Sokféleképpen lehet olvasni.
Elolvasol valamit, azt mondod, jaj, de szép - és elfelejted.
Vagy azt mondod: jaj, de igaz - és elfelejted.
Az is lehet, hogy nem felejted el. Azt mondod, jaj, de szép, jaj, de igaz, nem felejted el, és úgy őrzöd az emlékezetedben, mint egy levéltárban a leveleket; tudod, hol vannak, elő tudod venni őket. Őrzöd őket a "memóriabankodban".
És lehet úgy olvasni, hogy ami tetszik, ami neked szól, megpróbálod beépíteni az életedbe.
Hamvas Béla meditációs objektumnak nevezte a neki szóló írásokat, gondolatokat.
Elolvasott egy művet, vagy akárcsak egy jó mondatot, s aztán megkérdezte magától: hogyan vagyok én ezzel?
Így működök én?
Vagy csak szeretnék így működni?
Hosszú idő telt el, néha évek is, míg sikerült neki - ahogy mondta - a "gondolatot magamra alkalmazni".
Életté tenni a holt betűt: nagy munka.
Mióta leírjuk a gondolatainkat, állandóan szembesülünk azzal, hogy az igazság és a szépség a papíron van csak, nem a szívünkben. Papíron keresztények vagyunk, papíron szeretünk, papíron nemcsak igazak vagyunk, de még az életünket is feláldozzuk az igazságért - a valóságban nem szeretünk, nem vagyunk igazak, és pontosan az ellenkezőjét éljük mindannak, amit jónak tartunk.
A könyv és az élő ember között szakadék van.
Még a könyv írója esetében is. Mindaz, amit leír, fényévnyi távolságban van attól, amit él.
Számomra mindig szívdobogtató élmény találkozni az olvasóimmal – félek, hogy lelepleződöm. Ugyanis abban az állapotban, amiben írok, sokkal magasabb, sokkal tisztább légkörben vagyok, mint utána – mint amikor leszállok újra a földre, és számon kérem magamtól mindazt, amit odafönt megpillantottam.
A papírtól az életig még hosszú és fáradságos út vezet, melyet csak kevesen tesznek meg. Megelégszenek azzal, hogy az írás megszólítja, gyönyörködteti, szórakoztatja őket - de ahhoz már nem adnak kellő energiát, hogy be is építsék lelkükbe a gondolatokat, hogy a "szellemi táplálék" valóban úgy működjön, mint a táplálék, amit megeszünk, megrágunk, megemésztünk, s ami hasznos belőle, az a miénk marad, beépül a sejtjeinkbe, vérré válik, erővé, életté - ami pedig haszontalan, az eltávozik belőlünk.
Ez is fontos: ami nem épül be, méreg. Azt nem szabad őrizgetni, mert bezápul tőle a lelkünk. Még a legszentebb tápláléknak, még az anyatejnek is van egy olyan lebontott része, amelytől meg kell szabadulni, különben beteggé teszi az embert.
Szellemi táplálék esetében ez úgy működik, hogy elolvasod például azt, hogy "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" - és ahelyett, hogy azt mondanád őszintén, hogy sajnos nem szeretem magamat sem, és nagyon nehezen tudom az embereket szeretni - egyszóval: ezt a parancsolatot sajnos nem tudom megtartani! - ehelyett kereszténynek érzed magad, Jézus követőjének, mindenkit elítélsz vagy megvetsz, aki nem az, s ha eddig csak ösztönösen utáltad az embereket, ezután már „hivatalból” is fogod. Minden emberen, az egész világon észreveszed, hogy képtelen szeretetben élni - kivéve saját magadon.
Magadon nem látod.
Csodálatos táplálékot vettél magadhoz, de nem volt anyagcseréd.
Nem tudtad beépíteni az életedbe, s nem tudtad kiengedni magadból vizelet és fekália formájában a tápláléknak a megemészthetetlen részét - nem tudtál megszabadulni a hazugságtól.
"Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket!" - így tanít minket imádkozni Jézus.
De másutt még többször is azt mondja: "Én vagyok az élet kenyere!"
A kenyér egyszerre jelenti a legegyszerűbb földi s a legszentebb égi táplálékot.
Ezt tudni kell, amikor kimondod.
De ami még fontosabb, hogy ezt a csodálatos mondatot nem érteni kell, nem szajkózni kell, nem papolni, megtanulni, hirdetni és imádkozni, hanem meg kell enni!
Csak az lesz a tiéd, amit megettél.
Gondold végig, milyen hosszú fizikai és biokémiai folyamaton megy át bármiféle táplálék, akár egy alma is, mely rajtad kívül volt, semmi közöd sem volt hozzá, de a szádba vetted, megrágtad, lenyelted, s gyomrod rejtélyes kohójában átalakítottad s tested részévé tetted.
A szó szoros értelmében véreddé vált.
A véredben már kimutathatatlan, hogy hol van benne az alma - vagy az almának a számodra legfontosabb része - de benne van.
Már nem kívül van, hanem belül.
Már nem idegen, hanem a tiéd.
Így vagyunk a szellemi táplálékokkal is.
Én például nagy gondban vagyok azokkal a gondolatokkal, melyeket valójában megemésztettem.
Elfelejtem a gazdájukat!
Olyan, mintha én gondoltam volna.
Ezért az előadásaimon nagy zavarba kerülök néha, mert pontatlanul idézek.
Már nem úgy mondom, ahogy valaha olvastam, Einsteinnél, Tolsztojnál, Szent Ágostonnál, hanem úgy, mintha én találtam volna ki.
A magamét mondom, s egyáltalán nem érdekel, hogy valaha, még az emésztés folyamata előtt, ki volt ennek a tápláléknak a gazdája.
És boldog vagyok, ha könyveimet összefirkálják, ha beleírnak, ha úgy idéznek az olvasóim, mintha ők találták volna ki a mondataimat, mert ilyenkor látom, valóban az övék lett mindaz, amit írtam.
Már nem az enyém.
Nem fontos, ki az eredeti tulajdonos.
Az igazán szép és valódi gondolatoknak úgysem az író, a költő, a tudós vagy a szent az ötletgazdája, hanem az Isten.
Ugyanezt egy nagy szellem, akinek nevét ismered, de nem fontos, ha már ez a gondolata benned él, mert akkor olyan, mintha te magad gondoltad volna - így mondta:
"Az ember semmit sem vehet, ha nem a mennyből adatott neki."
Müller Péter
http://tgy-magazin.hu XI. évfolyam 12. szám
Kövi Szabolcs: Angyali sugallat - videó
