Évezredekkel ezelőtt Mezopotámiában úgy hitték az emberek, hogy a szellemvilágba vezető átjáró a Tejút nagy kanyarulatának, a Lelkek Folyójának a két végén helyezkedik el.
A halál után a lelkeknek meg kell várniuk, míg a Nyilas kapuja az őszi napéjegyenlőség idején megnyílik, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. A Földre visszatérni pedig csak a tavaszi napéjegyenlőség idején, az Ikrek kijáratán át lehel az éjszakai égbolton.
Vizsgált alanyaim azt mondják, hogy a lelkek utazása valójában sokkal egyszerűbb: a Földet elhagyva az alagúthatás viszi át őket a szellemvilágba. Bár a lelkek igen gyorsan elhagyják a testet, nekem úgy tűnik, hogy a szellemvilágba való átmenet egy pontosan kimért, szabályozott folyamat. Később, a Földre való visszatérés idején, utunk már sokkal gyorsabb lehet.
Alanyaim többféleképpen számoltak be az alagút Földhöz viszonyított helyzetéről. Néhány frissen meghalt ember úgy látja, hogy az a testükhöz közel nyílik meg számukra, míg mások azt állítják, hogy magasan a Föld fölé emelkednek, mielőtt elérnék az alagutat. De bármelyik esetet is vesszük, a Föld elhagyása és az alagútba történő bejutás között eltelt idő elhanyagolható.
Íme, egy alany beszámolója a szellemvilágról:
Dr. N.: Ön most éppen elhagyja a testét. Látja magát, ahogy egyre távolabb kerül halála helyétől, egyre távolabb a Föld síkjától, Mondja el, mit tapasztal!
A: Először… nagyon világos volt… közel a Földhöz, most egy kicsit sötétebb van, mert bejutottam az alagútba.
Dr. N.: Írja le nekem ezt az alagutat!
A.: Ez egy.., Öblös, sötét szellőzőcső… egy kis fénykör látszik a túlsó végén.
Dr. N.: Oké. Mi történik ezután?
A.: Valami meglódít… gyengéd húzást érzek.,, azt hiszem, át kéne mennem ezen az alagúton… és aztán meg is teszem. Most már szürkeség vesz körül, mert a fényes kör egyre növekszik előttem, Olyan, mintha… (kliensem itt megáll).
Dr. N: Folytassa!
A: Felszólítanak, hogy haladjak tovább. .
Dr. N: Figyelje, ahogy az alagút végén a fénykör kitágul, és mondja tovább, hogy mi történik önnel!
A: A fénykör nagyon széles lesz, és… egyszer csak kint vagyok az alagútból. Felhős fényességet látok.,., fényes ködöt. Átmegyek rajta.
Dr. N: Ahogy kijött az alagútból, mit észlel, azon kívül, hogy nem lát elég tisztán?
A: (az alany szinte suttogva szólal meg): Olyan csöndes minden,.., olyan hihetetlenül csöndes…, a lelkek lakóhelyén vagyok…
Dr. N: Éri önt mint lelket, bármilyen más benyomás is?
A: Gondolat! Érzem a gondolat erejét magam körül!
Dr. N: Lazuljon el teljesen, és mondja tovább, hogy mi történik önnel! Engedje, hogy az érzéseit szabadon szavakba öntse! Kérem, folytassa!
A: Hát nehéz ezt szavakban kifejezni…, amit érzek… a szeretet gondolatai.,., Közösség,,., empátia…, nagy-nagy megértés..,, mintha a többiek már vártak volna.
Dr. N: Biztonságban érzi magát, vagy egy kissé ijedt?
A: Nem félek semmitől. Amikor még az alagútban voltam, egy kicsit.,. nem találtam a helyemet. De most, igen…, most biztonságban érzem magam. Érzem a gondoskodást, amely megérint… és táplál. Furcsa, de azt is pontosan tudják körülöttem, hogy ki vagyok, és miért vagyok most itt.
Dr. N: Lát erre valami bizonyítékot maga körül?
A: (csitítva): Nem! inkább érzem… a gondolatok harmóniáját érzem mindenütt.
Dr. N: Említette, hogy felhők vették körül, amikor kijött az alagútból. Az égben van, a Föld fölött?
A: (szünet): Nem. Nem ott… De úgy tűnik, hogy átlebegek egy felhőszerű dolgon, ami különbözik a földi felhőtől.
Dr. N: Látja egyáltalán a Földet? Maga alatt van?
A.: Lehet, hogy ott van valahol, de nem látom, mert bementem az alagútba.
Dr. N: Úgy érzi, hogy még mindig kötődik a Földhöz, mondjuk egy másik dimenzióban?
A: Ez lehetséges… igen. Gondolatban a Föld közel van… és még mindig érzem a kapcsolatot vele… de tudom, hogy egy másik térben vagyok.
Dr. N: Mit tudna még elmondani a helyről, ahol most van?
A: Még mindig,,, homályos egy kicsit. De már kifelé megyek belőle.
Ez az alany, a halálélmény és az alagúton való áthaladás után, ahogy mélyebbre hatolt a szellemvilágban, egyre inkább alkalmazkodott a testetlen állapotához. A kezdeti bizonytalanság után hamarosan vonzó, kellemes érzésekről számolt be. Vizsgált alanyaim körében ez az érzés általánosnak mondható.
Az alagúton történő áthaladással lelkünk átlépi a szellemvilág küszöbét. A legtöbben eddigre már pontosan értik, hogy nem haltak meg igazán, csupán elveszítették földi testük terhét. Ez a tudás – az adott lélektől függő mértékben – segít az új helyzet elfogadásában. Egyesek folyamatos ámulattal és csodálkozással számolnak be a velük történtekről, míg mások egyszerűen csak leírják, amit látnak. Mindez az adott lélek érettségén és a mostani életében fölhalmozott élettapasztalatán múlik, Leggyakrabban a következőket hallom, egy örömsóhaj kíséretében: „Ó. de csodálatos!… Újra hazajöttem erre a gyönyörű helyre!”
Vannak magasan fejtett lelkek, akik igen rövid idő alatt képesek kilépni a testükből. Számukra a szellemi úti célhoz történő megérkezés csupán egy röpke pillanat. Ők az „élcsapat”, de biztos vagyok benne, hogy belőlük kevesen vannak a Földön. Egy átlagos lélek nem mozog ilyen gyorsan, sőt, akadnak olyanok is, akik igencsak tétovák és lassúak, A végsőkig összezavarodott, halott testükhöz ragaszkodó lelkek ritka eseteitől eltekintve úgy látom, hogy haláluk után a fiatal, még kevés életciklus tapasztalatával rendelkező lelkek kötődnek erősebben a földi környezethez.
Legtöbb alanyom arról számol be, hogy az alagút szájából kijőve a helyzet egy ideig még zavaros. Azt hiszem, ez a Földet körülvevő legközelebbi – a teozófusok által kamatokénak nevezett – asztrális sík sűrűségének a következménye.
Részlet: Dr. Michael Newton – A lelkünk útjai
Forrás: Holics-Mester Marianna - kicsibudoar.hu
