2020. november 27., péntek

Kórházi dolgozók paranormális tapasztalatai

 

A paranormális jelenségekről tudjuk, hogy az emberek bárhol és bármikor érzékelhetik őket, így például a kórházakban is, amelyek esetében most a Reddit közösségi oldalon osztották meg a legfélelmetesebb paranormális tapasztalataikat a kórházi dolgozók.

Ó, hello: „Egy betegség miatt beszélni és mozogni képtelen nő megetetésében segítettem. Olyan volt, mintha kómába esett volna, vagy valami hasonló. Alig bírtam belediktálni az ételt. Miközben etettem, magamban beszéltem. Úgy tíz perc telhetett el, amikor a beteg lassan elfordította a fejét, és ezt mondta: 'Óh, hello!'

Ezután visszafordította a fejét, és folytatta a semmibe bámulást. Szörnyen hátborzongató volt!” – soberhungry

Egy kisfiú szelleme: „Terapeutaként dolgozom egy akut/hosszú távú gondozási intézményben, aminek négy fő folyosója van. Ezek közül sok különös esemény zajlik a 300-ason és a 2B-n. A lakók egy kisfiúról szoktak beszélni. Néhányuk csak látja, néhányuk csak hallja.

Rendkívül furcsa azt látni, hogy egy 98 éves nő milyen jól érzi magát, miközben egy kisfiú szellemével diskurál.” – Snowwhite88

Egy kis búcsú: „Az osztályon jól ismerték és kedvelték azt a beteget, aki a műszakom alatt hunyt el. Aznap este átadáskor elmondtam, hogy a páciens meghalt, mire az átadott szoba ajtaja, amit bezártam, magától kinyílt, aztán becsukódott. A beteg elbúcsúzott.

Később, de még ugyanabban a hónapban, az elhunytról beszélgettünk az ápolók állomásán. Különös módon egy kártya pont akkor esett le a hirdetőtábláról, amikor a beteg szóba került. A leesett kártyán az elhunyt beteg családjának nekünk szánt köszönete volt, amiért gondoztuk a rokonukat.” – Mogwa

Mit csinálsz: „Amikor egyszer az egyik tanárommal beszélgettem, akkor elmesélte egy élményét, amiben egy srác megfulladt. Körülbelül 15 perce halott volt, ezért betették a zsákba. Már épp a cipzárt húzták be, amikor a srác felült és megkérdezte, hogy mit csinálnak vele. A tanárom, aki 25 éven át dolgozott mentősként, elmondta, hogy ekkor állt a legközelebb ahhoz, hogy lelője magát.”

Ne engedj vissza: „Az anyukám nővérként dolgozott, amikor beszállítottak egy autóbalesetet szenvedett srácot, aki rengeteg vért vesztett. Az újraélesztés közben a srác magához tért, és azt kiáltotta, hogy: 'Ne hagyd, hogy visszamenjek oda! Ne engedj vissza!'

Pár másodperccel később meghalt.”

Bill itt van: „Még hallgató voltam, amikor egy végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő hölgyet gondoztam. Azt kérte, hogy ha leáll a veséje, akkor ne élesszük újra. Ez bekövetkezett. Amikor leállt a veséje, akkor egy rövid beszélgetést folytattunk. Ekkor elnézett a vállam felett, és ezt mondta: 'Bill szerelmem itt van. Mennem kell.'

Ekkor leállt a légzése. A hölgy férjét hívták Billnek, aki akkor már elhunyt.” – Jesspandapants

Két férfi besétál: „A legtöbb betegünk idős. Általában két dolgot látnak, még mielőtt meghalnak. Néhányan arról beszélnek, hogy két férfi jelenik meg a szobában, és azt mondják, hogy most már készen áll a távozásra. Ekkor a beteg hív minket, hogy elmondja ezt. Amikor meglátják a két férfit, akkor rettegnek vagy bosszankodnak.

Mások azt mondják, hogy egy kisfiú megy be a szobába, ahol hangoskodik, rohangál és próbálja felébreszteni őket. Ilyenkor a betegek felhívnak minket, hogy megkérdezzék, ki az, aki megengedni, hogy késő este gyerekek rohangáljanak.” – pokfynder

Vallásos zene: „Nagyjából két évvel ezelőtt 10-15 beteget kezeltünk gombás agyhártyagyulladással. A páciensek 20 és 90 év közöttiek voltak. Nincsenek közös helyiségek, a betegeket elkülönítettük egymástól, nem álltak kapcsolatba egymással.

Ennek ellenére sok páciens ugyanazt a hallucinációt látta. Például gyerekeket pillantottak meg a szobájuk sarkában és vallási zenét hallottak.” – RNWaitress

Vudu-emberek: „Négy éve dolgozom éjszakai nővérként egy helyi otthonban. Egyszer az egyik betegem elképesztően élénk hallucinációk miatt nem tudott aludni. Azt mondta, hogy folyton vudu embereket lát, akik csak bámulják és várják a halálát.

Egészen addig nem vettem komolyan, amíg a folyosón át nem sétált egy nő, aki ritkán beszél. Ő azt mondta, hogy szintén látja ezeket az alakokat.” – Ryank_119

Másodszor: „Még tanuló voltak, amikor felhívtak egy stroke-os beteghez. 45 percen keresztül küzdöttek az életéért, de végül elhunyt. Értesíteni akartuk a családját, hogy búcsúzzanak el, de ők addigra elmentek.

A beteg több, mint 45 percen keresztül agyhalott volt, pulzus nélkül, de aztán felült és a családját hívta. Az ápolónők gyorsan elrohantak, hogy visszaszerezzék a monitorokat és a felszereléseket. Sikerült stabilizálni az állapotát, úgyhogy a beteg el tudott búcsúzni a családjától, majd azonnal, másodjára is meghalt.” – simplesimon6262

Szerző: Ancsy -hir.ma

(Forrás: noiportal.hu)

5 IJESZTŐ KÓRHÁZI FELVÉTEL  - videó

forrás: Nemazasrác