Mindannyian halljuk a Mennyek hangját - a hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül továbbítódik. De csak akkor, ha megengedjük, hogy ezek elérjenek bennünket formális vagy ismétlődő imáink során. Az angyalok logikája csodálatos érthető, mégis felfrissítő módon különbözik a halandók gondolkodásától. Az arkangyalok és angyalok segítenek kigyógyítani bennünket mélyen gyökerező félelmeinkből, és ezért hatásosan tudják megnyitni a hallás, a látomás és tapintás érzését. Megszabadíthatnak bennünket az ősi bilincsekből, amelyek sötét érzelmi várbörtönbe zárnak bennünket, és elszigetelnek a Mennyország szerető hívószavától.
Horváth Andrea: Őrangyalok pedig vannak... Az angyalok válaszolnak
Részlet a könyvből:
"Azon a novemberi estén vigasztalanul szakadt az eső, az ég pedig fekete, nedves párával vonta be a tájat. Senki nem járt az utcán. Az ilyen hideg téli estéken amúgy is ritkán jött hozzám látogató, így igencsak meglepődtem, amikor Asztró kutyám hangos ugatással jelezte,hogy valaki áll a kapuban.
Gyanakodva mentem ki, Asztró pedig még bizalmatlanul szaglászta az ágrólszakadt,koldusforma figurát.
– Ugye, maga a jósnő? – kérdezte félszegen. – Több mint 10 kilométert gyalogoltam.Segítségre lenne szükségem…
Hirtelen nagyon mérges lettem. Kioktattam, hogy senkit nem fogadok bejelentés nélkül,ám a tekintete annyi kétségbeesést sejtetett, hogy valami megszólalt bennem.
Egy percig farkasszemet néztünk az esőben a kapum rács-függönyén át. Átázott, ápolatlan ruházatában, a fejére tapadt vizes hajával olyan volt, mint a szánalom szobra.
– Egy fillérem sincs, fizetni nem tudok… – folytatta halkan.
A csuda vigye el, én a képességemet Istentől kaptam, gondoltam. Nem tehetem meg, hogy egy bajba jutott embertársamnak nem segítek – és kinyitottam a kaput.
Ám rögtön utána meg is bántam! Nem vagyok normális – korholtam magamat, hogy a mai közbiztonságban éjjel egy vadidegen csavargót beengedek a házamba?
A férfi leült a kandalló elé, nagy víztócsát hagyva a fotelon. Valami volt a szemében, ami azt súgta, hogy ne féljek tőle, és ne bánjam meg, hogy hagytam megzavarni esti nyugalmamat.
Szinte zavaróan szerény volt, többször bocsánatot kért a tolakodásért, de úgy érezte, ha segítek bepillantást nyerni a jövőjébe, az életbe nyert bizalmát nyerheti vissza.
Szinte zavaróan szerény volt, többször bocsánatot kért a tolakodásért, de úgy érezte, ha segítek bepillantást nyerni a jövőjébe, az életbe nyert bizalmát nyerheti vissza.
Hajléktalan volt, a barátnőjével lakott együtt egy falu szélén álló, leselejtezett lakókocsiban, ám a leányzó súlyosan megbetegedett.
– Attól félek, későn került kórházba. Ugye, meggyógyul…? – emelte rám a szemeit olyan reménykedéssel és könyörgéssel, mintha a hatalmamban lenne ezt befolyásolni.
Ahogy kiterítettem elé a tarot kártyám színes lapjait, egyetlen rossz kártyát sem láttam.Semmi nem utalt sem betegségre, sem veszteségre vagy halálra. A gyanakvás kis ördöge megint felütötte bennem a fejét, ám amikor kimondtam a bűvös szót, hogy meg fog gyógyulni, annyira megörült, hogy elsírta magát.
Felállt, hogy elköszönjön, s ahogy összehúzta magán a vizes ruhát, egy pillanatra megborzongott. Ekkor jutott eszembe, hogy ez a szerencsétlen 10 kilométert gyalogolt ezért az egyetlen vigasztaló szóért, s mivel ebben az órában már nem járnak a buszok, valószínű, 10 kilométert kell ismét megtennie az esőben, hogy hazajusson az alighanem fűtetlen lakókocsi-roncsba.
– Várjon, főzök egy forró teát! – intettem, hogy üljön vissza.
Még könnyes arcán felderült a hála.
– Igazán nem okoz gondot…? – szabadkozott. Ahogyan két kezével átfogta a forró csészét,hogy felmelegítse a tagjait, ismét megszántam.
– Maga nem éhes? Pakolnák egy kis kenyeret és felvágottat.
Amikor kikísértem a kapuig, úgy szorította a kis csomagot, mint valami becses ajándékot.Aztán a szemembe nézett. Már nem volt annyira szerény a pillantása, és én ismét láttam benne azt a furcsa, de mégis megnyugtató „valamit”, ami megóvott attól, hogy elveszítsem a bizalmamat.
Másodszor néztünk farkasszemet.
