Ki ne ismerné II. Rákóczi Ferenc sokat idézett jelmondatát: „Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!), mely mára szállóigévé vált. Ő egy magyar főnemes volt, az utolsó erdélyi fejedelem, akinek a titokzatos élete köré számos megmagyarázhatatlan esemény és igazolásra váró legenda szövődött. De kezdjük történetünket az elején!
(1712, Gdańsk)
Nem akármilyen családba született II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a Borsi várban. Édesapja I. Rákóczi Ferenc, míg édesanyja Zrínyi Ilona volt. Atyai nagyapja, dédapja és ükapja is erdélyi fejelem volt. Édesanyja Zrínyi Miklós unokahúga volt.
Születése után nem sokkal elveszítette édesapját. Családja katolikus szellemben igyekezett nevelni őt. Édesanyjának nem engedélyezték, hogy gyámsága alá vegye az árva Rákóczit. Ennek, valamint atyja végrendeletének köszönhetően került Lipót király pártfogásába. De végül kompromisszum született a gyámság ügyében Zrínyi Ilona és Lipót között.
Elsőrangú neveltetést kapott az amúgy szelíd jellemű, ugyanakkor tekintélyes ifjú Rákóczi. Idővel anyja Thököly Imrével, a kuruc hadak vezérével kelt egybe, Rákóczi akkortájt ismerkedett meg a hadi táborok világával. Fiatalként átélte Munkács várának ostromát, és a családi vagyon (több millió értékű arany és ezüst) elkobzását. Végül Bécsbe került.
A király Kollonich Lipótot (1631-1707), németújhelyi püspököt, későbbi esztergomi érseket jelölte ki nevelése felügyelőjének. Csakhamar édesanyjától is örökre búcsút vett és a jezsuiták egyik kolostorába küldték tanulni. Hatalmas tudásvágya volt. Prágában járt egyetemre, de továbbra is jezsuita felügyelet alatt maradt. Ezután Bécs, majd több évig Róma következett.
Rákóczi átlátta a bécsi udvar machinációit, így hamar meggyűlölte a Habsburgokat. Ezt az ellenszenvet erősítette benne barátja, Bercsényi Miklós is, aki javasolta neki, hogy szálljon szembe a császárral, aki mindenáron irányítani akarta őt. Olyannyira, hogy még a Hessen-Wanfriedi Sarolta Amáliával való házasságkötését is meg akarta akadályozni. De ekkor már Rákóczi ellenállt.
Magyarországra költözött, de nem folyt bele a politikába, inkább magánéletet élt.
Később elérte, hogy a római szent birodalmi hercegi rangot megkaphassa.
1697-ben még nem vállalta el a birtokáról induló felkelés irányítását, de egyre nőtt benne a szándék, hogy Bercsényivel közösen lépjenek fel a magyar függetlenség kivívásáért. A szabadságharc történetét pedig ismerjük.
II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban ezt írja:
„Egyáltalán nem félek kijelenteni előtted – ó, Örök Igazság, akinek ezeket az Emlékiratok-at ajánlottam! -, hogy minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem a bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem: kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület, amelynek forrása természetes nagylelkűségem volt, az munkált bennem bűnös módon veled szemben, ó, Istenem, mert hiszen e különböző indítóokok mind magamra vonatkoztak és önmagamban végződtek.”
Miközben a szabadságharcra fókuszál mindenki, sokan elsiklanak amellett, hogy Rákóczi élete során bejárta Európa mágikus fővárosait: élt Bécsben, Prágában, Rómában és Párizsban is. Ezek a helyek híresek voltak a mágia adeptusainak körében. Itt olyan személyekkel találkozhatott, akik részint inspirálhatták őt, részint beavathatták a magasabb szintű ezoterikus ismeretekbe.
Életrajzából arra lehet következtetni, hogy II. Rákóczi Ferenc olyannyira a szellem embere volt, hogy sokáig azért utasította el, hogy szabadságharc élére álljon, mert spirituális úton kívánta ezt a háború megvívni.
