2020. november 28., szombat

Szász Ilma: Vallomások spirituális élményeimről


Mielőtt a tárgyra térnék, szívből köszönöm édes szüleimnek, hogy szeretettel fogadtak, neveltek, oszlopként támogattak (hitükkel is). Ezek nélkül egy betű nem jelenhetne meg ezen a papíron.

Így viszont megpróbálom összefoglalni a számomra jelentősebb spirituális tapasztalataimat.

32 éves koromig éppen olyan eszmék, célok vezettek, mint kortársaimat. Eredményes kutatóorvos szerettem volna lenni, szakmában és kultúrában megfelelő párt és barátokat szerettem volna találni. Úgy gondoltam, hogy korszerű tudományos világnézetem van.

A vágyaimból annyi valósult meg. hogy édesapám érdeméből (aki állásba lépésem után egy hónapon belül meghalt) egy reményteljes, korszerű biokémiai osztályon kaptam állást. Az intézetben megtalált egy nálam 4 évvel fiatalabb, de minden szempontból magasabb rendű „kicsi Verának” becézett kolléganőm,(akivel, mint utóbb kiderült, horoszkópilag is szoros kötelék kapcsolt össze).

A finomsága, kultúrája tehetsége, morális helytállása csak eszményképem lehetett.

Úgy gondoltam ő olyan jó, nem fog bántani engem, és én majd megpróbálok az ő szintjéhez közelíteni és a férjével és egy barátjukkal egy szép elefántcsont toronyba vonulunk vissza ebből a veszélyes világból. Emellett volt egy irreális álmodozásom egy akkor csodálatosnak érzékelt fiatalemberről, akinek tönkrement első házassága álmaimnak holmi fogódzót nyújtott.

És akkor jött egy nagyon mélyfekete völgy, ami egész további tudatvilágomat megváltoztatta.

A „kicsi Vera” egy hét alatt meghalt hepatitisben, aminek a halandósága 1 ezrelék.

(Meg kell mondanom, hogy 13 éven át nem volt egy ember sem, aki szívemet megrezdítette, mintha megfagyott volna, robotszerűen láttam el kötelezettségeimet.) A csodálatosnak tartott ifjú másodszor is megnősült. Szegény édesanyám csúnya, gennyes epehólyag gyulladása miatt veszélyes helyzetbe került, és műtéte után állandóan végrendelkezett nekem. Ezzel egy időben feltűnt egy fiatalember, csontvázzá soványodva, mert huszonéves felesége csontszarkómában meghalt. Ő azt mondta: Próbáljuk meg együtt. Én azt válaszoltam: Jó. 6 hónap ismeretség után házasságot kötöttünk, mert azután már esedékes volt féléves angliai tanulmányutam.

A világnézetemet nemcsak barátnőm halála rendítette meg, hanem az is hogy kiderült, hogy a halálos veszély benne volt a horoszkópjában és nem csak neki, a férjének is. Annak reményében, hogy barátnőméhez hasonló horoszkópú embert még találhatok az életemben (egyébként ennyire egyezőt soha nem találtam) angliai tanulmányutam első szabad napján felkerestem a Teozófiai Társaság könyvesboltját, és kértem egy jó asztrológia könyvet. Kaptam. És akkor az eladó rámutatott egy kis könyvecskére. hogy ez is jó. Azt is megvettem. D.E. Harding cambridge-i professzor a Világok vallásai című könyve volt. Ő 15 évig Indiában élt, Ramana Maharshi tanítványa volt. A könyv függelékében leírta saját, és egy tanítványa megvilágosodását.

Teljesen megdöbbentem a soha nem hallott tények, fogalmak olvasásakor. Hazatértem után írtam a kiadónak, aki továbbította levelemet Hardingnak. Ő válaszában megnyugtatott, hogy írjak csak, leveleim nem maradnak megválaszolatlanul. Később saját költségén ideutazott néhány napra és barátaimnak és nekem előadást tartott.

Még később egy barátnőmmel két ízben vendége lehettem ipswichi otthonában.

Életem megfordítója volt. Kísérje áldás már nem földi útján. Könyvét lefordítottam és sikerült magyarul megjelentetnem.