– Maga a legjobb ember, akit valaha láttam! – mondta. A hangja ekkor hangos, bátor és határozott volt. És ekkor rátette a kezét a karomra.
– Megáldom magát!
Ahogy ezt kimondta, éreztem, hogy valósággal égetik a bőrömet az ujjai, s valami hatalmas energia árad szét a karomból az egész belsőmbe.
– Kicsoda maga…? – dadogtam összezavarodva, de ő nem válaszolt.
A kis ételcsomaggal a hóna alatt kilépett az esős utcára és egyetlen egyszer sem nézett vissza.
A karomon heteken át éreztem azt a bizsergő langyosságot, amit az érintése és az áldása okozott.
…És attól a naptól valósággal „dőlt” hozzám a siker, megoldódtak anyagi gondjaim,szárnyakat kaptam a munkámban, a könyveim elfogytak a könyvesboltokból.
Hogy különös esti látogatóm egy szellemvilág küldötte volt-e, akik olykor ember alakot öltve eljönnek közénk, hogy segítsenek vagy próbatétel elé állítsanak, azt persze soha nem fogom megtudni.
Ám ettől kezdve valahogy egyre több üzenetet kaptam a szellemvilágtól. Ügyfelek kerestek fel, akik hasonló dolgokat tapasztaltak, a „véletlen” könyveket adott a kezembe az őrangyalokról és más nem fizikai testet öltött lényekről, akik jelen vannak, figyelemmel kísérik életünket, csak épp nem láthatóak.
Sokan kérdezték tőlem, hogy ezek közül miért pont az őrangyalokat választottam könyvem témájául?
Az őrangyalok és általában az angyali hiearchia tagjai csupán részei a minket körülvevő,nem szemmel érzékelhető világnak. (Aki olvasott vagy hallott már az égi hiearchiáról, tudja,hogy a szakirodalom ezen belül megkülönbözteti az úgynevezett szeráfokat, kerubokat,trónokat stb., akik a tulajdonképpeni magasabb rendű angyalok, aki közelebb állnak Istenhez és nem igazán „folynak bele” a mi gyarló, földi, emberi dolgainkba. Az arkangyalok – akik mintegy az őrangyalok, tehát a személyes védelmezőink „főnökei” – számtalan sokan vannak.Ők nem csupán a személyes védangyalokat „felügyelik”, hanem ügyelnek egy-egy dologra,tulajdonságra, vagy akár országra, népcsoportra. A legismertebb közülük Gábriel, az öröm,remény arkangyala, Mihály, a védelem őrzője, vagy Rafael, a gyógyítás
arkangyala. "
"A számomra legcsodálatosabb őrangyal-történetet azonban az ismert médium, Bújka Antal
könyvében olvastam. (Azoktól a kedves olvasóktól, akik már ismerik korábbi munkáimat,elnézést kérek, ugyanis Karma és reinkarnáció című könyvemben is elmeséltem már.) Antal egyik páciense gyermekkorában súlyos beteg volt. Ilyenkor megjelent az ágya mellett egy kedves arcú idős hölgy. Hófehér, hátrafésült haja és fekete, keretes szemüvege volt. Álmában a kisfiú vállára tette a kezét és arra biztatta, hogy emelje fel mindkét karját, mintha repülne.Ekkor megszűnik majd a félelem és a fájdalom. A gyermek ilyenkor álmában feltartotta mind a két kezét és valóban érezte, hogy eltávolodik a félelmektől és a fájdalmaktól.15 évig tartott az a visszatérő álom.
könyvében olvastam. (Azoktól a kedves olvasóktól, akik már ismerik korábbi munkáimat,elnézést kérek, ugyanis Karma és reinkarnáció című könyvemben is elmeséltem már.) Antal egyik páciense gyermekkorában súlyos beteg volt. Ilyenkor megjelent az ágya mellett egy kedves arcú idős hölgy. Hófehér, hátrafésült haja és fekete, keretes szemüvege volt. Álmában a kisfiú vállára tette a kezét és arra biztatta, hogy emelje fel mindkét karját, mintha repülne.Ekkor megszűnik majd a félelem és a fájdalom. A gyermek ilyenkor álmában feltartotta mind a két kezét és valóban érezte, hogy eltávolodik a félelmektől és a fájdalmaktól.15 évig tartott az a visszatérő álom.
Egészen addig, amíg a fiúcska teljesen meg nem gyógyult.
Sok-sok évvel később már felnőtt családapa volt, s hazafelé utazott a csaknem üres éjszakai metrón. Rajta kívül a fülkében egyedül egy idős pár utazott. A hölgy ismerősnek tűnt neki valahonnan. Hófehér, hátrafésült haja és fekete, keretes szemüvege volt. A vastag üvegen keresztül nézte-nézte őt erősen, szinte szuggerálva. Látszott, nagyon vágyott rá, hogy felismerjék – emberünknek azonban még mindig nem sikerült a gyermekkori álomképet beazonosítania.
– Gyere, szálljunk le! Látod, hogy nem ismer meg. –szólt rá a vele utazó úr.