Később, amikor már javában zajlott a szabadságharc, több legenda kelt szárnyra vele kapcsoltban. Az egyik legemlékezetesebb történet egy különös madárhoz kapcsolódik, amely a vezérlő fejedelemnek jelent meg az egyik éjszaka folyamán a sátrában – talán álom formájában –, s azt közölte vele, hogy ő a magyarok megsegítésére érkezett.
De szóljék helyettem a tiszaújlaki turulmadárhoz fűződő legenda!
„A bökényi határ és Tiszabecs alatt vívta Rákóczi egyik nagy csatáját Pálffyval. Véres csata lehetett, mert azon a napon sokan meghaltak. Senkinek nem volt őrangyala, csak Rákóczi Ferencnek, akinek a feje fölött ott keringett őrködve a turulmadár. Egyszer a labancok kiverték a kezéből a kardját. Nagyon veszélyes helyzetbe került. Ekkor az égből váratlanul lecsapott Rákóczi turulmadara. Karmaival kivájta az ellenfél szemét. A turulmadár szájában volt egy kard. Rákóczi kikapta a csőréből a kardot, és ezzel tudta csak visszaszorítani támadóit. A turulmadárnak emléket is állítottak a Tisza jobb partján.”
Ennek emlékét őrzi a ma látható emlékmű, Rákóczi turulmadara.
Egyéb idevágó legendákból tudjuk, hogy egy különleges turulmadár született, amely képes volt figyelmeztetni Rákóczit az ellenség közeledtére, és mint olvashattuk, felkapta a kardot és odarepülve Rákóczihoz, átadta azt a fejedelemnek. A labancok olyannyira megrökönyödtek, elképedtek, lefagytak ettől a látványtól, hogy fejvesztve menekülőre fogták. Így aratott természetfeletti segítséggel győzelmet a vezérlő fejedelem.
E diadal tiszteletére emelték a ma is látható tiszaújlaki turul emlékművet.
Ebből a történetből sokan azt szűrik le, hogy valamilyen égi patrónusa volt a fejedelemnek. S valóban találunk olyan beszámolót, ami a haldokló Rákóczi szavai között említi az Isten Anyja nevét.
Rákócziról terjedt el, hogy holtteste mellett egy török kislány kigyógyult a némaságából és megeredt a nyelve. Valóban csoda történt? Nos, ezt nem tudjuk eldönteni ilyen idő távlatából. Mindenesetre, amikor Mikes Kelemen eltemette hamvait Zrínyi Ilona mellé a galatai Szent Benedek-kápolnában (csak 1906-ban szállították haza Kassára a Szent Erzsébet székesegyház kriptájába), akkoriban egy szerzetes látni vélte Rákóczit a szobájában, miután nem sokkal kigyógyult a pestisből.
Ilyen és ehhez hasonló, II. Rákóczi Ferencre vonatkozó csodás legendákkal találkozunk a történelemben.
Talán minden mítosz közül a legelgondolkodtatóbb II. Rákóczi Ferenc alkimista munkássága. Beszélik ugyanis, hogy a fejedelem birtokában volt a Bölcsek Köve, amely gyakorlatilag a halhatatlanság kulcsa. Eszerint nem is halt meg 1735-ben Rodostóban, hanem álnév alatt folytatta életét. Ne feledjük, hogy jó barátja, a kuruc főgenerális, Bercsényi Miklós is alkimista volt, így megvan a valószínűsége a mágikus avatottságnak.
Ehhez szervesen kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc egyik rejtélyes gyermekének története, aki nem más volt, mint a későbbi Saint-Germain gróf, az újkori történelem egyik legrejtélyesebb figurája, képzett alkimista, diplomata, feltaláló, orvos, festő, zeneszerző, látnok stb. A fáma szerint egyszer II. Rákóczi Ferenc fiaként inkarnálódott, akinek a létezését egyébként senki nem vonja kétségbe, mivel több levéltár is őriz adatokat bizonyos Saint-Germain nevű személyről, és a kortársak is írnak róla. Tehát ő állítólag maga jelentette ki magáról, hogy az erdélyi fejedelem fia volt. Innen nézve az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg megvilágosodása után ő avatta be atyját az alkímia és a mágia enigmába.
(Száraz György)
