Világosság: Különböző alakokban fogva tartod a hozzám tartozó embereket.
Anyag: Tévedsz! Nem én tartom őket fogva, hanem ők saját magukat, mert rám vágynak és belém kapaszkodnak. Látod, jobban szeretnek engem, mint téged.
Világosság: Tévedsz, árnyék. A te anyagi formáidban is engem keresnek és kívánnak, és csak azért nem tudják felismerni az igazi lényüket, mert lényed szerint elvakítod és beborítod őket. A valódi lényük világosság, éppen úgy, ahogyan az én lényem is világosság.
Anyag: Ha igaz, amit mondasz, akkor miért vannak nálam és élnek belőlem? Miért teremtettek maguknak egy saját világot? Igen, teremtő lények. Nem ez az, amit mindig is akartál?
Világosság: Azt akartam, hogy világosságommal kiterjesszék a teremtésemet. Azonban árnyékot hoztak létre, egy sötétséget, melyben most tévelyegnek, és aminek már a foglyaivá is váltak. Ez a sötétség pedig te vagy.
Anyag: Mindazt, ami én vagyok, sötétségnek nevezed?
Világosság: Így van. Formáid csak illúziók és te magad tévedés vagy. Nem engeded be a világosságot, nem az igazságban vagy és ezért nem is vagy valós.
Anyag: De én igenis valóságosnak érzem magam. Már csak az is erről tanúskodik, hogy beszélgetünk egymással.
Világosság: A jelenségeid tartják életben a világodat, de ez egy árnyékvilág. Létezésed csak a világosság hiányára vezethető vissza!
Anyag: Akkor add meg végre azt, amire olyannyira vágyom. Engedj világossággá válnom!
Világosság: E gondolat volt az oka, hogy anyaggá lettél, és egyáltalán létrejöttél.
Anyag: Miért zárod el előlem a világosságod? Hiszen ismered legmélyebb kívánságomat.
Világosság: Természetesen.
Anyag: Akkor miért nem teljesíted azt? Olyan világosság akarok lenni, mint te!
Világosság: Szeretnél gyertyafény lenni a napsütésben? Kinek lenne az hasznára? Ismerd fel az elvakultságodat, anyag!
Anyag: Akkor én akarok lenni a nap!
Világosság: A nap már létezik. Miért nem fogadod el a lehetőségeket, melyek a te területeden rejlenek? Légy az egész része – akkor összeköttetésbe kerülsz a világossággal és mindennel. Add fel az önfejűségedet!
Anyag: De én vagyok az önfejűség! Ezt már oly gyakran mondtad nekem. Az önfejűség fel tudja adni a saját akaratát?
Világosság: Van erre egy út. Már gyakran beszéltünk róla.
Anyag: Kell lennie egy másik útnak is!
Világosság: Már évmilliók óta ezt keresed.
Anyag: És meg is találom!
Világosság: Nem. Tudod, hogy csak ez az egyetlen út létezik. Add nekem magad, ajándékozd ide magad. Add fel a látszatot és a formákat. Akkor benne leszel a világosságban. De sohasem lehetsz magad a világosság.
Anyag: De hát te is az vagy.
Világosság: Én vagyok minden mindenben, és mégsem vagyok. Ha te „nem” lennél, akkor te is lehetnél minden.
Anyag: Hogyan válik valaki „semmivé”?
Világosság: Már elmondtam neked. Semmit se kényszeríts ki, engedj el mindent, még magadat is, és ajándékozd nekem magad, akkor segíthetek neked a megszabadulásnál.
Anyag: De ha ezt teszem, akkor többé nem létezek. Semmivé válok!
Világosság: Az óceánba hulló csepp megszűnik cseppnek lenni, de sokkal több lesz annál! Ha ezt halálnak vagy meghalásnak nevezed, akkor valami félreértésről van szó, nemde? Gondold meg, hogy ez a csepp végtelen lesz és feloldódik a határtalan tengerben. Csak a különálló csepp állapotát veszíti el. Talán a tengert, az egybefűzött cseppek egységét akarod semminek nevezni?