A következő állomáson leszálltak. Ő csodálkozva, kicsit megbabonázva bámult utánuk az üres peronon. Ám mielőtt végleg eltűntek volna a szeme elől, a hölgy megállt, megfordult és mind a két karját felemelte a magasba."
"Akik kezdők az angyalokkal való kommunikációban, gyakran szokták megkérdezni,hogy vajon honnan tudhatjuk, hogy az őrangyal (vagy más angyali lény) jelen van?
Nos, egész egyszerűen megérezzük ezt.Vagy egy halvány, langyos fuvallat, egy érzés, egy belső hang formájában, vagy úgy, hogy alig észrevehetően megváltozik a légáramlat a szobában. Van, akit szokatlan, kellemes,ismeretlen (vagy épp nagyon is ismerős) illatok csapnak meg. Több olyan beszámolót is hallottam, akik (hozzám hasonlatosan) egy meleg kéz érintését érzékelik a karjukon.
Nekem például akárhányszor az őrangyalom akart mondani valamit, éreztem a karomon a langyos szorítást, pont azon a helyen, ahol éjszakai látogatóm megáldott. Amikor pedig én keresem vele a kapcsolatot és meggyújtottam az ágyam melletti kis sárga gyertyámat, a lángocska mozgásából érzékelem, hogy jelen van-e. Olykor megesik, hogy nem, vagy csak nagyon keveset beszélgetek vele, de egyszerűen érzem a jelenlétét, ami a számomra megnyugtató. Néha, miután elfújom a lángocskát, megszorítom a kis sárga gyertyát, és úgy érzem, mintha egy meleg kezet fognék, amely gyöngéden viszonozza a szorításomat. Néhány perc, amikor a két dimenzió szülöttei kezet fog egymással: a látható és a láthatatlan."
Horváth Andrea: Karma és reinkarnáció - Miért kell újjászületnünk?
Ez a könyv a reinkarnációról szól. Emberekről, történetekről, esetekről, akik sejtik, érzik vagy konkrétan tudják, hogy nem ez az egyetlen, tiszavirág életű földi életük volt, vagy valami módon mások előző életeibe látnak.
Részlet a könyvből:
"1989-ben, az egyik budapesti kórház elfekvő osztályára beszállítottak egy szerencsétlen,félig megfagyott, elüszkösödött lábú öregasszonyt. Egy fűtetlen, tákolt kalyibában vegetált,testét vastag koszréteg borította, a férgek hemzsegtek rajta. Az orvost érdekelni kezdte, vajon mi vihet egy emberi lényt az állati sorsnál ennyivel mélyebb szintre, miként volt képes elviselni a hideget, az éhséget, a fájdalmakat? Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor kiderült, hogy ez a néni egyáltalán nem volt boldogtalan. Egy rendkívül ritka, spontán regressziós állapotban élt, amelyben az előző életében volt jelen. Nem vett tudomást férges, rothadó lábáról, a fájdalmakról, az éhségről, a fagyásról – de ő valójában a század eleji Budapesten élt. Újságot árult a sugárúton.
Az orvost, Nagy Kázmért, valószínűleg ez az eset győzte meg a reinkarnációról. Később, több regressziós hipnózis elvégzése után, („Ki volt Ön előző életében” címmel) könyvet is írt a témáról. A nénit nem nagyon kellett hipnotizálnia. Ahogy lehunyta a szemét, a szemgolyói megmozdultak, mintha figyelt volna valamit, és mesélni kezdett. Az 1900-as évek Budapestjéről, a konflisokról, a sugárúton sétáló emberekről és az általa árult hírlapokról. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy analfabéta létére ezekből fel is olvasott.
Nagy Kázmér elment a könyvtárba és megkereste az 190l-es lapszámokat. Azokban szóról szóra minden megegyezett azzal, amit előzőleg írástudatlan páciense az önhipnózis során kazettára mondott."
- - - - - -
Horváth Andrea író asztrológus: Meg van írva a csillagokban? - videó
https://www.youtube.com/watch?v=BRgwSi3r-QU
- - - - - - -
Annyiféle választ kapott, hogy leszögezte: alighanem a mennyországnak szeletei vannak. És egyik szelet sem jobb vagy rosszabb, csak egyszerűen más, és pont ez a másság az, ami színesebbé, szebbé, élhetőbb hellyé teszi a világot feltéve, ha nem akarjuk a magunk világát másokra erőltetni.
Egy indián közmondás szerint: ha valaki világát érteni szeretnéd, tégy meg pár lépést az ő mokaszinjában.
Ezt, az olykor tabukat döngető, olykor kényes témákat feszegető könyvet olvasva sok-sok mokaszint próbálhatunk fel, sok-sok eltérő világot, mentalitást, lelki tájat ismerhetünk meg eldöntvén, akarunk-e abban a mokaszinban járni vagy inkább kényelmesebb az út a sajátunkban, miközben talán kicsit mi is toleránsabbá, elfogadóbbá, bölcsebbé válunk.
Horváth Andrea - A mennyország szeletei (interjú - Tea Glóriával 2017.02.08) - videó
forrás: Miklós Marczinkó