Sőt még további gondoskodásában is részesültem. Két sógorom Kanadában élt, és látogatásukkor magyar lelkes Zen buddhista tanítványához, Újváry Ferihez juttatott, ki máig barátom, és szintén máig segítőtársam lett az ő magyar barátja, Deák Pista, aki görög-katolikus pap és egyben a hindu surat-shabd jóga lelkes követője. Nem lehetek Ferinek elég hálás, aki miután a Zenről könyvcsomagokkal halmozott el, és mégsem voltam képes Zen meditátorrá lenni, hogy végül úgy döntött: Te nő vagy és keresztény, Neked más kellhet. És megadta a Londonban akkor alakult első katolikus mantra meditációs centrum címét.

Puha diktatúránk vége felé jártunk, nem volt könnyű vízumot szerezni, az általuk éppen hellyel rendelkező időpontra, de nem lehetek elég hálás nekik. Hogy ők hogy eljártak érdekemben az angol hivataloknál. a Vasfüggöny mögül, pénzzel nem rendelkező, reformátusért, hogy kijuthassak hozzájuk. És asztalomon ott várt az írásuk, hogy úgy akarnak szolgálni, mint Krisztust magát, - és úgy szolgáltak. És azt mondták, hogy az ő Bibliájukban nincs olyan szó, hogy felekezet, vétkeznének a Szeretet ellen, ha kizárnának az áldozásból, és a gyónást majd én elintézem az Úristennel. Újonnan alakult intézmény volt (vagy 15 évnyi kérvényezés után).

Szinte „harapni” lehetett a Szent Lelket. Hol volt már akkor az én régi tudományos világnézetem!

Náluk olvastam először (Anthony de) Mello felszabadító, egész világra nyitó és gyakran nevetésre ingerlő írásait. Akkor épült ki egy híd India és a kereszténység között, ő a kiépítői közé tartozott és én elkezdtem járni ezen az átjárón. A centrum együttműködött egy Védanta centrummal, és én őszintén megbeszélhettem az apácákkal, hogy minden jelentős hindu központot meg szeretnék látogatni, és ők eligazítottak a legkönnyebb elérhetőséghez.

És akkor az egyik ashram egyik „videója” mondhatni „odaragasztott a székhez”. (Két helyen történt meg ez velem, így kapcsolódtam két hindu Mesterhez, itt Muktanandához, és jóval később Ramana Maharshihoz).

Muktanandától videón un. shaktipatot (isteni energiaátadást) kaptam, és egyik éjjel felébredt és felszaladt bennem a kundalini (a hinduk „alvó Szentlelke”). Önmagamhoz viszonyítva a spirituális megértésem ugrásszerűen megnőtt. Nagy fordulópontot jelentett ez számomra.

És náluk fedeztem fel, hogy a nálam hatékony spirituális módszer (nem a lélegzetfigyelés), hanem az értelmes énekelt mantra ( mert az alapadottságok közül bennem az érzés és gondolkozás dominál az intuíció és érzékelés felett). Az így folytatott meditáció első 3 hónapjában úgy éreztem nektáreső hull a fejemre. Ez elmúlt, de a hatása felejthetetlenné lett.

A kundalini emelkedésének egyik kezdeti szakaszában megnyílt egy alsó csakrám médiumitása. Mintegy 3 hónapig „channeling” folyamatban vettem részt. Ma is azt hiszem, hogy kaptam igaz információkat is, pl. hogy nem sokára megjelenik Zsuzsi, akit fogadjak el nevelt lányomnak (így is történt).

Aztán arra is van valószínűség, hogy a kettővel ezelőtti inkarnációm Roxane Purusaja-Pornuet volt, egy hugenotta pap felesége, majd megölése után özvegye. A kisfia is gyilkosság áldozata lett. Az említett kis francia helységeket később mind megtaláltam a Larousseban.

A következő inkarnációm története, egy bonapartista tisztről, akit egy magas rangú hölgy iránti szerelme miatt saját főnöke ölt meg egy csatában 33 évesen, már túl regényesnek tűnt. Erről a Pierre-ről azt állították, tudott a szabadkőművesekről és illuminátusokról, de inkább érdekelte a Gloire és L’Amour (dicsőség és szerelem).

Indiai gyökereimet Kabírig vezették vissza, akiért egyszerű emberként rajongtam. Végül - úgy érzem -, egy nagyon érzékeny pontomon kísértettek meg. Azt ígérték, hogy a „kicsi Vera” fog súgni és tolmácsolni és általa értékes szellemi tanításokat fogok kapni.

Tudtam, hogy nem lehet jó Verának, ha a szintemhez kapcsolják - és sírva - de elutasítottam. Ezzel egy csapásra elmúlt az egész „channeling” időszak, ami időnkénti 3. szem kinyílással is járt. Az is bezárult. Ezután jutottam igazi látnokok igazi látomásaihoz.

Deák Pistától megkaptam bingeni Hildegard látomásait. Magával ragadott ez a valóban magas szintről érkezett sugárzás, amit egy valóban kiválasztott tiszta lény képes volt felfogni.

Később tanítványaim Hildegard képeit.” A Mennyország ábécéskönyvének” neveztek el, mert sok túlvilági látomása volt. Életemben egyszer egy Szent Péter szobor előtt úgy éreztem, mintha belülről Jézus szólna nekem:”Neked adom a Mennyország kulcsait”. Mindenesetre minden számomra elérhető túlvilágképet (Hildegard, kabbala, surat shabd jóga, kriya yóga) áttanulmányoztam. Hildegard szimbólumait magamban sokáig fejtegettem, sokszor reggel felébredve találva megfejtést. Olyan szerencsém volt, hogy az Ursus libri Hildegard életrajz kiadványához felkért képanyag kiválasztáshoz és - a katolikus lektornak megfelelő - rövid magyarázatokhoz is. Így ennek a felső ajándékomnak elérhető kiadványban is nyoma van.

Másik ajándékomhoz levelezés útján jutottam. Dr. Klaus Thomas, orvos és evangélikus lelkész, az Európai Relaxációs Egyesület elnöke nagy Meditációs kézikönyve kapcsán.

E könyv dédelgetett kincse a Nicolaus von Flüe számára az égre rajzoltan megjelent „Meditációs kerék”. Ezt a falusi templomfestő szerencsére képes volt hitelesen megfesteni. Thomas dr. Pesten segített tartalmát felfognunk. Az ábra középső rétegének egyik különlegessége, hogy a képek egyik irányban olvasva a Miatyánkot szemlélteti, másik irányban Jézus — és saját--- életünket születésünktől halálunkig és feltámadásunkig. Thomas doktortól azt is megtudtuk, hogy Németországban van egy kolostor, ami teljesen ennek a látomásnak van szentelve, sőt sikerült oda eljutnunk. Már a külső falán—a rádióaktivitás jeléhez hasonló — a látomás közepét képező isteni ki-és visszasugárzás jele tűnik fel. Az épületben a festményen kívül a kápolna oltár- bronzszobrától a kert márvány Nicolaus von Flüe szobrán keresztül, az emléktárgybolt gyertyáiba égetett látomásig és az emlék levelező lapokig. minden ezt a látomást eleveníti meg. Én a”Tükör által” című meditációs könyvecskémben tettem közzé. A kolostor Haus Werdenfels-Nittendorfban található (Regensburgtól 9 km-re).

Harmadik látomás ajándékom Zsuzsi - fogadott lányom - ötletének köszönhető. Azt tanácsolta, hogy az Apokalipszist ábrázoló gyönyörű gobelinek Angersi- kastélyának emlékboltjába írjak, és rendeljem meg egy albumukat, ami az összes színes képet tartalmazza. Ez sikeresen meg is történt. És sok után-tanulmányozás után az Apokalipszis titkainak sokféleképpen érthető magyarázataiból egy bennem is kirajzolódott, és azt a képekkel együtt Az Örökéletnek beszéde c. könyvem függelékében tettem közzé.

Még egy számomra különlegesen értékes saját élményemről is beszámolnék.

Hosszú időre nyúlik vissza (még a református Gyökössy Bandi bácsi biblia óráinak idejére) mikor útközben egy kegyszerboltban csupa keresztre feszített Jézust láttam és elkezdtem könyörögni, hogy jelenjen meg valahogy számomra feltámadott formájában.

És néhány évtized múlva váratlanul láthattam Őt pár percig.

Egy surat shabd Mester adott nyilvános beavatást, énekelve öttagú mantrájukat, a simrant.

Annak egyike a SOHAM (Én Ő/Az VAGYOK), amit meditációmban egy könyvből merítve kezdetek kezdetétől használtam. Később kiderült, hogy a kundalini jógában is alapmantra.

És ahogy ennél a beavatásnál énekeltük a simrant a SOHAM-nál kinyílt a 3. szemem és a kéklő ég Napjában megpillantottam Jézus ragyogó arcát. A következő mantránál már eltűnt.

De az ismétlésekkor minden SOHAM idejében feltűnt. Elmondtam legjobb barátnőmnek, de csak egy későbbi meditációban értettem meg hogy ez régi-régi és újra ismétlődő könyörgésem teljesítése volt. Mintha maga Jézus mondta volna belülről, hogy „hiszen már régen megjelentem”.

Még egy különleges történésemről számolnék be. Jeru Kabbal utasítása szerint végeztem zenés holotróp légzést. Kedves fekete cicám (most már a macskák égi vadászmezőin van) ült akkor az ölemben, és ahogy emelkedett bennem az energia ő is felegyenesedett és mászott fölfelé.

Éjszakai álmomból én csak valami fényességre emlékeztem, de másnap a vejem felhívott külföldi munkahelyéről, hogy Zsuzsi lányom kérdezteti, jól vagyok-e. Megnyugtattam, hogy igen. Ugyanaznap egy különös érzékenységű tanítványom betelefonált a Mantra főiskolára (ahol őt akkor tanítottam) hogy nincs-e valami bajom, mert ő látott éjszaka repülni az űrben.

Kiderült, hogy Zsuzsi is azért telefonáltatott, mert éjjel arra ébredt, hogy először a cicusom besétált a szobájába, és azután én is megjelentem. Mindkét helyen azt hitték, hogy meghaltam. Csak nyilván egy finomtesti utazásomnak voltak tanúi.

A visszajelzések megerősítettek finomtestem létezésében.

Hogy indiai vonatkozásokra is rátérjek, egy másik ehhez kapcsolódó rövid írásomban bővebben kifejtettem, hogy számomra a „Krisztusarcú” Juktesvar és bölcs tanításai mennyire segítségemre voltak Jézus megértésében, és a túlvilághitemben, amennyiben közli, hogy ő (Juktesvar) most az asztrál síkról a kauzál síkra törekvőknek nyújt segítséget.

Muktananda döntő hatásáról már beszámoltam.

Most még néhány szóban megemlékeznék Ramana Maharshiról.

Az ő csendes „önkutatása” mellett kinyilvánított néhány tömény szava magának Istennek a megértéséhez adott segítséget. Az az állítása, hogy a szívünk mellett, a középvonalban egy isteni magasrendű erő működtet, és ez ugyan így van minden emberben, sőt ez a láthatatlan minőség áthatja az egész világot felejthetetlen igazságként ivódott belém. Életem legboldogabb háromnegyed óráját is neki köszönhetem, bár magyarázni nem tudom.

Az ő könyvét olvastam és nem tudom melyik mondatánál öntött el ez a nagy boldogság, de kénytelen voltam a lakáson belüli sétával levezetni, s majdnem egy órába telt, hogy lenyugodva éjszakai álomnak adhassam át magam.

Tehát eddigi nagy ajándékaim:

D. E. Harding

John Main meditációs központja Londonban

Anthony de Mello

Bingeni Hildegard

Nikolaus von Flüe

Az Apokalipszis,

Jeru Kabbal.

ezen kívül Angelus Silesius Szent Lélek leáramlástól ihletett tömör versei

és talán mondhatom, Jézus maga is.

Hindu részről pedig

Muktananda és shaktipatja

Védikus irányzatai, főként a krija jóga és ezenbelül is

Juktesvar

s akit nem említettem, pedig Istenanyai lényét sokat hívtam segítségül:

Anandamayi Ma.

Mindeközben a földi síkon jött a rendszerváltás. Elvégeztem az orvosira építhető hároméves mentálhigiénikus főiskolát és megkaptam a velejáró második diplomát.

Gyakorlatilag 17 évig részállásban működhettem pszichológusszerű munkakörben a Buda Béla vezette Központi Modell Ambulancián leginkább spirituális munkakörben. Áldottak legyenek Rák és Halak munkatársaim és az általuk kialakított légkör, név szerint talán Fórizs Éva főorvosnőt említeném meg.

Ezen kívül pedig az első ezoterikus iskola, ami indult a rendszerváltás után néhány száz érdeklődővel, --nyilván fenti elrendezés révén-- számomra adta meg a lehetőséget hogy vallásokat és pszichológiát oktathassak náluk. Ennek tananyagaiból készült el öt könyvem.

A fentieket sokkal bőbeszédűbben írtam le a könyvekben, de hát nyilván nagyon kevés ember fogja onnan kibogarászni a „titkaimat”.

80 éves koromig itthon egy (kb. húsz fős ) kört vezettem „a péntek estieket”.

Nekem nagyon nagy adomány volt, hogy készülhettem ezekre az estékre, hiszen nekem volt erre a legtöbb időm, a többiek dolgoztak. A jó néhány különálló téma mellett rendszerszinten átvettük a Leuner féle imaginatív pszichoterápiát, és a Szent Ignác-i imaginativ lelkigyakorlat modernizált formáját, kiváló festményekkel elősegítve a meditálók imaginatív képességeit, valamint Hawkins rendszerét és az őáltala annyira dícsért médiumi Csodakurzust. Az eredmény nem lett egy globális ökuméne (még bennem sem). Mindenki a saját érdeklődésének megfelelően kapott felső vezetést és én nagyon örülök az ő különböző gyümölcseiknek.

Közülük példaként csak hadd említsem az Antalffy Yvette-ben kifejlődött haiku-kalligráfia kifejezésmódot, amit férjével összefogva sokak segítségére felhasznál.

A Honlapomon ajánlom Tariska Eszter életútjának tanulmányozását.

Egész más, mint az enyém és sokkal tovább jutott, nemcsak meditációs csoportok vezetője, hanem haldoklók átsegítője is.

Köszönjük a Legmagasabbnak, hogy küld ilyen segítőket.

Az én utam másmilyen volt, de azért gondoltam mégis érdemes összefoglalni, mert lehet, hogy valamelyik része valakinek ad valami ösztönzést vagy ötletet.

Említettem, hogy a mantrameditáció számomra nagyon hatásos volt. Szerettem volna egy keresztény variánst adni belőle (valamennyire eltérőt a taizéitől). Nem valósult meg csoport szinten, ezért a kis gyűjteményt csatolom. Hátha valakinek valami segítségére lesz belőle.

De egy éneket, egy Húsvéti himnuszt megemlítenék a dalok közül.

„ Lásd ott a Jézus, az Üdvözítő,

Ne kételkedj többé, Ő jelent meg, Ő.” - Händel zenéjére.

Karácsonyra van Csendes éjünk és még más dalaink, Pünkösdre Veni Sancte Spiritusunk és Isten élő Lelke jöjj-ünk. Szeretném, ha húsvétra is lenne azt megvilágító, méltó himnuszunk.

 
Hiszen az azonnali Feltámadás esélyéről van szó, a csodáról, hogy a feltámadott hullámtermészetével akárhol megjelenhetett, de anyagi természetét is felvehette. És hogy felfogjuk, e nagy csoda valamilyen formájában majd nekünk is lehetőséggé válhat csodálatos Világmindenségünkben .

Nyilván túllőttem a célon, hogy minden mantraéneklésben megszokott témakörben szerettem volna megajánlani egyházi énekeinkből mantrikus használatot. Pedig ennek még nyílván nincs itt az ideje. Ilyen kérdéseket tettek fel nekem: Énekeljük ismételten? És magyarul???

