2018. március 19., hétfő

Ezért találkozol ugyanazokkal a lelkekkel minden inkarnációban



Életed során sok ember keresztezi az utadat, a szülőktől kezdve a gyermekeiden és a barátaidon át, egészen a szerelmedig. A karmikus tanítások szerint mindig ugyanazok a lelkek találkoznak egymással, csupán különböző testben és szerepekben.


A lélek leszületik egy adott fizikai testben, egészen addig, ameddig nem teljesül a karmikus feladata és van valamilyen karmikus adóssága. Amikor másokkal kapcsolatba kerülsz, lehetőséged van arra, hogy beteljesítsd a karmikus feladataidat. 

Néhány szó a karmáról

A karma nem más, mint a végtelen szeretet hiányából fakadó és a forrástól való elszakadásból következő cselekedetek eredménye. A szeretet hiánya miatt tudatosan vagy öntudatlanul is képes vagy bántani másokat, netán éppen neked okoznak fájdalmat mások.

Olyan ez, akár egy karma bank, ahol le kell rónod a fennmaradó kölcsönöket, és mindenkire ugyanazok a szabályok illetve karmikus törvények vonatkoznak.

Karmikus emlékek

A karmikus emlékeket az Akasha (azaz az Univerzum emlékezete) tárolja, amelyekhez a tudatos elme persze nem fér hozzá. Ám mindenből tanulhatsz, és összekapcsolódhatsz a többi emberrel bizonyos érzelmek révén, amiket az adott személyek váltanak ki belőled.

Ha valaki beteljesíti a karmikus feladatát, távozik az életedből. Olyan is megesik, hogy kissé kényelmetlenül érzed magad egyesek társaságában, ezért akár megkönnyebbülés is lehet, ha egyes emberek kilépnek az életedből.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azokat az érzelmeket, amelyeket mások kiváltanak belőled. A forrás benned van. A felhalmozódott félelmek és fájdalmak, az elfojtott negatív tapasztalatok és a nem kívánt érzelmi állapotok mind-mind lerakódnak a lényed legmélyén.

Azok az emberek, akikkel egy életen át kapcsolatban vagy, a karmikus tanítóid szerepét töltik be, akik abban segítenek, hogy felszabadulj az előbb említett mérgező állapotok alól, amelyben olykor benne ragadsz.

Vonzás és tudatalatti

Az emberekkel természetesen úgy kerülsz kapcsolatba, hogy először a külső fog meg, ám a vonzódás általában tudatalatti szinten is működik, hiszen a tudatalattiban ott rejlenek a karmikus emlékek.

A karmikus szenzorod lényegében „felismeri” a másik ember karmikus emlékeit. Ezáltal teljesülhet a karmikus feladatod, s így kerülsz kapcsolatba a megfelelő emberrel.

Egy kapcsolatban nem tudsz úgy fejlődni, ha csak a pozitív tulajdonságaidat mutatod meg a másik félnek, konfliktusokra is szükség van. Bizony, egy-egy konfliktus aranyat ér, mert ilyenkor fontos dolgok tisztázódhatnak.

Amikor például féltékeny vagy, érdemes megkérdezni saját magadtól azt, hogy „Miért van bennem ez az érzés? Mi ez a dolog?” Ne hagyd figyelmen kívül ezt az érzést. Szükség van arra, hogy dolgozz önmagadon, így tudod összerakni az apró mozaikdarabokból a valós képet.

Ezek az apró darabkák ugyanis a személyiséged hiányosságai, a saját gyengeségeid. Talán gyermekkorból erednek, és az elutasítás miatt erősödnek fel, hiszen félsz attól, hogy elveszíted a másikat.

A személyiség formálása

Idővel a személyiséged polarizál és megjegyez egy-egy bizonyos érzelmi reakciót, például félelmet, fájdalmat, gyűlöletet vagy éppen féltékenységet, és ez a gát megmaradhat benned.

Törekedned kell a másokkal való kapcsolatok stabilizálására, ám ha a partnered viselkedése nem feltétlenül megfelelő számodra, akkor elbizonytalanodhatsz, és a korábbi félelmeid felerősödnek, amik már a tudatalattidba beépültek.

Valójában az adott partnered csupán részben felelős a személyiséged kialakulásában. Ám ezt nem mindig könnyű tudatosítani önmagadban, hiszen te épp úgy éled meg a dolgot, hogy az illető megbánt téged. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy minden érzelem megtapasztalása egy-egy karmikus feladat.

Olyan emberrel kerülsz karmikus kapcsolatba, aki a távoli múltban ugyanazokat az érzelmi dolgokat élte meg, akárcsak te. A karma nem azért van, hogy számodra szenvedést okozzon, hanem elvezet a feltétel nélküli szeretethez és képes leszel lelkileg egyesülni az univerzum végtelen szeretetével.

Ismerd meg az önzetlen szeretet fogalmát és cselekedj eszerint – hiszen a partnereddel ketten egyek vagytok. Minden csak egy apró mozaikdarabka, amelyből kirakhatod a teljes egészet.

Minden te vagy

Csepp vagy a tengerben, az óceán pedig a többi ember, ám minden csepp szükséges ahhoz, hogy hatalmas óceánná duzzadjon a víz. Mindaddig folytatódik ciklikusan az inkarnáció, ameddig nem teljesül be a karmád. Minden életben szembetalálkozol a karmikus feladataiddal, bármilyen testbe is szüless.

(forrás: noiportal.hu-rejtelyekszigete.com)

Podrohovszky Miklós - Inkarnáció - videó