2020. február 28., péntek

Jelenés a tükörben


Évekkel ezelőtt láttam anyám látomását. 1975-ben lett öngyilkos. Nagyapám, anyám apja lelkész volt, így engem abban a meggyőződésben neveltek, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Úgyhogy amikor anyám meghalt, az is nagyon bántott, de még jobban bántott a gondolat, hogy örökre elvesztettem, hogy elkárhozott a lelke. 


Amikor megérkeztem a szertartásra a ravatalozóba, leginkább ez nem hagyott nyugodni. De aztán egy gyönge hang – én isten suttogásának nevezném – szólt hozzám, amikor felnéztem jobbra, a mennyezetnél anyám és Krisztus látomását láttam, amint kéz a kézben távolodnak tőlem. A látomás teljesen színes volt, teljesen életszerű. Mindketten visszanéztek a válluk felett, rám mosolyogtak, azzal eltűntek.

Ez indított el a spiritualizmus felé. Abban a pillanatban felismertem, hogy sok minden, amit tanítottak nekem, nem igaz. Egy év sem telt el és a férjem is meghalt. Tíz éves házasok voltunk. Ez számomra a lélek sötét éjszakája volt. Azóta haladok a saját spirituális utamon. 

Sokáig meditáltam, megpróbáltam a meditáció minél mélyebb szintjére jutni, hogy a férjemmel kapcsolatba kerülhessek. Talán ez vezetett el, egy tükörnéző szeánszra, ahol az ember a tükörbe pillantva megláthatja elhunyt szeretteit. 

Belépve a fülkébe helyet foglaltam, de nem tudom meddig ülhettem ott, mielőtt bármi történhetett volna. Egy idő múlva a tükör eltűnt és anyámat láttam helyette. Először nagy távolságból láttam, és csak az arcát. Aztán ahogy egyre közelebb jött, egyre szellem szerűbb lett, de nem kísérteties módon. Nem volt fényes és anyagszerű, ráadásul inkább füstszerű jellege volt. Mosolygott és Madárkámnak szólított, ahogy gyerekkoromban.
-Madárkám, azért jöttem én, mert Bill (a volt férje a mesélőnek) nem jöhet. Én már kicsit tovább jutottam, mint ő, neki még sokat kell tanulnia. Ő most még tanul. De nincs semmi baja, nagyon szeret téged és jól érzi magát.
Csodálatos arckifejezés volt anyám arcán. Ragyogott. Nagyon melegem lett. nem tudom, hogy ez azért volt-e, mert nagyon izgatott voltam, vagy a körülötte lévő energia okozta. A hangja másmilyen volt, mint a mi hangunk amikor beszélünk. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy évekig dolgoztam telefontársaságoknak és a tengerentúli hívások központjában, és amikor műholdról vettük le a jeleket, akkor annak másmilyen hangzása volt. Ilyen volt ez a hang is. Ami történt az nem képzelődés volt. Olyan igazi volt, mint a valóság, csak nagyon ünnepélyes. A furcsa az volt, hogy anyámat olyan közel éreztem magamhoz, hogy szinte meg is érinthettem volna. De annyira le voltam nyűgözve, és annyira koncentráltam arra, amit mondott, meg hogy a szemébe nézzek, hogy eszembe se jutott megérinteni. Azt hiszem nem beszéltem hozzá, vagy lehet csak a fejemben beszéltem, de ebben nem vagyok biztos. Olyan gyorsan válaszolt, hogy nem is volt időm beszélni. Nekem leginkább egyoldalú beszélgetésnek tűnt, ő beszélt hozzám. Csak csodálkoztam és figyeltem, hogy mi zajlik körülöttem. Mikor vége lett, az egész kép finom párává vált és anyám eltűnt.

