2020. július 2., csütörtök

Dr. Doreen Virtue - Őrangyalod üzenetei


Mindannyian halljuk a Mennyek hangját - a hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül továbbítódik. De csak akkor, ha megengedjük, hogy ezek elérjenek bennünket formális vagy ismétlődő imáink során. Az angyalok logikája csodálatos érthető, mégis felfrissítő módon különbözik a halandók gondolkodásától. Az arkangyalok és angyalok segítenek kigyógyítani bennünket mélyen gyökerező félelmeinkből, és ezért hatásosan tudják megnyitni a hallás, a látomás és tapintás érzését.


Hogyan lásd az angyalaidat?

 Az angyalok vágynak arra, hogy vizuálisan lépjenek veled kapcsolatba, éppen annyira vagy jobban, ahogyan te vágysz rá. Azzal segítik a velük való kommunikációt, hogy egyértelművé teszik a jelenlétüket. Az Angyal Látomások (Mandala-Veda, 2003) számos történetet mond el olyan emberekről, akik kapcsolatba kerültek az angyalokkal.

 Milyen érzés látni az angyalokat? 

Nagyon sok tanítványom, aki részt vesz a spirituális képességeket fejlesztő kurzusaimon, tévesen azt hiszi, hogy a tisztánlátás azt jelenti, hogy az angyalokat tiszta, áttetsző figuraként látjuk, akik ugyanúgy háromdimenziósak, mint az emberek. A látomást nem lelki szemeiken kívül képzelik el, hanem azt várják, hogy a fizikai világban jelenjenek meg.
A tisztánlátásra való legtöbb példa hasonló azokhoz a mentális képekhez, melyek akkor fordulnak meg az elmédben, amikor álmodozol vagy éjszaka álmodsz. Csak azért, mert lelki szemeid előtt jelenik meg a látomás, nem teszi a víziót kevésbé valóssá vagy élénkké. Amikor ezt elmagyaráztam a tanítványaimnak, gyakran így kiáltottak fel: "Ó, tehát végül is látom az angyalaimat!" Akarattal és gyakorlással a legtöbb ember képes fejleszteni azt a képességét, hogy az angyalokat a mentális szférán kívül lássa úgy, hogy a szeme nyitva van. Más szóval, ránézel egy emberre, és látod, hogy egy angyal a személy válla felett szálldos. De a kezdő tisztánlátóknak általában be kell hunyniuk a szemüket, miközben egy embert "vizsgálnak". Aztán, lelki szemei előtt a kezdő tisztánlátó látja a szemlélt személy őrangyalait.

 Néhány ember tisztánlátása kezdetén fényeket vagy színeket lát. Mások az angyalok fejének vagy szárnyának tünékeny vízióit látják. Megint mások színtelennek és áttetszőnek, vagy mások teljes alakban látják az angyalokat, fénylő hajjal és ruházatban.
Stresszes időkben vagy intenzív imádkozás után néhány embernek élénk angyallátomásai vannak, amely hasonló egy jelenéshez. Nyitott szemmel és teljesen éberen látják az angyalokat. Az az angyal vagy úgy néz ki, mint egy ember, vagy hagyományos angyali megjelenést ölt, szárnyai vannak és köpenyt visel. Az angyal tisztán láthatóan ott van. Az adott személy lehet, hogy meg is érinti vagy hallja az angyalt, de nem veszi észre, hogy nem is ember volt, egészen addig, amíg az angyal el nem tűnik.


Fénykörök a fotókon

Újabban az angyalok "fénygolyóként" mutatják meg magukat a fényképeken. Ha szeretnél bizonyítékot az angyalok létezésére, a filmeken megláthatod őket! Fehér fényként jelennek meg, amikor a fotókat előhívják.

Hogy lásd ezeket a fényköröket, a legjobb, ha egy újszülöttről vagy egy spirituális beállítottságú emberről készítesz fotót. Vagy, próbálj akkor fényképeket készíteni, amikor metafizikai előadáson veszel részt, melyen az angyalokról is szó esik. Tucatnyi ilyen kört fogsz látni, amikor előhívatod a képeket. Ez a módszer akkor működik a legjobban, amikor megvan benned a szándék, hogy angyalokat láss, miközben a fotókat készíted. Gondolatban kérd meg az angyalokat, hogy jelenjenek meg, amikor elkattintod a gépet.

