Tibet kínai megszállása előtt az ország kolostoraiban és zárdáiban félmillió szerzetes és apáca élt – a teljes lakosság mintegy tíz százalékát tették ki. Szinte minden családban volt egy felszentelt fiú vagy lány.
Hagyományosan a laikusok biztosították
a szerzetesi közösségek anyagi ellátását, amiért cserébe útmutatást,
tanácsot és ösztönzést, valamint szertartásokat és áldást kaptak.
Indiában és Nepálban csaknem 200 kolostort és zárdát hoztak létre újra,
amelyeknek immár mintegy 18000 tagja van. A száműzetésben élő
szerzetesek száma 1980 óta több, mint a kétszeresére nőtt, az apácáknál
pedig még ennél is gyorsabb ütemű a növekedés, bár ők még mindig csupán
öt százalékát teszik ki a teljes szerzetesi közösségnek. A
szerzeteseknek és az apácáknak a száműzetésben még keményebben kell
dolgozniuk azért, hogy összegyűjtsék a kolostorok fennmaradásához
szükséges javakat, mivel a hagyományos támogatási lehetőségeknek csak
egy része áll nyitva előttük. Életük gyakran igen nehéz, s nagy odaadást
és önfegyelmet igényel. A buddhista szerzetesi hagyomány szerint az etika és az erkölcs alkotja a lelki élet alapját.
Belépés a Szanghába
A
Szangha életmódja (szerzetesek és apácák közössége) nagyon egyszerű:
alapvető élelmiszereket fogyasztanak, és nagyon kevés személyes holmijuk
van. A vörös és sárga színű, darabokból összevarrt öltözék és a
borotvált fej a külső megjelenéshez való kötődésről és a mindennapi
kényelemről való lemondást jelképezi. A cölibátus
elengedhetetlen, sőt, a szerzetesek és apácák fogadalmait és erkölcsi
kötelmeit alapvető fontosságúnak tekintik spirituális fejlődésükhöz.
E kötelmeket Buddha nem azért írta elő, hogy a személyes szabadságukat
korlátozza, hanem azért, hogy az egyéneket a végső felszabadulásra
biztassa: arra, hogy végleg szabaduljanak meg a szenvedéstől, az összes
élő javára. A buddhizmus összes többi eleméhez hasonlóan itt is
elengedhetetlen a megfelelő motiváció. A felszentelés célja az, hogy
elégedett, egyszerű és szerény életet alakítsanak ki, minél kevesebb
vággyal és figyelemeltereléssel. A lényeg nem az, hogy az egyén
megszabaduljon a világ stresszétől és felelősségeitől, hanem hogy
türelmessé váljon, önfegyelmezetté és befelé fordulóvá, méghozzá az ezt
elősegítő és támogató közösségben. Az ilyen, a buddhista út
tanulmányozásának szentelt élet egy olyan belső átalakulás megvalósítása
felé halad, amelyben egyetemes felelősség veszi át a családi
kötelezettségek helyét.
Szerzetesi élet a száműzetésben
Noha
a kínai megszállást követő években nagyon sok minden elveszett, sok
szöveget sikerült megmenteni, és sok tanító is életben maradt, hogy
átadhassa a bölcsességét.
A száműzetésben a tibeti kolostorok
és zárdák megint csak nem csupán a tudás történelmi lerakataivá válnak,
hanem Buddha tanításai jelen- és jövőbeli továbbadásának fontos
központjaivá is. A száműzetésben a gyermekek már nem csak a hagyományos
okok miatt keresik fel a szerzetesi központokat. A menekült családoknak
az lehet a céljuk, hogy gyermekeiknek olyan színvonalú oktatást és
életkörülményeket biztosítsanak, amit ők maguk képtelenek lennének
megadni. A gyerekek közt sok az árva, illetve az olyan gyermek, akinek a családja Tibetben ragadt. Emiatt a szerzetesi intézményeket egyre több gyermek és serdülő keresi fel, és sokan
közülük még többet vállalnak, hogy a hagyományos tananyag mellett angol
és hindi nyelvet, matematikát, természettudományt, irodalmat,
számítástechnikát és társadalomtudományokat is tanulhassanak. Néhányan
még olyan, korábban tiltott szabadidős tevékenységeket is folytatnak,
mint a labdarúgás vagy a sakk. A szerzetesi központok azonban
túlterheltek, és nagyon nagy szükség van tanárokra, tantermekre és
tankönyvekre. Noha a kolostorok többsége már arra törekszik,
hogy az adományokból és támogatásokból származó összegeket olyan
kisvállalkozásokkal egészítse ki, mint a növénytermesztés vagy a
kézművesség, még mindig éppen csak önfenntartók. A dalai láma
az önzetlenség szellemében arra bátorítja a kolostorokat, hogy
foglalkozzanak humanitáriusabb jellegű programokkal. A
Ganden-kolostorban például a szerzetesek megosztják a kapott adományokat
a helyi indiaiakkal, és egy iskola építését is támogatják az indiai
közösség számára.