(Ezen a téren be kell vallanom, hogy a hosszú ideje, sokak által énekelt szanszkrit mantrák energetikusan feltöltődnek, úgyhogy ajánlataim ezen a téren nem voltak egyenértékűek))

Viszont van egy karácsonyi népénekünk a „Pásztorok, pásztorok”, amit az egész magyarság énekel, ki tudja mióta. Ennek utolsó versszaka így szól:

Dicsőség, imádás az Atyának,

Érettünk született Szent Fiának,

és a vigasztaló Szentléleknek,

Szentháromságban az Egyistennek.

Ez tényleg beivódott, beépült a lelkekbe és megkapta az erős energiatöltést.

A mi csoportunk mindig Rubljov Szentháromság ikonja körül meditált.

Akkor még nem tudtuk, hogy Richard Rohr atya minden reggelét ezzel az ikonnal kezdi.

Az ikont a hinduk Síva Táncához hasonlítja, s számunkra Isten szeretet- táncaként ajánlja meg. Azt is felfedezte, hogy az ikon felénk eső oldalának bemélyedése mélyén még egy kis ragasztóanyag maradvány van, amire nyilván egy kis tükör volt valaha elhelyezve.

(Erre a képen a Szentlélek jobb keze rá is mutat). Aki elé ült, térdelt, önmagát láthatta az Isten átölelő, szerető táncába burkolva.

Nem tudom megállni, hogy ne idézzem Rohr atya színélményeit:az Atya áttetsző arany ragyogását, a barna földre testet öltött Fiún az ég és a tenger kékjének összekapcsolódását, és a Szentlélek zöldjében az éltető klorofill zöldjét, amit ő is asszociál Hildegardunk éltető „viriditásával”. De e meditatív, áramló tánchoz mi is hozzáadhatunk valamit .

A kép három alakjához a fenti énekünk első három sorát, s a negyedik oldalhoz a befejező Egyistent, aminek tánca éppen minket is átölel, magával repít.

Ki tudja, a szemet és általunk a fület is magas szinten megrezgetett meditációs energia, nem indítana-e el valakiben egy felemelő folyamatot?

Ha igen, akkor megköszönhetnénk, hogy próbálkozásunk még hozzáadott a Szentháromságikon vonzerejéhez, Isten még nagyobb dicsőségét szolgálva!

Elmélkedésünk végén tekintsük hát meg Rubljov Szentháromság ikonját, amelyet a nagy szakértő Florenszkij egyenesen Istenbizonyítékként nevezett meg.

Ui. Antalffy Yvette-nek, írásaim szorgos megörökítőjének nem lehet eléggé megköszönöm szolgálatait. És mély hálával köszönöm még a pénteki csoportból a Gondviselésnek, hogy Keresztes Editünk öregségemben, magányomban, betegességemben mind-mind oszlop módjára segítségemre van. És Lósy Évikénknek, hogy csak hogy örömöt okozzon, mindennap küld valami szép és értékes internetes ajándékot. Miksa Gyulánk pedig férfias erővel fejti ki gondoskodását. (És csak a legszorgalmasabbakat említettem.) Bennük lakó Istenbizonyíték ez számomra . És ez igazán nem kis dolog.

 Szász Ilma

Dr. Szász Ilma honlapja:

https://sites.google.com/site/szaszilmahonlapja 

 

A megvilágosodottak evangéliuma - Szász Ilma, Jakab István  -videó

 https://www.youtube.com/watch?v=QuIcspDqUVA

forrás: VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

A világ attól fog megváltozni, hogy magas energiaszintű lények kisebb csoportja olyan módon fogja emelni a teljes közösség rezgését, hogy az megugorja azt az evolúciós lépcsőt, amely most nem a külvilágban, hanem az emberek belsejében fog végbemenni. Melyek a földhöz ragadt emberek tulajdonságai? Hogyan tudott az Isteni, természetes lény ilyen módon az elme rabjává válni? A megvilágosodás nem más, mint a belső fény kigyulladása, amelyet a környezeted is elkezd érzékelni, úgy is mondják, hogy bölccsé válsz. Már nem kötnek a régi szokások, sem a párkapcsolatban, sem a mindennapi életben, amelyek idáig meghatározták az életedet.