Leszületés előtt a lélek választja ki a családot, körülményeket, földrajzi helyet, ahová érkezik? Tanulni vagyunk itt a Földön?
(egy kedves hozzám forduló kérdése)
A lélek - földi ésszel felfoghatatlanul hosszú - élethosszának egy kisebb szakasza csupán a reinkarnációs időszak, melyben újra és újra testet ölt a fizikai világban. Hogy megtapasztalja a rosszat is, s ez által jobban tudja értékelni a jót, illetve, hogy megtanuljon úgy is jó maradni, hogy közben a rossz is jelen van.
Az életünk minden pillanatáról naplót ír a tudatunk, feljegyzi azt, s a test halála után ez az egyetlen, amit magunkkal viszünk. (Többek között a halál közeli élményekben tapasztalt életfilm lepörgés alapjául is e napló szolgál.)
Ezen napló alapján ítéljük meg az épp elmúlt életünket, szellemi segítőinkkel, s ez alapján tervezzük meg a következő életünket. Amit az előző életünkben okoztunk másnak, most magunknak kell megtapasztalni - hogy csak nagyon lesarkítva fogalmazzak.
A lélek tisztában van azzal tehát, hogy a következő életében mit és hogyan és kikkel kell megtapasztalnia, megélni, milyen leckéket kell maga elé állítani.
Abban az állapotban még a test megfoganása előtt látható annak az életútjának főbb körülményei. S aszerint választ a lélek testet, hogy melyik áll szinkronban legjobban a saját elképzeléseivel, terveivel.
A válasz tehát: igen, a lélek választja ki mindazt, amit a kérdésedben említettél - de a szellemi segítőivel, akik nála sokkal magasabban fejlett lelkek és akiknek dolguk, hogy segítsék a még leszülető lelkeket ebben.
S igen, tanulni öltünk testet. Egész addig, amíg a testünk halála után, magunkkal vitt napló egyenlege nem lesz teljesen pozitív. Ez több ezer élet is lehet, ráadásul egyénenként változó, ki milyen gyorsan halad, de idő csak a fizikai világban létezik - abban a formában legalábbis, ahogy mi most ismerjük és értelmezzük.
- - - - -
Miért kell addig tanulnunk és tökéletesnek lennünk, hogy végleg a szellemvilágban maradhassunk? Mi az értelme? Isten miért nem semmisíti meg a rosszat, és élhetnénk örökké?
Az igazi otthonunk a szellemvilág, itt, a földi világban csak olyan minőségben tartózkodunk, mint ebben az életünkben az iskolában. Az otthonunk és a végleges otthonunk tehát mindenképpen a szellemvilág, itt csak tanulni vagyunk, méghozzá azt, hogy testben létezve is megértsük, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt magunkkal (is) tesszük. Az itt létünk, s hogy megtanuljuk itt mindezt, tehát épp oly fontos, mint itt, ebben az életünkben, hogy iskolába járjunk és megtanuljuk az alapműveltséghez szükséges dolgokat.
Sátán, mint olyan nem létezik. Lelkek vannak, akik abban különböznek egymástól, hogy a lélekfejlődési folyamatukban éppen hol tartanak. Így vannak gonoszabbak és jók is. Isten nem semmisít meg semmit sem, hanem hagyja, hogy a lelkek, szabad akaratukból dönthessenek a jó és a rossz között, hogy ezzel tanuljanak, és végül maguk rájöjjenek, hogy a jót érdemes választani, hogy jóvá érdemes válni. S ezt, kivétel nélkül, minden lélek meg is teszi előbb-utóbb. A karma ugyanis minden lélek számára ezt tanítja, egész addig, míg az szükséges.
Isten nem emberként teremtett bennünket, hanem lélekként. A testünk csak azt a célt szolgálja, hogy amíg itt vagyunk a fizikai világban, addig általa meg tudjunk itt nyilvánulni. Most, a testi életünk során azt vagyunk hajlamosak hinni, hogy csak a fizikai világ létezik, s hogy csak testben élünk, azonban ezt csak a testi érzékszerveink igyekeznek óhatatlanul is elhitetni velünk. Valójában azonban lelkek vagyunk tehát, akik itt, a fizikai világban csak átmenetileg tartózkodunk, úgy, mint ahogy a testi életünk folyamán az iskolában tartózkodunk.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -