Sokunk sajátja az
ítélkezés, ám mégis minél inkább be kellene látnunk, hogy mennyire káros és
értelmetlen tulajdonságunk ez.
Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy bár kívülről könnyű megítélni
más helyzetét és tettét, azonban ez meglehetősen olyan, mintha egy olyan
kulccsal szeretnénk zárat nyitni (vagy éppen csukni), ami ugyan kisebb-nagyobb
mértékben hasonlít a zárba való kulcshoz, de mégsem teljesen. S így, vagy nem
tudjuk azt használni benne, vagy csak erőszakkal, a kulcs vagy a zár kárára.
Fontos figyelembe vennünk, hogy nincs még egy kulcs egy adott zárhoz, s nincs még egy ugyanolyan személyiség az adott helyzethez. Így bárki más helyzetéhez mi nem vagyunk valók, mi abba illeszkedni éppen úgy nem tudunk - így ugyanolyan döntést sem lehetünk képesek hozni.
Saját magunkon kívül senki más személyiségét, gyermekkorát, az eddig őt ért hatásosokat, előző életbeli, karmikus előzményeit nem ismerjük. S még inkább nem ismerjük azt az életutat sem, amit neki most be kell járnia. (Ez utóbbit még saját magunkra nézve sem ismerjük.) Így azt, hogy valaki hogy viselkedik egy adott helyzetben, abban milyen tettet hajt végre, mi, külső szemlélőként legfeljebb megfigyelhetjük, eldönthetjük, hogy mi azzal azonosulni képesek vagyunk-e vagy sem, illetve jóindulattal tanácsokkal szolgálhatunk (ha az illető kéri és/vagy azt befogadni képes). De semmiképpen sem ítélkezhetünk. Bármilyen tettről is legyen szó. S azt is tudnunk kell, hogy mindenki, a saját tettéért, de kizárólag csak a saját tettéért felel, s annak vállalja a következményeit a jelen élete további részében és/vagy a következő életében.
Ezt az alapelvet odaát is pontosan alkalmazzák, sőt, maga a létezés is pontosan eszerint működik. Bármilyen életút után is térjen vissza valaki a szellemvilágba a testi élete után, soha, senki nem fogja megítélni őt. Ugyanakkor ott és akkor pontosan ő lesz az, aki meg fogja ítélni saját magát. Mindenki saját magát. Amikor egy lélek visszatér a szellemvilágba és lepörög előtte élete filmje, valamint mindazon érzés, melyet a tetteivel másokban okozott, sajátjaként érezve azt, akkor ő lesz egyedül az, aki meg fogja magát ítélni, aki el fog számolni a lelkiismeretével miattuk, s ő lesz az, aki éppen emiatt késztetést fog érezni ezen hibáit kijavítani. S ebből fog megszületni idővel az újra leszületés igénye is a lélekben. A lélek ezen életfilm lepörgés és visszahatás érzés alatt ismeri fel egyébként újra azt, amit csak a testi életében volt hajlamos elfelejteni: hogy bár látszólag különálló lények vagyunk, de csak látszólag, s éppen ezért bármit teszünk másokkal, azt valójában magunkkal is tesszük.
A szellemi segítők és feljebbvalók "csak" javasolnak, tanácsolnak, szeretnek, megértenek, és segítenek a léleknek abban, hogy kijavítsa a hibáit. (Például úgy, hogy testi életében olyan helyzetekbe segítik őt, melyben ezt megteheti.)
Ítélni másokat és haragudni másokra - e két dolgot semmiképpen sem tehetjük tehát. Megítélni és visszaadni másoknak a bennünket ért (bárminemű) sérelmet - nem szabad. Ítélkezést kizárólag mindenki saját maga felé tehet (és tesz is odaát), a tettei visszahatásáról pedig a karma gondoskodik, melyet szintén mindenki saját maga vált ki és indítványoz - odaát.
forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu
Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus: Ítélkezni könnyebb, mint megérteni a másikat
videó forrás: Almási Kitti