Mindennapi élet
A kolostorok többségének az élete szigorú, de
rugalmas program szerint zajlik. A bjlakuppei Szera-kolostorban például
csak a púdzsák (rituális imaáldozatok) és a vitafoglalkozások időpontjai
kötöttek. Hajnalban gong szólítja reggeli imára a szerzeteseket
a főtemplomba – ilyenkor két órán át énekelnek, és sokoldalnyi tibeti
nyelvű szöveget mondanak el. Néhány szerzetes a szertartás
alatt többször is vajas teát szolgál fel. Az ima után a szerzetesek
közösségi csarnokban reggeliznek, majd megkezdik az első
vitafoglalkozást, amelynek során érvelőképességüket csiszolgatják. Ebéd
után szabadon rendelkezhetnek az idejükkel: szundíthatnak egyet,
tanulhatnak, vagy sétát tehetnek a közeli faluban. Délután újra
kezdődnek a foglalkozások, s négy órakor kerül sor a következő imára. A
délutáni imákat követően veszi kezdetét az esti vitafoglalkozás, amely
három óra hosszú, bár ebbe néhány ima is beletartozik. Rövid pihenő után
a legtöbb szerzetes visszatér a szobájába, ahol szövegeket tanulnak
vagy mondanak fel, és személyes lelkigyakorlataikat végzik. Az ígéretes
tanulók azért tanulhatnak, hogy gese fokozatot szerezzenek - a tibeti
buddhizmusban ez a PhD megfelelője. A Szera-kolostor gese tanulmányi
programja tizenöt évig tart.
Szerzetesképzés
A frissen
felszentelt szerzetes illetve apáca mellé egy szobavezetőt rendelnek,
aki gondoskodik az ellátásáról, és megismerteti a szerzetesi élettel.
A fiatal szerzetesek első tantárgyai a tibeti nyelv és nyelvtan, az
irodalom, az ének és az imák, míg idősebb társaik történelmet,
filozófiát és szövegelemzést tanulnak, valamint klasszikus buddhista
szent szövegeket memorizálnak. Noha a fő hangsúly a tudományos tárgyakon
van, a szent művészetekre, az asztrológiára és a gyógyászatra is jut
idő.
A
vitatkozás tibeti buddhista művészetét, a cod-pát nagyon hosszú ideje
használják arra, hogy “próbára tegyék” Buddha szavait, s a szerzetesek
így elsajátítsák a logikus érvelés és a kritikai elemzés tudományát.
Az ókori Indiában, majd később Tibetben is a nagy vallási viták újfajta
szemszögből világították meg a tanításokat, és gondoskodtak arról, hogy
csak azok a tanok maradjanak fenn, amelyek képesek túlélni a többszöri,
alapos tanulmányozást. A szerzetesi viták roppant elevenek, s a
bírósági kihallgatás és a harcművészet keverékének tűnnek. A cél azonban
a logikus érvelés, az összpontosítás és a találékonyság képességének a
csiszolása, s annak biztosítása, hogy ne csupán bemagolják a
tanításokat, hanem értsék is meg azokat, méghozzá számos szinten
egyszerre.
A szerzetesek naponta egyszer vagy kétszer
gyűlnek össze a kolostorudvaron, hogy próbára tegyék vitatkozási
tudományukat. A résztvevők gyakran kis, kötetlen csoportokra válnak
szét, amelyek késő estig is folytathatják a munkát. A vitatkozók
párokat alkotnak: az egyik szerzetes hagyományos pózban áll ülő társa
előtt, és fennhangon filozófiai párbajra hívja ki. Az ülő fél
ellenérvekkel vág vissza ellenfele állításaira. A vitaaréna nem
nyúlszívűeknek való hely: a lármás környezet komolyan próbára teszi az
összpontosító-képességet. Azzal, hogy teljesen igénybe veszi a
vitatkozók testi, beszédbeli és gondolkozási figyelmét – a hatásos
kézmozdulatokkal, a pergő és hatásos szavakkal, valamint logikus
elemzéssel -, a vita számos szinten segíti elő a téma jobb megismerését.
Minden kézmozdulatnak konkrét jelentése van. A bal tenyérbe
csapó jobb kézfej például felkiáltójellel ér fel: azt jelzi, hogy a
kihívó elmondta a lényeget. A védőnek meg kell őriznie a
nyugalmát, s habozás nélkül, tömören kell válaszolgatnia, miközben a
kihívó mindent elkövet, hogy letromfolja. A vesztesnek ezután el kell
fogadnia a győztes filozófiai álláspontját. Ha más szerzetesek úgy
vélik, ennél többre lennének képesek, beugorhatnak, és bármelyik fél
helyét átvehetik. A vitatkozás művészetére különösen nagy hangsúlyt
fektetnek a gelug iskolában, ahol egyébként a vizsgák egy része is ezzel
a módszerrel zajlik. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzetesek
részt vehetnek a mönlamkor rendezett Nagy Imafesztivál vitáin. A győztesek megkapják a tibeti buddhizmus legmagasabb tudományos fokozatát, a lharam gesét.
- Don Farber: A tibeti buddhizmus című könyv -
forrás: astronet.hu
Tibet: Szerzetesek vitája és intés - videó
forrás: funkystuff video