Anyag: Félek!
Világosság: Mitől?
Anyag: Semmivé válni.
Világosság: Hiszen már az vagy! Mihelyt feladod magad, és belém merülsz, „minden” leszel.
Anyag: Jó, ha minden úgy lenne, ahogyan mondod. Ha mindaz igaz lenne, amit magyarázol nekem, akkor se tudnám magam olyan egyszerűen feloldani, még ha akarnám se. A lényeknek kell feloldódniuk, melyekből állok. Velük beszélj hát, ne velem.
Világosság: Ha veled beszélek, hozzájuk szólok. Mert te és a teremtményeid egyek vagytok.
Anyag: Az előbb éppen azt mondtad, hogy hozzád tartoznak. Most pedig azt állítod, hogy az én teremtményeim lennének. Ellentmondasz magadnak.
Világosság: A gyümölcs magjai nem azonosak a héjjal, együtt mégis egy gyümölcsöt alkotnak.
Anyag: Vagy úgy, azt hiszed, hogy csak a magok vannak belőled. A héj meg az enyém, és azt meg is tarthatom? Hogyan gondolod?
Világosság: Az egész gyümölcsöt szeretem, és nem csak a magot vagy a héjat. Ha a gyümölcs húsa romlott, akkor sem fogom elválasztani a magjától.
Anyag: Hát mindenemet el akarod venni? Az egész gyümölcsöt akarod, és legszívesebben engem is vele együtt. Valld be.
Világosság: Igen, mindkettőtöket akarom, téged és a gyümölcseidet is, de nem azért, hogy megsemmisítselek benneteket. Ne feledd, hogy az én lényem szeretet. A gyümölcsök átváltoznának, hogy ismét az élet fájának gyümölcsi legyenek, amely középen áll. Azt kívánom, hogy térjetek vissza. Akkor újra egyek lehetnénk.
Anyag: Elgondolkodom rajta.
Világosság: Igen, tudom. Várni fogok…
Anyag: Tévedsz! Nem én tartom őket fogva, hanem ők saját magukat, mert rám vágynak és belém kapaszkodnak. Látod, jobban szeretnek engem, mint téged.
Világosság: Tévedsz, árnyék. A te anyagi formáidban is engem keresnek és kívánnak, és csak azért nem tudják felismerni az igazi lényüket, mert lényed szerint elvakítod és beborítod őket. A valódi lényük világosság, éppen úgy, ahogyan az én lényem is világosság.
Anyag: Ha igaz, amit mondasz, akkor miért vannak nálam és élnek belőlem? Miért teremtettek maguknak egy saját világot? Igen, teremtő lények. Nem ez az, amit mindig is akartál?
Világosság: Azt akartam, hogy világosságommal kiterjesszék a teremtésemet. Azonban árnyékot hoztak létre, egy sötétséget, melyben most tévelyegnek, és aminek már a foglyaivá is váltak. Ez a sötétség pedig te vagy.
Anyag: Mindazt, ami én vagyok, sötétségnek nevezed?
Világosság: Így van. Formáid csak illúziók és te magad tévedés vagy. Nem engeded be a világosságot, nem az igazságban vagy és ezért nem is vagy valós.
Anyag: De én igenis valóságosnak érzem magam. Már csak az is erről tanúskodik, hogy beszélgetünk egymással.
Világosság: A jelenségeid tartják életben a világodat, de ez egy árnyékvilág. Létezésed csak a világosság hiányára vezethető vissza!
Anyag: Akkor add meg végre azt, amire olyannyira vágyom. Engedj világossággá válnom!
Világosság: E gondolat volt az oka, hogy anyaggá lettél, és egyáltalán létrejöttél.
Anyag: Miért zárod el előlem a világosságod? Hiszen ismered legmélyebb kívánságomat.
Világosság: Természetesen.
Anyag: Akkor miért nem teljesíted azt? Olyan világosság akarok lenni, mint te!