 Más angyali látomások 

ÁLMOK

A Virginiai Egyetemen dr. lan Stevenson már rengeteg "álom látogatást" jegyzett fel, amelyek során az emberek álmukban elhunyt ismerőseikkel vagy angyalaikkal találkoznak. Dr. Stevenson azt mondja, hogy "az élénkség mértéke" az a tulajdonság, mely megkülönbözteti a puszta álmokat az igazi látogatásoktóI. Ebbe beletartoznak az élénk színek, az intenzív érzelmek
 és a több-mint-valóság érzete. Amikor egy álomlátogatásból ébredsz fel, az érzés tovább marad veled, mintha csak egy átlagos álomról lenne szó. Még évekkel később is lehet, hogy visszaemlékszel az álomlátogatás részleteire is.

ANGYALI FÉNYEK

A fényvillanások azt jelzik, hogy az angyalok a közelben vannak. Az energia felvillanását látod, amint az angyalok áthaladnak a látómeződön. Ez a hatás hasonló ahhoz, amikor az autó kerekének szikrázását látod. Ez egyszerű dörzsölődés, és azt jelenti, hogy spirituális látásod igazodik az energiahullámokhoz. A közönségem fele szerte a világban arról számol be, hogy rendszeresen látja ezeket a fényfelvillanásokat. Sok ember vonakodik ezt bevallani, mert félnek attól, hogy mások azt hiszik majd, hogy hallucinálnak. De nem így van. Angyalt látni nagyon valóságos és normális élmény.

 SZÍNES KÖD

Zöld, lila vagy más színű ködöt látni annak a jele, hogy angyalok társaságában vagy.

ANGYAL ALAKÚ FELHŐK

Ha felnézünk az égre, és azt vesszük észre, hogy egy felhőnek angyali formája van, az is egyik módja annak, hogy az angyalok tudassák, hogy velünk vannak.

JELEK

Egy madártoll, egy érme, egy megállt óra, fényvillanások, vagy más vizuális különlegességek tudatják veled, amit az angyalok mondanak: "Hello, itt vagyok."
Az elhunyt szeretteink gyakran úgy hozzák a tudomásunkra, hogy a közelünkben vannak, hogy madarakat, színes pillangókat, éjjeli lepkéket vagy különleges virágokat küldenek hozzánk.

LÁTOMÁS

Ha lejátszol egy gondolati kép-mozit, mely valós információkat nyújt egy személlyel vagy helyzettel kapcsolatban, vagy utat mutat életcéloddal vagy a változtatásokkal kapcsolatosan, akkor az annak a jele, hogy az angyalok jelen vannak. Vagy valami szimbolikus dolgot veszünk észre például. Amikor találkozom egy egészségügyi dolgozóval, változatlanul egy nővér sapkát látok a fején. Az angyalok gyakran küldenek ilyen információt felénk, különösen, amikor azon fáradozunk, hogy a világot egy jobb hellyé varázsoljuk.
 
(Dr. Doreen Virtue: Őrangyalod üzenetei - részlet a könyvből)

A szerzőről 

Doreen Virtue tisztánlátó pszichoterapeuta, aki a Chapman Universityn doktorált, egy vezető magánegyetemen Kaliforniában, Orange-ban. Dr. Virtue 22 könyv szerzője. Észak-Amerika szerte, tart előadásokat az angyal-terápiáról, angyalokkal való kommunikációról, spirituális gyógyításról, és más spirituális, pszichológiai témákról. Tanítványai közül sokan dolgoznak az orvostan és a pszichológia területén.

dr Doreen Virtue fényküldöttek útja:
 https://vdocuments.site/dr-doreen-virtue-fenykueldoettek-utja.html

Menj a szabadba mindennap! – Doreen Virtue -videó
 forrás: Édesvíz Kiadó