Sokan gondolják úgy, hogy egy eltávozott szerettüktől nem tudtak kellőképpen vagy illően elköszönni, elbúcsúzni. Vagy azért, mert egy nézeteltérés árnyékolta be a búcsú időszakát vagy mert bármi más okból nem volt rá lehetőségük. S egy ilyen helyzet - érthető módon - hosszú-hosszú időkig képes komoly fájdalmat okozni számukra. Akár egy életen át is emésztheti az adott embert a lelkiismeret furdalás és a meg nem bocsájtás érzete.
Nagyon fontos azonban tudni, hogy a lehető leghelytelenebbül járunk el akkor, ha így teszünk.
Eltávozott szeretteink minden feléjük küldött gondolatunkat és érzelmünket érzékelik, így bármikor és bárhol, akár szóban, akár gondolatban szólhatunk hozzájuk, ők azt "hallani" fogják.
Ha nézeteltérésünk volt az adott szerettünkkel, akkor meg kell tudni neki is bocsájtani és magunknak is, és biztosítani is kell a szerettünket minderről, az előbb leírt módon. Hogy ő is megnyugodhasson és ezzel se gátoljuk őt a szellemvilágba való visszatérésében. Ha pedig már megtette, ha már átkelt a fénybe, akkor nem is lesz kérdés számára az, hogy megbocsájtson-e, hisz odaát ő maga is visszanyeri a teljes tudatosságát. Ekkor már csak az lesz számára fontos, hogy mi is megbocsássunk magunknak is, neki is. De elsősorban magunknak.
Ha bármely más okból nem tudtunk elköszönni úgy, ahogy szerettük volna, akkor is tudnunk kell, hogy nem véletlenül alakultak úgy a dolgok, tehát valamiért úgy kellett történnie, viszont bárhol, bármikor megtehetjük a méltó elköszönést - akár szóban, akár gondolatban. Egyszerűen csak meg kell szólítsuk a szerettünket (legjobb egy csendes, nyugodt alkalommal) és elmondani neki, amit szeretnénk. Noha a legtöbb esetben az ő esetleges válaszát mi már nem érzékeljük - hiszen jelenleg a testünk érzékszerveivel felfogott észlelésünk dominál, ami elnyomja a lelki érzékelésünket -, de abban biztosak lehetünk, hogy a mi mondandónkat viszont meghallja, akinek szántuk. (Természetesen az előbbitől függetlenül, azért sok esetben érzékelhetjük mi is, amit az eltávozott szerettünk válaszol, üzen vagy jelez.)
Nagyon fontos tehát, hogy ha emészt bennünket, hogy nem tudtunk méltóképpen elbúcsúzni egy eltávozott szerettünktől, vagy úgy érezzük, bármi rendezetlen ügyünk maradt volna még vele, mindenképpen igyekezzünk ezt letennünk. Egyrészt, mert a búcsúnk minden esetben csak átmeneti, hisz ha nekünk is eljön majd az időnk, akkor újra találkozunk vele, másrészt bármikor szólhatunk hozzá, bármikor pótolhatjuk azt, ami elmaradt, harmadrészt pedig senki sem szeretné jobban, hogy elengedjük e fájdalmunkat, mint az eltávozott szerettünk. Aki már tudja azt, amit mi még csak igyekszünk megtudni - hogy sokkal több a világ és mi magunk annál, amennyit most látunk belőle, hogy az elválásunk csupán átmeneti, sőt gondolatban még átmeneti sem, és hogy ők nem haragszanak ránk, sőt, ezt és a megbocsájtást várják részünkről is, elsősorban magunk felé.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