Világosság: Szeretnél gyertyafény lenni a napsütésben? Kinek lenne az hasznára? Ismerd fel az elvakultságodat, anyag!
Anyag: Akkor én akarok lenni a nap!
Világosság: A nap már létezik. Miért nem fogadod el a lehetőségeket, melyek a te területeden rejlenek? Légy az egész része – akkor összeköttetésbe kerülsz a világossággal és mindennel. Add fel az önfejűségedet!
Anyag: De én vagyok az önfejűség! Ezt már oly gyakran mondtad nekem. Az önfejűség fel tudja adni a saját akaratát?
Világosság: Van erre egy út. Már gyakran beszéltünk róla.
Anyag: Kell lennie egy másik útnak is!
Világosság: Már évmilliók óta ezt keresed.
Anyag: És meg is találom!
Világosság: Nem. Tudod, hogy csak ez az egyetlen út létezik. Add nekem magad, ajándékozd ide magad. Add fel a látszatot és a formákat. Akkor benne leszel a világosságban. De sohasem lehetsz magad a világosság.
Anyag: De hát te is az vagy.
Világosság: Én vagyok minden mindenben, és mégsem vagyok. Ha te „nem” lennél, akkor te is lehetnél minden.
Anyag: Hogyan válik valaki „semmivé”?
Világosság: Már elmondtam neked. Semmit se kényszeríts ki, engedj el mindent, még magadat is, és ajándékozd nekem magad, akkor segíthetek neked a megszabadulásnál.
Anyag: De ha ezt teszem, akkor többé nem létezek. Semmivé válok!
Világosság: Az óceánba hulló csepp megszűnik cseppnek lenni, de sokkal több lesz annál! Ha ezt halálnak vagy meghalásnak nevezed, akkor valami félreértésről van szó, nemde? Gondold meg, hogy ez a csepp végtelen lesz és feloldódik a határtalan tengerben. Csak a különálló csepp állapotát veszíti el. Talán a tengert, az egybefűzött cseppek egységét akarod semminek nevezni?
Anyag: Félek!
Világosság: Mitől?
Anyag: Semmivé válni.
Világosság: Hiszen már az vagy! Mihelyt feladod magad, és belém merülsz, „minden” leszel.
Anyag: Jó, ha minden úgy lenne, ahogyan mondod. Ha mindaz igaz lenne, amit magyarázol nekem, akkor se tudnám magam olyan egyszerűen feloldani, még ha akarnám se. A lényeknek kell feloldódniuk, melyekből állok. Velük beszélj hát, ne velem.
Világosság: Ha veled beszélek, hozzájuk szólok. Mert te és a teremtményeid egyek vagytok.
Anyag: Az előbb éppen azt mondtad, hogy hozzád tartoznak. Most pedig azt állítod, hogy az én teremtményeim lennének. Ellentmondasz magadnak.
Világosság: A gyümölcs magjai nem azonosak a héjjal, együtt mégis egy gyümölcsöt alkotnak.
Anyag: Vagy úgy, azt hiszed, hogy csak a magok vannak belőled. A héj meg az enyém, és azt meg is tarthatom? Hogyan gondolod?
Világosság: Az egész gyümölcsöt szeretem, és nem csak a magot vagy a héjat. Ha a gyümölcs húsa romlott, akkor sem fogom elválasztani a magjától.
Anyag: Hát mindenemet el akarod venni? Az egész gyümölcsöt akarod, és legszívesebben engem is vele együtt. Valld be.
Világosság: Igen, mindkettőtöket akarom, téged és a gyümölcseidet is, de nem azért, hogy megsemmisítselek benneteket. Ne feledd, hogy az én lényem szeretet. A gyümölcsök átváltoznának, hogy ismét az élet fájának gyümölcsi legyenek, amely középen áll. Azt kívánom, hogy térjetek vissza. Akkor újra egyek lehetnénk.
Anyag: Elgondolkodom rajta.
Világosság: Igen, tudom. Várni fogok…
(forrás: e-pentagram - psszi.com - barbelo.hu)
