könyvsorozatot megjelentette.

1992-ben, Neale Donald Walsch még mindig hajléktalan volt, de egy kisebb állást kapott egy helyi rádiónál. Élete nem volt egyenesben. Egy este kiábrándultan leült az asztalhoz és dühös levelet írt Istennek. Olyan kérdések fogalmazódtak meg a fejében, mint "Mi az élet értelme? Mit tettem, hogy azt érdemlem, hogy folyamatosan harcolnom kell?" Úgy gondolta, ha kiírja magából a belső frusztrációt és haragot, az majd könnyít a lelkén. Meglepetten tapasztalta, hogy Isten válaszolt a levélre, méghozzá belső sugallatai útján. Ezt követően Neale rendszeresen tett fel kérdéseket a Mindenhatónak és szorgosan le is jegyzetelte, a belső hang adta válaszokat. Ezekből a jegyzetekből született 1995-ben a Beszélgetések Istennel című könyv. A kötetet később két másik követte.

Először maga Neale is meglepődött a dolgon, azt hitte elment a józan esze. De később rá kellett jönnie, hogy valóban hallja az üzeneteket. Az emberek jó része szkeptikus volt és még ma is az, úgy gondolják Neale anyagi megfontolásból állítja azt, hogy hallja Istent.

Az sem segített az események elfogadtatásában, hogy a vallás szerint az Isten beszél hozzánk, ám nem a fejünkben, hanem a papokon vagy a kiválasztott prófétákon keresztül. Neale állítja, hogy a Teremtő mindenkihez szól, személyesen, csak az élet forgatagában erre nem figyelünk oda. Az ő feladata az, hogy könyvei segítségével megértesse ezt az emberekkel.

Neale, a könyveiért kapott pénzből kilábalt a nehézségeiből és létrehozott egy lelkisegély szolgálatot, hogy másoknak is segíthessen megtalálni a fényt. Írásait 40 nyelvre fordították le. 

Mit üzen Isten? 

Isten mindenkit úgy szeret, ahogy van, és mindig mindenkihez szól.
Mindannyian egy Isteni Létező részei vagyunk.
Nincs tér és idő, csak itt és most.
A legfontosabb hogy nyitott szívvel éljünk.
Mi teremtjük meg a saját valóságunkat, gondolattal, szóval és tettel.
Nem más emberek tartanak félelemben, hanem a saját hiedelmeink.
A legfontosabb a szeretet.
Nincs jó vagy rossz, csak más-más választás.

„Ezen a bolygón évezredek óta a következő viselkedésmód számít követendőnek: ne engedd szabadjára az érzelmeidet. Ha bánatot érzel, tedd magad túl rajta; ha elfog az indulat, fojtsd magadba; ha irigy vagy, szégyelld; ha félsz, emelkedj fölé; a szeretetet pedig irányítsd, korlátozd, menekülj előle - tégy meg mindent, nehogy teljes egészében kifejezésre juttasd itt és most.

Ám eljött a szabadság ideje!

Az az igazság, hogy bebörtönözted Legszentebb Énedet. Itt az idő, hogy kiszabadítsd!”

(Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel I.) 


Milliók szólnak elismerően a Beszélgetések Istennel sorozatról.
Kilenc könyv majd háromezer oldalát tölti meg, s az emberi élet valamennyi aspektusát érinti. Felveti a legtöbb kérdést, amelyeket időről időre fel szoktunk tenni életről és szeretetről, hivatásról és elhivatottságról, emberekről és kapcsolatokról, jóról és gonoszról, bűnről és bűntudatról, megbocsátásról és megváltásról, az Istenhez és a pokolhoz vezető útról: mindenről. Megvizsgálja a kézzelfoghatót és az elvontat, a láthatót és a láthatatlant, az igazságot és a hazugságot. Főként azoknak ajánlott, akiket nem elégítenek ki a hagyományos vallások válaszai.




Amikor Neale Donald Walsch úgy érezte, élete kudarcba fullad, levelet írt Istennek. Fájdalmát egyetlen szemrehányó kérdésben lehetne összesűríteni: “Mivel érdemeltem ki ezt a nyomorúságos életet?”. Isten nem postafordultával válaszolt, hanem azon nyomban! Walsch mérhetetlen megrökönyödésére, a toll magától kezdett mozogni, neki csak követnie kellett a sugallatot… Így jött létre a beszélgetés, amelynek első kötete főként személyes kérdéseket tárgyal, az egyén életének kihívásaival és lehetőségeivel foglalkozik: érzelmi kapcsolatokkal, a megfelelő állás megtalálásával, pénzkezeléssel, valamint hogy miként építhetjük be Isten mérhetetlen energiáit a mindennapi életünkbe. Beavat a szimbolikus gondolkodásba, az összefüggések érzékelésébe, és világossá teszi, hogy bármi történik is velünk, azt mind mi magunk hívjuk életre.

Beszélgetések Istennel – Második könyv: További párbeszéd
https://szabadgondolat.files.wordpress.com/2012/03/neale-donald-walsch-beszelgetesek-istennel-masodik-konyv-2.pdf 

A második könyvben Isten átfogóbb betekintést nyújt világunkba; a Föld egészét érintő témákat tárgyalja, és azokat a kihívásokat, amelyekkel egész bolygónknak szembe kell néznie. Oktatási, politikai, gazdasági és teológiai forradalmat javasol, s egyebek mellett megismertet az emberi szexualitás isteni megközelítésével is. Néhol kissé kényelmetlen, kicsit mintha meg is rázná a vállunkat. Felébreszt és cselekvésre ösztönöz: “Csak ragaszkodjatok a nyugtalansághoz! Kapaszkodjatok meg, ha a csónakot dobálni kezdi a tenger. Aztán éljetek a felvázolt új gondolatrendszer szerint – vagy még jobb, ha a saját megélt életetek példáján és csodáin keresztül magatok teremtitek meg.”

Beszélgetések Istennel – Harmadik könyv: A párbeszéd folytatódik 
 https://szabadgondolat.files.wordpress.com/2012/03/neale-donald-walsch-beszelgetesek-istennel-harmadik-konyv-3.pdf

A harmadik könyv a legnagyobb kihívásokkal foglalkozik, amelyekkel az ember szembesülhet. Más síkokkal és dimenziókkal ismertet meg, feltárja a legmagasabb rendű igazságokat, valamint a lélek kihívásait és lehetőségeit. Felszínre hozza a bennünk rejlő örök tudást, hogy eldönthessük, mit szeretnénk valóra váltani a rendelkezésünkre álló végtelen lehetőségek tárházából.
 
- - - - - - 
 
 Neale Donald Walsch: Áramlásról, energiáról, tudatosságról - videó
forrás: Spirituális Műhely
 

Kapcsolódó írás
 Beszélgetések Neale Donald Walsch-al
 
- - - - - - -

Beszélgetések Istennel (Teljes Film):

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/beszelgetesek-istennel-teljes-film-mzuXh1E1mFcY8ThL


Beszélgetések Istennel FILM Neale Donald Walsch könyve alapján.