(forrás: http://tulvilagrakeszulok.hu)

A harmadik szem aktivizálása és alapfokú használata - videó
forrás: lohere

"Figyeld a tükörben az arcod, tompa fény mellett. Légy egyedül, hogy biztos lehess abban, hogy senki nem fog zavarni, mivel nagyon elmélyült tudatállapotba kell kerülnöd, amely tudatállapotban minden fizikai zavaró tényező mélyebben befolyásolhat, mint éber állapotban. Alkalmas időpont lehet az este, amikor munkából hazaérve valószínűleg fizikailag és mentálisan is fáradt vagy. Ha nagyon fáradt vagy, akkor ne gyakorolj, és ne is próbálkozz. Akkor csináld, amikor kényelmesen érzed magad. Fontos, hogy kényelmesen érezd magad. Ez a gyakorlat nem verseny, nem lehet nyerni. Azért mondom ezt, mert találkoztam olyan emberekkel is, akik a túlzott akarástól mentálisan begörcsöltek és így blokkolták magukat. 
Nézd az arcod a tükörben, és nyugtasd magad olyan gondolatokkal mint: „Békességben vagyok önmagammal, csak nézem az arcom, hogy megnyugodjak és békére leljek önmagamban”. A fizikai szemeddel egyetlen pontra koncentrálj a szemeid között a homlokodon, vagy az egyik szemedre. Ne nézd mindkét szemed, mert az a látómeződ mozgásával járhat. 
Ne változtasd a látómeződet és ne pislogj, mert a fizikai szemedtől el kell vonnunk a figyelmedet a belső szemed felé! 
Válassz ki egy pontot az arcodon, fókuszálj arra, és ne változtass rajta többé. Maradj ennél a pontnál, amíg csak lehetséges, de ne erőltesd meg a szemed, addig csináld amíg kényelmes. Néhány pillanat múlva, kb. 30-60 másodperc múlva, amikor már teljesen relaxáltál, érezni fogod a meleget a nyakad hátulján. Azért említem ezt, hogy tudatában légy az energiádnak. Ha nem érzel semmi különöset, nem baj, ne várd el, hogy érezni fogod, de ha mégis érzed, tudd, hogy jó úton jársz. 
A melegség energia, melyet azáltal érsz el, hogy figyelmedet koncentrálod. Úgy is felfoghatod, hogy ez a spirituális segítőid, vagy a spirituális utadon vezetők által közvetített energia, vagy egyszerűen a jó jelenléte. Nem fontos, hogy tudd pontosan mi az, vagy ki az. Ha kényelmes, még jobban nyisd meg magad. Képzelj el egy belső ajtót, mely felnyílik miközben te még mindig az arcod egy bizonyos pontját nézed. 
Néhány pillanat múlva piciny változást láthatsz az arcodon, attól a ponttól kiindulva, amit figyelsz. Ne várd el ezt sem, de legyél nyitott arra, hogy ez megtörténhet. De ha az elméddel megrögzötten arra vársz, hogy megtörténjen, akkor valószínűleg nem fog. 
El kell vonnod a figyelmedet a fizikai szemeidtől, ne velük akarj látni! 
Az arcodon észrevett változás, az a harmadik szemed által közvetített kép, amely eléri a tudatodat, azaz a fizikai szemeddel látott képre "ráúszik" egy másik arc képe, egy másik megjelenés. Ez az arc lehet egy humanoidé. 
Amikor ez történik, lassan lélegezz és a legjobb és legélvezhetőbb energiákkal vedd körül magad, és esetleg csukd be a szemed egy pillanatra azért, hogy a szemeidet átitasd és megtisztítsd, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy 60 másodpercig vagy még hosszabb időn keresztül is folyamatosan és pislogás nélkül nyitva tartsuk a szemeinket. Most fókuszálj újra arra a pontra. Amennyire csak lehet, lazítsd el a látásodat és ekkor újra és még gyorsabban látni fogod az arcod változását. 
Ha valaki másnak az arcát látod a tiédben, ne ijedj meg, csak nézd mint egy megfigyelő. Csak nézz, ne ítélkezz arról, amit látsz, még akkor sem, ha ez egy gyönyörű, vagy groteszk arc - csak figyelj. 
Az egész folyamat nem lehet több 5-10 percnél, és ha nem látsz semmit 2-3 perc után, akkor hagyd abba. Még egyszer mondom, hogy ne görcsölj, engedd el magad.
 És ne ítéld el magad, ha semmi nem történik az első alkalommal. 
A tükörnézés az úgynevezett tükörmágia része. Ebben az összefüggésben, a tükröt általában a figyelem és akarat fókuszálására használják a hatékony megerősítések létrehozásához, vagy hogy lelkeket hívjanak meg, vagy esetleg a harmadik szemre összpontosítsanak."